Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-24 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 24, 1966 Ki az isten Vietnamban? (A cikket Daniel Berrigan jezsuita atya irta. A The Catholic Worker cimü katolikus hetilapban jelent meg. Berrigan atya cikke nagy visszhangot keltett a katolikus világban. A cikk megjelenése után Berrigan atyát felettesei hivatták, majd Spellman biboros newyorki érsek utasítására Mexikóba száműzték, a Cuernavacha-i kolostorba. A cochellei Catholic College 210 hallgatója erre levelet irt, sok plébános és katolikus egyetemi tanár is aláírta. Számos katolikus folyóirat szerkesztősége testületileg irta alá a dokumentumot, amelyet a New York Times is több száz aláírással közölt. íme Berrigan atya i cikke.) Az amerikai főpapság egyetlen egyszer sem emel te fel erkölcsi tiltakozását vietnami akciónk ellen és általában a hidegháború ellen. Teológusaink arra szorítkoznak, hogy a faji igazságosság ma már “biztonságos” érveivel foglalkozzanak. Vitathatatlan, hogy hazánk szerepe a hidegháborúban és gyalázatos vietnami háborúja keresztény szempontból erkölcstelen. Ez nem csupán az én személyes meggyőződésem. Az evangélium és az egész keresztény hagyomány a legvilágosabban erről tanúskodik, a világközvélemény túlnyomó része egyetért ezzel a meggyőződéssel, és maga a pápa is a leghatározottabban kijelentette, hogy a háború, amelyet folytatunk, és amelyet úgy látszik egyre jobban ki akarunk terjeszteni, erkölcstelen. Az atomháború, vagy a Vietnamban folytatott háború szöges ellentétben áll az evangélium tanításával, a legnagyobb egyházatyák és a legkiválóbb teológusok tanításaival. E tanítások fényében a legbarbárabb erkölcstelenségnek kell nyilvánítanunk, hogy hazánk egyre gyarapítja atomfegyvereit, vegyi- és baktériumfegyvereit, politikusaink pedig kijelentik (mégpedig egyre gyakrabban), hogy ezeket majd használni is fogjuk. Ami Vietnamot illeti, még csak hadat sem üzentünk már csak azért sem, mert nem tudnánk, milyen nemzetnek üzenjünk hadat, azt viszont tudjuk, hogy a nyílt hadüzenet Észak-Vietnamnak és Kínának a világközvélemény elsöprő felháborodását vonná maga után és katasztrofális következményekkel járna. Támogatjuk a saigoni kormányt, amely valójában nem is kormány; bombázzuk egy nemzet gyárait, amely nemzet ellen semmiféle vádat nem tudunk felhozni és amelynek nem üzentünk háborút; szörnyű, embertelen fegyvereket próbálunk ki, egyre több csapatot vetünk be; az észak-vietnami gátak bombázását tervezzük, ami * földek elárasztását és talán százezrek halálát jelentené; a kegyetlenkedés, a pusztulás szörnyű hulláma terheli lelkiismeretünket. Mindez nem csupán az evangéliumot sérti meg, nem csupán nevetségessé teszi e tettek elkövetőinek azt az állítását, hogy hü keresztények, de az igazságos háború minden elméletét is lábbal tiporja. Ha már az evangéliumi igazság és szeretet parancsát nem akarjuk követni, legalább az igazságos háború elméletéhez ragaszkodnánk! XXIII. János pápa a “Pacem in terris” encikli- kában kijelentette, hogy a nemzeteket ugyanazok az erkölcsi parancsok kötik, mint az egyéneket, hiszen a nemzetek egyénekből állnak és egyének által létrehozott intézmények igazgatják őket. Egyszer s mindenkorra le kell tehát szögezni, mi az, amiben hiszünk, és ennek megfelelően kell cselekednünk. Ha a most folyó embertelenségek aktiv támogatásának helyességében hiszünk, akkor tagadjuk meg nyíltan és becsületesen a keresztény elveket, mert azok összeegyeztethetetlenek hazánk politikájával! Egy becsületes pogány, aki nyíltan a farkascsordák törvényét vallja, még mindig elfogadhatóbb, mint az olyan keresztény, aki a farkascsordák törvénye szerint él és közben azt hazudj a, hogy Krisztust követi. Az atomfegyverek, természetüknél és pusztító képességüknél fogva nem tekinthetők egyebeknek, mint támadó fegyvereknek, amelyek a harcban résztnem vevőket is eltörölhetik a föld színéről, a nyílt városokat, a semlegeseket; megmérgezhetik az egész légkört, a vizeket, a növényvilágot. Mondhatják, hogy a taktikai atomfegyverek hasz nálata korlátozott lenne, de ha egyszer valaki ilyen fegyvert használ, nyilvánvaló, hogy tömeges megtorlást provokál vele, amely már a megatonnák 6 zintjén mozog. Nem akarjuk megérteni, hogy amikor passzívan elfogadjuk a kegyetlenkedéseket, mi magunk sem maradunk érintetlenek, hanem egyre embertelenebbé válunk, amint belenyugszunk a szörnyűségekbe. vagy valamilyen módon jóvá is hagyjuk azokat. Nem véletlen, hogy az amerikaiak ma nem szörnyednek el a vietnami kegyetlenkedésekről szóló beszámolók olvastán, vagy Johnson elnök kijelentésének hallatán, hogy Vietnamban először rosszabbul kell menniük a dolgoknak, hogy aztán jobban mehessenek; amiben a “rosszabbul” a háború minden rémségének fokozódását jelenti, a “jobban” pedig... ugyan mit jelent a “jobban”? Tíz éve várjuk, hogy Vietnamban “jobban” menjenek a dolgok. Vezetőink egymásra licitálva ígérgettek, ígéreteik éppoly naivak, mint amennyire alaptalanok voltak. A tény pedig az, hogy a totális háború (és a délkelet-ázsiai háború totális ,kivéve az atomfegyverek használatát), sohasem vezethet arra, hogy a dolgok “jobban” menjenek. A vietnami ügyben nem volt igazunk 1954-ben és most sem. A nemzetvédelmi minisztérium azt hangoztatja, hogy kétszázezer amerikai katonának kell Dél-Vietnamban lennie, és a mi ostoba, naiv és rosszhiszemű gondolkodásunk feltételezi, hogy tizenegy esztendei ostobaság és kegyetlenség káros következményeit azzal szüntethetjük meg, ha fokozzuk az ostobaságot és a kegyetlenséget... íme, a kérdés: meddig pusztítjuk még Isten müvét Ázsiában? A válasz: amig ti meg én passzívak maradunk a legsúlyosabb nemzetközi veszéllyel szemben, az amerikai történelem legszégyenletesebb lapjával, legerkölcstelenebb tetteivel szemben. Amig ti meg én továbbra is részesei maradunk ezeknek a bűnöknek, vagy megkíséreljük igazolni őket. Mi történt Ashau-ban? Ashau Dél-Vietnamban van. 275 mérföldre északi irányban az ország fővárosától, Saigontól. Ashau az amerikai és dél-vietnami hadak egyik előretolt megerősített állása volt. RJa már nem az. Ugyanis a Nemzeti Felszabadító Front csapatai megtámadták ezt a támpontot, melyet 400 vietnami és 17 amerikai katona védett. A támadás oly váratlan volt és oly heves tüzeléssel járt, hogy a védők nagy része életét vesztette. A Saigonban lévő amerikai hadvezetőség helikoptereket küldött az életben maradottak megmentésére. Amikor a helikopterek megérkeztek, először a sebesülteket akarták azokra helyezni. Egyesek szerint, a dél-vietnamiak egy része pánikba esett. Berohantak a helikopterekbe, mielőtt a sebesülteket behelyezték volna. Amikor felszólították őket, hogy hagyják ott a helikoptert és azt visszautasították, lelőtték őket. Az egyik beszámoló igy hangzott. Egy másik beszámolót John D. Blair amerikai kapitány mondotta el. Blair kapitány jelentése alapján Jim Lucas, a Scripp Howard újságok egyik riportere azt irta, hogy a dél-vietnami katonák egy része átpártolt a Nemzeti Felszabadító Front seregeihez és tűz alá fogta a kormányhoz hűségeseket és az amerikaiakat. Tekintettel arra, hogy az amerikai hadak e veresége körül ellentmondó jelentések látnak most napvilágot, nagyon nehéz megállapítani, hogy mi is történt valójában Ashau-ban? Johnson támogatja, a nép ellenzi a Ky-kormányt WASHINGTON, D. C. — Hivatalos kormánykörök nem tagadják a hirt, hogy Johnson elnök minden erőt mozgósít a dél-vietnami kormány miniszterelnöke érdekében. Ugyanakkor Saigon és a többi dél-vietnami városok lakosai egyre nagyobb számban csatlakoznak ahhoz a mozgalomhoz, melyet a buddhisták kezdeményeztek azzal a céllal, hogy megdöntsék a Ky-kormányt és helyébe a képviselőház által választott polgári kormányt helyezzék. Thich Ho Giac, a mozgalom egyik vezetője tömeg- gyűlésen ezrek előtt kijelentette: “Ha a helyzetben nem áll be változás, akkor mindnyájan rabszolgák leszünk. És mi nem akarunk rabszolgák lenni.” Beszédét nagy tapsvihar követte. A dél-vietnami nép uj lázadását látszólag az idéz te elő, hogy Ky menesztette Thi tábornokot, aki a katonai kormány egyik vezető személyisége volt és akiben Ky miniszterelnök vetélytársat látott. Laurence Olivier-t, a világhírű angol színészt az idei dán Sonning-dijjal jutalmazták, az európai kultúra fejlesztésében elért kimagasló eredményeiért. A dijat a koppenhágai egyetem választmánya ítéli oda; eddig — a többi között — kitüntették vele Albert Schweitzert és Bertrand Russellt is. Fulbright felszólította az egyetemeket akadályozzák meg a háborút Kínával Az Association for Higher Education évi konvencióján, Chicagóban J. W. Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, felszólította az egyetemeket, hogy vezessék ésszerű belátásra az Egyesült Államokat, az ázsiai krízis megoldására és a Kínával való háború elkerülése érdekében. “A tudósok közössége — mondotta —, kérdezheti, akárcsak a külügyminiszter, hogy az ellenfélnek mi a hibája, de arról sem feledkezhet meg, hogy mi a mi hibánk.” Kérte, hogy az egyetemek képezzenek ki önálló gondolkodású közalkalmazottakat, akik “hajlandók nemcsak utasítást végrehajtani, hanem kritizálni is. Külügyi hivatalainkban sok intelligens, bátor és önállóan gondolkodó egyén van, de azt tapasztaltam, hogy talpnyalók és alkalmazkodók is vannak, akiknél a hivatalos álláspont és az egyéni vélemény közti különbség megszűnt.” Fulbright szenátor kifejtette, az egyetemek hasz nos munkát végezhetnek azzal, hogy megtanítják a lakosságot, hogyan lehet változásokat véghezvinni. “Minden politikai határozatunknál fontosabb, hogy képesebbek legyünk a megváltozott körülmények között, a fennálló politikánkat megváltoztatni.” A szenátor felkérte az egyetemi vezetőket, hogy a következő kérdéseket tegyék fel: Előre viszi-e a szabadság ügyét Délkelet-Ázsiá- ban a vietnami háború, vagy megcsufolja a szabadság gondolatát azon országnak nagyhatalom által való dominálása? Mennyire befolyásolja a kínai vezetők “ferde” nézeteit az elkülönítés és a régi bántalmak emléke? “Fel kell tennünk ezeket a kérdéseket — mondotta -—, mert Kina és Amerika egymással köny- nyen háborúba keveredhet. Ezért fontos, hogy minden lehetőt elkövessünk ennek a katasztrófának a megakadályozására, amelynek első lépéseként arra kell törekednünk, hogy a kínai népet és vezetőit megismerjük.” Kritizálják a Bar Association vietnami álláspontját A Lawyers Committee on American Policy Towards Vietnam elitélte az Ügyvédek Szervezetének azon határozatát, amely a U.S. vietnami akcióját törvényesnek nyilvánitotta. A bizottság úgy érzi, hogy a határozat rossz hatással volt az ügyvédek szervezetére, mivel megmagyarázatlan idézeteket tartalmazott, amelyek elferdítik az ENSZ alapokmányának 51. és 52. cikkelyét. A szervezet elnökéhez irt levélben, a Lawyers Committee kifejtette, hogy az ENSZ alapokmányából a kölcsönös önvédelemről kivett idézetek nem említik meg, hogy ez a cikkely olyan esetekre vonatkozik, melyekben “az Egyesült Nemzetek egyik tagját fegyveresen megtámadják.” Dél-Vietnam nem tagja az ENSZ-nek és egy kettéválasztott országnak csak ideiglenes területe. Guatemalában Mendez lett az elnök A március 6-i választások eredményeképpen Julio César Méndez Montenegro, a középbaloldali irányzatú Forradalmi Párt jelöltje lett az uj elnök Guatemalában. Mr. Mendez nem kapott abszolút többséget, de mivel pártja szerezte meg a kongresszusi többséget, ez biztosítja elnökké választását. A guatemalai törvények szerint, abban az esetben, ha az elnökjelölt nem kap abszolút többséget, a kongresszus választja meg az elnököt. Mendez pártja az 56 mandátumból 30-at nyert el. A választásokon Mendez 201,070, Juan de Dios Aguilar 146.085 és Miguel Angel Ponciano 110,145 szavazatot kapott. Az uj kongresszus május 5-én ül össze és az elnök négyéves terminusa julius elsején kezdődik. Visszahozták az űrből a szovjet kutyákat MOSZKVA. — A Szovjet ürtudósok visszahozták az űrből a “Szellő” és a “Fekete gyémánt” nevű kutyákat. A kutyák 22 napot töltöttek a “Cosmos 110” űrhajón és 330-szor kerülték meg a földet, 560 mérföld magasságban. Ily magasságban még nem keringett egy élőlény sem. E magasságban van az úgynevezett Van Allen sugárzási ővezet és ez lehetővé tette a szovjet tudósok részére, hogy tanulmányozzák, milyen hatással vannak e sugarak az élő szervezetre. A kutyák jó egészségben tértek vissza.
