Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-03 / 49. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 3, 1964 Bécsbe, ott “eladták” schillingért. Legutóbb például Kiss 24,000 forintot, Fuss pedig 32,000 forintot A SZOVJETUNIÓ KORSZERŰ LAKÓHÁZÉPITŐ KOMBINÁTOKAT SZÁLÚT MAGYARORSZÁGNAK Moszkvában, a Külföldi Gazdasági Kapcsolatok Aüami Bizottságában szovjet—magyar kormányközi megállapodást írtak alá öt lakóházépitő kombinát komplett berendezésének szállítására Magyarországnak, valamint az ezzel kapcsolatos technikai segítségnyújtásról. Az aláírás után dr. Szabó János építésügyi miniszterhelyettes válaszolt a Népszabadság moszkvai tudósítójának kérdéseire: — Mit jelentenek a magyar építőipar számára ezek a kombinátok? — A lakóházépitő kombinátok harmadik ötéves tervünk igen jelentős létesítményei közé tartoznak, a magyar építőipar számára pedig — nemcsak a lakásépítkezés, hanem az egész iparág szempontjából — forradalmi jelentőségűek. Az ilyen jellegű üzemeknek köszönhető, hogy a Szovjetunió az ezer lakosra jutó lakásépítkezésben világszerte az első helyen áll. E kombinátokban az építőipari munka igen nagy produktivitását lehet elérni: két, két és félszeresére emelkedik a termelékenység. Jellemző, hogy az építkezések helyszínén egy öttagú szerelőbrigád naponta egy lakást képes elkészíteni, egy 174 lakásos, tízemeletes ház tehát körülbelül hat hónap alatt készül el. Minden kombinát három részből áll: a tulajdonképpeni épületelemgyárból, a szállitóapparátusból és a helyszíni szerelő szervezetből, ahol nagy teljesítményű toronydaruk segítségével a gyárral “szinkronban” folyik a munka. Az öt kombinát — az elsőt 1966-ban szállítja a szovjet fél, a következőket folyamatosan és az utolsó is üzembe lép a harmadik ötéves terv végére — korszerű felszerelésével világszerte elismert technikai színvonalat képvisel. — Milyen lesz az uj kombinátok kapacitása? Milyenek lesznek a házak és a lakások, nem megy- e az iparszerü gyári jellegű lakóházépítés a minőség rovására? Nem válik-e egyhangúbbá lakónegyedeink képe? — E kombinátok mindegyike évi 140 ezer négyzetméter kapacitású, azaz kétszer akkora, mint a nálunk most épülő kombinát. Egyenként tehát évi Ezekben a napokban fejeződött be Tokaj-Hegy- alja mintegy nyolc és fél ezer holdnyi szőlőjében a szüret, amely a közbejött két és fél hetes esőzés •llenóre is eredményesnek mondható. Az előzetes becslések szerint a sátoraljaújhelyi járásban mintegy 34, a szerencsi járásban 26 mázsás átlagtermésre számítottak. Az egész Hegyalján 28 mázsa termett átlagosan, mintegy 20 fokos cukortartalommal. (Tavaly kevesebb — 24—26 mázsás — volt az átlagtermés, de nagyobb a cukorfok.) Egyes jobb fekvésű területeken azonban, és főleg ott, ahol az eső beállta előtt sikerült leszüretelni, a mustok a 23 fokos cukortartalmat is elérték. De egészében ez csak mintegy ötödrésze a Hegyalján termett szőlőnek. Az eső sokat rontott a szőlő minőségén. Az eső beálltáig ugyanis csak a terület mintegy 25 százalékán sikerült leszüretelni. Az aszusodás viszont -izekben gazdagabb a tavalyinál. Hegyalja egész idei termése mintegy 140 ezer mázsa szőlő, amiből 60 ezer mázsa az aszú szem. A 240 ezer mázsa szőlőből mintegy 150—160 ezer hektoliter bor, közte 30 ezer hektoliter aszú készíthető. Tanulságképpen egy megjegyzést az idei átvételről. Meglehetős zavart és sok bosszúságot okozott a szüretben, illetőleg az áruátvételnél a Borforgalmi Vállalat váratlan árintézkedése. Amig ugyanis száraz volt az idő, az aszú szemek kilójáért 80 forintot fizettek. Az eső beálltával azonban már csak 40-et, s 40 fokosnál gyengébb aszú szemeket egyáltalán át sem vettek. Pedig az átvételre vonalzó minőségi osztályozásban megkötés nincs. Később ismét többet: 60 forintot adtak az aszú szemek kilóiáért. Mindez zavarta, lassította a felvásárlást, sőt a hegyközségi tagok egy részét arra öszioiiozLe, hogy ne válogassák ki az aszú szemeket, négyezer lakás építésére képesek. Az öt működő kombinát összesen — a harmadik ötéves terv végén — egy év alatt 20 ezer lakás építését teszi majd lehetővé. A kombinátokban négyféle lakóházat lehet építeni: kétfajta négyemeletes és kétfajta tízemeletes épületet. Lehetővé válik a legkorszerűbben felszerelt, változatos lakótelepek kiépítése. Természetesen minden házban központi fűtés, hideg-, meleg- vizszolgáltatás lesz. A legkisebb lakás másfélszoba- összkomfortos — egyszobás lakást tehát nem építünk. A konyhában beépített bútorok, a lakószobában beépített szekrény lesz. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a szovjet fél a legnagyobb készséggel sietett segítségünkre, és teljesített olyan kívánságokat, amelyek hazai viszonyainkra, igényeinkre való tekintettel a házgyárak eredeti szovjet terveinek átdolgozásával járnak. Nemcsak fenntarthatjuk, hanem tovább is emelhetjük a lakásépítés minőségi színvonalát: lehetővé válik a belső berendezések modernizálása, a vegyi anyagok legszélesebb körű felhasználása. Nyilatkozatának további részében dr. Szabó János azokkal a munkaerő-gazdálkodási és szociális változásokkal foglalkozott, melyeket a gyári futó- szelegszerü rendszer jelent az építőiparban. A munkásgárda nagyobbik része betanított munkás lesz, s e munkahelyek női munkaalkalmakat is teremtenek, mert általában nem nehéz fizikai munkáról van szó. A dolgozók másik része magas képzettségű gépipari munkás. Majd elmondotta, a megegyezés értelmében a Szovjetunió nemcsak a technológiai berendezések túlnyomó többségét szállítja, hanem a magyar szakemberek rendelkezésére bocsátja a tervrajzokat és dokumentációkat is. Magyar specialisták a Szovjetunióban tanulmányozzák a hasonló üzemeket, szovjet szakemberek pedig hazánkban a helyszínen nyújtanak majd segítséget az uj kombinátok munkájához. Az öt közül az első lakóházépitő kombinát Győrött létesül, a későbbiek pedig Budapest és a vidéki nagyvárosok lakáshelyzetét javítják. V. P. Magyar tüdősök Dubnában Négy napot töltött Dubnában a magyar Országos Atomenergia Bizottság és a Magyar Tudományos Akadémia küldöttségei Siklós Tivadar, a küldöttség vezetője, a Központi Fizikai Kutató Intézet elméleti fizikai osztályának vezetője elmondotta, hogy látogatásuk fő célja volt: tisztázni, mik a lehetőségek a magyar tudósok és az Egyesitett Atomkutató Intézet közötti együttműködés további kiszélesítésének különösen a kis energiák fizikája területén. Siklós Tivadar szavai szerint az együttműködés fokozása szempontjából különösen jelentős a Dubnában létesített ötmillió elektro- voltos elektrostatikai gyorsító. Magyarországon nincs ilyen berendezés. A tartósan Dubnában dolgozó magyar tudósokon kivül Magyarország most rövid időre is küldhet ide tudóscsoportokat. A magyar tudósok még otthon felkészülnek a kísérletekre, hogy Dubnában azonnal hozzákezdhessenek munkájukhoz más országokból érkezett kollégáikkal. Hogyan kerül az “olcsó” forint kútfőidre? A Budapest és Pécs között közlekedő Sirály I. szárnyashajón nemrég sok csempészárut találtak a nyomozók. A gyanú a hajó két alkalmazottjára, Kiss György matrózra és Fuss Endre gépkezelőre terelődött. Kiss iratai közül ugyanis előkerült egy feljegyzés is, amely hitelt érdemlően bizonyította, hogy társával együtt rendszeresen csempészkedik. Mindketten beismerték, hogy több alkalommal kaptak megbízást és pénzt csempészáruk behozatalára: Budapesten átvették a forintot, kivitték hiszen meglehet, hogy nincs meg a cukorfok, s akkor hiábavaló a szállitás. csempészett Bécsbe. Elsősorban orkánkabátot, karórát, öngyújtót és borotvapengét vásároltak megbízóiknak, a vizsgálat adatai szerint több mint 300 ezer forint értékben. A holmi egy részét a rendőrség bűnjelként lefoglalta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást a devizabünügyben. Kiss Györgyöt és Fuss Endrét letartóztatták. Bűnvádi eljárás indult mindazok ellen, akik megbízást és pénzt adtak a nyerészkedéshez, illetve értékesítették a csempészárukat. Nagyfokú felelősség terheli a hajó parancs nokát is, mert elmulasztotta beosztottjai ellenőrzését, nem figyelt fel a csempészkedésre. Tizenhatezer nyugati turista járt Magyarországon októberben — Magyarországi riport — Október 1-én lépett életbe a kormány rendelkezése a gyorsabb vízumkiadásról. Az uj rendszer jelentősen megkönnyíti a nyugati turisták és rokonlátogatók magyarországi útját a többi között azzal, hogy külképviseleti szerveink 24 óra alatt adnak beutazási engedélyt a látogatásokhoz, sőt az autósok még könnyebben, “menet közben” kaphatnak vízumot a határon. Az uj, népszerű rendszer egy hónap alatt is sok tapasztalatot hozott, ezekről és a további teendőkről beszélgettünk az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetőivel. A statisztika az uj gyakorlat sikerét mutatja — mondották a szakemberek. Tavaly októberben — az osztrák—magyar meccs rendkívüli beutazási engedélyeitől eltekintve — csak 9,900 nyugati vendég érkezett hozzánk, mig az idén ebben a hónapban 16 ezer látogatónk volt. Ez a fellendülés összhangban van a kormánynak a gazdaságosabb idegenforgalomról szóló határozatával, azzal a céllal, hogy a főidényen kivül is használják ki a meglevő lehetőségeket, elsősorban a szállodákat, hogy minél inkább hosszabbítsák meg a turistaszezont. Ennek érdekében született az a döntés is, amely előírja, hogy a nemzetközi tárgyalásokat, konferenciákat lehetőleg az elő- és utószezonban tartsák. Ez fokozatosan megvalósul, Budapesten egymást érik az őszi-téli hónapokban a különböző rendezvények, annak ellenére, hogy néhány vállalat és intézmény még mindig nem érti meg ennek a gyakorlatnak a gazdaságosságát, s igyekszik a rendelkezést megkerülni. Mindenesetre a főváros szállodái most is telve vannak, sőt a fizető-vendégszolgálatot is teljesen igénybe veszik a külföldiek. Természetesen sok olyan tanulsággal is szolgált az eltelt hónap, amelyeket az idegenforgalommal foglalkozó szerveknek kell megszívlelniük. A 16 ezer turista közül például mindössze 2,200 kért vízumot a határállomáson, a beutazók nagy többsége még mindig külképviseleteinket veszi igénybe. Úgy látszik, még kevesen tudnak külföldön a kényelmes határátlépési lehetőségről. A hiányos tájékoztatás eredménye az is, hogy a határnál váltott beutazási engedélyek zömét, több mint 1100-at Hegyeshalomnál adták ki. Ez azt mutatja, hogy Jugoszláviában és a többi szomszédos országban tartózkodó nyugatiak sem ismerik eléggé az uj rendszert. Változatosabbá, eredményesebbé kell tenni a határon is a felvilágosítást — szűrték le a tapasztalatot az idegenforgalom vezetői. Erre most, a főszezon után még nagyobb szükség lenne, hiszen igy érhető el, hogy a külföldiek megismerjék a Balatonon kivül az ország egyéb idegenforgalmi látványosságait is, a többi között az ilyenkor vonzó alkalmi rendezvényeket — szüreti mulatságokat, disznótoros kirándulásokat — , kulturális — színházi és zenei — eseményeket. A belső propaganda feladata az is, hogy a túlterhelt budapesti szállodák mellett felhívja a figyelmet a nemzetközi útvonalak mentén levő vidéki városok —- Győr, Kecskemét, Szeged — szállóira. Ugyancsak a határállomásokon kell ezeket a programokat, szórakozási lehetőségeket ajánlani az átutazóknak is, hogy kedvet teremtsenek néhány napos magyarországi útmegszakításhoz. A tapasztalatok alapján a szükséges intézkedéseket megteszik. Éppen ezért volt helyes ősszel, főidény után kipróbálni az uj rendszert. A kisebb forgalom most még lehetővé teszi, hogy a vámhivatal, a határőrség és az idegenforgalom e célra beállított uj emberei gyakorlatot szerezzenek, s a nyár eleji nagy “invázió” megkezdéséig elsajátítsák a kulturált, gyors ügyintézés fogásait. MMAflMftVi'MtnAnAMnArtMlMVVVWVtnftMWIAAM KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLEI A tavalyinál több húr termett Tokaj-Hegyatján Ml TőrTcMK** ÓhAzAbAN