Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-02-24 / 8. szám
Thursday, February 24, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 "Hazugság a vietnami politikánk” Egy los-angelesi magyászármazásu polgár mostohafiának szenzációs leleplezései Az, amit Mr. Duncan a zöldsipkások vietnami működéséről elmond, sejtteti velünk, hogy milyen gerilla alakulatokat szerveztek volna ezek a terrorlegények Magyarországon, ha az amerikai imperializmus ott is ki tudott volna egy “piszkos háborút” robbantani. A szennyes vietnami háborúnak egyik legszeny- nyesebb eszköze az amerikai hadsereg és a CIA kémszervezet által közösen szervezett “Zöld sip- kás” (Green Berets) terrorkülönitmény. Működésükről, meiyet elsősorban a függetlenségért harcoló néphadseregek tagjai ellen elkövetett leirha- tatlan kegyetlenségek jellemeznek, az utóbbi hónapok folyamán nem egy könyv és cikk jelent meg. Mindamellett az amerikai nagyközönség nem ismeri kellőképpen őket. Mondanunk sem kell, hogy a kormány igyekszik is azt minél jobban leplezni. A múlt héten azonban az amerikai imperializmus eme kriminális tevékenységéről is lehullt a lepel, legalább is ideiglenesen. A zöldsipkás terrorkülönitmény egy volt tagja, Donald Duncan törzsőrmester, aki hat éven át szolgált benne — amely évből 18 hónapot a vietnami fronton töltött el — szenzációs leleplező kijelentésben tárta fel a szervezet bűnös működését. Nyilatkozata konklúziójaként a Johnson-kormány vietnami háborúját és politikáját "Hazugság"-nak nevezte. Különös érdekességet kölcsönöz Duncan nyilatkozatának az a tény, hogy mostohaapja magyar ember. E tényre cikkünk végén még visszatérünk. Duncan, aki katonai szolgálata folyamán nem kevesebb, mint négy kitüntetést nyert a vietnami szabadságharcosok elleni “vitéz” tetteiért, leleplező nyilatkozatát a “Rampart” nevű katolikus folyóiratnak tette. Duncan maga is katolikus és anti- kommunistának tartja magát. A zöldsipkások csaknem minden tette megszegése volt a nemzetközi jognak, mondta Duncan, különösen a genfi egyezményeknek. Mikor az ő csoportja megérkezett Dél-Vietnamba, civilruhában voltak (ez magába véve is megszegése a genfi nemzetközi megállapodásoknak) és bizonyos nemzetiségi kisebbségeket fegyvereztek fel a szomszédos Laoszba és Észak-Vietnamba való titkos behatolásra ugyanakkor, amikor kormányunk Észak- Vietnamot vádolta a Dél-Vietnamba való beszivárgással. Kiképzés kínzásokban Hangsúlyozta, hogy a zöldsipkások részletes, alapos és hosszantartó kiképzést nyertek a kínzás minden fajtájából. Ugyanakkor azonban arra is tanították őket, hogy foglyaikat ne öljék meg, ehelyett adják azokat át a bennszülötteknek, hogy azok hajtsák végre a kivégzést, azaz a gyilkosságot. A kínzásban való leckéket “ellenséges kikérdezés elleni intézkedések” cim alatt kapták, melynek folyamán az orosz titkos rendőrség állítólagos vallatási módszereit mutatták be. De Duncan szerint azonnal nyilvánvaló volt minden újonc számára, hogy ez csak fedő intézkedés volt, melynek leple alatt az osztag a kínzások sokkal “modernebb” formáiban kapott oktatást. Mikor egy újonc megkérdezte, hogy azért mutatják-e ezeket a kinzási módszereket, hogy alkalmazzák azokat, a kiképző tiszt ezt válaszolta: “Erre a kérdésre nem válaszolhatok, mert az amerikai anyák nem helyeselnék azt.” Az újoncok nevettek ezen és hamar megtanulták, hogy a hadsereg még ezeknél is borzalmasabb eszközöket használt. Ugyanakkor hazug propagandával a vietnami szabadságharcosokat vádolták terrorral. Nem telt sok időbe, mielőtt rájött arra, hogy Dél-Vietnam népének óriási többsége a szabadságharcosokat pártolja. Ahol csak megjelenik a szabadságharcos gerillák egy csoportja, rövid időn belül ezreddé vagy hadosztállyá nő, oly tömegesen csatlakoznak hozzájuk a parasztok. Felettes tisztjeik azt igyekeztek velük elhitetni, hogy Dél-Vietnam népe csak félelemből csatlakozik a Vietconghoz. De ez megint gondolkodóba ejtette, hiszen a kiképzésük más részében azt magyarázták oktatói,, hogy a nép támogatását csak barátsággal és kölcsönös bizalommal lehet megnyerni. így jött rá, lépésről-lépésre, hogy az egész amerikai politika Dél-Vietnamban hazugságra van ékítve, ez* a politikát a legborzalmasabb terror alkalmazásával tartják fenn. És végül rájött arra, hogy Dél-Vietnam népének óriási többsége, tekintet nélkül arra, hogy kommunista-e, vagy nem, a Nemzeti Felszabadító Frontot támogatja és ellenzi a saigcni bábkormányt. így érlelődött meg benne az elhatározás, hogy mihelyt leszerel, le fogja leplezni Johnson szenynyes vietnami háborújának egyik legszennyesebb eszközét, a zöldsipkásokat. Mint fentebb említettük, Duncan egy los-ange- lesi magyarszármazu polgár, a Chicagói Szimfonikus Zenekar nyugdíjazott karmesterének, Henry Gerbernek mostoha fia. Duncan kijelentette, hogy az 1956-os magyarországi események érlelték meg benne az elhatározást a terrorkülönitménybe való belépésre. . A zöldsipkások és Magyarország Duncan megemlítette, hogy amikor beállt e különítménybe, annak főcélja gerilla-osztagok szervezése volt idegen országokban. Érdekes volna megtudni, hogy Magyarország is rajta volt-e eme “idegen" országok listáján? Az elnöknek a kongresszus elé terjesztett gazdasági jelentése avval büszkélkedik, hogy a kormány nak sikerült az 1965. évi bérmegegyezéseket kb. a 3.2%-os gazdasági iránymutató keretén belül .tartania. Szóbelileg a kormány hasonló nyomást gyakorolt az áremelkedések ellen is. Elméletben a béreknek a termelékenységhez viszonyítva kellene emelkedniük anélkül, hogy az árak emelkednének. A jelentésben a Council of Economic Advisers megmutatja, hogyan részesül ennek révén mind a tőke, mind a munka, megfelelő arányú előnyökben. Azt állítja, hogy “az utóbbi években a privát árszabások és bérmegegyezések túlnyomó többsége az iránymutató szerint történt...” Most hasonlítsuk ezt össze a Council saját statisztikájával. A privát gazdaságban a reálbérek két 'százalékkal, a privát üzemekben dolgozó munkások teljes javadalmazása, a megélhetés emelkedésére való tekintet nélkül 6.7%-kal emelkedett. A vállalatok haszna adólevonások után 20%-kal emelkedett. A vállalatok tízszer annyit nyertek, mint a munkások fejenként és 3—4-szer annyit, mint a teljes munkaerő együttvéve, aszerint, hogy tekintetbe vesszük-e az áremelkedéseket vagy nem. A Labor Research Association kiadványa: “Economic Notes” februári számában kimutatja: “A kormány következetesen, sőt elferdítve, munkásellenes célokra alkalmazza az iránymutató rendszert.” A vietnami háború kiterjesztésével a kormány kiterjesztette a munkásság kijátszását is az iránymutató alkalmazásával. Például: Az iránymutató előírja, hogy a termelékenységet a legutóbbi öt évi növekedés szerint kell megállapítani. Ez 1963-ban 3.2% volt. De az 1965-ben végződő öt év alatt ez 3.6% volt és ezt kellene 1966-ban is tekintetbe venni. Nyilván a Fehér Ház utasítására, a Council of Economic Advisers módot keresett arra, hogy a hivatalosan elfogadott mutatószám 3.2% legyen. Azt tudták legjobb érvnek felhozni, hogy az 1965-ben végétért öt évet nem lehet számításba venni, mert nem volt lanyhulás ezen időszak alatt és ezért ez nem mérvadó. Ez az érv nem állja meg a helyét, mivel a) az öt év elegelső éve, 1961 gazdaságilag lanyha év volt; b) az iránymutatóban feltüntetett növekedés felének nem a kiválasztott időszak, hanem a statisztika pontosabb összehasonlítása adta az adatot; más helyen a jelentés nagy gazdasági növekedést jósol 1966-ban és “tartós növekedést. . . hosszabb ideig”, igy nincs logikus alapja annak, hogy az 1966. évi bértárgyalásokban a lanyha éveket vegyék alapul. Mivel a 3.2%-os kulcsszám megállapítására a Council nem talált semmiféle statisztikai alapot, ennek megindokolását nem adatokra, hanem szubjektív, nem tudományos “meggondolásokra” alapozta. Egy másik nagy, eddig is alkalmazott félrevezetés: Az utóbbi öt évben a gyáripar termelékenységének növekedése évenként 4.0% volt, egyéb árutermelő iparban még ennél is nagyobb. Az össz-privát gazdaságra vonatkozó számokat avval a csalafinta statisztikai manipulációval redukálták, hogy a kereskedelmet és a kiszolgáló ipart is belekalkulálták, amelyeknek termelékenyséqére nincsenek statisztikai adatok. Az analízisből kitűnik, hogy a Council feltételezi és a statisztikájában elrejtve kifejezi, hogy a pénzügyi és kiszolgáló iparok termelékenységének növekedése évenként csak 0.8%-ot tesz ki. A pénzügyi világban az automatizálás elterjedéDuncan leleplezésének megdöbbentő, szennyes részletein egy reményteljes jelenség sugárzik keresztül. Ha tudományos alapossággal annyira agymosott amerikai, mint Donald Duncan meg tudta tisztítani önmagát a propaganda fertőzéstől és eljutott az igazság megismeréséhez, akkor valóban van remény arra is, hogy az amerikai nép széles tömegei, akik, ha nem is olyan rendszeresen és olyan intenziven, mint a hadsereg e külön kiképzésben részesített terroristái szintén agymosásnak vannak kitéve a tőkés sajtó eszközei által, idővel szintén rájönnek az igazságra és ugyanúgy el fogják Ítélni Johnson vietnami politikáját, mint ahogy Donald Duncan törzsőrmester, a vietnami háború aktiv veteránja és szemtanúja elitélte azt. Figyelő se révén, az egy személyre eső óránkénti tranzakciók termelékenysége egész biztosan gyorsabb tempóban növekedett, mint az ipar (ermelékeny- sége. Ez más szolgálati ágazatokra is éppúgy vonatkozik. Minden kétségen kívül, a gazdaság ezen ágazataiban is sokkal nagyobb a növekedés, mint azt a Council sejttetni engedi. A nagybani árak 3.4%-os emelkedése 1964 re- cember és 1965 december között, meghazudtolja a kormány ama állítását, hogy sikeresen megállította az áremelkedést. Az árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a megengedett béremelések, melyeket az árak megszilárdulása szerint szabtak meg. Ilyenképpen még a Council kalkulációi szerint is a 3.4%, a nagyiparnak a vietnami háborúból eredő megduzzadt haszonrészesedését jelenti. Ugyanezen idő alatt a megélhetési ármuta- tó “csak” 2.0%-os emelkedést jelzett. Ha az iránymutató “igazságosan” működött volna, ennek az emelkedésnek nem lett volna szabad bekövetkeznie. A megélhetési kulcsszámot rendszerint, de különösen inflációs, háborús helyzetben úgy hamisítják meg, hogy nem foglalja magában az áremelkedések egy részét. Például a Council a BLS statisztikáját idézi, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy 1965-ben ár: esés volt gyógyszerekben. Nemrégen az “Endotus- sin-NN” patentorvosságot vásároltam, amely á gyógyszerész szerint ugyanaz, mint az előbbi “En- dotussin-C”, csak az összetételének egyik alapanyagát megváltoztatták. “Ez most drágább?”, kérdeztem. “Nem”, felelte, “furcsa, de ezúttal nem emelték az árát.” Hogy kikutassam ennek a “furcsaságnak” az okát, összehasonlítottam a régi és az uj üveg címkéit. A bennelevő uj anyag mennyisége ugyanannyi volt, mint a régié, de a négy többi alapanyag mennyisége 50, 40, 33, illetve 29%-kal csökkent. A tisztességes statisztikai index ezt áremelkedésnek mutatná ki. A Council azt is megjegyzi, hogy 1986-ban uj szerződések esedékesek a villanyfelszerelési, a telefon, az építkezési iparban és nagy újratárgyalásokra lehet számítani a vasutaknál és a szénbányászatban. A kormány azon fáradozik, hogy a General Electric, az AT&T, és más nagy vállalatokat segítse ezekben az iparágakban a munkások kijátszásában a meghamisított iránymutató felhasználásával, mialatt azok busás hasznot húznak a vietnami háború révén létrejött fellendülésből. Kérdés: a munkásság ezúttal is beadja a derekát? MÉG KAPHATÓ AZ I986-0S 160 oldalas, kitűnő Írásokkal, elbeszélésekkel, versekkel, tudományos cikkekkel Ára csak $1.50 Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 E. 16th Street, New York, N. Y. 10003 Victor Perlő: AZ IRÁNYMUTATÓ ÉS A GAZDASÁGI JELENTÉS Hifi! NAPTÁR ú jk
