Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-24 / 12. szám
Thursday, March 24, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Bódog András: Meg!ürdött a nagykövet... ... de erről érdemes volt egy kis versecskét Írni Petőfi hires költeménye és a jól ismert nóta dallamára. Erre kellett volna, hogy énekeljék újságjainkban és a rádióban: Fürdik a nagykövet a tenger vizében Méláz atombomba annak fenekében. Spanyol és turista, lássátok, a bomba Ártalmatlan jószág, csöppet sem goromba. Hát igy valahogy. De egy pillanatig sem mondom, hogy nem helyeslem ezt a dolgot. Sőt azt hangoztatom, hogy csak igy tovább. Mert mi is történt? Egy repülőszerencsétlenség folytán vagy négy atombombánk leesett a spanyol partok közelében, ahol röpködtek velük, mert ezekkel röpködni kell, nehogy álltó helyzetükben bepenészedjenek. Hát jó, jó, ha a spanyol kormány holmi nagy pénzekért nem bánja szeretett népe kockázatát, azt mondom, inkább ott röpködnének, mint a mi fejünk fölött, elég volna, ha az amerikai nép súlyos adókkal adja meg nekik a tiszteletet. Persze az igazság az, hogy azért elég atombombás repülőgép jár fölöttünk is, állandóan, hogy hol és mikor, az persze nagy titok, csak véletlen szerencse dolga, hogy eddig tudtunkkal még csak kettő esett le és ezek állítólag nem csináltak nagyobb ramazurit. Ha igen. lehet,'hogy 5—6 év múlva talán megtudjuk, amikor tagadhatatlanul találunk megbetegitett embereket. Ez a spanyolországi dolog is csak azért derült ki, mert ott az istenhátamögötti falvakban a buta parasztoknak eljárt a szájuk. Hogy hányán betegedtek bele, vagy idővel mutatják meg a sugárzá- sos megbetegedés tüneteit, azt ugyan nem tudjuk, de annyi mindenképpen kiderült, hogy két atombomba burka megrepedt, plutonium por fertőzött meg egy nagy vidéket, úgyhogy vagy 1,500 tonna földet össze kell söpörni és hajókon elszállítani. És mint tudjuk, egy bomba teljesen elveszett, eddig sem találták meg. A valószínűség az, hogy a tengerbe esett. Nem tudni azonban, hogy az nem repedt-e meg és igy nem fertőzött-e meg a tenger vize is. ami nyilvánvalóan kellemes kilátás a közeli partok falvai lakóinak, a halászoknak és a turista látogatóknak. Ezért kellett hát szegény spanyolországi nagykövetünknek összecsöditeni újságírókat, fényképészeket, televíziós embereket, hogy megörökítsék a nagy pillanatot, amikor becses személye a követ- ségi alkalmazottak kirendelt seregével együtt megmártotta magát a tenger vizében, ezzel bizonyítva, hogy nem kell félni, nincs a tengervíznek semmi baja. Reméljük, hogy zserencsével járt, de az is igaz, hogy kicsit más eset .a követnek pár percre bevizesiteni magát és más ismét azoknak, akiknek az esetleg megfertőzött környéken kell leélniük napokat, hónapokat vagy éppen egész életüket. De azért vegyük le a kalapunkat a nagykövet előtt. Nem ugyan bátorsága miatt, mert ki tudja meddig mosta, súrolta és szappanozta magát meleg fürdőben utána, ami biztos, az biztos jelszóval. Egy ilyen jelenethez ugyanis nem szokták a fényképészeket meghívni. Inkább azért érdemel dicséretet a nagykövet, mert jó és kívánatos példát indított útjára. Csak követni kellene. Mennyivel szebb lenne a világ, ha az államhatalom más képviselői is saját bőrükön és testükön próbálnák bebizonyítani állításaik igazát. Ha például nagy háborusszáju tábornokaink nem saigoni villáik kertjéből beszélgetnének közkatonáik hőstetteiről, hanem ők maguk gyakorolnák a hősködést, ahol lőnek Is. Vagy azok a kormányférfiaink, akik olyan nagyon bizonygatják, hogy csak által- matlan hánytató és könnyeztető gázokat használunk Vietnamban — mennyivel jobban elhinnénk nekik, ha maguk is előbb megpróbálnák és elszi- pogatnának egy jó adagot ezekből a gázokból. A legutolsó toprongyos vietnami paraszt so bánná, hogy faluját, kunyhóját, termeset felgyújtották, ha mégmutogatnák neki, akár televízión is, hogy nincsen abban semmi: ime látható, hogy vietnami nagykövetünk milyen készséggel gyújtja fel saját kis 16 szobás család’ kunyhócskáit Bostonban és Washingtonban fes előttünk dobálja a tüzbe részvényeit és értékpapírjait, utána pedig elmegy éhez ni s koldulni nyomorságos rongyokban, hogy ezzel is bizonyítsa, milyen élvezetes és kellemes dolog az az emberséges metódus, amellyel az a kis vietnami szabadságcsinálás lefolyik. Az meg egyenesen nevetnivaló volna, amikor a Vietcong-foglyo- kat kicsit megkinozzák vallatás közben. Például tölcséren öntik beléjük a vizet, vagy hashajtót gallonszámra, arcukon átszűrt drótokhoz fűzik átszűrt tenyerüket, vagy villanyárammal égetik őket. Csak az kellene hozzá, hogy a kinzók és helyeslőik megmutatnák önmagukon, milyen kedves szórakoz tató játékokkal űzhetik el derék szövetségeseink és tanácsadóink a háború sokszor tétlen óráinak unalmát. Még a lángszórókról és napalm, meg egyéb titkos szörnyetegekről is feltehetnénk, hogy voltaképpen a náthából gyógyítják ki az embereket, amikor kicsit a halálba kedveskedteti őket, ha néhányszor bemutatná a televízió, hogy a nagy há- boruspárti szenátorok hogyan spriccelik be napalmmal gyerekeik hátát, hogy reggelre kigyógyuljanak megfázásukból. A Rand Corporáció főeszü tudósainak pedig, akik a nagy létra-stratégiát dolgozták ki a kormány számára és amely olyanformán szól, hogy végnélkül fölfelé lehet kúszni a létrán, ha elég lassan és fokozatosan megy az ember és nem kell félnie, hogy lepottyan róla egy világégésbe — szóval ezek a tudósok is jobban tennék, ha magas és csámpás létrákon mászkálnának fel, meg alá, mutogatva, hogy ők se félnek a lepottyanástól. Azután a nagyon honfi polgártársak, akik inkább meghalnak, mintsem hogy vörösek legyenek — példát adhatnának a meghalásból Vietnamban. A felülről bombázók leszállhatnának egyszer a földre és megkóstolhatnák, hogy jobb-e bombát kapni, mint adni? Egy szó annyi, mint száz — más sem kellene az egész világnak, csak a jó példa. De nem ám csak abban, hogy lubickol az ember a vízben, mint spanyolországi nagykövetünk tette propagandának, hogy nem fél a megfertőzött víztől, hanem robbanjon először maga, aki robbantani akar és égjen, aki égetést prédikál, rákositsa el a testét először az, aki atombombázást hirdet. így volna ez helyes. Előre: nagy katonák, nagy politikusok, nagyszájú háborúzók, kövessétek a nagykövet példáját, kikí abban, amit prédikál. PÉRZÉRBEKEK DÉL-VIETNAMBAM A Fortune folyóirat Írja: “Talán legjobban hisz mind között Dél-Vietnam jövőjében a barátságos modorú, negyven év körüli Herbert Fuller nevű amerikai, aki New Yorkból jött...” Fuller összehozott egy csoport befektetőt, akik 10 millió dollárt fektettek egy cukorgyárba Tuy Hoa-ban. “Sajnos, a múlt év folyamán a gyárat ellátó cukornádföldekre beférkőztek a Vietcong-csapatok. Amikor majd megérkeznek a mi csapataink, hogy megtisztítsák a területet, ez az amerikai kapitalista a szó szoros értelmében a sarkukban fogja követni őket.” Vajon mit gondol ez a Johnson háborújából hasz not hajtó derék ember? “A pénzérdekek kötnek oda. Befektetéseink két éven belül visszatérülhetnek”, mondotta. (Fortune. 1966 március.) A vietnami háborút ellenzők között elterjedt az a meggyőződés, hogy a U.S. kizárólag politikaistratégiai okokból folytatja a háborút. De még mialatt Washington a katonai akció kiterjesztésével van elfoglalva, az amerikai kapitalisták már azon fáradoznak, hogy mindörökre maguknak kaparintsák meg rendkívül előnyös gyarmati jobbágyságként Dél-Vietnam 14 milliós munkásságát. A kormány minden olyan propaganda kampányt pártol, amely felgerjeszti a kapitalisták étvágyát az ottani izes falatok iránt, igy aztán nem tiltakoznak esetleges kisebb háborús kényelmetlenségek ellen. Néhány hónappal ezelőtt, a Fehér Házhoz közelálló Newsweek hetilap erről a témáról irt főcikket. Most, március elején a kereskedelmi minisztérium kiadványában, az International Com- merce-ben, a Business Week-ben és a Fortune-ben egyszerre jelentek meg fontos cikkek arról, menynyit lehet Vietnamban keresni. A Commerce fő-attrakciója eey 16 oldalas külön jelentés a Dél-Vietnamba küldött U.S. befektetési misszióról, melyben két képviselő és hat kapitalista vett részt. A jelentés kifejti, hogy “a befektetők serkentésére”, a U.S. és a dél-vietnami kormányok a következő előnyöket ajánlják fel: • 100%-os biztosítás mindennemű veszteség ellen, um. a pénz beválthatatlansága, kisajátítás, háború, forradalom, vagy felkelés; • 75%-os biztosítás minden más veszteség ellen, beleértve a kereskedelmi veszteségeket: • A befektetések előtti tanulmányok költségeinek 50%-os megtérítése; • előnyös hitel; • a jövedelmi adó alól 5 évi, az ingatlan adó alól 3 évi mentesítés. Lester L. Wolff (Dem., N. Y.) cikket irt a következő címmel: “Üzlettársakat keresnek. . . alkalmuk van U.S. üzletembereknek Vietnam gazdaságának megerősítésére.” Seymour Halpern (Rep., N.Y.) ilyen cimü cikket irt: “Alkalom a U.S. üzletembereknek: Osztozhatnak a lendülő dél-vietnami ipar reményeiben.” Heinz H. Loeffler chicagói gyáros ezekről az előnyökről ir: “Elégséges, rendelkezésre álló helyi tőke; rendkívül alacsony munkaköltségek; olyan kereskedelmi kiima, melyben a befektetés legkésőbb öt éven belül visszatérül. . . Mindezeknek együttvéve serkentőleg kell hatniok a vállalkozó üzletemberre.” A külön melléklet a vietnami üzletemberek 30 ajánlatát jelöli meg, amerikai és vietnami cégek közös, vagy bérbeadott vállalkozásaira. A már Vietnamban levő nagyvállalatokat is megnevezik, ezek között első helyen áll az olajkartell két kimagasló oszlopa, az Esso és a Caltex cég, de Parsons and Whittmore, Foremost Dairies s Johns ton Development Corp. (textilek) is a felsoroltak között vannak. (International Commerce, március 7.) A Business Week egyik cikkének cime: “Hogyan segítik az üzletemberek a háborút — befektetéseikkel. Minden eddigi háborúnál nagyobb mértékben, az amerikai vállalatok vállvetve harcolnak a csapatok oldalán.” Majd igy folytatja: “Több mint 35 amerikai vállalat, több mint 2 ezer képviselője — vietnami alkalmazottakkal — több mint 45 millió dollár értékű kereskedelmet bonyolított le Dél-Vietnamban a múlt évben.” Ez, az épi- tővállalatok 500 millió dolláros szerződésén kívül. Amellett a Philco, (most a Ford alvállalata) és a Page Communications Engineers egv 200 millió dolláros hírközlési rendszer szerződését kapta meg. (Business Week, márc. 5.) A tervbevett 16 millió dolláros olajfinomító “része lehet a javasolt Cam Ranh-öbölbeli gyárkomplexnek.” Írja a Fortune. Ez az óriási bázis-épitke- zések között is a legnagyobb és katonai rendeltetésén túl, nyilván más célokra is használni óhajtják. A U.S. Foreign Aid Administration “szakértőket fog kiküldeni az ipari lehetőségek tanulmányozására Cam Ranhba, ahol Ázsia legjobb természetes kikötője van.” A 100 ezertől 300 ezerig terjedő lakosságú model gyárváros terveit most dolgozzák ki.”, A U.S. fennhatósága alatti terülteken a lakosság megélhetési színvonala hanyatlik, az 50 százalékos, vagy még magasabb infláció miatt. A Fortune jelentette, hogy a parasztok jövedelme csak nagyon kis mértékben emelkedett mert a rizs árának emelkedéséből főleg az ügynökök húztak hasznot. “A megszabott fizetésű állami alkalmazottak életnívója szintén hanyatlott.“ A dolgozók béremelése “nem tartott lépést az árakkal. Ami még rosszabb, azok, akiket legjobban suit 37 infláció, látják, hogy mások jólétben élnek be’őle ” A Fortune szerint, ezek közé ■*-, q. rikai és a délvietnami hadi nvoré<?7kedők. a feketepiac üevnokei és az amerikai Totónak rendelkezésére álló prostituáltak. A vietnami amerikai befektetők és vállalkozók, úgyszintén a U.S.-beli municióövárosok érdekeiért halnak meg százával az amerikaiak és ezrével a vietnamiak. Ezek érdekeiért gvujtiák fel nanalm- mal a lakosság ezreinek otthonát és nusztitják hetenként a sokezer hold föld termését. , ,'S«8SSSSSSSSSSSS®SSSSS»SSS©SSSSSSSS«S5?,SSS'J| “PORSZEM I ß VIHARBAN” í h Rácz László külmunkatársunk kitűnő' könyve l y 193 oldal, szép kötésben I Ára $2.00 f Megrendelhető a következő címen: $ MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street í New York, N. Y. 10003 KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MAS IS TANULHAT BELŐLE! 7 Vidor Perlő:
