Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-17 / 11. szám
Thursday, March 17, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Az öreg katonák... Napról-napra jönnek lapunkhoz a hirek, hogy egyik, vagy másik régi, hűséges olvasónk és barátunk eltávozott sorainkból. Ezek a hirek minden esetben eiszömoritólag hatnak reám, mert mindenegyes név, amely a két fekete léc között megjelenik, azt jelenti, hogy nagy családunk egyik tagja hagyott itt bennünket. Nem kivánom itt kiemelni egyiket, vagy másikat, mert hiszen mindén elhunyt olvasónk valamilyen módon nyomot hagyott életünkben, akár ismertük őt személyesen, akár nem. Ebben a cikkben két olyan elhunyt munkástárssal kivánok foglalkozni, kiknek neve múlt heti lapunkban jelent meg. Simkó Jánost csak a detroiti Petőfi Kör gyűléseiről ismertem, mégis úgy emlékszem reá, mint kedves, barátságos és jóindulatú emberre, akinek mindig volt egy jó szava hozzám. Annál jobban ismerem kedves Simkó munkástársnőt, hiszen ő a Petőfi Kör egyik gazdasszonya és ottlétemkor mindig gondoskodik arról, hogy a sok beszélgetés közbén ne feledkezzem meg a táplálkozásról. Talál ugyanakkor időt arra is, hogy leüljön beszélgetni a lapról, a politikáról, Magyarországról. Amikor tehát olyan olvasó nevét látom a két léc között, mint Simkó Jánosét, akkor különösen elszorul a szivem. De éppen igy vagyok a másik névvel is. Ruhig Bélát ugyanis jól ismertem, mert amikor Chicagóban megfordultam, sok esetben nála találtam éjjeli hajlékot. így több alkalmam volt beszélgetni vele és jobban megismerhettem. Vele kapcsolatban el kell mondanom valamit, ami — különböző változatokban — ráillik sok más munkástársra is. Az ötvenes években Deák szerkesztővel jártuk az országot, hogy a McCarthy-korszak által felkeltett félelmet ellensúlyozzuk és bátorságot öntsünk támogatóink szivébe. Egy napon bekopogtunk Ruhig Bélához is. Azok, akik ismerték, tudják, őt nem kellett bátorságra, kitartásra biztatni, mert az állhatatos munkásember optimizmusával nézte a világot. Mindig meglátta az “ellentéteket” és tudta, hogy a harc folyamán felmerülnek olyan helyzetek, amikor az úgynevezett erőviszonvok nem a legmegfelelőbbek a munkásosztály részére... a haladást azonban nem lehet megállítani... jönnek majd jobb idők... és igy tovább. Deák barátommal megkezdtük az “agitálást”... magyaráztunk, rámutattunk egyes dolgokra, érveltünk és terveinket fejtegettük. Ruhig ez alkalommal is — mint mindenkor — meghallgatott bennünket és résztvett a vitában. M„ajd a lap anyagi helyzetéről, terjesztéséről beszéltünk. Rámutattunk arra, mit kell tenni, hogy a lap életben maradjon, nagy terveket festettünk le és próbáltuk Ruhig munkástársat meggyőzni arról, hogy itt az ideje, hogy munkához lássunk. (Mintha őt erről meg kellett volna győzni!) Ruhig igazat adott nekünk, de egynéhány kérdésben más volt a véleménye, viszont közben fontolóra vette érvelésünket. Amikor kérdéseinkre választ vártunk tőle, huncut mosollyal ezt mondta: “Igazad van, Zoli, neked is, Alex. Minden, amit mondtatok, úgy van és tenni is kell valamit. . . De ahogyan benneteket nézlek, egy gondolát bánt engemet, ami ugyanakkor vigasztal is... ” Vártuk, hogy mire fog kilyukadni Ruhig barátunk, mert mindig szellemes mondásai voltak. Hosszabb gondolkodás után újra megszólalt: “Fiuk, azt mondom nektek, hogy a terv nagyszerű, mindent meg fogunk tenni a lap érdekében. De ahogyan reátok nézek, eszembe jut, hogy milyen furcsa is az élet.'. . Boldog vagyok, hogy ti, a mi tábornokaink, még ilyen fiatalok vagytok... de milyen kár, hogy mi, a közkatonák, olyan vének vagyunk...” S milyen igaza volt. Mert hiszen rendes körülmények között a hetvenes éveihez közeledő ember nyugalomra vágyik, mert úgy érzi, hogy a tár sadalom, a család iránt megtette a kötelességét éí “P0SS2EB j A VIHARBAN” j Ä Récz László külmunkatársunk kitűnő könyve ■> 193 oldal, szép kötésben I Ára $2.00 ; Megrendelhető a következő címen: t | MAGYAR SZÓ KIÁDÓHIVATALA 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 kellene néhány év, amit nyugalmas körülmények között tölthet el; átgondolhatja az élet iskolájában szerzett élettapasztalatokat és átadhatja azt a következő nemzedéknek. S mi őt akarjuk “rávenni” arra, hogy továbbra is aktivan dolgozzon a lap érdekében! Nem tudtunk szóhoz jutni. De nem Ruhig. Megsajnált talán bennünket? Vagy a régi harcos szellemben ő sem tudta elfogadni a tétlenséget? Mindenesetre megszólalt: “Fiuk, a terv jó, nem is olyan, amilyet ne lehetne keresztülvinni. Megbeszélem a bizottsággal és mindent megteszünk, hogy Chicago ne maradjon le a kvótával, a lap építésével. Számítsatok reánk!” Ruhig Béla sohasem csüggedt el, mindig bátorságot öntött azokba, akiknek közelében volt. Azokhoz már nem szólhatunk, akiknek neve a két fekete léc között megjelent, de szólhatunk azokhoz, akik itt vannak és lapunkat támogatják, építik. Szóltunk is az elmúlt hetekben. íme az egyik válasz: Sajnos a gyüjtőivet nem tudom használni, de itt küldöm a saját adományomat. Az 1965. feb. 20-i szívroham meggyengítette szivemet, arra na gyón kell vigyáznom és sok más baj is előfordult azóta. De azért mégis erőt vettem magamon és néhány utcasort bejártam és magyar ismerőseim nevét beküldőm önöknek. Kedves munkástársaim, én, aki a szocializmus nemes eszméjének régi katonája vagyok, ennél többet nem tehetek, bármennyire szeretnék is. A sok baj közepette boldog volnék, ha az én elhalálozásom előtt egy uj lapolvasót hagyhatnék utódul. J. F. Eddig szól a levél. Ebből is láthatják olvasóink, hogy a' közkatonák idősek és sok esetben betegek, de szellemben mindegyik fiatal és az is marad élete utolsó percéig. Mert ők kitartottak sok évtizeden át, ma már vannak fiatalabbak, akik sorainkhoz csatlakoztak. Mi mindenkihez szólunk: fiatalok vagytok szellemben, akaratban. Nem sokat kérünk, de életfontosságú az, amit még megtehettek lapotokért. Kampányban vagyunk. Uj szelek fújnak, emberek ezrei újra átértékelik életüket, hiszen a problémák mindig mások és mások. Ezeket az embereket kell elérni szavunkkal, hogy a jövendő szebb és jobb legyen, hogy jobb életet hagyhassunk gyermekeinkre, unokáinkra, hogy támogassuk azokat, akik fogadott hazánk békéjéért és szülőföldünk jobb jövőjéért harcolnak. Okvetlenül számítanunk kell reád, testvér! Lapunk sorsa a te harcos kezeidbe van letéve, ne engedd el, hanem cselekedjél! Uj olvasót nem nehéz szerezni. Ruhig barátunk azt mondaná: MINDENT MEGTESZÜNK A LAP ÉRDEKÉBEN! Rosner Sándor RHODEZIA és GHANA Titokbantartott segítség Rhodézia és Dél-Afrika fajgyűlölőinek és színlelt ellenállás velük szemben; csendes gazdasági háború a szocialista irányzatú Ghana ellen, melyet a napokban ellenforradalmi puccs tetőzött be — ezek Washington egyöntetű afrikai politikájának a sima beszéd és a hátbadö- fés politikájának összefüggő megnyilvánulásai. A kereskedelmi minisztérium február 26-i rendeleté, amely engedéllyel szigorított meg minden Rhodéziába való exportálást, nem szabott meg határidőt. Szokás szerint az ilyen rendeletek azonnali hatállyal lépnek életbe, hogy evvel megakadályozzák a kereskedelem gyors lebonyolítását és a rendelet kijátszását. Hamarosan kiderült, hogy a minisztérium kétszínű politikát folytatott. A hitelintézetek vezetői, a Foreign Credit Interchange Bureau védnöklete alatt gyűlést tartottak március 2-án. Négy nappal a minisztérium rendeleté után arról értesültek, hogy még nem állapították meg a határidőt és a szigorított árukat sem nevezték meg. Azt is értésükre adták, hogy ezentúl kockázat nélkül szállíthatnak Rhodéziának és hitelüzleteket bonyolíthatnak le vele, mivel az ország bőséges rezervákkal rendelkezik. Ezeket svájci bankokban őrzik és ezekből kifizethetik a U.S.- ből küldött árukat. A rhodéziai fehérek igy most egy évre vagy még továbbra szóló árut is beszerezhetnek az amerikai vállalatoktól. A kereskedelmi minisztérium bejelentése barátságos figyelmeztetés volt a vásárlóknak és eladóknak, hogy bonyolítsák le üzleteiket, mielőtt a politikai nyomás szigorúbb intézkedéseket kényszerit ki. Ezt a politikai nyomást az afrikai országok gyakorolják, más fejlődésben levő országok és a szocialista országok támogatásával-és befolyásos amerikaiak is sürgetik, hogy a kormány tegyen ezeknek komoly engedményeket. Allan és Scott washingtoni újságírók szerint Robert Kennedy készen áll, hogy Dél-Afrika megrovásának támogatását ajánlja a U.S. részéről az ENSZ-ben, amely nemcsak Dél-Afrika megrovását tenné lehetővé, hanem jelentős lépésként számitana az Apartheidrendszer elleni nyomásban is. G. Mennen Williams a kormány afrikai specialistája, a szokásos liberális szólamaiba belekeveri, hogy ellenzi a dél-afrikai befektetések felfüggesztését, azon az alapon, hogy ez “ártana az Egyesült Államok gazdasági tudományos és stratégiai érdekeinek.” (N. Y. Times, március 2.) A pénzügyi és a kereskedelmi minisztériumok szószólói figyelmeztetnek, hogy Dél-Afrika megrovása súlyos kihatással lenne a “szabad világ” aranykészletére. Rabszolgamunkával termelt arany a “szabad világinak! A U.S.-nek természetesen nincsenek nemzet? érdekei a dél-afrikai kormányban. Ami gazdaságilag kockán forog, az a U. S. nagyvállalatok 750 millió dolláros befektetése és évi több mint 100 millió profitja Dél-Afrikában és Rhodéziában. Az olajtársaságok, bármiféle embargóban a legfontosabbak, szemérmetlenül mégcsak a U.S. propaganda kísérleteivel sem hajlandók együttműködni. Március 3-án Washington bejelentette, hogy a vállalatok a Dél-Afrikába szállítandó maximális petróleum kvótát az 1964. évi szállítmánnyal 10 százalékkal magasabbra szabták, hogy megnehezítsék a Rhodéziába való átszállítását. Még ha igaz is lenne, az ilyen megegyezés értéktelen. De másnap a Mobil Oil Co. kereken tagadta, hogy bármi köze lenne ehhez az .egyezményhez. A U.S. kormány látszólagos gazdasági intézkedéseket tesz Rhodézia ellen, hogy evvel késleltesse a Wilson-kormány katonai közbelépését, mert attól fél, hogy a belföldi és a külföldi nyomás hatása alatt erre sor kerülhet. De a CIA sokkal hatásosabb sakkhuzással segítette ki a dél-afrikai és a rhodéziai fajgyűlölőket, amikor — feltételezhetően — közrejátszott a ghanai reakciós puccs keresztülvitelében. Az amerikai sajtó szerte kürtölte Nkrumah “rossz gazdálkodását” és a válutarezerva csökkenését. Kétségtelen, hogy Nkrumah haladó szellemű kormánya súlyos politikai és gazdasági hibákat követett el. Gazdasági problémáit azonban nem ezek a hibák okozták, hanem a U.S. és angol monopóliumok ellene folytatott csendes gazdasági háborúja. A kakaóbabnak, Ghana legfőbb exporttermékének árát az angol—amerikai kereskedelmi és feldolgozó vállalatok kontrollálják. Rosszindulatukat és az ár-manipulációkban való hatalmukat már előzőleg megmutatták, amikor a forradalmi Kuba termékének, a cukornak árát minden eddiginél alacsonyabbra nyomták le. Az ötvenes években a kakaó átlag ára fontonként 30 cent volt, de a hatvanas években alig több mint 20 centre esett; ugyanakkor az import árak emelkedtek. A kakaó árának esése Ghánának sokszáz millió dollárjába került, sokkal többe, mint a különböző amerikai és angol “segélyek”, a Világbank általi kölcsönök és a Kayser és más nyugati kapitalisták befektetései. A sajtójelentések szerint Accra-ban amerikai üzletemberek közreműködtek a reakciós összeesküvőkkel, üzenetek szállításával —- jóllehet ez csak kis része a többi, hasonló eseményeknek. A Nkru- mah-kormány megdöntése Ghánában kaput nyit a külföldi .befektetők határtalan kizsákmányolási lehetőségeinek. Segít Washingtonnak, Londonnak és a nemzetközi részvénytársaságoknak abbeli alattomos erőfeszítésükben, hogy megmentsék a fajgyűlölő gyarmati jellegű rendszert Rhodéziában és Dél-Afrikában. A színes népek elleni erőszak és kizsákmányolás, az élelmiszer-segély odadobott koncával édesítve és kommunista-ellenes rágalmakba burkolva — ez az egyetlen törvény, az egyetlen “erény”, melyet az amerikai nagyvállalatok és a Johnson-kormány ismer Afrikában. Vietnamban, az Eovesült Államok északi gettóiban és déli néger vidékem. 7 Vidor Perlő:
