Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-04 / 9. szám
Thursday, March 4, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Bódog András: Újság és óság — avagy az öt-dolláros hamutartó Újságokat nem irhatok, tehát óságokról írok. Mert minden újság úgyis ósággá válna, mire az olvasóhoz ér. A napról napra veszélyesebb hirek a vietnami “nemháboru”-ról hamar kiszorítják tudatunkból a régebbieket, különösen, ha kényelmetlenek. Például ki a fene akar ma emlékezni arra, hogy piszkáltuk és piszkáltuk és piszkáltuk az északvietnamiakat és amikor a végén még mindig nem akartak visszalőni, hát muszáj volt a déli gerillákat északról irányítottaknak kinevezni, hogy egy kis északi megtorló kirándulást megindokolhassunk. De mert ez amerikai volt, meg kellett ismételteim a délvietnamiakkal is egy bombázást, nehogy a rosszmájúság még azt a hazugságot találja ki, hogy itt az egész dolog az amerikai tanácsadók tanháboruja a vietnami nép ellen. Holott csak egy régi becsületes gyerekjátékról van szó. A gyerekek fogócskát játszanak. Egy a fogó, a többi szalad és kiabálja: “Fogó bácsi, fogjon meg, fogjon meg!” S ha a fogó valamelyik közelébe ér, hogy megfoghatná — csak az kell, hogy a szaladó leggugoljon; “guggolás a csűr!” kiabálja, mert a csűrben a megfogás nem érvényes. így ment a tanácsadók tanháboruja és ha a fogó megfogja a “csür”-ben, arra megtorlás a válasz. C+~S Vissza kellene menni a kezdet kezdetére, legalább egykori külügyminiszterünk, Dullesig, aki ha meg is halt, szelleme: “a megtorlás ott és ahol akarjuk”, még mindig velünk él. Persze, hogy meg kell érteni a szótárt is; megtorlás a neve mindennek, amit a jó fiuk csinálnak és erőszak, amit a többiek tesznek. Ez mindig is igy volt. Hitler is csak megtorolta az erőszakoskodást. Az igék értelme minden nyelv szótárában ugyanaz, de hogy melyik oldalon harcol a cselekvés alanya, az már alaposan megváltoztatja a cselekvő ige használatát. Ez is régi dolog, óság. Beszélgessünk másról. De lehet, hogy ugyanerről lesz szó. C-iJ Elnökünk televízión közvetített, váratlanul jövő sajtókonferenciáját véletlenül kifogtam. Ez még közvetlenül az északvietnami bombázás előtt volt, de természetesen Vietnam volt a főtéma. Hogy mi teljesen jogosan vagyunk ott és “tanácsolunk” a kormány meghívására. Mint többször is megismételte, a kormányt segítjük. A nyolc vagy több mindenfajta puccs és a kormányváltozások ezt az erős jogalapot nem érintették. De az egyik spekuláló újságíró feltette azt az oktalan kérdést, hogy mi lesz. ha valamelyik uj vietnami kormány felkér bennünket, hogy vonuljunk ki az országból? Az elnök válasza erre egyszerű volt; az ilyesmin majd ráérünk akkor spekulálni, ha megtörténik. Azonban mégis lehetett ekörül valami előzetes spekuláció is, mert ettől kezdve a sajtókonferencia végéig az a szó, hogy “kormány” kiesett a használatból és többé hallható sem volt; ehelyett most már mindig a “vietnami nép” kéréséről, szabadságáról és annak megvédéséről beszélt. Ez afféle óvatos jelzése volt annak, hogy valamiképpen mégis előadódna, hogy egy elvetemedett kormány távozásra kérné fel katonaságunkat, akkor ezt megtagadhatjuk a szegény vietnami nép szabadságának védelme nevében. Fölösjeges óvatosság volt ez, nagy alábecsülése a pénz hatalmának. Mintha nem mi állitgattuk volna fel az eddigi kormányokat! És mintha el lehetne képzelni olyan időt, amikor nem akad tiz ember Vietnamban, akik megfelelő összegekért hajlandók lesznek “baráti és védelmünket kérő kormánynak” kineveztetni magukat az amerikai nagykövet és a CIA által. A biblia szerint isten tiz igaz emberért hajlandó lett volna megkegyelmezni Szodomának, hát miért ne lehetne akkor egy egész országot és lakosságát tovább pusztítani tiz gazemberért. Nem volt érdemes óvatoskodni, ha tiz ember nem is mindig, de tiz gazember mindig akad. C-fJ Vagy két hónapja történt, hogy leendő repülőtisztjeinket csaláson fogták a nagyszerű uj Repülőakadémián. Néhány repülő kadét betört az irodába, ellopta a vizsgatételeket, árusította azokat á többieknek. Olyan kelendő volt, hogy a vizsgálat során vagy száz kadét gyorsan lemondott, elhagyta az Akadémiát. A vizsgálat még mindig folyik, de szerencsésen a dolog rég ósággá változott, az újságok hátsó lapjaira került a folytatás, vagy teljesen ki is szorul a lapokból. Végre is nem olyan nagy dolog az egész. Meg kell mondanom, hogy az egész ügy csak azért ragadt meg a fejemben, mert véletlenül visz- szaemlékszem tán pár évre, arra az időre, amikor a nagyszerű repülőtiszti Akadémia elkészült Colo- radoban. Hogy mennyi sok állami millióba került szőröstől-bőröstől, hatalmas templomostól, stb., azt nem is tudom, de nem felejtettem el, mert néhány spórolósabb képviselő felpanaszolta a képviselőházban, hogy olyan pazarul építették és rendezték be, hogy pl. a kadétok lakószobáiban egyedül a hamutartók darabja öt dollárba került. Még hozzá a berendezést nagyban és nagybani áron kellett beszerezni. (Vagy 40—50%-kal olcsóbb az ilyen áru.) Az olvasó képzeletére bízom, hogy milyenek lehettek ezek a mélyen tisztelt hamutartók. Én magam el sem tudom képzelni. De mindegy. A fiuknak semmi sem lehet elég jó. Ne kicsinyeskedjünk. Nem lenne azért igazságos olyasmit megkívánni, hogy repülőtisztjelöltjeink ne csaljanak vizsgáikon, már csak azért, mert öt dolláros hamutartókba rakhatták a cigarettacsikliket. A nagyszerű hamutartók végül is csak elenyésző részét képezik annak az úri és katonai felfogásnak, amelyet nemzetünk lapjai olyannyira ragyogtatnak. A holnap hősei a repülősök, akik, amint újságjaink sokszor és büszkén emlegetik, óráról órára, napi 24 órán keresztül szünet nélkül, évről évre a levegőben vannak atombombáikkal, “megtorlásra” vagy “megelőzésre” készen amig te, meg én, New Yorktól Kaliforniáig, Minnesotától Floridáig elpatkolunk egy fél- tucat rakéta és bomba tüzében és hasonlatosan jár az “ellenség”, amelyet a mi rakétáink és repülőink részéről ér hasonló megtiszteltetés. Mindez csekélység, ha meggondoljuk, hogy 500 vagy 5,000 repülőgép a levegőben marad mindegyik oldalról és utánunk csinálnak, amit csinálnak, győznek, békét kötnek, vagy amit akarnak. Már ilyesmit se nehéz belátni, hogy a leendő repülőtisztek ott az Akadémián miért ne próbáltak volna puskázni vizsgáikon? Fogalmam sincs, hogy miféléket tanítanak az ilyen Akadémiákon, csak feltételezem, hogy pl. matematikát. Gondolom, ez talán fontos lehet, mert végül ki kell számolni, hogy Jackson, vagy Peking felett jár-e a gép, amikor eleresztenék a tüzes rakományt. Az ilyen különbség már azért is lényeges, mert ha Jacksonra esne egy bomba, azt az “ellenség”-re kell fogni és a folytatásnak megtorlás a neve, de ha egyenesen Peking kapta meg, akkor az újsághírnek megelőzésről kell beszélnie. Egy szó any- nyi, mint száz: a matematika biztosan tantárgy a Repülőakadémián. Igen ám, de a matematikában mi a fontos? Nyilvánvalóan a jó eredmény. Mondjuk, a szegény leendő repülőszázados, vagy tábornok órák- hosszat izzad a papír fölött számításaival és hibás eredményhez jut, vagy akár jóhoz is; mi az értelme és haszna a kínlódásnak, amikor az ellopott tétel segítségével percek alatt kitünően megoldhatja feladatát? Az eredmény számit és nem az ut, amely hozzávezet. S az eredmény számit a háborúban is, nem az ut, mely hullahegyeken vezet keresztül. És vajon nem ez a háború tudotnánya? Lehet, hogy az Akadémia diákjai kevés matematikát tudtak, de a katonai végcélokat pontosan meg értették. c+j> A vietnami nemháborut illetően vannak mérsékeltebb)?) elemek nálunk. Ezek helyeslik a bombázást, “megtorlást”, mondván, hogy először erősebbnek kell mutatkoznunk, aztán — egye fene — leülhetünk a tárgyalóasztalhoz, ők komolyan békésnek hiszik magukat és tökéletesen elfelejtik, hogy a legrettenetesebb háborúban is az a "békés” célja a feleknek, hogy erősebbnek mutatkozva üljenek le tárgyalni és diktálni a feltételeket. C-K9 Az este olvastam hadügyminiszterünk, McNamara kongresszusi beszédét. Nem hiszi, hogy a Szovjetunióval háborúba keverednénk, de ha megtörténne, az eredmény nálunk, ha a lakott területeket bombáznák, előbb 140 millió halott, de ha az atomrakéták először az ipari termelés megbénítására összpontosulnának — akkor csak 122 millió halottra számíthatunk. A 120 milliót még elhinném, de hogy került oda még az a 2 millió? Vagy McNamara azt a benyomást akarta kelteni, hogy ő mennyire megfontolt, meggondolt és kiszámított mindent az utolsó 2 millióig és nem beszélt odavetett kerek számokban? Vagy ez, vagy pedig valamelyik repülőakadémiai tisztjelölt kiszámította neki pontosan, esetleg elcsórta az irodából. Kétmillió ide vagy oda — keveset számit; a beszéd is inkább az oroszok ijesztgetésére szolgált, azon reményben, hogy emberszeretőbbek, mint mi vagyunk, akik olyan szabadon játszunk a tűzzel, mert az okosabb úgyis engedni fog. Nem is lesz háború — mondta tovább — legfeljebb az a lehetőség forog fenn, hogy “az ellenség rosszul kalkulál.” (“chance of enemy miscalculation.”) Az a lehetőség, hogy esetlegesen mi kalkuláljuk ki rosszul Észak-Vietnam türelmének határait, Mc Namarának eszébe sem jutott! Holott előfordulhat, mert a pontos vizsgaeredményeket még sem lehet elcsenni a jövendő események irodájából! Akkor pedig nagy vigaszunkra fog szolgálni, ha 500 vagy akár 5,000 repülőnk diadalmasan kering egy halott világ fölött és ötdolláros hamutartókban nyomják el a cigarettacsikliket. Jobb későn, mini soha A szenátus jogügyi albizottsága jelenleg kihallgatásokat folytat abból kifolyólag, hogy milyen megszigorítások alá vetették azokat, akik külföldi un. “kommunista propagandádnak nevezett nyomtatványokat kapnak. 1961-ig e nyomtatványokat egy adminisztrációs rendelet értelmében a vámhivatal átvizsgálta és a postahivatalnak külön utasítást adott a kifogásolt nyomtatványokra vonatkozóan. Amikor a propagandának minősített nyomtatványok a postára érkeztek, a postahivatal a címzetteknek levelezőlapot küldött aláírás végett, amelyben az illető elfogadja a küldeményt. Hogy erre az eljárásra minden egyes alkalommal ne legyen szükség, a postahivatal nyilvántartotta az aláírók nevét. Kennedy elnök 1961 márciusában, külön elnöki rendeletben, betiltotta ezt az eljárást és a következő két évig nem alkalmazták. A kongresszus azonban 1963-ban ezt a régebbi rendeletet törvénybe iktatta. A vizsgálati tanúvallomásokból kiderült — amit a közönség már amúgy is tudott —-, hogy ezeket a név-lajstromokat a postahivatal különböző egyének és hivatalok rendelkezésére bocsátotta. Egy teljes névlista a House Committee on Unamerican Activities kezébe került. Az általános felháborodás ezen törvénytelen és alkotmányellenes eljárásokkal szemben végül a sze nátusi kihallgatásokra vezetett. A vallomások szerint John A. Gronouski postaügyi miniszter elrendelte, hogy a névlajstromot március 15-i határidővel égessék el. Azért választotta ezt a határidőt, mert állítólag ennyi időt vesz igénybe, amig a rendelet a postahivatalokhoz eljut. A postahivatal arra nem tudott feleletet adni, hogy mi történik azokkal a névsorokkal, amelyek más hivatalok kezébe kerültek. Emelkedik a munkások létszáma WASHINGTON, D. C. — A Munkaügyi Hivatal jelentése szerint az ország munkáslétszáma 1964- ben 77 millió volt. 1970-ben 86 és 1980-ban 101 millió lesz. Illl!lllllll!ll!lll!!llllllllllllll!lll!lll!l!!l!i!ll!l!ll>illl!l!l!íi!!ili;i!!l KAPHATÓ MAGYAR NYELVEN! “BÖRTÖNÉLMÉNYEIM” (The Alderson Story) Elizabeth GURLEY FLYNN rendkívül érdekes könyve 277 oldal Ára: 75 cent Megrendelhető a Magyar Szó kiadóhivatalában. Állítsa ki az alábbi szelvényt még ma és rendeljen belőle ismerőseinek is. Amerikai Magyar Szó 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Kérem küldjék meg nekem E. G. Flynn könyvét: "Börtönélményeim" .............. példányban. Mellékelek érte $..........................-t. Név:........................................................................ Cim:........................................................................ Város:..........................................Állam:............. i
