Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-04-28 / 17. szám

Thursday, April 28, 1966

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

E. H. Neuwald:

^Erdélyért” kuny er álnak,

de hová, mire megy a pénz?

Öt hónap múlt el Amerikába való visszaérkezésünk óta. Öt hónap óta figyelem, hogy az “Erdély védelmében” és az “erdélyi magyarok megmentéséért” hamis jelszavakkal elkezdett humbug lassan, de biztosan régimódi tőzsgyökeres gyűjtési .kampánnyá süllyed.

Minden “megmozdulást”, legyen az bármilyen vérszegény, amelyet Erdéllyel kezdenek, arcpirulás nélkül, gyűjtéssel végeznek. A gyűjtési kampányban, amelyet a legkülönbözőbb nevekkel fel- cicomázott “erdélyi alakulatok” szorgalmaznak, természetesen résztvesznek a szélső jobboldali, he- lyenkint leplezetlenül nyilas amerikai magyar újságok és azok az egyházak és intézmények amelyeknek vezetői a templomok és az egyleti helyiségek biztonságából lankadt és tompa nyilakat eregetnek Erdély irányában.

Ezt is csak olyankor, amikor ideiglenesen abbahagyják a Magyarország elleni folytonos uszítást. Az Amerikai Magyar Szövetség — mondanom is felesleges —, példával jár elől mindenütt, ahol pénz-szagra gyűl az éji vad.

Öt hónap óta figyelem az erdélyi magyarok nevével rutul visszaélő gyűjtési kampányt, de képtelen vagyok felfedezni, hogy tulajdonképpen MIRE gyűjtenek? Ha jön be pénz, HOVÁ megy a pénz?. KIK kezelik a bejött összegeket? Hol, HOGYAN történik elszámolás? Milyen “költségeket” számítanak fel a gyűjtők? Amennyiben marad pénz, a “költségek” fedezése után, KINEK a kezében marad és mit szándékoznak csinálni ilyen ösz- szegekkel? Vannak-e fizetett, hivatásos gyűjtök és ha vannak, milyen fizetést húznak, vagy milyen százalékra dolgoznak?

Szeretném itt bemutatni ennek a furcsa gyűjtési kampánynak egyik módját, amelyet itt Los'Angelesben és környékén gyakorolt egy egészen bizonytalan és az ismeretlenség homályába burkolózó un. “Erdélyi Bizottság.” Itt van előttem egy piros- fehér-zöld nyomtatvány, amelyet néhány nap előtt “Kovács Pál, ’56-os menekült” küldött el nekem és telefonon azt a megjegyzést fűzte hozzá, hogy “semmi esetre sem ártana és valószínűleg használna, ha azt a Magyar Szó hasábjain az amerikai magyarság tudomására adnám.”

Megegyezem Kovács Pál véleményével és a nyomtatványt a következőkben ismertetem: A pi- ros-fehér-zöld színek, amelyek szembeütik az embert, természetesen a magyar hazafias érzelmekre apellálnak. Ez azoknak az eseteknek egyike, amelyeket az általam előzőleg részletesen ismertetett röpcédulán az un. “Szabadságharcos Szövetség” intézőbizottságának los-angelesi rendkívüli gyűlése “erkölcstelennek tart, ha bárki honvágyat igyekszik a lelkekben felkorbácsolni.” A “bárki” alatt sem jelen esetben, sem a jövőben ez a bizonytalan “erdélyi bizottság” persze nem értendő, mert annak tagjai vagy azonosak, vagy rokonlelkek az un. “szabadságharcosokkal” és NEKIK SZABAD a lelkekben bármit felkorbácsolni, ellentétben MÁSOKKAL, akiknek a kormányozható nyilas erkölcs alap ján, NEM SZABAD.

A piros-fehér-zöld korbácsoló két szóval: “ERDÉLY VÉDELMÉBEN” kezdődik és három szóval egy kapuban: “Segítsetek, mert elveszünk” folytatódik. A két szó zöld, a három szó és a kapu piros. A piros kapu alatt folytatódik a szöveg, megint zöld színben és azt azért idézzük, mert a gyanúnk, hogy olvasóink legtöbbje magyarul jól ir, olvas és beszél, de könnyelműen és bűnösen elfelejtette az ős szittya nyelvet és helyesírást. — Ez az a nyelv, amelyet szájban vagy füstölve csak azzal a feltétellel szabad használni, ha előzőleg egy valódi faj-nyilas megfujja a szittyakürtöt, amelyről tudvalevőleg, újságot is elneveztek. A szittyanyelven fogalmazott szöveget a következő két sor vezeti be:

“Mint Atlantisz a régi elsüllyedt ország, Erdély harangoz a mélyben.”

A hangulat ilymódon való megalapozása után, igy folytatódik:

“Elsodort magyar falvak elnémult harangai, némaságra kényszeritett lármafák világa döngetik szived ajtaját: segítsetek, mert elveszünk! Ti messzire elkerült szabad magyar tüzek fogjatok össze, s ennek eredményeként nyújtsatok

reményt, uj élet hajnalát, a lassú nemzeti halálra ítélt véreiteknek, erdélyi magyaroknak, székelyeknek.

“Ezért hiv és vár minden magyart, az Erdélyi Bizottság rendezésében az ERDÉLYI EST

vacsorával-müsorral egybekötött eseménye.”

Ez a lelkek korbácsolására szánt szittya szöveg a műsorral folytódik és befejeződik azzal, amin a hangsúly van:

“Részvételi adomány személyenkint vacsorával $3.”

“Az erdélyi vacsorán résztveszek... személy- lyel, $.........check mellékelve.”

“Nem vehetek részt. ADOMÁNY $.........”

Néhány szerény megjegyzés ezzel a hívogató halandzsával kapcsolatban: Lehet, hogy az Atlantisz valóban elsüllyedt, viszont Erdély nem “harangoz a mélyben”, hanem a megszokott fennsíkon dolgozik, épit, fejlődik, szórakozik. A magyaroknak eszükben sincs, hogy “elvesszenek”, ellenkezőleg: mint a New York Times jelentette, a "legjobb lakások a város belsejében a magyaroké" és ugyancsak ennek a világlapnak a jelentése szerint, "a legtöbb üzlet is magyarok kezében van."

A “harangai” nem a mi sajtóhibánk, hanem ősszittya atavizmus egy példája és a “világa döngetik” szintén nem a mi sajtóhibánk, hanem tipikus nyilas stilus, amiről — szegények — nem tehetnek. A “lármafák” szittya időkben a mármaro- si erdőkben voltak találhatók és különös sajátságuk vala, hogy a “némaságra kényszerités” után és ellenére is képesek voltak sziveket döngetni, de azt csak olyankor, ha az eseményt vacsorával-mü- sorral kötik egybe.

A “magyar tüzek” valószínűleg mi vagyunk, akik “messzire elkerültünk” és egyetlen célunk az életben, hogy összefogjunk és vacsorával-müsórral és “hangulatos magyar zenével” egybekötött csekkeket küldjünk — ha tudnók, hogy kinek és mi célra.

A “minden magyart” persze nem kell komolyan venni, csupán annyiban, hogy észrevegyék a röpcédula legfontosabb, hogy úgy mondjam egyetlen fontos szavát: ADOMÁNY és melléje biggyesztett ős-szittya jelet: $

.........

Magyarul és röyiden igy lehetett volna megszövegezni ezt a röpcédulát: “Gyertek el honfitársak és fatányéron felszolgált erdélyi kifogással együnk -igyunk, szórakozzunk zene mellett és aki nem tud eljönni, küldjön csekket, minél kövérebbet, annál jobb. . .”

ADOMÁNY! Itt vannak a némafák eltemetve.. ADOMÁNY! Ezen van a hangsúly és — mint az egyik nyilas lap közölte: adományok címén az un. “erdélyi alakulatok” egytől ezer dollárig minden összeget elfogadnak, csak azt ne firtassa az adományozó, hogy hová, mire megy a pérsz?!

ADOMÁNY! Erről van szó, tisztelt szavazó polgárság. Adomány “Erdély védelmében.” Egy árva szó sem arról, hogy kinek a markát ütik a dollárok. Néma csönd arról, hogy a “vacsorával-müsorral egybekötött esemény” címén bekollektált 3 dolláros adományok hasznát hová teszik, mire használják. Röviden és tömören: ennél a nemzeti- szinü hivogatónál NEM Erdély, hanem egy bizonytalan bizottság “harangoz a mélyben” és pontosan ott tartunk, nem lettünk okosabbak, mint a cikkem elején: csak azt tudjuk, hogy piros-fehér-zöld gyűjtés van folyamatban, amelynek minden részletét a diszkréció homálya fedi.

Nem tudjuk, hogy hová, mire megy a ^énz; csak egyet tudunk, de ezt aztán feltétlen biztonsággal; az erdélyi magyarok a színét sem látják a nevükben jogtalanul összekunyerált amerikai dollároknak, mert:

1. nincsen arra szükségük és mert

2. sokkal büszkébbek, öntudatosabbak, semhogy az Amerikába vetődött nyilasok által összeszedett pénzekkel fertőzzék meg magukat.

Tehát mégegyszer: hová megy a nevükkel visz- szaélő gyűjtés eredménye? Mire fordítják az ősz- szegyüjtött összegeket?

A múltban rendesen megmondták, hogy MIRE gyűjtenek és a legtöbbször MÁSRA fordították a jószivü, hiszékeny amerikai magyarok keserves munkával megkeresett pénzét. Ez az “erdélyi”, eí a szittya gyűjtés még ennyit sem árul el. Ezért helyénvalónak tartom az amerikai magyarokhoz ezeket a kérdéseket intézni:

Hajlandók-e olyan gyűjtési kampányt támogatni, amely még elfogadható célt sem tűz maga elé?

Hailandók-e egytől ezer dollárig szóló “adományokkal” belekanesolódni olvan gvüitési kampányba, amelynek intézői titokban tartiák. hogy hová megy a Dénz, mire forditiák a befolvt összegeket?

A múlt keserű tapasztalatai alapián a magunk részéről határozott óvatosságot ajánlunk, mert arra a ielszóra, hogy “kezeket zsebre” még senki nem fizetett rá.

JL

a szakszervezetbe és tanultam. Neked Sándor már csak néha kellett a hónom alá nyúlnod, hogy segítsél.

Nemsokára szomorú dolog történt, apádnak és az egész családnak menekülni kellett. Én is veletek akartam menni, de te nem engedtél. Azt mondtad hogy: János, neked itt kell maradnod, a te életed nincs egyelőre veszélyben és vigyázz magadra, légy okos és harcolj. Ha mindannyian elmegyünk, ki fog ezek ellen a gazemberek ellen harcolni. Ne félj, hallani fogsz rólunk.

Azóta sokat szenvedtünk, sokat harcoltunk és a vége az lett, amiben hittünk megvalósult és átvettük az uralmat Magyarországon. Nagyon sok bajaink vannak, nagyon sok helytelenség történik, olyán dolgok, amiket meg kell változtatni. Ezek azonban másféle bajok testvér, már nem ülünk a pincék homályában és

“Az ablakon keresztül látjuk Hogy más az Édent járja,

Mig mi be vagyunk ragadva A buta sárba.”

Már kijöttünk a pincéből és a sárból és van alkalmunk segíteni a bajokon nemcsak imádkozni érte. Tudjuk Sándor, hogy ez még sokáig velünk lesz, mert nekünk az nem elég, hogy a levente csákót kicseréljük vörös sapkával, mi azzal törődünk főképpen, hogy mi van a sapka alatt.

Itt van velünk a régi korszak magyarja még minden bűnével, a félrevezetett proletárok ezrei vannak itt még, de mi megnyitottuk az iskolák kapuit mindenki előtt és ma mindennapos történet az, hogy egy bányász az egyetemre jár, mint én is járok hamarosan.

Igen, Sándor, harcolunk, építünk, neveljük az uj fiatalokat, akik majd kiveszik öreg, fáradt kezeinkből a szerszámot és friss fiatalos erővel, képzett gondolkodással fogják építeni országunkat.

Én, testvér, amig bírom és remélem sokáig még — dolgozom erősen és amit az uj rendszer tett lehetővé tanulok és tanítok, hogy soha többé vissza ne jöjjön “a régi jó világ.”

Sok szeretettel, örökös barátod:

Ősz János

17 éves vagyok és irni-olvasni nem tudok. Bámultál rám hihetetlenül, mert úgy néztem ki, mintha apád lennék, pedig te két évvel idősebb voltál nálam.

Na, fiú, holnap ne vegyél szalonnát, nálunk fogsz vacsorázni, várjál rám itt a lámpa alatt.

Másnap este felvittél és ott ismertem meg a te nagyszerű családod. Apád nyomdász volt, okos ember, a szakszervezet vezetője és anyád, a te drága jó anyád, igazi munkásasszony, aki a lelkét odaadta volna és olyan vacsorát adott, amilyent még életemben soha nem ettem és én ettem, anyád biztatott és csak nézett engem, amig a könny kicsordult a szemében és azt mondta: János fiam gyere holnap is, meg azután is, hiszen nincs rajtad más, mint csont és bőr. Szólíts engem Mari néninek, az a nevem.

Ebéd után vagy két-három napig apád kikérdezett részletesen és végül komoly meggondoltság- gal állapította meg, hogy más munkát szinte lehetetlen kapni neked, mert nem tudsz irni-olvasni. De nem látom be, hogy miért nem tudnál megtanulni. Én sajnos nem tudlak megtanitani, én is falun nőttem fel és csak négy elemi iskolám van, az is olyan falusi iskola volt, meg időm sincsen hozzá, de itt van Sándor fiam, ő magas iskolába jár és meg tud tanítani nagyon könnyen, ha akarod és én akartam, de hogy akartam.

Hat hónapi erős és komoly tanulás után a te legnagyobb csodálkozásodra tudtam írni és olvasni és amikor komolyan kezdtem olvasni, neked köszönhetem, hogy először nem a Bibliát, hanem Marx “Tőké”-jét adtad a kezembe és a te segítségeddel igy egészen uj és csodálatos világot nyitottál meg előttem. Megtanultam látni a napsugarat a mi sötét életünkben, megtanultam, hogy van jövő a mi számunkra is, csak tudni kell harcolni érte és nem csüggedni. Megláttam, hogy “Mi vagyunk az élet,

Mi vagyunk a jó

Világ zsírja megavasodna

Ha mi nem lennénk benne a só”

Egy napon azután apád behozott egy nyomdába segédmunkásnak és rögtön tudtam bérelni egy szobát egy másik munkástársammal, beiratkoztam