Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-20 / 20. szám

Thursday, May 20, 1965 AMERIKAI MAGYAR S26 — HUNGARIAN WORD . , i ‘." ................-2­Bódog András: Kis történetek “Szent isten, leégtek az istállók!” A gróf ma­gánkívül volt. “Nem lehetett oltani- se nagyon, méltóságos uram. Minden viz kelTétt a kastélyhoz. Attól fog­tak tüzet az istállók, meg a magtár.” “A kastély is kigyulladt? Irgalmas egek, mi tör­Mégis csak elmondom azt a régi-régi paraszt- törtéietet, amelyet valamikor még gyerekkorom­ban hallottam az összes falvak legnevezetesebb­jén, Kiskundorozsmán. Úgy szól a mese, hogy megy, megy bandukol az országúton a falusi bu- csus népek csoportja. Aki már látott ilyen bucsus menetet, annak nem kell sok leírás róla. Elől egy öregebb magyar viszi a zászlót, vagy a keresztet, utána többnyire feketébe öltözött anyókák serege, néhány fiatalabbak itt-ott ritkásan egy pár őszü­lőbe hajló bácsika is. Közben buzgón zsolozsmáz- nak. így mendegélnek a nagybucsu helyére. Az öreg magyar legelői olyan előénekes-féle. Reszketős hangján elénekel egy-egy sort, a menet meg hasonló rezgőséggel utána énekel, siránkozón, úgy ahogy bucsusokhoz illendő. Ahogy haladnak, hangzik a zsoltár. Először az öreg előénekes bácsika vontatott hangján: “Di­csőség az urnák, mennyek országában.” Utána a bucsusok éneklik a sort: “Dicsőség az urnák, meny nyék országában.” “Hová hő szívvel buzgón fohászkodunk”, igy megint előénekelte az öreg és az asszonyi hangok zsolozsmázzák utána: “Hova hő szivvel buzgón vá­gyakozunk.” Hát igy menetelgetett előre a bucsuscsoport áj- tatos énekléssel. Egyszercsak az előénekes bácsika meglátott valami csillogót a lába előtt az ut porá­ban. Éppen akkor, amikor belefogott az uj ének­sorba, amely igy kezdődött: “Hálá istennek...” Eddig jutott, amikor felemelte a dolgot; hát egy szép kis bicska volt. Nagy örömében észre sem vette, hogy igy folytatta a megkezdett éneket: “bicsakot tanáltam.” A többiek hűségesen utána énekelték a sort: “Hálá istennek, bicsakot tanáltam.” Hirtelen ráeszmélt a vezető, hogy mit nem éne­kelt utána a csoport. Visszafordult és rájuk szólt: “Mi az, mi az népek? Tán csak nem, hogy kend- tek is tanáltak bicsakot?” “Azt bizony nem tanáltunk”, mondták azok vissza. Erre megrökönyödve rájuk kiabált az öreg: “Hát akkor meg mi a... fészkes fenét énekelnek kendtek?” (Igaz, az eredeti történet szerint az öreg ma­gyar kicsit kacskaringósabban mondta, amit mon­dott, amint ezt el is lehet képzelni, de a nyomda- festéknek úgy gondoltam ennyi idézés is elég lesz.) • • • Ezt a kis ártatlan dorozsmai adomát azért mond­tam el, mert talán megértteti velünk valamennyi­re, mi megy végbe a világban. Az ország nagyfiú vezető előénekesei nagy buzgón zsolozsmázzák ne­künk a nagy uszító énekeket, ami nem csodálni való azoktól, akik nagyszerű bicskákat találnak maguknak a háborúba vezető véres országúton. Meg el is követelnék tőlünk, hogy hűségesen utá­nuk énekeljük a sorokat. Csakhogy az emberek tömegei és különösen a fiatalság, amely semmiféle háborúban nem talál bicsakot magának, sőt inkább őt találja el a há­ború bicskája, nem akarja hűségesen utánuk éne­kelni: “Hála istennek, megint háborúzunk.” • • • Ez a második történet betegeskedő emberről szól, aki panaszaival orvost hozatott. Vizsgálat után az orvos meg is állapította, hogy az epével és májjal volna a baj, ezért szigorú diétát irt elő. “Könnyű legyen a koszt”, mondta az orvos. “Gyen­ge borjú és csirkehúst kell enni, a zsíros ételek, mint disznókaraj, sonka és hasonlók szigorúan ti­losak.” “Akkor nincs baj”, magyarázta a beteg az orvos­nak, “mert tetszik tudni, én vallásos zsidó vagyok és disznóhust amúgy sem eszem soha, nem lesz semmi hiba a diétával.” Pár hét múlva újra meglátogatta az orvos be­tegét. Éppen ebédnél találta. A májbeteg előtt a nagy tálban hatalmas zsírtól csepegő sonka, a be­teg vidáman falatozza a legkövérebbjét. Az orvos természetesen haragosan rákiált: “Mit csinál em­ber? Nem tudja, hogy ez szigorúan tilos magá­nak?” A paciens mosolyogva válaszolt: “Ne tessék ha­ragudni, doktor uram, de úgy áll a dolog, hogy amikor legutoljára megvizsgált, még zsidó voltam. Azóta azonban kikeresztelkedtem...” • • • Ezt pedig úgy tessék érteni, hogy — amint mindenkinek tudniillik — mi nagyon jó népek va­gyunk, igazságosak és békeszeretők. Emberies ér­zés, a törvény, a nemzetközi jog szigorúan tiltják más országok ügyeibe való beavatkozást. Nemes erkölcsi és vallásos érzelmeink tiltják az ember­ölést, gyilkolást, a háborút. De azért, ha valakinek nem szépen áll az orra, nem tetszik nekünk a gú­nyája, vagy gondolata, az illető gazembert és ha­záját kikereszteljük kommunistának és mindjárt szabad a vásár, fegyveres megszállás, bombázás, ölés, egyszóval akkor a legnagyobb lelki nyuga­lommal falatozhatunk a háború sonkájának a leg­kövérebbjéből is. • • • Ne üssön fejbe az, aki ezt a történetet is hallot­ta már, mert elég ósdi, igazán az elmúlt régi vi­lágból való. Úgy történt, hogy a méltóságos gróf ur egy hosszú utazásról tért vissza. A vasútnál János, a parádéskocsis várta a hintóval, felpakol­tak és mentek hazafelé. Útközben a gróf barátsá­gos beszélgetésbe kezdett. “Mi az újság otthon, János?”, kérdezte kocsisát. “Semmi különös instállom. Minden a régi. In­kább csak a Ráró köhög még egy keveset, amióta megfázott.” A gróf ezen kicsit megütközött. “A Ráró, ked­venc hátaslovam megfázott? Hát ez hogyan történ­hetett?” “Nem tehetünk róla méltóságos uram. Hiszen ugy kellett kihúzni a legnagyobb hidegben, éjjel, amikor az istálló kigyulladt.” “Kigyulladt az istálló?”, kiáltott fel ijedten a gróf. “Ki instállom. A többi ló mind benn is fulladt a nagy füstben, olyan gyorsan égtek le az istál­lók.” tént?. “Bizony a kastély is odalett, méltóságos gróf ur. Ki gondolta volna, hogy olyan nagy tűzvész lesz attól a kis ravatali gyertyától, ahogy felborult.” A gróf ur arca elkékült, meg elvörösödött. El­fulladt a hangja: “Ravatali gyertya? Valaki meg­halt?” “Sajnos bizony a méltóságos grófnőnek méltóz- tatott megboldogulni,” felelte János lehajtott fel­jel. “A feleségem meghalt”, hörögte a gróf. “Meg szegény méltóságos. Szót se szólt, szivé­hez kapott és összeesett, amikor meghallotta, hogy a méltóságos Klárika grófkisasszony megszökött a nevelő úrral.” A gróf erre már dadogni sem tudott, megütötte a szél. A kocsis segítségért szaladt. Közben nagy sajnálkozások közepette igy morfondírozott: “Sze­gény méltóságos ur. Milyen érzékeny a természe­te. Pedig annyira kíméltem a rossz újságtól és el sem mondtam még neki, hogy a Zsófika grófkis­asszonynak pedig ikrei születtek a lovászlegény­től.” • • • Ugy tűnik fel nekem, mintha kormányzatunk parádés kocsisa is ilyenfajta nagy kímélettel és ta­pintatossággal árulná el nekünk a bajokat, ame­lyekbe egyre fokozottabban belekeveredünk. Nem hiába nagyon érzékeny a természetünk és még ki tudja, mi történne velünk, ha — isten őrizz — egy szerre tudtunkra adnák, amit nagypehezen és csak részletekben adnak tudtunkra. Azt pedig ki-ki képzeletére bizom, hogy mi lenne velünk, ha még mindazt elmondanák nekünk, amit nem monda­nak el. HARRIDAN NED TALÁL MEGÉRTŐ HALLGATŐSÁGRA A diákok kérdőre vonták a háború igazolása kérdésében W. Averell Harriman, az Egyesült Államok kü­lönleges követe visszatért hat latin-amerikai or­szágból, ahol “magyarázatot” igyekezett adni a kormány dominikai beavatkozására. Most a U.S. egyetemeken “magyarázta” tovább a kormány po­litikáját. Columbus, O.-ban egy gyűlésen több mint 1,000 egyetemi hallgatót avval a demagógiával próbált meggyőzni, hogy a dominikai eseményeket a szovjet—kínai ideológiai szakadás idézte elő. Az amerikai csapatok partraszállását és a U.S. részé­ről a reakciós katonai junta támogatását és pénze­lését avval igyekezett kimagyarázni, hogy moszk­vai és különösen kubai “ügynökök” szűrődtek be a forradalmárok közé és kommunista forradalom­má akarják a dominikai fölkelést átváltoztatni. Ithaca-ban, a Cornell egyetem diákjai és tanárai előtt is elismételte ugyanezeket az érveket, de ott, egymásután következő, élesen vágó kérdésekkel szakították félbe előadását. Az “Ad Hoc Committee for Viet Nam” és a “Committee for Defense of the Inter-American System” újonnan alakult diákszervezetek odaillő, fontos kérdések nyomtatványait osztották szét a hallgatóság között, amelyek visszhangra találtak. Az egymást követő kérdésekben a diákok kérdőre vonták Harrimant: miért szegte meg a U.S. a Gen­fi Egyezményt és az OAS alapszabályait. Erre adott felelete beleveszett a zajos felkiáltásokba: “Mit hazudik nekünk!” stb. Harriman dühbe gurult és azt kiáltotta a diákok felé: “önök talán kommu­nisták? Hány kommunista van önök között?” Erre néhányan felemelték kezüket. Harriman feldúlt állapotban hagyta el a pódiu­mot. Utána az egyik diákvezér ragadta meg a mik­rofont és követelte, hogy kölcsönös “eszmecsere” (dialogue) legyen. Sokan csatlakoztak hozzá egy egész éjjel tartó “sit-in” tiltakozásban az előadóte­rem színpadán. A diákok megszegték az éjjeli zár­órát, hogy résztvehessenek a tüntetésben. A Columbia eljárást indított a tüntető diákok ellen A newyorki Columbia Egyetem május 7-én nem tudta megtartani a főiskola tartalékos tengerész- tisztképző csapatának ünnepségét a diákok tiltako­zó demonstrációja miatt. Ebből kifolyólag az egye­tem fegyelmi eljárást indított 20 diák ellen, akik közül legtöbben aktiv részt vesznek az ifjúsági polgárjogi és békemozgalomban. A kihallgatást az egyetem könyvtárának egyik termében tartották. Ott, a könyvtár előtt gyűlt össze az előző pénteken sokszáz diák, akik nem­csak a kiképzési program, hanem a U.S. csapatok­nak Vietnamban és a Dominikai Köztársaságban való jelenléte ellen is tiltakoztak. Az első beidézett diák David Gilbert 20 éves filozófiai szakos volt, akit avval vádoltak, hogy a zajos tömeget arra uszította, hogy elállják a könyvtár bejáratát, ahol az ünnepségeket kellett volna megtartani. Gilbert kijelentette, hogy csak békés tüntetést terveztek, de az eső miatt mindenki a bejárathoz tódult, azért állták el az utat a bejáratnál. Ha az egyetemi rend szabályok megszegésében bűnösnek találják, a fe­gyelmi bizottság kizárhatja, felfüggesztheti, vagy másképpen büntetheti meg a tiltakozó diákokat. A diákcsoportok a beidézett vezetők védelmére kér­vényeket köröztek és tovább folytatják a tiltako­zást a U.S. vietnami és dominikai beavatkozása ellen. >.«SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfe !! MEGBÜNTETIK, MERT KUBÁBAN VOLT Ugylátszik a U.S. azt hiszi, joga van meg­akadályozni nemcsak saját polgárainak, ha­nem latinamerikai polgároknak is a Kubába való utazást. A newyorki Kennedy repülőté­ren április 28-án a bevándorlási hatóságok el­vették a Washingtonban tartózkodó n-agyra- becsült latinamerikai riporter, Leopoldo Ara­gon letelepedési kártyáját, amikor Mexikóból visszatért. Tudtára adták, hogy azért teszik ezt, mert "gyanú áll fenn, hogy Kubában volt!" Aragon az El Dia mexikói, az Ultima Hóra Chile, santiagói, az Epoca, monteyideoi és a Gestos, limai lapok tudósitója. Kubai uta­zása nem volt titok (legutoljára 1961-ben volt ott) és megbízatása van, hogy lapjaiba soroza­tos cikkeket Írjon Kubáról. Ez azt jelenti, w hogy mialatt ezeket Írja, a kiutasítás lehető- 4 sége lebeg a feje felett. Hacsak be nem sze- \ 4 réz uj letelepedési kártyát, családjával együtt ; <4 el kell hagynia az Egyesült Államokat, vagy 1 « itt kell hagynia családját. Aragon felesége y honosodott állampolgár és két amerikai szü- i 4 letésü gyermekük van. Ö maga panamai szü- i 4 letésü. I. F. Stone's Weekly, május 10. ísssssssssssssssssssssssssssssssssssssss KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBBI MÁS IS TANULHAT BELÖLEI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom