Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-10 / 50. szám
Thursday, December 10, 1964 “«t«« imuniimir—aata—a—— A legfontosabb támaszpontot, a katangai Ka- mina modern repülőterét a belgák bocsátották Csőmbe rendelkezésére: a kaminai betonra szálltak le az amerikai gépek* s innen indultak el a zsoldosok vezette különítmények Soumaliot, Mu- lele és Gbenye partizánjai ellen. Mennen Williams, az afrikai ügyekkel foglalkozó U.S. államtitkár kijelentette: nem lát semmi okot arra, hogy ne amerikai pilóták vezessék a repülőgépeket, hiszen a kongói központi kormány a katonai segély keretében “személyzettel együtt’’ kapta meg őket. Ettől már közvetlenül a beavatkozáshoz jutotI? * w ■*" » ; RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA < 1437 Third Avenue, New York, N. Y. < ’ (A 81-lk Street sarkán) — Telefon: LE 5-8434 4 ‘ Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bal- , ’ Mitzvah-torták. — Postáp szállítunk az ország , > minden részébe. — Este V.30-ig nyitva AMERIKA! MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Az európai és amerikai polgári személyek “ki- szabaditásának” esetleges feladata szolgált az említett belga ejtőernyős osztag kongói küldetésének indokolásául is. A Le Monde brüsszeli tudósítójának fogalmazásában: “A belga kormány óvatossági intézkedésként határozta ezt el arra az esetre, ha fegyveres intervenció válna szükségessé a stanleyville-i túszok megmentésében való közreműködés során.” (Érdemes megjegyezni: az ostromolt Stanleyville-ben állomásozó belga konzul rádióbeszédben közölte: a rendkívüli feszültség ellenére a városban semmiféle rendzavarás vagy kegyetlenség nem történt, az összes európaiak sértetlenek.) Ezek után mégis beavatkozott a belga és a US kormány és a kialakult káoszban és utcai harcokban több mint nyolcvan fehér vesztette el életét. Az, hogy több mint ezer külföldinek nem történt baja csak annak tudható be, hogy a felkelőknek egyáltalán nem volt szándékukban a “túszok” kiirtása. A kongói beavatkozás igazi célja— hogy megőrizzék és megerősítsék a Kongó természeti kincsein osztozkodó monopóliumok hadállásait. 7 FEKETE ÉS FEHÉR Fehér férfi, ölében gyermekkel — óriási kép a lepedőnyi újság címoldalán, ő a megmentett, akiért a legeslegutolsó pillanatban érkeztek a belga ejtőernyősök, akit hetek óta meggyilkolni készültek a “vérszomjas kongói felkelők”. Férfiak és gyerekek és nők (főként: gyerekek és nők, mindenekelőtt: ölbéli gyerekek), akikért aggódnia kellett a brüsszeli, newyorki, londoni, párizsi újságolvasónak; akiket azonban mégiscsak “sikerült megmenteni”, “kihúzni a gyilkosok karmaiból”; akik “milyen megviselten, vérfoltosan — érkeznek meg az anyaország biztos menedékébe”. Fehérek. “Ha csak egy fehérnek is haja szála görbül...” — igy hangzott a figyelmeztetés. Monsieur Dupont és Mr. Smith reggelente megtudhatta kedvenc lapjából, hogy egy fehérhez nem lehet ujjal sem nyúlni. Egyetlen fehérhez sem. Sehol, legalábbis Afrikában bizonyosan nem. Nemhiába fizeti az adót M. Dupont és Mr. Smith, a messzi Kongóban is megvédik az életét. Lám, nem késtek el az ejtőernyősök, megmentették a fehéreket. A fekete a földön fetreng. Bakanccsal tapossa egy ejtőernyős, valahol Stanleyville- ben, Kongóban. S aligha fetreng sokáig. Mire M. Dupont és Mrs. Smith megkapta kedvenc lapját, s annak belső oldalaira lapozott, ahol ez a kép található, a fekete bizonyára már nem fetrengett az utcán, örökre csendesen feküdt már, nem messze a másiktól, harmadiktól, a többi, percnyi késedelem nélkül agyonlőtt, agyonvert feketétől. (“A belga ejtőernyősök egy osztaga minden afrikait agyon lőtt, aki csak elé került — kábelezte megdöbbenve az amerikai UPI hírügynökségnek a helyszínre küldött munkatársa. — Rengeteg holttestet, iszonyúan sok holttestet láttam, nem volt időm összeszámolni. . .”) De a feketére épp csak valamicske jut a newyorki, brüsszeli, londoni szerkesztők figyelméből (érzelmeikből semmi sem). Ők az élő fehérek viszontagságait tálalják M. Dupontnak és Mr. Smithnek, hogy utána szinte elégedetten szemlélje a feketék haláltusáját. Hiszen csak feketék. S feketék voltak azok is, akiket hetek óta gyilkoltak a Stanleyville felé menetelő zsoldosok. Fehér és fekete zsoldosok. Azoknak, akik szolgálatukba fogadták őket, a fegyverek osztásánál eszük ágában sem volt fitymálni a gyilkos kéz bőrszínét. Miként zsoldosaik is irtottak már fehéret, feketét. Most, Kongóban: feketét. Százakat és százakat. De a feketék haja szálát az elegáns szerkesztőségekben és kormánypalotákban senki sem tartotta számon. Azt sem, hogy ki férfi, ki gyerek, ki nő közöttük, s hogy őket nem egyesével, de faluszámra irtották. .. Emberi feladat, életmentés, fenyegetett áldozatok (“nők és gyermekek!”) — hangzott a kórus millió és millió példányszámban, s az éter hullámain. “Meg kellett tenni”, “az emberiesség akciója volt”, “a fehérek védelmében”. “Ez ellen nem lehet kifogás” — veti oda a kölni rádió; fehérekről volt szó! Holott még ez is hazugság, M. Dupont-t és Mr. Smithet áltató, faji gőgjére spekuláló hazugság, hogy a kongói vérfürdő őérte, a fehérért történt. De ezt kellett elhitetni a fehér emberrel, hogy a fehér kedvéért megfeledkezzék az emberről. Az emberről, aki lehet fehér vagy fekete — s lehet elnyomó vagy elnyomott —, lehet gyilkos vagy áldozat, a bőre színétől függetlenül. Mert a gyilkosoknak min dig az volt az érdekük, hogy megosszák áldozataikat, ezúttal úgy, hogy fehér és fekete, így akar a bőrszín mögé bújni a gyűlöletes, embertelen, imperialista cél, amelynek fekete és fehér gyilkosokra van szüksége.. . A. J. HÁNY OROSZ NYELVJÁRÁS VAN? A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Orosz Nyelvi Intézetének munkatársai hatalmas expedíciót szerveztek, hogy az ország európai részén az összes nyelvjárásokat felkutassák. Az intézet munkatársai 938, várostól messzefekvő telepet kerestek fel, s vizsgálják, vajon szláv kölcsönhatásra avagy idegen népek nyelvének hatására alakultak-e ki az orosz tájak nyelvjárásai. A közeljövőben orosz nyelvatlasz kiadását készítik elő, s ebben a kutatások legújabb eredményeit kívánják felhasználni. A KONGÓI BEAVATKOZÁS HÁTTERE Ezekben a napokban “uj hatalomátvétel” zajlik Kongóban. Csőmbe, a hajdani katangai diktátor reaktiválása után a világ tanúja volt hatalma és befolyása gyors csökkenésének. Az ország belső erőviszonyai úgy alakultak, hogy a tényleges nemzeti politikát képviselő erők politikai és katonai fellépése már-már a bukás szélére sodorta az uj léopoldville-i kormányt. Az “uj hatalomátvétel” lényegében nem jelent egyebet, mint újabb nemzetközi intervenciót, amelynek az volt a feladata, hogy a gyarmatosítás számára kedvezőtlenül alakuló belső erőviszonyokat a külső erőszak eszközeivel megfordítsa. Az uj elem ebben a beavatkozásban kétségtelenül az, hogy a korábban egymással vetélkedő amerikai, belga és angol politika ezúttal közösen lépett fel Csőmbe hatalmának megszilárdítására. Csőmbe órája ütött ismét, amikor a katangai Union Miniére egyik jelentős részvénycsomagját megvásárolták az amerikai monopóliumok — megkezdődött az amerikaiak, a belgák és az angolok kongói együttműködése. Az imperialista hatalmak paktumot kötöttek a volt katangai diktátor megtámogatására. Gyorssegély Nemrég részletek is kiszivárogtak azokról a hosszadalmas titkos tárgyalásokról, amelyek az Egyesült Államok, Belgium és Anglia között zajlottak le a kongói intervencióról. A megállapodás végleg csak november elején született meg. Ami az előkészületeket illeti, Harriman brüsszeli látogatása, majd Spaak belga külügyminiszter washingtoni tanácskozása során állapodtak meg a beavatkozás menetrendjében. A kongói nyílt katonai beavatkozásig elég hosz- szu volt az ut. Az akciót eleinte a cáfolatok függönye mögé rejtették. Amikor Csőmbe megkezdte a külföldi zsoldosok toborzását, cáfolni próbálta. Azután arról beszélt, hogy csak tanácsadókat akar hadserege számára. Megkockáztatta azt is, hogy a zsoldosok tulajdonképpen “afrikaiak”, hiszen a Dél-afrikai Köztársaságban, Dél-Rhodésiá- ban és Kenyában toborozzák őket. Amikor befejeződött kiképzésük, nyíltan átvették a szabadság- harcosok ellen folyó hadműveletek irányítását, s ők alkották azokat a rohamosztagokat is, amelyek elfoglalták a katangai Albertville városát, majd Kindut, s ezzel megnyitották az utat a szabadság- harcosok kormányának székhelye, Stanleyville felé. Hasonló fokozatokon át bontakozott ki az amerikai, majd angol segítséggel a belga katonai intervenció is. Az amerikaiak az elnökválasztás előtt maguk nem akartak az előtérbe lépni és a belgákat biztatták, segítsék meg a bajba jutott Csombét. Ebben a szakaszban Wall Street csak pénzt adott. Csőmbe ezzel kezdte meg a zsoldosok toborzását, ezzel hozatta haza a szomszédos Angolában várakozó kipróbált katangai csendőreit. De a roppant nagy Kongóban a csapatok légi szállításán múlott a hadműveletek sikere s Csom- bénak nem voltak sem szállítógépei, sem bombázói. Az Egyesült Államok a nyár folyamán gyorssegélyként C—130-as szállító repülőgépeket és B—26-os könnyiibombázókat adott Csombénak, eleinte csupán egy “kereskedelmi ügylet” kereté- ban. De pilótákra is szükség volt: ezeket a CIA küldte Kongóba a kubai ellenforradalmárok egyik kiképzőtáborából. A pilótákkal Csőmbe “magán- szerződést” kötött. Kam inától Acsensionig tak el az amerikaiak, igaz, hogy minden különösebb nyilatkozat nélkül. Az amerikai légierő Kongóban rakétákkal és gépágyukkal lőtte a szabadságharcosok állásait, légitámadásokat intézett a felszabadított városok ellen, ejtőernyősöket dobott le a partizánok hátába. A belgák az államgépezet, a hadsereg és a rendőrség közvetlen irányításának átvételével kezdték és csak a hadműveletek utolsó szakaszában, november végén jutottak el az ejtőernyősökig. Ebben a szakaszban vették igénybe Acsension szigetét, tehát az Afrika nyugati partvidéke közelében fekvő brit (!) katonai támaszpontot. Az első belga ejtőernyős zászlóalj akkor érkezett az angol fennhatóság alatt álló szigetre, amikor a harcok már közvetlen Stanleyville előtt folytak. Amikor megérkezett a második belga ejtőernyős zászlóalj is, a két egységet (több száz ejtőernyőst) amerikai gépek szállították át Acsensionról a katangai Kamina légitámaszpontra. Ez a beavatkozás alapvetően megváltoztatta a katonai erőviszonyokat és nyilvánvalóvá tette, hogy az amerikai—belga—brit intervenció célja a szabadságharcos mozgalom felszámolása, a külföldi monopóliumok kongói bábrendszerének megszilárdítása. Nem kevésbé volt jelentős az intervenció két másik formája: a hadianyag-szállítás és a zsoldosok bevetése. Ami az előbbit illeti, Ma- tadi kikötőjébe november folyamán szakadatlanul özönlöttek az amerikai és belga harckocsik, lőszerszállitmányok, tüzérségi és kézifegyverek. A nagy haditechnikai fölényt a felkelők nem tudták ellensúlyozni, s egyre nehezebb helyzetbe jutottak: nem volt sem elegendő fegyverük, sem lőszerük, súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiánnyal küzdöttek. A kongói hazafias erők ellen amerikai, belga, portugál, angol, francia, nyugatnémet, izraeli, dél- rhodésiai zsoldosokat, kubai ellenforradalmárokat vetettek be. Voltak köztük olyan OAS-terroristák akik az algériai háborúban gyilkolták az arabokat, majd Katangában folytatták. Feltűntek a leopoldville-i Memling hotelben, majd a megszállt kongói városokban a “szörnyűek” is, akik kegyetlenségükkel érdemelték ki a “Les Affreaux” nevet. Johannesburgból a Verwoerd-kormány jóváhagyásával “apartheid szakértő” fajüldözők érkeztek, Salisburyből a dél-rhodésiai hatóságok szemeláttára toborzott kalandorok siettek Kongóba. Az intervenció “igazolása” Az intervenció igazolása különösen álszent módszerekkel folyt. A legáltalánosabb ürügy a felkelők területén rekedt európai és amerikai állampolgárok állítólag fenyegetett életének “megmentése” volt. Ezzel az ürüggyel egyrészt a nyugati közvélemény érzelmeire igyekeztek hatni, másrészt a “fehérek megmentésének emberbaráti akciója” révén el akarták terelni a figyelmet Csőmbe zsoldosainak és katonáinak kegyetlenkedéseiről. Úgy a belga mint az amerikai kormány, hivatalos nyilatkozatban tette felelőssé Christophe Gbenyét, a felszabaditási bizottság elnökét a Stanleyville-ben tartózkodó külföldi állampolgárok biztonságáért, noha Gbenye nemegyszer közölte, hogy a külföldi “túszok” bántalmazásáról és fenyegetéséről szóló hirek koholmányok, s hogy a forradalmi kormány, mint korábban is tette, tiszteletben tartja a külföldi állampolgárok élet- és vagyonbiztonságát.
