Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-12 / 32. szám
Thursday, August 12, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WOflP E. H. Neuwald: Isméi magyar földön Számomra mindig nagy élmény idegen országokat látni, idegen népekkel érintkezni, de annál is nagyobb élmény viszontlátni szülőföldünket, Magyarországot. így volt ez most is, amikor a felszabadulás óta immár harmadszor léptem magyar földre. Röviddel ideérkezésünk előtt, a felszabadulás 20-ik évfordulóján rendezett ünnepségek alkalmával, a Magyarok Világszövetsége vendégeként két hetes látogatáson volt Magyarországon a külföldi magyarok egy csoportja, köztük lapunk szerkesztője és három külső munkatársa. Ezt a kitüntető meghívást mi, akik a lap olvasói, régi hivei és támogatói vagyunk, valamennyien nagy megelégedéssel vehettük tudomásul, mert hiszen az amerikai magyarok haladó csoportjainak összességét is megtiszteltetés érte kiváló vezetőinek a meghívásával. A vendégek közül Rosner Sándor, lapunk szerkesztője, Rev. Gross és Rácz László kiváló külső munkatársai, néhány érdekes és tanulságos cikkben számoltak be a rövid itteni látogatásaikról. Természetesnek tartom, hogy itteni meglátásaimról, tapasztalataimról én is Írjak, mert az olvasók, kiknek figyelmét nem kerülték el az idegen országokról adott leírásaim, valószínűleg elvárják, hogy a szülőföldünkről is írjak. Úgy lehet, hogy az említett cikkek és az én cikkeim között lesznek bizonyos eltérések — mint ahogyan összhang is lesz bizonyos megállapításaink között. Ennek a magyarázatát —, véleményem szerint —, abban találjuk, hogy más az, ha egy meghívott vendég szemei előtt két hét alatt gyorsan lepereg az élőkép és más az, ha valaki néhány hónapot egyszerű látogató, vagy turistaként tölt el Magyarországon (vagy akárhol) és úgy él, úgy szórakozik, úgy bosz- szankodik, vitatkozik, úgy vásárol, mint mindenki más, aki része a lakosságnak. Más az, ha valaki értesüléseit magasrangu kormánytisztviselőktől kapja, (akik elé mi nem juthatunk) és más, ha valaki nap mint nap melósokkal, háziasszonyokkal, barátokkal és idegenekkel, maszekokkal, tanulókkal, rendőrökkel, értelmiségiekkel —, egyszóval azokkal beszélget, akik a nép zömét képezik, akik az egyszerű emberek mindennapi életét élik. Hogy hasonlattal éljek: más az, amikor valaki jelentéseket olvas, vagy kap a Duna és Tisza áradásáról; más az, ha valaki (mint mi is) megtekinti az áradások színhelyét és megint más az, ha valaki derékig vízben töri magát, hogy az árveszedelemnek gátat vessen. Budapest szebb, mint valaha, a Balaton soha ennyi embert nem csábított Magyarországra, a vidék rohamosabban épül, szépül, mint azt valaha elképzelni mertük volna, az utcán több német, cseh, lengyel, francia és angol szót hallunk, mint előző látogatásaink idején, a kifogások és panaszok nyíltabbak és hangosabbak, mint az előző években, — de minderről későbbi cikkeimben lesz szó. Mert a kocsit soha nem volt ésszerű a ló elé fogni, azért én is az elején kezdem és elmondom, hogy milyen fogadtatásban részesültünk a magyar határnál. “Elbúcsúztunk Szlovákiától” c. cikkemben megemlítettem, hogy Pozsonyból Komáromba és Érsekújvárba mentünk, majd vissza Komáromba, hogy másnap korán reggel átlépjük a magyar határt, — de a kiáradt Duna miatt vissza kellett mennünk Pozsonyba és a határt Rajka községnél léptük át. Az útlevél megvizsgálása, bizonyos formák kiállítása és magyar pénz vásárlása után vámvizsgálatra került sor, ami a következőkből állt:" Autónk hátsó üléséről és a “trunk”-ból (a hátul- só elzárható részből) minden egyes poggyászt a közeli asztalra kellett helyezni. Minden egyes pogy- gyászt kinyitottam, hogy a vámtisztviselő belenézhessen és belenyúlhasson. A “hood”-ot fel kellett nyitni, hogy a tisztviselők a “motor-házba” is belenézhessenek. Amikor az ülések alatti kis hézagok megvizsgálása után azt kérdezték, hogy az ülések elmozdithatók-e, azt válaszoltam, hogy nem tudom, mert én még soha nem próbáltam, de egy jó mechanikus bizonyára elmozdíthatná és talán vissza is tehetné. Mialatt a kivételesen forró napon a csomagok cipelésével foglalatoskodtam, hallottam, amikor a feleségem az egyik vámtisztviselőtől megkérdezte: “Mi az, amit keresnek, mert én megmondom, hogy van-e olyasmi a birtokunkban?” A válasz ez volt: “Bécs felé sok aranyat csempésznek.” Mi nem Bécs felé, hanem Pozsony felől Budapest felé tartottunk, de nyilvánvaló, hogy igy is gyanúsak voltunk, mert még a kabátok vállait is kitapogatták, hogy vajon nincsenek-e arannyal bélelve. Amikor az összes csomagok kivizsgálása megtörtént; az ülések alól és a kabátok vállaiból arany nem került elő és a “motor-házban” sem tartózkodott senki —, visszaraktam a poggyászt az autóba. Jóformán készen sem voltam vele, amikor a vám- tisztviselő ama óhajának adott kifejezést, hogy látni akarja milyen újságokat hoztam magammal? Meg kell itt mondanom, hogy ugyanez a tisztviselő már átnézte azt a kis táskát, amelyben kizárólag autóutak térképei, levelek, levélpapír, borítékok, kéziratpapir, könyvek és újságok voltak, köztük a Magyar Szó és A Tény példányai is. A Magyar Szó egyik példányának utolsó oldalán a tisztviselő meglátta a hirdetést, amely igy kezdődött: “E. H. Neuwald előadása New Yorkban”. Megkérdezte, én vagyok-e, akinek az előadását hirdették. Azt hittem, hogy igenlő válasz után feltételezi, hogy miután az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyarország felszabadulása 20-ik évfordulójának alkalmából rendezett gyűlésen előadást tartottam, talán még sem vagyok hivatásos csempész —, de tévedtem. A kutatás lelkesen tovább tartott és amikor véget ért és a poggyászt a helyére raktam, a tisztviselő MÁSODSZOR is látni akarta, hogy milyen újságokat hoztam magammal. Nem tehettem mást, ÚJRA KIRAKTAM a pogy- gyász nagy részét, hogy előhalászhassam és kinyithassam az újságokat tartalmazó kis táskát. Megmutattam a National Guardian, a The Nation, a New Guardian, a FACT, a Magyar Szó, A TÉNY, stb. lapok számait. A tisztviselő elvitte A TÉNY néhány számát és megengedte, hogy a poggyászt immár másodszor visszarakhassam. Azt hittem, hogy ezek után távozhatunk, de várnunk kellett. Egy jó órai vizsgálat után még egy jó félórát kellett várnunk. Utána a tisztviselő behívott az irodahelyiségbe, ahol (utólag tudtam meg) A TÉNY olvasásával foglalatoskodott és a vezető tisztviselők tudomásomra adták, hogy a Magyar Szót ismerték, de A TÉNY-t nem. A tartalma ellen nem volt kifogásuk, beengedték magyar területre, de — “nem ismerték”, ami felett sajnálkozásomat fejeztem ki. Utána elnézésemet kérték a szigorú (és dupla) vizsgálat miatt és barátságos kézszoritások közben ama reményüknek adtak kifejezést, hogy a határnál eltöltött másfél óra kellemetlenségei nem fogják befolyásolni magyarországi tartózkodásunkat. íme: itt az első példája annak, hogy más az, ha valaki meghívott vendégként érkezik Magyarországra és más, ha egyszerű turista, vagy látogatóként lépi át, vagy szeretné átlépni a magyar határt. Bennünket, akik elfogultság nélkül, a legnagyobb szeretettel és megértéssel jöttünk ismét Magyarországba, valóban nem befolyásoltak a vámvizsgálat kellemetlenségei, bár ebben sem az angol, sem a francia, sem a német, sem a cseh határátlépésnél nem volt részünk. A fentiek után fel kell hívnom a jövőbeli látogatók figyelmét arra, hogy tartsák be a szabályokat és rendeleteket és ne próbáljanak túljárni a vámhatóságok eszén. E figyelmeztetésemet alátámasztja az az újsághír, amelyet a megérkezésünk utáni első napokban olvastunk és amely igy szólt: Külföldi csempészeket Ítéltek el Külföldi csempészeket Ítélt el csütörtökön a Központi Kerületi Bíróság. Wilheim Antal és felesége, ausztriai állampolgárok, valamint ismerősük. Gyepes Ottó amerikai állampolgár ez év márciusában két gépkocsin Magyarországra jöttek. A beutazáskor a vámvizsgálatnál úgy nyilatkoztak, hogy vámköteles árut nem hoztak magukkal. A vizsgálat alkalmával azonban Wil- heimék gépkocsijában 101 orkánkabátot, 123 nylonsálat, Gyepes bérelt autójában 96 orkánkabátot, és egyéb árut találtak. A bíróság Wilheim Antalt egyévi és kéthóna- pi szabadságvesztésre, 25,000 forint pénzbüntetésre, Wilheim Antalnét 40,000 forint pénzbüntetésre, Gyepes Ottót egyévi szabadságvesztésre és 20,000 forint pénzbüntetésre Ítélte. Wilheim Antallal és Gyepes Ottóval szemben a Magyar Népköztársaság területéről való kiutasítást is kimondotta Ítéletében a bíróság, és elrendelte a csempészáruk elkobzását. Ez a hir, amely távolról sem egyedül álló, egymagában is elegendő magyarázatot ad arra, hogy miért van szükség vámvizsgálatra. A magyar határt turista-szezon idején oly tömegben keresztezik külföldi automobilok, hogy minden egyesnek a tüzetes átvizsgálására nincs idő. De egvet-egyet — talán minden huszadikat —■ mégis alaposan át kell vizsgálni és ezek között akad olyan is, mint a miénk, amelyben semmi szabálytalanságot nem találtak és akad olyan is, mint Gyepes és Wilheimék autója, amelyeket zsúfolásig töltöttek meg csempészáruval. Az a körülmény, hogy éppen a mi autónk volt a “huszadik” és hogy ezáltal a határnál kellemetlen másfél órát töltöttünk (aminek távolról sem örültünk), bennünket semmi tekintetben nem befolyásolt és nyílt szemmel, vagy rokonszenvvel néztünk körül mindenütt, ahová ittartózkodásunk ideje alatt eljutottunk. Bajok a gyermekhalandóság körül A gyermekek elhalálozása feltűnően magasra szökött az utóbbi néhány évben az országban, —■ mondják a March of Dimes orvosai. Statisztikai adatok kimutatják, hogy minden ezer újszülött közül 25 és fél százalék nem éri meg az első éves születésnapját. Az orvosok szigorúan megleckéztetik a fiatal anyakat, amiért nem veszik igénybe az ingyenes klinikai, szülészeti orvosi szolgálatot. Minthogy szeretek foglalkozni egészségügyi dolgokkal, kezembe akadt egy kiadvány Kanadából The Provoker címen. Habár a kiadvány címét nem nagyon kedveltem, mégis megnéztem, mert gondoltam, a jó pap is holtig tanul, hátha akadnak hasznos provokátorok is. A szerkesztő éles kritikái gyakorol úgy az amerikai, mint a kanadai korai gyermekhalálozásokról. A klinikai tanács üdvös és humánus cselekedet — írja —, de ez még távol áll a megoldástól, mert ha a fiatal anya, vagy anyajelölt kötelesség- szerüen végig is hallgatja a klinikai utasításokat, a kérdés az, hogy követi-e azokat? A megfigyelések egészen mást bizonyítanak. Hazatérőben a klinikáról jó alkalom kínálkozik, hogy az összes utasítást egy félrevezető, lelket mérgező cigarettahirdetés váltsa fel, amikor a fiatal anya megveszi kedvenc magazinját. Már a címlapon ravasz hirdetési képet lát, melyen egy fiatal nő csábítóan kínálja fel a kezében lévő cigarettát a fiatal áldozatnak. Talán útközben még kétségei lehetnek, de mire hazaér, a televízió már javában bizonyítgatja az imént vett magazin igazát. Erős akaraterőre van szükség, hogy mindennek ellenállhasson, amikor olyan meleg szeretettel, meggyőzően hirdetik a filter teljes ártalmatlanságát. Azután itt van az alkohol, mint a cocktail, sör, bor, nem is szólva az édes vizekről, meg a kávéról és a másállapotos nők részére hirdetett szerekről, melyek mind égbekiáltóan károsak. Ezeken elgondolkodva, nem kell lángésznek lenni annak megállapítására, hogy mi okozza a túl sok gyermekhalálesetet az országban. Ha a jövendőbeli anya az áldott állapot idején egészséges, természetes, minden kémiai vegyüléktől mentes' ételeket fogyaszt és elkerüli a jól hirdetett patent orvosságokat, akkor egészséges gyermeket hoz majd a világra és a halálesetek száma is csökkenni fog. A fiatal anyáknak érdemes ezen elgondolkozni, még akkor is, ha talán áldozatot kell hozniok megszokott életükben. Milyen szívfájdalom és gyötrelem látni nyomorék vagy visszamaradott gyermeket, vagy elveszíteni gyermekünket az élet kezdetén. Schubert J. ^SSSSSScSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSiííSSS?^ I “PORSZEM I 1 A VIHARBAN" J Rácz László külmunkatársunk kitűnő könyve 193 oldal, szép kötésben Ára $2.00 Megrendelhető a MAGYAR SZÓ kiadóhivatalában y Magyar Szó Kiadóhivatala ^ 130 East 16th Street I New York, N. Y. 10003 Kérem küldjék meg Rácz László PORSZEM I ban. Mellékelek érte: $.............................. % Név:............................................................. í 1} A VIHARBAN c. könyvét . . ..........példányI Cim: ................................................................. « Város:.....................................Állam:............ 7
