Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-03 / 9. szám
Thursday, March 3, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 éri Katern... Késői találkozás “Háromnegyed évszázad” cimü cikkemben, mely lapunk január 20-iki számában jelent meg, a következő mondat szerepelt: “Nagyon súlyos fájdalmat okozott, hogy minden megindoklás, minden felmondás, minden magyarázat nélkül, a hét közepén kiadták a ‘cselédkönyvemet’ és elbocsátottak az UJ ELŐRE szerkesztőségéből, mert (mint utólag hallottam) a munkám nem elégített ki olyan 200%-os ‘forradalmárokat’, mint Rosztovszky, Becker, Laut- ner, Hajnal, Schmidt és másokat, akik (Schmidt kivételével) később a haladó mozgalom árulói lettek.” Amikor ezt a mondatot leirtam, nem sejtettem, milyen helyrehozhatatlan hibát követtem volna el, ha elhagyom azt a zárójelbe helyezett két szót: (Schmidt kivételével), mert nem gondoltam rá, még álmomban sem jutott volna eszembe, hogy az említett cikkem megjelenése után rövid két héttel, ezzel a bizonyos Schmidt-tel — találkozni fogok. Akármilyen hihetetlennek hangzik, való- és igaz, hogy egyszeri találkozás után (amely mindennek mondható volt, csak kellemesnek NEM), 45 év után éppen akkor találkoztunk másodszor, amikor zárójelben megemlékeztem róla és fontosnak tartottam annak a leszögezését, hogy Schmidt, eltérően az említettektől, nem lett a haladó mozgalom árulója. Mielőtt a február 3-i találkozás helyét és körülményeit elmondanám, ismertetem az első találkozás körülményeit. . . A találkozás 1921 nyarán, szerdai napon történt az UJ ELŐRE szerkesztőségében, amely akkor a lap és a mögötte álló szervezetek tulajdonát képező ötemeletes épületben, a 33 East 1st Streeten volt, a 2-ik Avenue közelében. Mint szombat kivételével minden nap, úgy ezen a napon is reggel 9 óra tájban érkeztem a szerkesztőségbe, ahol az íróasztalomnál azonnal munkába fogtam. A rendes, mindennapi munkám akkor a vezércikk oldalon, naponta megjelenő “KRÓNIKA” rovat és az első oldal első hasábján, naponta megjelenő “ROVÁS” rovat megírása volt. E két rovat vezetésén kívül heténkint 2—3 vezércikket Írtam és állandóan írtam az amerikai magyarck zsebét és jövőjét ve- szélyesztető szélhámosok kampányai ellen. Ha jól emlékszem, a “ROVÁS” megírásával készen voltam, amikor úgy déltájban a szerkesztőség ajtajában megjelent jó barátom Ligeti nyomdász, aki akkor a lap üzletvezetője is volt és látható zavarral ennyit mondott: “Neuwald elvtárs, értesítem, hogy a Lapbizottság határozata értelmében, a lap kötelékéből elbocsátották.” Nyugodtságot erőltettem magamra, hogy el ne áruljam fájdalmas belső érzéseimet és megkérdeztem: “Mikortól szól az elbocsátás?” A válasz egyetlen rövid szó volt: "Most/ ' Mialatt ez a rövid “beszélgetés” folyt, az alacsony Ligeti mögött a Lapbizottság képviseletében ott állt szótlanul a hosszú Schmidt Artur, felkiáltójelként, mintegy nyomatékot adva annak, amit Ligeti mondott. Számomra nem maradt más hátra, mint személyes dolgaim összeszedése és a távozás. A másik két íróasztalnál Basky Lajos és Hajnal Döme dolgozott. Amikor Ligeti és Schmidt eltávoztak, Hajnal egy szót sem szólt, Basky ennyit mondott: “Ezt ugyan jól elintézték!” Távozásomkor Basky kijött az előszobába, kezet nyújtott és csendesen (hogy Hajnal ne hallja) odasugta: “Keressen fel a lakásomon minél előbb.” Itt közbevetem, hogy amikor 4—5 nappal később felkerestem Baskyt, ezt a jó (?y tanácsot adta: “Menjen ki a vidékre azonnal, ahol az emberek a maga hívei és tiltakozzon a Lapbizottság határozata ellen. A lapnak és a mozgalomnak szüksége van a maga munkájára.” Csodálkozásomat fejeztem ki afelett, hogy mint régi pártember ilyen fegyelmet sértő tanácsot ad és mindjárt megmondtam, hogy sehová nem megyek a Lapbizottság határozata ellen tiltakozni, hanem belenyugszom, akármilyen sérelmesnek tartom azt. A felmondás után és távozásom előtt a kiadóhivatalban várt rám Ligeti, — akkor már egyedül. Kiszámította, hogy szerdáig azon a héten mennyi fizetés jár és a hatalmas összeget — körülbelül 25 dollárt, — átadta, amiből én azonnal visszaadtam 20 dollárt, mert az alkalmazottak segély-pénztárába annyival tartoztam és amiről Ligeti megfeledkezett. Ligeti őszinte sajnálkozásának adott kifejezést, vele, a többi nyomdásszal és Berger segédmunkással kezet fogtam és öt dollárral a zsebemben nekivágtam a rideg világnak, miután az én világom percek alatt összeomlott... Emlékszem, hogy a közeli “Fehér Parkban” ültem néhány órán át, gondolkoztam, tépelődtem, hogy hová menjek, mit csináljak, mihez fogjak, de nehány órával később sem lettem okosabb. Ez volt első találkozásom Schmidt Artúrral, akinek még csak a hangját sem hallottam. A múlt nyáron, Budapesten örömmel hallottam, hogy Schmidt életben van és külön örültem annak, hogy kitartQtt a haladó mozgalomban, mert különben nem nyugdíjazták volna őt — őrnagyi rangban. Az olvasó most már joggal lehet kiváncsi arra, hogy hetekkel ezelőtt, 45 évvel az első találkozás után, hol és milyen körülmények között történt a második, váratlan, meglepő, késői találkozás? Megmondom: E második találkozás alatt se hallottam Schmidt hangját, mert a találkozás február 3-án a Magyar Szó 9-ik oldalán történt, ahol “Kínai a szomszédunk” cimü cikkem mellett “A történelmi háttér kérdéseiről” cimü cikk jelent meg és a cikket Lehel Artur irta, aki nem más, mint az a hosszú Schmidt Artur, aki 45 év előtt az UJ ELŐRE szerkesztőségében felkiáltójelként, hangtalanul szerepelt a tömzsi Ligeti mögött! ELADÓSODOTT AMERIKA Az Egyesült Államoknak több mint 300 milliárd dollár államadóssága van, a szövetségi államháztartás kamat-terhe 12.1 milliárd dollár ebben az évben és ez állandóan emelkedik. Az államok nem jutnak pénzhez olcsón, kb. 4%-os kamatot fizetnek. Az áltagos adófizető természetesen el sem tudja képzelni, milyen hatalmas összeg ez, ezért megpróbáljuk valamilyen hasonlattal alátámaszta ni. Ha pl. az ország összes megművelt földjét és erdejét felmérjük, a rajta lévő gépekkel és állat- állománnyal, akkor is csak 230 milliárd dollárig jutunk el. De az összes részvénytársaságok vagyona, az ország gyárai, bányái és bankjainak felbecsült értéke 307 milliárd dollár. Tehát a szövetségi kormány adóssága majdnem egyenlő a hatalmas “nagy üzlet” vagyonával. Ezt az óriási összeget a mi nemzedékünk főleg a hideg- és meleghá- borus készülődésre költötte. Pedig mennyi jót lehetett volna ezzel az összeggel megteremteni. A U.S. News & World Report szerint Észak-Viet- nam bombázása eddig egymilliárd dollárba került, beleszámítva a lelőtt repülőgépeket is. “Minden ágyú, minden hadihajó, minden löveg kiveszi az élelmet azok szájából, akik éheznek, fáznak, akiknek silány a' ruhájuk és lakásuk. Egy modern bombázó árából 30 városban téglából épült iskolákat lehetne berendezni. Annyit fizetünk az egyszerű vadászgépért," mint amennyibe félmillió véka búza kerül. A romboló hadihajó (destroyer) költsége egyenlő annyi lakóházzal, melyben 8,000 ember lakhat.” Ezeket Eisenhower mondta elnöksége idején, 1953 ápr. 16-án. Az üz’eti adósság és jelzálogkölcsön (házakban) nem olyan félelmetes, mert végeredményben a termelés érdekében történik. A jelzálog kölcsönök (mortgage) pedig elég szilárd alapon állanak, mert az épületek árai felfelé menő tendenciát mutatnak. Mindenki az inflációtól (dollár-értékcsökkenés) fél. Fogyasztási hitel Az utóbbi időben az újságokban sokat olvashatunk a személyes csődökről. 1946-ban csak 10 ezer csőd volt fogyasztási hitel következtében. 1965-ben 163,000-ről jelentettek, mely 81 milliárd dollár kárt jelentett a nemzetgazdaságnak. Ebből Califor- niára jelentékeny rész jutott. Itt az elmúlt évben 23,000 csődöt jelentettek be. Ez is évente emelkedik. A csőd komoly társadalmi és gazdasági betegség. St. Louis-i adatok szerint a válások 37%-át pénzzavarok okozzák. . . Oregonban vannak olyan válások, ahol ezt a részletfizetésre vett jegygyűrűk nem-fizetése idézte elő. A csőd veszteségét a vásárló közönség, főleg a szegény ember fizeti. Ez az egyik oka, hogy a kisebbségi népcsoportok (mexikói, néger, uj emigránsok) sokkal drágábban vásárolják a szükséges bútort és ruhát, mert a kereskedők igy próbálják biztosítani magukat az esetleges veszteségért... Minden áruhitel möAz egykori Schmidt és a jelenlegi Lehel Artur ellen soha nem volt kifogásom, rá soha nem nehezteltem, mert hiszen ö — ha szótlanul is —, a Lapbizottság határozatát tolmácsolta puszta jelenlétével. Miután kitartott a haladó mozgalom mellett, annak győzelméért fegyverrel is kiállott és őrnagyi rangot ért el, — egészen biztos, hogy amit 45 év előtt tett, azt meggyőződésből tette és hitte, hogy a haladó sajtó és az amerikai magyar haladó mozgalom javát szolgálja, amikor jelenlétével hangsúlyozza az egyik szerkesztőségi belmunka- társ elbocsátását. A sors kiszámíthatatlan és sokat emlegetett játéka, hogy másodszor az UJ ELŐRE hagyományait ápoló Magyar Szó haladó hetilapnak ugyanazon az oldalán találkozunk — négy és egy fél évtized után! Számomra mindig öröm a munkásmozgalom olyan régi harcosaival találkozni, akik az évtizedek megpróbáltatásai után is kitartottak elveik mellett és ezért öröm számomra a második találkozás Schmidt-Lehel Artúrral, akinek távolról küldöm bajtársi üdvözletemet és azt a kívánságot, hogy éljen sokáig, jó egészségben a felszabadult uj Magyarországon! Ha kedve lesz hozzá, ismételje meg a találkozásunkat még sokszor — az amerikai haladó magyarság hetilapjának a hasábjain, hogy Írásával örömet szerezzen valamennyiünknek, akik kortársai vagyunk. gött uzsorakamat lappang, ami csak nehezíti a törlesztést. Amerikában prosperitás van és ilyenkor a csődöknek nem volna létjogosultságuk, mert könnyű a hitel. Az emberekre rátukmálják az árut, főleg azokra, akik állandóan dolgoznak. Colorado-i statisztika szerint az átlag csődbe került ember 30^ 35 éves (legjobb munkaképességi ideje), nős, három gyermeke és havi $450—650 keresete van. Miért nem tud az ilyen ember a fizetéséből megélni? A mai ifjúság mindent egyszerre akar, házat, autót és bútort. Mindezt könnyen hitel utján beszerezheti. Ehhez járul a hiúság kérdése, a szomszédok nívóját elérni, vagy túlszárnyalni. A kamatok csaknem 50%-ot tesznek ki 3 évi törlesztés mellett. Vannak esetek, ahol egy $4.000-os trailer vásárlásánál 2 ezer dollár kamat halmozódott feL Az amerikai gazdasági rendszer túlfogyasztásra van építve, még inkább, mint hadiiparra. Ezért milliárdokat költenek reklámra és ezért adnak olyan könnyen hitelt. A prosperitás megszűnne, ha az amerikai ember abból élne, amit már megkeresett, vagy jelenleg keres, 2—3 évi jövedelmét előre elkölti, de ezt nemcsak a könnyelmű fiatal teszi, hanem a középkorú réteghez tartozók is. Ki az agresszor? (Folytatás a 7-.ik oldalról) amennyit a koreai háborúban három év alatt dobtunk, azaz 480 ezer tonnát. A repülők felgyújtják az épületeket a bennelevő lakossággal, asszonyokkal, gyermekekkel nyilván tiszta emberszeretetből, mert hiszen a termés felégetése miatt lassan halnának meg, és ez több szenvedést jelent, mintha elégnének. Ezért nem bízik senki a bizonytalan Ígéretekben, ezért követelik az amerikai csapatok kivonását. Még emlékeznek a másik fő háborús uszító, Lodge U.S. követ kijelentésére: “Amerika nem akar választásokat a közeljövőben. A választásokig még messze van az ut.” Még világosabban fejezte ki Harold K. Johnson generális 1965 október 28-án: “A U.S. hadserege még hosszú ideig megszállva fogja tartani Vietnamot a fegyverszünet után is, nem fog megengedni választást a Genfi Egyezmény alapján még hosszú évekig. Évek kellenek a vietnami nép átnevelésé- hez.” Mindkét Johnson jól tudja, hogy az amerikai hadsereg jelenléte nélküli független választás az ENSZ felügyelete alatt, a baloldalnak adná meg a többséget. Sötét kép rajzolódik elénk. Talán egy hős népet irt ki az imperialista agresszió. Talán rázúdul az egész emberiségre a harmadik világháború, atom- és hidrogénháborujával, amely Amerika népének a többségét is kiirtaná. Az a történelemiró, aki megírja majd ezt a kort, a McNamarákkal együtt egész népünket is. vádolni fogja, hogy nem volt erőnk és bátorságunk ahhoz, hogy megállítsuk a halálkereskedőket egy kis, szabadságszerető nép eltiprásában, amely népnek nem volt más bűne, mint a mi elődeinknek, kik ugyanúgy meg akartak szabadulni 1776-ban a gyarmati elnyomóktól, akik ezeket a hős, szabadságért, függetlenségért harcoló elődöket nevezték agresszornak, éppenugy, ahogy kormányunk most a vietnami népet nevezi annak. Kovács Ernő .• 12345678901011121314151617181920212242233456789097 • i A SZÁMOK BESZÉLNEK \ írja: Eörsi Béla 1 •12345678901011121314151617181920212242233456789097*
