Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-12 / 32. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGÁRIÁIM WORD Thursday; August 12, 1965 Az Országos Lapkonferencia elé Legyünk “tárgyilagosak” Néhány észrevétel a los-angelesi lap konferencia határozatairól Soha nem szólok hozzá vitás kérdésekhez, mert nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha valaki befolyásolna. Ugyanis a Magyar Szó nyomdájának dolgozója vagyok és igy ez feltételezhető lehetne. Úgy gondolom, az olvasók elhiszik, hogy a sok százezer betű kiszedése közben nekem is lehet véleményem, amely néha-néha kiakarózik belőlem. Most az egyszer nem tudtam legyőzni ezt az érzést, és az alábbiakban próbálok a kérdések tisztázásához hozzájárulni. Érdeklődéssel szedtem ki a los-angelesi lapkonferencia határozatait és Cincár munkástárs felszólalásának szövegét. Ehhez kívánok hozzászólni. Aki ismer, az jól tudja, hogy egyik legkedvesebb rovatiróm Rev. Gross László és biztos vagyok abban, hogy ő nem fogja rossznéven venni, ha a “Két Kortás” c. cikke része lesz kommentáromnak. Annak idején Smied és Kovács munkástársak hozzászóltak ehhez a cikkhez kifejtve ellentétes nézeteiket. Ha emlékezetem nem csal, Rév. Gross Kruscsev és a pápa pozitiv szerepét fejtegette a béke kérdésében, mig Smied és Kovács munkástársak azt állították, hogy Kruscsev ártalmára volt a mozgalomnak. Ritkán találunk olyan embert, aki annyira tömören és tisztán tudja kifejteni a gondolatait, mint Rev. Gross és el kell ismerni, hogy úgy Smied, mint Kovács munkástársak nem nagyon válogatták meg a szavaikat, de amellett kellő tisztelettel voltak Rev. Gross iránt és igy a lap leközölte Írásaikat. A los-angelesi lapkonferencia azt mondja, hogy a LAP LEGYEN TÁRGYILAGOS; egy másik mondatban és a határozati javaslatban viszont elitélik Kovács és Smied olvasókat. Kérdezem én: TÁRGYILAGOS LETT VOLNA LAPUNK annakidején, ha Rev. Gross cikkét leközli és Smiedét és Kovácsét nem? Ha romboló hatásról beszélünk, akkor nein gondoljuk, hogy Rev. Gross “Két Kortárs” cikke legalább olyan romboló hatású volt, mint a másik két irás? Hiszen Rev. Gross cikke volt az, amelv előidézte Smied és Kovács hozzászólásait. Ezért NEM TISZTA ELŐTTEM, HOGY MI IS AZ A TÁRGYILAGOSSÁG? Vagy legalább is, hogy mit értenek ez alatt a los-angelesi munkástársak? 2. De ez a kisebbik dolog. Egy kissé felháborított az, ami Figyelővel kapcsolatban hangzott el. Íme ezt mondja a los-angelesi határozati javaslat: “Felelősségre vonjuk a szerkesztőséget Figyelő cikkének helytelen kommentárral való közléséért, pld. az ’56-os ellenforradalom helytelen beállításáért.” Cincár munkástárs beszédében ezt mondja: “önök tudják, hogy a Magyar Szó szerkesztőségében nincs 100 százalékos egyetértés az orosz—kínai kérdésben. Sajátmaguk kreálnak uj ideákat, amint azt a “Figyelő”-n keresztül próbálták az olvasótáborral ismertetni. Az 1956-os ellenforradalom szerepe teljesen tisztázódott Magyarországon és azt hiszem mi is kivitattuk annakidején történelmi mivoltát, de a lapban mégis megjelennek cikkek, melyek a hivatalos magyar állásfoglalásnak ellentmondanak ” a) Hála istennek, hogy a lap szerkesztőségében némely kérdésben nincs 100 százalékos egyetértés. Ez bizonyítja, hogy még mindig megállja a helyét az a régi marxista fogalom: “TÉZIS — ANT1TÉZIS — SZINTÉZIS”, vagyis ez még mindig érvényes társadalmi törvény (a haladás hajtóereje az ellentét). Csak vitában lehet helyesen kiértékelni a helyzetet. Ezen törvény alól még a szerkesztőség sem kivétel. b) Hogyan lehetett megengedni, hogy a fenti határozati javaslatban ilyen vádat emeljenek a szerkesztőség ellen, amikor kézzelfogható az a Amerikai Magyar Szó 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Ügyvezető Bizottság! Én is résztveszek az idei országos lapkonferencián, Detroitban. Kérem, hogy biztosítsanak szállást..............személy részére. Név:....................................................................... Cim:........................................................................ Város: ........................................ Állam:.......... tény, hogy még Figyelő is egy későbbi hozzászólásában azt irta, hogy ELÍRÁSRÓL volt szó. c) Hogyan lehet mellőzni azt, hogy lapunk hónapokon át sorozatos cikkeket közölt (Két évtized), melyekben a történelmi háttért és az ’56-os eseményeket elemezte? A kaliforniai konferencián nem volt talán senki, aki ezeket a cikkeket olvasta? Nem volt senki, aki rámutatott volna arra, hogy helytelenül Ítélik meg a szerkesztőséget? Egy kis elírás, amelyet már tisztáztak is, EGY SZÓ elfelejteti a hosszú hónapokon át való cikkezést? 3. A határozati javaslat ezt mondja: “A konferencia ajánlja, hogy a Nők Világa újból havilap legyen.” Mint a lap technikai előállításában résztvevő személy én talán jobban ismerem a helyzetet, mint Az elmúlt héten lapunk hasábjain közöltük a dél-kaliforniai kerületi lapkonferencia határozatait és az ott elhangzott beszédet. Anélkül, hogy ebben a cikkben foglalkoznánk ennek a konferenciának a határozataival, máris megállapíthatjuk, hogy komolyan dolgoznak kaliforniai munkástársaink a lap érdekében, amely igazán szívügyük. Az Amerikai Magyar Szó azonban nemcsak a kaliforniai munkások lapja, hanem az egész haladó szellemű amerikai magyarságé. Ezért fontos és szükséges, hogy ennek az olvasótábornak a legjobb képviselői egyszer egy évben összejöjjenek és megtárgyalják a lapjuk ügyes-bajos dolgait. Az utolsó évek nehézségeit lapunk azért tudta átvészelni, mert lelkes odaadó olvasótáborunk legjobb képviselői évről évre összeülnek, hogy megtárgyalják a teendőket és azután a legjobb tudásukkal valóra váltják a kidolgozott terveket. Ezért van itt lapunk még ma is és ezért lesz itt a jövőben is. Az évek múlásával problémáink is növekednek, hiszen ez az élet törvénye. De a problémák nem olyanok, hogy ne lehessen azokat megoldani, ha közös erővel összefogunk és dolgozunk. Mivel kell szembenéznünk? Fogadott hazánk súlyos problémák előtt áll. Egy kis oligarchia elnökünket befolyása alá kerítette és belevitte az országot egy olyan küzdelembe, amelyből nagyon nehéz lesz kijutni. Pedig mindent el kell követni a béke érdekében, különben nemcsak az Egyesült Államok, de az egész emberiség a végzetes katasztrófa felé halad. Tehát első és legfontosabb kötelességünk, hogy minden erőnkkel hozzájáruljunk az amerikai magyarság felsorakoztatásához a béke mellett, hogy elszigeteljük a háborucsinálókat és amennyire lehet, megtegyünk mindent a békés egymás mellett élés érdekében. Az Amerikai Magyar Szó hétről hétre rámutat azokra a küzdelmekre, amelyeket a munkásosztály vív jogaiért. Mennyivel jobb helyzetben lenne az amerikai nép, ha a szakszervezeti vezetők nagyrésze tágasabb látókörrel vezetné az amerikai munkásokat. Milyen siralmas dolog az, hogy egy George Meany — ahelyett, hogy megvédené az amerikai munkások gyermekeinek érdekeit, egyik legnagyobb szekértolója a háborús uszitóknak. Lapunknak feladata van ezen a téren is, hogy felemelje szavát az ilyen megnyilvánulások ellen. Megállapíthatjuk, hogy lapunknak szerepe volt abban is, hogy ma a Medicare az ország törvénye. Ebben a hosszú és nehéz küzdelemben felsorakoztattuk olvasótáborunkat és mindazokat, akik hozzájárulhattak a Medicare-ért folyó harchoz. A következő cikkekben rá fogunk mutatni sok olyan feladatra, amelyeket még meg kell oldani és amelyekhez mi is hozzájárulhatunk. Ezt csak úgy tehetjük meg, ha olvasótáborunk bizalmát és sze- retetét továbbra is meg tudjuk; tartani, ha ellátnak bennünket tanácsaikkal és vélünk együtt részt vesznek a munkában. Ezért olyan fontos a detroiti országos lapkonferencia. Sajnos a bizottságok még nem igen jelentkeztek delegátusaikkal, pedig az idő nagyon rövid. Szeretnénk, ha ez a lapkonferencia nemcsak az elmúlt év küzdelmeit értékelné ki, hanem azokat az eredményeket is, amelyek munkánk gyümölcsebárki más. A fenti kategorikus kijelentésben sze- reintem az rejlik, hogy talán valakinek a szeszélye miatt lett a Nők Világa két havonként megjelenő kiadvány. A munkateher már nekem is túl sok, de ami fontosabb, az olvasóknak tudomául kell venniük, hogy Gyarmaty Kató gyenge egészségével hősiesen küzd, hogy a lapot életben tartsa és megérdemelné, hogy köszönettel és hálával legyünk iránta azért, hogy ilyen gyenge egészségi állapotban is lelkiismeretesen végzi a munkáját és a lapot két havonként elkészíti. Örülnünk kell, hogy legalább 2-havonként megjelenő Nők Világáról beszélhetünk. Egyébként a szerkesztőség már eddig is mindent elkövetett, hogy Kató nyugalombavonulásakor valaki átvegye a lapot, de sajnos ez eddig még nem sikerült. Szerintem úgy a határozati javaslat, mint Cincár munkástárs beszéde sok ellenmondást tartalmaz. De szőrszálhasogatásnak nincs értelme, ez csak széthúzást idézne elő, amikor ma a legfontosabb feladat, hogy az egységet megtartsuk. Remélem, hogy nem veszik rossznéven, hogy a fentieket megírtam, de a valóság az, hogy ezek kikivánkoztak belőlem. Horváth István ként megmutatkoztak. Fontos tehát. ho“v mindenki, aki szivén viseli lapunk érdekeit, ott legyed a lapkonferencián, vagy képviseltesse magát delegátussal. J Trentoniak üzenete a lapkonferenciához TRENTON, N. J. — Sajnálattal tudatom, hogy a mi városunk nincs abban a helyzetben, hogy delegátust tudna küldeni az országos lapkonferenciára. Beszéltem egy pár olvasóval, de sajnos hiába, vállalkozó nem akadt, aki képviselné a várost. Kérdeztem tőlük ugyanakkor, hogyan vannak meg elégedve a lappal? Á válasz az volt, hogy nem hiszik, jobb lapot lehetne előállítani, mint a Magyar Szó. Lusztig Imre munkástárs megírta a jul. 8-i lapszámban “Hogyan töltötte be a hivatását a Magyar Szó az elmúlt esztendőben.” Nem hiszem, hogy még egy lap létezne, mely jobban betöltené hivatását, mint a mi lapunk, melynek minden betűjével egyetértünk. Nem hiszem azt sem, hogy lenne lap Magyar- Amerikában, mely olyan külmunkatársakkal rendelkezne, mint a Magyar Szó. Mind őszinte és becsületes emberek. Büszkék lehetünk arra, hogy lapunk az igazság ösvényén halad. Javaslatokat sajnos nem tudunk tenni a konferenciára, de meg vagyunk elégedve a lappal, úgy ahogy van. Rosner Sándor, a lap szerkesztője, türelmes ember. Sok levél megy a laphoz, melyek között bizony vannak olyanok, amelyek nem a legszebb szavakat használják a szerkesztővel szemben, de ő — mintha csak látnám — türelmesed elolvassa azokat és mosolyogva leközli a mérgesen megirt leveleket. Ezzel csak azt akarom bizonyítani, hogy a szerkesztővel is nagyon meg vagyunk elégedve. A “Tisztelt Szerkesztőség” rovat nagyon jó, oda minden olvasó megírhatja mondanivalóját, véleményét a lapról, mert ha a szerkesztő véleménye nem is egyezik meg minden levél tartalmával, akkor is leközli, esetleg hozzászólással. Szabó János r^mvmTl ! ÉS KONFERENCIA I j 1965 augusztus 20-án, pénteken • este 8 órai kezdettel • • a Yorkville Temple-ben, 157 East 86th Street * * Megbeszéljük a detroiti országos lapkonferen- £ * cián előterjesztésre kerülő javaslatainkat és J % delegátust választunk. Lesznek kedves vendé- * 5 geink Kaliforniából, Magyarországról, akik » elhozzák ottani barátaink üdvözletét 9 H # 5 • Kávét és süteményt szolgálunk fel m « s ;» Minden érdeklődőt szívesen lát 69 S a Newyorki Lapbizottság • LAPKONFERENCIÁNKNAK SZEMBE KELL NÉZNIE A JÖVŐVEL!