Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-05-20 / 20. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 20. 1965 VIGYÁZAT, KUBA KÖVETKEZIK! Mire céloz a U. S. stratégiája? Az utóbbi hetek eseményei a Dominikai Köztársaságban, immár klasszikus példával illusztrálják a Karib-tengeren a U.S. hagyományos, imperialista politikáját. Egyáltalán nem váratlan és meglepő az Egyesült Államok részéről ez a beavatkozás, mert hiszen úgy a közelmúltban, mint régebben számos, a forradalom szélén álló v. csak liberálisabb kormányért küzdő latin-amerikai ország jutott hasonló sorsra. Talán csak a teljes lep- lezetlenséggel végrehajtott agresszió volt meglepő, mert az ember azt hinné, hogy “civilizációnk” 1965. évében, ilyen meztelen vakmerőséggel elkövetett támadás nem fordulhat elő. A zabolátlanul szabadjára eresztett, prédára éhes amerikai imperializmus eme újabb kalandorjátéka nemcsak a pillanatnyilag előállt helyzetből indult ki. Washingtonban, a hivatalos helyekről eredő kijelentések, magyarázatok, amelyekkel indokolni igyekeznek a beavatkozást, majdnem egyöntetűen, a Dominikai Köztársaságban a demokratikus kormány visszaállítására megindult forradalmat Fidel Castro földalatti munkájának minősitik. Ez jogcímet ad Washingtonnak nemcsak arra, hogy más latin-amerikai országok népi mozgalmaiba továbbra is beavatkozzon, hanem előkészíti a talajt egy újabb kísérletre Kubában, Fidel Castro szocialista kormányának megsemmisítésére. Amint az_ angol közmondás kifejezi: “There is a system in their madness.” (Őrültségükben tervszerűség van.) Talán semmi sem világítja meg jobban, hogy ez igy van, mint a U.S. News & World Report jobboldali hírmagyarázó hetilap május 17-i száma. amelyben “Castro’s Turn Next” cim alatt cikk jelent meg. Ez alaposan kimeríti a kormány ide irá nyúló politikájának lehetőségeit és érveket hoz fel a Kuba-ellenes támadás támogatására. Ezekből példaképpen néhányat idézünk: “Castro Kubája ma révet nyújt szovjet tengeralattjáróknak és a szovjet csapatoknak hadibázist ad... Elterjedt, de be nem bizonyított hírek szerint még mindig vannak közép-lőtávolságu irányított lövedékek Kubában”. Szóval a be nem bizonyított mende-mondát az állítólagos “kubai agresszió” bizonyítására használja fel és szovjet tengeralattjárókat említ, amikor a 7. flotta nyíltan támadja a vietnami partvidékeket. “Egyszóval Kuba, mint a kommunizmus működési bázisa, a U.S. számára valóságos veszedelmet jelent... A Dominikai Köztársaságban kitört forradalmat, a U.S. kormányközegek szerint, a kubai kommunisták szították...” “Kuba kepezi a karib-tengeri kommunista veszedelem magját. A Karib-tenger körüli szigeteken és országokban kitörő forradalmakat Castro kommunista bázisáról importálják. Amig a baj okozójának el nem látják a baját — ezen szakértők véleménye szerint — forrongások állandóan kirobbannak és egyre nagyobb méreteket öltenek ... Castro célkitűzésében első helyet foglal el Venezuela, Colombia és Guatemala, azután következik Peru, Paraguay, Panama és Haiti.” Hát itt van a kutya eltemetve. Az említett országok bel- és külföldi kiszipolyozok által sanyargatott népei, az amerikai és más külföldi tőkések gyáraiban éhbérért dolgozó munkások és parasztok a legnagyobb nyomorban élnek. Ezek a munkások sok helyen militáns szervezetekbe tömörüllek, hogy kiharcolhassák maguknak a legminimálisabb követelményeket. A reakciós, elnyomó kormányok karhatalmával szemben gyakran forrongások törnek ki és a népi forradalom sok helyen érlelődik. Ezeknek megelőzésére és elnyomására kell a U.S. militaristáknak a “Castro-féle kommunista veszedelem elnyomásáénak érve. Jóelőre megállapítják, mint a cikk Írója is, hogy: “Kuba nagyméretű beavatkozására lehet számítani, ha ‘felszabadító háború’ tör ki bárhol Latin-Ameri- kában.” Hogyan készítik elő a támadást? A cikk Írója fájlalja azt, hogy a kubai krízis óta a U.S. békében hagyta Castrot. A cikk érvelésében azonban lassan kibontakozik, hogy a kormány és az un. “katonai szakértők” miiyen formulát találtak a tervbevett kubai támadás megindítására: “A U.S. tengerészet őrjáratot tart fenn, amelynek az lenne a rendeltetése, hogy szemmel tartsa a hajókat, amelyek esetleg fegyvereket, vagy megbízottakat szállítanak Kubából más latin-amerikai vidékekre. Ezt az őrjáratot teljesen hatástalannak tartják., Castro működésének megakadályozásában,; sSPt ig\ í dáliái, inkább megvédi őt a menekült csoportok támadásai ellen. .. “Többek között az egyik panasz az, hogy a Karib-tengeri angol és amerikai kémszolgálatok és katonai erők, a felforgató tevékenységek megakadályozása helyett a valóságban a kubai kommunistákat védték meg, mialatt azok máshol zavargásokat szítottak... A Dominikai Köztársaságban kitört forradalom, amely kikényszeritette a nagyméretű U.S. katonai beavatkozást, azt a kérdést veti fel bennünk: szabad-e továbbra is megengedni, hogy a U.S. védelmet nyújtson Castro- nak?” Az ilyen halandzsa-beszéd mögül nem nehéz kihámozni, hogy mire gondol a cikk Írója, a Pentagon és az un. “katonai szakértők.” A fentem- litett körmönfont érvek “magyarul” azt jelentik, hogy a U.S. ezentúl ne akadályozza meg a különböző Castro-ellenes csoportok támadásait Kuba ellen, hanem segítse, szerelje fel és pénzelje őket, lássa el őket “katonai tanácsadókkal”, stb. A közeli Dominikai Köztársaságban állomásozó tengerészgyalogság is majd könnyen a segítségükre siethet, persze csupa “humánus, életvédelmi” szándékkal. Ha a politikai komplikációktól tartva, mégsem BERLIN A Német Demokratikus Köztársaság népe Európa és a világ népeivel együtt ünnepelte meg a győzelem napját. Felszabadulást ünnepelt, és ezt kell elsősorban hangsúlyozni azokkal szemben, akik a fasizmus katonai vereségének gyászhangulatát akarták ezekben a napokban, két évtizeddel a fasizmus legyőzése után kelteni. Az NDK népe a fasizmus terrorja és barbarizmusa alóli felszabadulást ünnepelte, és azt a nagy történelmi jelentőségű lehetőséget, amely módot adott a német népnek, hogy uj életet teremtsen, s beleilleszkedjék az európai népek nagy családjába. Az ünnepi megnyilatkozások itt az NDK-ban ezt a gondolatot tükrözték. A népi kamara ülésén elfogadott manifesztum, az ünnepi üléseken elhangzott beszédek ezt húzták alá német és külföldi, elsősorban szovjet részről egyaránt. Mérleget állítottak fel az elmúlt húsz esztendőről, s nyugodt lelkiismerettel állapíthatták meg, hogy a történelem nagy leckéjét itt tanulták meg, a kettévált Németországnak ebben a felében, az NDK-ban. Amit a Hitler-ellenes koalíció célul tűzött ki maga elé, amit annak idején az egyezmények sorozataiban szögeztek le a szövetségesek, azt itt, az NDK- ban következetesen és maradéktalanul végrehajtották az elmúlt két évtized alatt. De tovább is jutottak. A nép került hatalomra; létrejött a demokratikus német békeállam, az első a német történelemben. A másik fontos tényező a huszadik évfordulón az NDK-nak az egész német nép, a német nemzet jövendőjéért s sorsáért viselt felelősségtudata volt. Ezért fordult szembe szenvedélyesen a revan- sista és militarista háborús politikával, amely ismét csak a pusztulás forrása lehet. A német nép s Európa népeinek az érdekében hitet tett a nemzeti egység mellett, de leszögezte, hogy az újraegyesített Németország csak olyan lehet, amelyben nem a reakció az ur, hanem az igazi demokrácia, s amelynek politikai hitvallása a béke, és nem a háború. Ezért volt az NDK megalakulása nemcsak Németországnak, de egész Európának is fontos történelmi eseménye. Megváltoztak az erőviszonyok is — a béke, a haladás és a szocializmus javára Európában és az egész világon. Ez a legutóbbi húsz esztendő legfontosabb realitása, és ez jutott ismételten kifejezésre a győzelem évfordulójának megünneplése során. A Szovjetunió — amint A. Koszigin félreérthetetlenül leszögezte — a német békeállam mellett áll szövetségi hűséggel és barátsággal, s úgy védi határait, mint a sajátját. Hogy nem üres szó ez, megmutatta az erőt sugárzó közös német—szovjet katonai díszszemle is, amely intő figyelmeztetés volt mindazoknak, akik agresszív revansista illúziókat melengetnek. Hozzátartozik az ünnephez, hogy az NDK népe a számvetés során hálával és tisztelettel emlékezett azokra, akik elhozták a szabadságot német földre, s akiknek sirjai a Volgától Berlinig a győzelem országutját szegélyezik. Kegyelettel zaránezen módszer mellett döntenének, akkor a Ce tral Intelligence Agency majd szabotázzsal és ei lenforradalom megszervezésével kísérli meg a kubai kormány megdöntését. A cikk Írója minden, felülmúló leplezetlenséggel igy fejezi be mondani valóját: “Ha a U.S. kormány elhatározza, hogy akcióba lép a Castro részéről a féltekére fennálló egyre nagyobb veszedelemmel szemben, nem kell megvárnia, amig az valahol nyíltan kitör, mert az említett módszerek mindenkor rendelkezésére állnak anélkül, hogy a U.S. katonaság közvetlenül beavatkozzon. .. .A dominikai felkeléssel kapcsolatban az a kérdés merül fel: Meddig engedhetjük meg, hogy ezeket megtehesse? Amint a U.S. határozottabban fellép a kommunizmus ellen Ázsiában és a nyugati féltekén, vajon legközelebb Castro kerül sorra? A Dominikai Köztársaságban fennálló krízis további kimenetele szolgáltatjr majd erre a választ.” Egyszóval a U.S. dominikai beavatkozása csak ugródeszka további imperialista behatolásokra és egy Kuba ellen indított, nagyméretű támadás előkészítésére, amiről a sikertelen Malac-öbölbeli támadás óta is álmodoznak. Az álmodozásból a sivár valóságra majd akkor ébrednek fel, amikor szemben találják magukat a kubai nép elszántsá gával és a világ felszabadulásért küzdő népeinek megvetésével, amely nem fogja megengedni, hogy a kalózjáték sikerre vezessen. V. K. dokoltak, a kommunistáknak, a szocialistáknak, a polgári ellenállóknak a sírjaihoz is, akik meghaltak a német szabadságért. Nem haltak meg hiába. Az NDK népe ezen a huszadik évfordulón megállapíthatta, hogy élt a lehetőséggel és jól gazdálkodott a szabadsággal. Koncsek László BONN Erhard kancellár koszorút helyezett el a bonni Hofgartenben a háború áldozatainak emlékét hirdető márványtáblán, majd a televíziós stúdióba sietett, hogy beszédet mondjon a második világháború befejezésének huszadik évfordulója alkalmából. Ezzel ki is merült a bonni “emlékünnepség” hivatalos programja. Több helyen, köztük a da- chaui volt koncentrációs táborhelyen, valamint Hamburgban, a Ruhr-vidék néhány városában voltak kisebb megemlékező gyűlések és ünnepségek, ám ezeket nem hivatalos körök rendezték, hanem azoknak a csoportjai, akik kifejezésre akarták juttatni: ők — a hivatalos állásponttal ellentétben —• igenis felszabadulási ünnepként akarják megülni a hitleri birodalom legyőzésének évfordulóját, és azt vallják, le kell vonni ennek a napnak a történelmi tanulságait. Erhard kancellár ugyanis televíziós beszédében a “német kapituláció” napjáról beszélt, s azt mondotta: — Mit mond nekünk, németeknek 1945. május nvolcadika? Épp olyan szürke és vigasztalan nap volt ez, mint sok más nap előtte és utána, úgy hogy a totális kapitulációról szóló jelentés, ha egyáltalán felfigyeltek is rá, azoknak az időknek az eltompultságában aligha jelentett többet egy fellélegzésnél: végre meg fog szűnni az emberek gyilkolása. “Nincs okunk ennek a napnak a megünneplésére” — hangoztatta kórusban a nyugatnémet sajtó, sőt egyes körök és sajtóorgánumok egyenesen hecckampányt indítottak az ellen, hogy a szovjet nagykövetség az évforduló alkalmából fogadást rendez, és meghívta rá a nyugatnémet politikai és gazdasági élet vezető képviselőit. “Vörös pezsgővel koccintanak a német vereség évfordulóján, lábbal tiporják a németek nemzeti méltóságát” —- hangoztatták a hecckampány szervezői, nem is törődve azzal, hogy ilyen dühkitörésekkel menynyire leleplezik önmagukat. A kormány szóvivői pedig már előre bejelentették: a kormány egyetlen tagja sem fog megjelenni a fogadáson. A fogadás azonban a bonni prominensek nélkül is kitűnő hangulatban zajlott el, s megjelent rajta a diplomáciai testületek számos tagja, köztük két NATO-ország, Norvégia és Dánia nagykövete is. E nap sajátos bonni atmoszférájához hozzátartozik az is, hogy a lapok fanyar kommentárok kíséretében közölték azokat a párizsi jelentéseket, amelyek arról számoltak be, hogyan készülnek a francia fővárosban a győzelmi évforduló nagyszabású megünneplésére, s hogy az ünnepségeken meghívott díszvendégekként magasrangu szovjet tisztek is részt vesznek. A vizércikkek egy része azon siránkozott: miközA budapesti Népszabadság: 1965. MÁJUS 9. A KÉT NÉMETORSZÁGBAN
