Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-01 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 1, 1965 tották a Magyar Rádió technikai berendezéseit, többek között a lakihegyi adótornyot is. 1945 május 1-én indult meg újra a rendszeres műsorsugárzás. Jelenleg 2 főadón, a Kossuth és a Petőfi adón folyik rendszeres műsorsugárzás. 1945 óta működik a rádió szimfonikus zenekara. A technika minden vívmányával ellátott hangjáték- és zenei stúdiók épültek s megindult az ultrarövid huj lámu (FM) adón a 3-ik műsor is. 1964 végére készült el Európa egyik legmodernebb kapcsoló terme a rádió épületében. Az uj kacsolótáblákon összeköttetést lehet létesíteni 20 bejövő, illetve 20 kimenő vonal számára. ★ A televízió fejlődése Magyarországon viszonylag későn indult meg, a rendszeres műsoradás 1958-ban kezdődött. A magyar televízió tagja a szocialista országokat magában foglaló “Intervi- zio” — nemzetközi televíziós szervezetnek, rend szeresen közvetíti a külföldi adók műsorait is. ★ 1963-ban 692 időszaki sajtótermék jelent meg Magyarországon, köztük 23 napi- és 39 hetilap. A napi sajtót a Magyar Távirati Iroda látja el híranyaggal. Az MTI-nek kiterjedt vidéki és külföldi hálózata van. Az országos napilapok közül legelterjedtebb a 729,000 példányban megjelenő “Népszabadság” az MSZMP központi lapja. A szakszervezetek lapja a “Népszava” 239,000, a Hazafias Népfront lapja a “Magyar Nemzet” 97, ezer példányban. ★ Magyarországon a felszabadulás után — a társadalmi, politikai, gazdasági átalakulással párhuzamosan — a művészeti, zenei, irodalmi élet is tartalmi s formai szempontból egyaránt megváltozott. Körülbelül az 1950-es évek közepétől a magyar művészet mind szervezeti, mind pedig tartalmi vonatkozásban elindult azon az utón, amely biztosabb, sokkal körültekintőbb és jólértelmezett szocialista művészi felfogáshoz vezet. Művészeti berkekben a “széles útra” térésnek nevezik ezt a változást. Tisztelgés a felszabadítók emléke előtt A magyar nép életkörülményeiben ismertetett jelentős változásokat, eredményeket a felszabadulás ténye alapozta meg. Éppen ezért a magyar nép kegyelettel őrzi azoknak az emlékét, akik a második világháború vérzivatarában életüket áldozták az ország felszabaditásáért. Április 4-én esztendőről esztendőre a hála hivatalos koszorúi és személyes virágcsokrai borítják el a szovjet hadsereg katonáinak hősi emlékműveit szerte az országban. Ugyancsak meghajtják a kegyelet zászlaját Budapest határában az amerikai, Solymáron az angol és a lengyel, Pécsett a jugoszláv, Harkányban a bolgár, Rákosligeten a román hősök katonai temetőjében. Sok helyen a fiatalok azzal is kinyilvánítják a felszabadítók iránt érzett szeretetüket, hogy közösen gondozzák az emlékműveket, ápolják az azokat övező parkokat. Olykor meg szovjet édesanyák és édesapák, testvérek és háborús árvák kérésének tesznek eleget, amikor felkutatják hozzátartozóik magyarországi sírját. A Magyarország felszabaditásáért hősi halált halt katonák emlékművein, sírjain a kegyelet virágai a magyar nép soha el nem múló háláját hirdetik. 26---------------------------------------------------A VESZPRÉM MEGYEI KÓRHÁZ uj épülete A MAGYAR SPORT 20 ÉVE Voltak szép hagyományok azelőtt is: európai, világbajnoki és olimpiai sikerek, ismerték a magyar sportolókat öt kontinensszerte, bár nem széleskörű tömegsport talajából nőtték ki, őstehetségek be-bevillogták a sportvilágot, egyesek üstökösként jöttek- mentek, és tettek jószolgálatot a magyar sportnak egészen a második világháborúig. Aztán rombadőlt minden. Majd 1945 április 4-töl a felszabadulással, poraiból elevenedett meg a sportélet is — amely azóta egészen csodálatos utat tett meg. Budapesten még üszkösök voltak a romok, amikor a sport szerelmesei már tisztogatták, játékra, versenyre alkalmassá tették a megmaradt pályád kát, úgy hogy 1945 augusztus 19-én, jó két évi szünet után — ennek előtte 1943. november 7-én a svéd labdarugók jártak Budapesten — már Ausztria labdarugói ax*atták le a tapsokat, a békének, a kék égnek és a színes labdarugó mezeknek örvendező boldog magyaroktól. Elkövetkeztek az oly nagyon várt sportsikerek. 1946. októberében a stockholmi birkózó Európa-bajnokságról Bencze Lajos vitte haza a felszabadulás utáni első arany érmet a magyar sportnak, amelyre mindenki oly büszke volt, mintha maga szerezte volna. Szinte nem volt ezután már Európa-bajnokság vagy világverseny, ahol fel ne húzták volna a magyar zászlót a legmagasabb árbócrudra. A megváltozott viszonyoanak megfelelően betódultak a nők is a sportpályákra és az első statisztikák hamarosan azt mutatták, hogy mig a legutolsó béke-évben a sportolóknak csak 14 százaléka volt nő, ez a százalékarány az 50-es években már 24-re ugrott. Amire oly büszke volt évtizedeken keresztül az ország, a labdarúgás is szép lassan éledezett. Kibontakoztak a körvonalai egy nagyrahivatott együttesnek. Kevés ország labdarugóinak termett babér ezekben az időkben Budapesten, sőt 1950. május 14-én, a Bécsben az osztrákoktól elszenvedett 5:3-as vereséget követően a magyar labdarúgásnak olyan eredmény-sorozata következett, amely a labdarugássportban ritkaságszámba megy: az 1954 évi svájci világbajnokság döntőjéig veretlen maradt a magyar nemzeti tizenegy. A magyar sport fejlődésének üteme ezekben az években olyan volt, hogy egymást érték Budapesten a külföldi szakemberek, újságírók és mind azt kutatgatták, mi a magyar sikerek forrása. Nehezen hitték el az egyszerű választ: azonkívül, hogy a magyar ember általában sportra termett, a megszerzett, megkapott lehetőségek kellettek mindahhoz, hogy a sikerek is elkövetkezzenek. A fiatalok olyan életkörülményekhez jutottak, hogy ki tudták bontakoztatni tudásukat, s még a szerényebb képességűek is eljuthattak a “tetőre”, ha szorgalmasak voltak, hiszen meg volt velük szemben a türelem, s ugyanazokat a lehetőségeket megkapták, mint a legjobbak. Majdnem minden évnek .szinte minden hónapnak megvolt a magyar sportsikere. 1953. augusztus 20-án egy kicsit más jellegű ünnep következett. Százezren álltak és ültek a Népstadion lelátóin, amelyet ez alkalommal adtak át rendeltetésének. Méltó otthont kapott a magyar sport. A Bp. Honvéd labdarugócsapata találkozott a nyitányon a Moszkvai Szpartak-kal, és szép küzdelemben a magyar csapat lett a győztes 5:2 arányban. November 25-én a londoni Wembley stadionban az otthonában 90 éve veretlen angol válogatottat fektették két vállra a magyar labdarugók, mégpedig olyan imponáló 6:3-as gólaránnyal, amely győzelmük jogosságát minden tekintetben igazolta. A magyar labdarugó válogatott továbbra is sikert sikerre halmozott és a legkiválóbb szaKer- tők véleménye szerint is forradalmasította a labdarúgást. A magyar csapat játszott a világon először hátravont középcsatárral, esetenként hátra- huzódó és a védelem munkáját segítő szélsőkkel, s mindezek a taktikai fordulatok is a magyar szellemességet, ötletgazdagságot, életrevalóságot igazolták. A labdarugóvilág meghajtotta zászlaját a magyar fiuk előtt és az 1954. évi svájci világbajnokság favoritjának a magyar válogatottat kiáltották ki. Közben Anglia csapata eljött Budapestre visszavágóra, de a szigetország fiai most sem jártak jobban, 7:l-es vereséget szenvedtek és ezzel a futball tanítómestereinek összeomlása végérvényesen bekövetkezett. A svájci világbajnokságon kezdetben minden úgy ment, mint a karikacsapás. Dél-Korea ellen 9:0, Nyugatnémetország ellen 8:3 arányú volt a magyar győzelem, a brazilokat 5:2-re, az uruguayiakat ugyanilyen arányban győzte le a magyar 11, és ezzel elérkezett a döntőig. A már előzőleg tönkrevert Németország csapata lett a finálé másik résztvevője — az eléggé helytelen lebonyolítási rend miatt — és a balszerencsés küzdelemben a magyar labdarúgás 3:2 arányban vesztett. Némiképp vigasztalást jelentett a berni atlétikai Európa-bajnokságon megszerzett négy első hely, valamint az Iharos, Tábori Rózsavölgyi “fu- tófenomén” trió feltűnése. Egymásután ért el ez a három fiú kimagasló eredményeket. Az 1956-os októbei'i eseményeknek súlyos következményei mutatkoztak a további években. A megtévedt fiatalok ezrei hagyták el az országot, szóródtak szét a nagyvilágban és ezzel megrendült a magyar élsport utánpótlás bázisa is. Évek kellettek, mig az egyes sportágak kiheverték a nagy vérveszteséget, de mivel a nagyszerű körülmények és lehetőségek ismét megteremtődtek, a tehetségek meg napról-napra születnek, lassan- lassan ujracsak “egyenesbe” jött a magyar sport. A megfelelő erőgyűjtés után 1957-ben Párizsban a vívó világbajnokságon már a magyar férfi tőrcsapat ragadta el az elsőséget. A talán legnagyobb vérveszteséget szenvedett labdarúgás — amelynek a klasszis játékosai Puskás, Kocsis, Czibor más “hazát” választottak — is egyre inkább feléledt, és az eléggé gyatra 1958 évi világ- bajnoki szereplés után 1959-ben már a legjobb európai teljesítményt nyújtotta uj “sztárjaival” Alberttal, Göröccsel és a többi fiatallal. A fentiek negativ hatása még mindig megnyilvánult a 17.-ik nyári olimpiai játékokon. Hatal- masméretü volt a versengés, s a magyar versenyzők mégis elhoztak hat aranyérmet. Parti János az lOOOméteres kenuban, Török Gyula ökölvívásban (légsuly), Kárpáti Rudolf egyéni kardban, Németh Ferenc az öttusában lett első, a kardcsapat és az öttusacsapat is a dobogó felső fokára állt. A római olimpia tapasztalatait nagyszerűen alkalmazták a magyar szakvezetők az 1964. évi tokiói játékokra felkészülőben. Uj edzésmódszerek, fiatal, uj vezetők kerültek a sportéletbe. Kiszélesedett a tömegsport-mozgalom, megerősödtek a sportszervezetek. 4400 sportegyesületben indult meg lendületes munka és ez a tömegalap egyre jobban biztosította az utánpótlást. Csaknem félmillió iskolai sportoló gyarapította tudását a legjobb szakvezetők irányításával, létrehozták az úgynevezett sportiskolákat is, amelyek a minőségi utánpótlást adják a magyar sportnak. Hogy a fejlődés üteme mennyire lendületes lett megint, annak bizonyítéka volt az is, hogy újra kapósak lettek a magyar edzők szerte a világon. Annak érzékeltetésére, hogy milyen sportolási lehetőséghez juthatnak a fiatalok, mondjuk el, hogy csaknem 2500 labdarugópálya van szerte az országban, 800 kézilabda, 350 kosárlabda, 1859 röplabdapálya, 112 uszoda. A sporteredmények is mindinkább mutatkoztak, s a magyar sport tekintélye az Európa-, világbajnokságokon, Univerisadékon tovább erősödött. Valamennyi nemzetközi szövetség lényegesnek tartotta a magyarok részvételét egy-egy rendezvényén s még az 1956. utáni egyes “bojkottokat” is hamarosan feloldották, mivel egy-egy világesemény magyarok nélkül egyáltalán nem éri el célját. Az 1964. évi tokiói olimpiával zárul le tulajdonképpen a magyar sport felszabadulás utáni 20 éve, és elmondhatjuk, hogy a tokiói aranyérmesek: dr. Török Ferenc (öttusa), Rejtő Ildikó (női tőr), Hammeri László (céllövő), Pólyák Imre és Kozma István (birkózók), Pézsa Tibor (kardvi- vó), a párbajtőr és a női tőrcsapat, a vízilabda együttes és a labdanigócsapat, méltóknak bizonyultak elődeikhez és a magyar sport két-évtize- des fejlődésének dicsőséges szakaszát zárták. Az elmondottak igazolására “zárszóként” álljon itt egy pár soros adat: A magyar sportolók az 1896—1936 év közötti időben 9 olimpián 34 arany, 26 ezüst, 23 bronzérmet szereztek, mig 1948- és 1964 között, 5 nyári játékok-on 51 arany, 40 ezüst és 28 bronzéremmel gazdagították a magyar “érem-tárat.”
