Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-02-11 / 6. szám

r*- irsday, February 11, 1965

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

U

°aál Máthé:

Most huss éve SZÁZnZEZU^FOGOL Y

A Sztalingrád-i csatától kezdve a Szovjet Hadsereg visszafelé kergette Hitler “verhetetlen” seregeit. Amikor Európa legtöbb országa Hitler lába 3lőtt hevert, amikor már azt számitgatták a nácik, hogy csak rövid idő kérdése és a “megvert” szovjet hadsereg is leteszi a fegyvert, akkor állították meg őket a szovjet katonák Moszkvánál és Sztálingrádnál és azt mondták: eddig és nem tovább!

Az egész világ lélegzetvisszafojtva figyelte azt a hősies és gigászi küzdelmet, amit az orosz nép Sztálingrád romjain vivott a náci betolakodókkal, mindaddig, amig a “dicsőséges” német hadsereg fogságba esett. Ezután még történtek próbálkozások a nácik részéről a visszaütésre, de hiába össz- pontositották seregeiket és szövetségeseik katonaságát, többé már nem tudtak megállni az előrenyomuló szovjet hadsereg előtt.

Hihetetlen nagy áldozatok árán tisztította meg lazáját az orosz hadsereg az ellenségtől. Ezt követően Németország szövetségesei egymásután adták meg magukat. Finnország, Bulgária, Románia és Jugoszlávia már 1944 nyarán letették a fegyvert; a románok és jugoszlávok a szovjet hadsereg gél együtt szabadították fel hazájukat.

Közben a második front is kialakult és az amerikai-angol haderő sikeresen nyomult előre. Franciaország és Olaszország jórésze a szövetségesek kezében volt és 1944 nyarán már csak Magyarország urai tartottak ki Hitler mellett, további pusztulásra ítélve a magyar népet. Amig a nép éhezett, addig a magyar föld termését a németek vitték magukkal. Horthyék is tudták, hogy a háborút már elvesztették, de félve a nép haragjától, nem mertek békét kérni, s csak abban reménykedtek, hogy az angol-amerikai haderők előbb érnek Magyar- országra, mint az oroszok, elfoglalják az országot és miként 1919-ben, megmentik a magyar urak ezer éves kiváltságait.

Amikor a szovjet hadsereg már a Kárpátok felé közeledett, akkor küldtek megbízottat a nyugati főparancsnokságra, fegyverszünetet kérve. Náday vezérezredes vitte Horthy “feltételeit”, melyek szerint beleegyeztek volna abba, hogy az angol-amerikai repülőgépeken odaszállított hadosztályok szállják meg Magyarországot, hogy az oroszok ne tehessék be oda a lábukat. A nyugati seregek fő- parancsnoka kereken kijelentette, hogy Magyarországnak a szovjet hadseregtől kell fegyverszünetet kérnie. S csak miután az orosz csapatok már több helyen átlépték a határt, határozta el magát Horthy, hogy fegyverszünetet kér Faragó csendőrtábornok utján. Elküldte a “feltételeket” Sztálinnak, figyelmen kivül hagyva, hogy azokat csak a győztes fél szabhatja meg.

Molotov a szövetséges kormányok nevében elutasította Horthy feltételeit, hogy Magyarországot angol-amerikai és orosz csapatok szállják meg és a német hadsereg szabadon elvonulhasson. A szövetségesek feltételei a következők voltak: a magyar hadsereg kiüríti a megszállt területeket, a magyar kormány hadat üzen Németországnak és az orosz hadsereggel együtt megtisztítja az országot az ellenségtől. Ezeket a feltételeket Horthy elfogadta és 1944 okt. 6-án Faragóék alá is írták a fegyverszüneti szerződést, amit ázonnal végre kellett volna hajtani. De Horthy tovább taktikázott; még a kormány tagjai közül is csak ketten tudták, hogy fegyverszünetet kért és azt alá is irta. A német kormány tudott a tárgyalásokról, hiszen úgy a kormányban, mint a hadseregben és Horthy közvetlen környezetében csak úgy hemzsegtek a Hit- ler-zsoldosok.

Horthy a debreceni csatában bizakodott, ahol az egész német és magyar páncélos hadsereget felvonultatták. Ez a hatalmas csata, amely három napig tartott, a német-magyar erő teljes vereségével végződött. Csak akkor szánta el magát Horthy, hogy a kormány bejelentse a fegyverszünetet a hadseregnek és a magyar népnek. De okt. 15-én a rádióban bemondott szózatában csak azt mondta, hogy fegyverszünetet kért, azt nem, hogy már alá is irta. Ezzel teljes fejetlenséget idézett elő. A német csapatok, amelyek felkészülve várták ezt az eseményt, órák alatt megszálltak minden fontos pontot, elfoglalták a rádiót, bekerítették a budai várat, Horthy és a kormány székhelyét, a felkészült nyilasokat is fegyverbe állították. Ellenállás sehol sem volt; egy pár egyéni hősiesség, kis partizán csoportok tevékenysége nem zavarta a németeket, akik rádión hamis parancsokat küldtek a hadseregnek a további harcokra.

Két nap alatt végétért a fegyverszüneti próbálkozás, Horthy gyáván beadta a derekát, sajátmagát és családját Hitler védelme alá helyezte, kormányzói tisztségéről lemondott, Szálasit nevezve ki kormányzónak. Visszavonta okt. 15-i szózatát is, végső harcra szólítva fel a magyar hadsereget a “hü szövetséges” mellett.

Horthy gyáva árulása végső katasztrófába sodorta az országot, rászabadítva a magyar népre a történelem legaljasabb hordáját, a nyilasokat, ami az ország pusztulását és több százezer újabb áldozatot jelentett.

Budapest körülzárása

A harc ujult erővel megindult, a szovjet hadsereg kemény harcok között közeledett Budapesthez. A Szálasi-kormány és hivatalnokai Nyugat-Ma- gyarországba vonultak vissza és 1944 karácsony estéjén Budapest körül volt zárva. Nemcsak a német és magyar hadsereg került az egérfogóba, hanem Budapest lakossága is 14 napra elegendő élelemmel, fűtőanyag nélkül. A szovjet hadsereg parancsnoksága hangszórókon és rádión egész nap hirdette, hogy parlamentereket küld a körülzárt katonai parancsnoksághoz, hogy lehetőséget adjon Budapest és a bekerített katonaság megkimélésére. Pontosan megjelölték az útvonalat, amelyen a két küldött fehér zászlóval a feltételeket viszi.

Ekkor történt az a minden nemzetközi törvényt és szokást megcsufoló szégyenteljes esemény: az ellenséges állások felé fehér zászlóval közeledő parlamentereket a náci bitangok lelőtték. Ez a barbár gyilkosság mélyen felháborította az orosz hadsereget, mely ezután teljes erővel megkezdte Budapest ostromát.

Budapest népét nemcsak az ostrom, hanem a náci-nyilas banditák terrorja is pusztította. Százával hordták az elfogottakat a Dunapartra, ahonnan belőtték őket a folyóba. A harc utcáról-utcára,

házról-házra folyt, az egész város romokban hevert, amikor végre január 16-án éjjel a megvert csapatok vadul menekültek Budára. Az oroszok üldözőbe vették őket, hogy megakadályozzák a dunai hidak elpusztítását, de elkéstek, mert a német műszaki csapatok felrobbantották a szépséges dunai hidakat.

Január 17-én felszabadult Pest és a lakosság három hét után előjött a pincékből és ünnepelte a felszabadítókat. Még négy héten át folyt Buda ostroma, mig végül február 12-ének éjjelén az oroszok elfoglalták a budai várat és feb. 13-án bejelentették Budapest felszabadítását.

Budán 110 ezer főnyi ellenséges katona esett fogságba. A fasiszta vezérkart a szennycsatornákból piszkálták ki a felszabadítók. Néhány héttel később, április 4-én az egész ország megtisztult a fasiszta csapatoktól és Magyarország teljesen felszabadult.

Már a budai harcok idején megindult Pesten a romok eltakarítása, majd az egész város együttes erővel fogott hozzá Budapest újjáépítéséhez.

Azóta húsz év múlt el és amit ekkor senki sem remélt, Budapest nemcsak újjáépült, hanem a romok helyén és a régi nyomortanyákon uj modern paloták emelkednek, a romokból felépültek a gyárak és számtalan uj gyár épült, jelezve a magyar dolgozók nagy akaraterejét, akik Marshall-terv, Truman-terv és külföldi kölcsönök nélkül, egyedül a felszabadító orosz nép segítségével végezték el ezt a hatalmas munkát. Felépültek a dunai hidak is, utoljára, a felszabadulás 20. évében, megnyílt a gyönyörű Erzsébet-hid és ma Budapest szebb, mint valaha. S szebb az újjáépült Magyarország is, amelynek ipara és modern mezőgazdasága a boldogabb élet felé viszi a magyar népet.

Helyes a magyar nép szenvedéseiről, Budapest ostromáról megemlékezni, hogy fokozott mértékben folytassuk a harcot a békéért, hogy soha többé ne lehessen háború, mert a mostani atomkorszakban, egy atomháború az egész világot Budapest 20 év előtti sorsára juttatná és elpusztítaná az emberiséget.

Miilen idők, millen idők!

A magánvállalatként szereplő, de javarészt közpénzből tartott propaganda-rádió heti magyar hir- szemlét ad ki. Megbízásához híven főkép a kedvezőtlen híreket közli. Ezen nem kell csodálkozni, de egyideig bizonyos tárgyilagossággal számolt be jó és rossz hírekről, sikerekről és bajokról. Nyilván felváltották a szerkesztőjét és azóta megváltozott a hangja. Jó híreit mindinkább kiszorítják a rosz- szak és azokat — mintha a Daily News-tól tanulná — rövid vezércikkek formájában szereti közölni, amik bebizonyítják, hogy az U.S. tökéletes, mig a kommunisták rosszak és buták. Pedig az amerikai olvasó ezt megkapja az ország valameny- nyi napilapjából és magyar hetilapjából, egyet kivéve. Ö itt csak arra kiváncsi, mi jó és mi rossz van Magyarországon? Sok a rossz is, természetesen. Tíz millió ember él ott egy gyarapodó, de még elég szegény országban, amelyik most küzdi le sikeresen a károkat, amiket a külföldi uszítás, alá- aknázás, bojkott, szakembereinek kicsábitása, stb. okozott. Vannak ott tervezési, technikai és igazgatási hibák, hiányok, bűnök, visszaélések, van elégedetlenség is. Mint minden más országban is. Bírálható politikai-gazdasági rendszere is, mint minden más országé is.

De első kérdés: igazak-e a hírek? Hát a pletykák, rémhírek többnyire nem igazak (nem rég pl. az emigrációs sajtó aznap jelentette a vatikáni tárgyalások bukását, amikor az egyezményt megkötötték); de amiket a riport a magyar sajtóból, rádióból vesz át, azok nyilván igazak. A baj a tálalásban van.

Ha például közli, hogy Magyarországon 6 hónap alatt 657 fiatalkorút ítéltek el, ez úgy hangzik, mintha azt mondaná: “ime uraim, ez a kommunizmus” — holott mint tudjuk, nincs még egy ország, ahol a “juvenile delinquency” olyan súlyos probléma volna, mint Amerikában, ahol az FBI szerint egy év alatt 706,252 gyermeket és ifjút tartóztattak le (magában New Yorkban 40.000-et), amihez az FBI megjegyzi, hogy igen sok fiatalkorú, aki elkövetett valamit, nem került rendőrkézre. Ha hibák vannak a magyar építkezésben, a “Hírek” ezt ilyen címmel közli: “így. építkeznek ők..:”, holott egyetlen newyorki napilap egyetlen számában sokkal több és súlyosabb építési bajokról találhatnak híreket. Ha Magyarországon valakit letartóztatnak, ezt — mielőtt a vádakat ismernék —• az emberi jogok legsúlyosabb megsértésének minősiti, pedig éppen most, amikor ezt írjuk, halljuk a rádión, hogy Alabamában választójogát érvényesíteni kívánó 350 négert tartóztattak le, köztük a Nobel-dijas Martin Luther King-et (őt már nem tudjuk hány tucatszor tartóztatták le). “Idejutottak”, fejezi be a körlevél egy állítólagos erkölcsbotrányról szóló tudósítását, pedig ha a szerkesztő elmegy az újságárus előtt, olyan lapokat is lát, amelyek kizárólag amerikai erkölcsbotrányokkal foglalkoznak és minden nagy napilap minden számában hajmeresztő, egész a legeslegfelsőbb körökig terjedő botrányokról, visszaélésekről, panamákról, vesztegetésekről, protekciózásról, állásvásárlásról, csalárd szállításokról, kereskedői csalásokról, hamis bukásokról, stb., stb. olvashat.

De legfőképp külpolitikai vezércikkekben önti ki a szerkesztő haragját, elkeseredését és megvetését a mai Magyarország ellen Kénytelen ugyan tu domásul venni, hogy most először volt magyar külügyminiszter hivatalos vendége Párisnak, de mégis azt írja: “Levizsgázott a magyar külügyminiszter az ENSZ-ben”, porcelánboltba betévedt elefánthoz hasonlítván őt. “Minden lehetőt összehordott hidegháborús nyelven a nyugati hatalmakról” a Kongó ügyének tárgyalásakor, írja, olyan nyelven, • amilyenre “az afrikai delegátus gyűlölködő felszólalásától eltekintve nem volt példa.” Nyilván nem sok ülést hallgatott végig, aki ezt mondja, de ez mellékes. A lényeges az, hogy a szerkesztő, aki pedig bizonyára maga is újságíró lehetett valaha, idézőjelben ir a “feketék ellen elkövetett atrocitásokról,” “zsoldosok rémtetteiről”, mintha mindezeket a csúnya kommunisták találták volna ki. Pedig ha csak a nagyon óvatos New York Times-nak már hónapok óta a kongói eseményekről megjelenő cikkeit és képeit látta volna, tudhatná, hogy amit ott amerikai segítséggel a belga, a kongói és a szedett- vedett fehér zsoldos katonaság elkövetett és sajnos még ma is elkövet, az semmivel sem marad el az SS “Einsatzgruppen” Ukrajnában, Franciaországban, Romániában és másutt, valamint a magyar katonaság és csendőrség 1942-ben a Bácskában elkövetett tömegmészárlásai mögött. Hátha még a szerkesztő a Spiegelt, a londoni és a párizsi lapokat • is olvasná!

Nem hisszük persze, hogy ha olvasná is, másképpen írna. Bizonyára tudja, miért fizetik őt és utóvégre neki is meg kell élnie. Talán jobb is így, Talán. szándékosan élezi ki mondanivalóit ilyen visszás1 és torz formában, abban bízva, hogy épeszű ember úgyis észreveszi ezt. Rádiós