Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-12-03 / 49. szám
Thursday, December 3, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 U.S. és belga ejtőernyősök elfoglalták Stanleyville-t (Folytatás az első oldalról) Csőmbe azt remélte, hogy már az invázió napján egész Stanleyville az intervenciósok kezére kerül. Mivel ez nem történt meg, a miniszterelnök lefújta tervezett bevonulását. Az arra való hivatkozás, hogy fegyveres intervencióval kellett Stanleyville-ben “megvédeni a külföldieket”, ismét leleplezi ennek az agressziv lépésnek gyarmatosító jellegét. A dolog lényege nem is az, hogy Stanleyville- ben bizonyos számú külföldi volt, hanem az, hogy a gyarmatosító hatalmak meggyőződtek arról, hogy csatlósuk, Csőmbe nem képes megbirkózni az országban kialakult helyzettel, és ezért elhatározták, hogy a belga hadsereg reguláris alakulatainak bevetése révén nyilt segítséget nyújtanak neki a nemzeti felszabadító mozgalom elfojtásához. Elhíresztelik a fehérek meggyilkolását Az amerikai és a nyugati országok hírlapjai az első oldalon, fejléces cikkekben számolnak be a Stanleyville-ben ottrekedt fehér külföldiek meggyilkolásáról és megpróbáltatásairól, amelyben a népi katonaság őket részesítette. A hírek szerint 80 fehér külföldit megöltek, közöttük három U.S. hittérítőt is és állítólag sokezer afrikai ellenállót. A Kongóban állandóan sokezer fehér külföldi tartózkodik, ezeknek a kongói népi ellenállási háború fennállása alatt semmi bántódásuk nem történt, habár jóltudott dolog, hogy a hittérítők és külföldi üzletemberek között sokan kémszolgálatot teljesítettek. Nem védeni mentek, hanem a támadást kiterjeszteni Két és fél órával a leszállás után a belga invá- ziós egységek Paulis legnagyobb részét lerohanták, és az európai származású lakosokat a szállítógépekbe terelték. Az akciót, mint a Reuter Írja, a stan- leyville-i támadás mintájára hajtották végre. A kongói kormánycsapatok sok egysége felszabadult a belga ejtőernyősök intervenciója révén, s igy további hadműveleteket kezdhetett. Fehér zsoldosok vezetésével bevonultak az ország északi részén fekvő Bhuta városba is, később pedig amerikai gépek szálltak le a Stanleyville-től északnyugatra levő Aketiben. A kongói felkelők kormányának alakulatai ezután rohammal visszafoglalták Stanleyville több városrészét. A Reuter gyorshírben jelentette, hogy ismét fellángoltak a harcok a város európai és afrikai negyedében, valamint a Kongó folyó mindkét partján. Hírek szerint az ejtőernyősök és a zsoldosok a város központjában csak egy négyzetmér- földnyi területet tartanak ellenőrzésük alatt. A kongói felkelők más csapategységei a hírügynökségek jelentései szerint visszafoglalták Punia városát. A belga kormány még azt állította, hogy Stanleyville lerohanása után az ejtőernyősöket haladéktalanul visszahívják. Ezzel szemben hajnalban amerikai katonai szállító repülőgépek belga ejtő- ' ernyősöket szállítottak a Stanleyville-től 370 kilométerre északkeletre fekvő Paulis kereskedelmi központba, amelyet egész mostanáig a népi erők ellenőriztek. Az újabb beavatkozás ürügye is a régi: európaiak “megmentése”. A belga ejtőernyősök négy amerikai C—130-as Hercules tipusu katonai utasszállító repülőgépen indultak el Stanley- ville-ből: az első osztag ejtőernyőn ereszkedett alá, a többiekkel, összesen 267 katonával, amerikai gépek szálltak le a kongói szabadságharcosok védekező tüzében. A kongói amerikai—belga agresszió világszerte felháborodást keltett. A szovjet kormány élesen elitélte az imperialista intervenciót. A felháborodás különösen viharos Afrikában. Ben Bella algériai elnök és Guinea kormánya kifejezte tiltakozását, az EAK kormánya javasolta az Afrikai Egység Szervezete rendkivüli külügyminiszteri értekezletének összehívását. A szudáni kormány a Biztonsági Tanács sürgős összehívását kérte. Napvilágra kerültek a zsoldosok rémtettei Miközben Brüsszelben és Leopoldville-ben újabb és újabb rémtörténeteket mesélnek Stanleyville- ben átélt napjaikról a “kimentett” fehér telepesek, Stanleyville-ből eljutottak a külvilághoz az újságírók első élménybeszámolói a belga ejtőernyősök kegyetlenkedéseiről. Megdöbbentő részleteket leplez le az AP kiküldött tudósítója és a UPI hírügynökség fotoriportere. Az újságíró elmondja, hogy Stanleyville-ben, ahol az invázió előtt még az utolsó nap is működött a telefon, most minden közszolgáltatás szünetel, az üzletek redőnyeit lehúzták, az utcák kihaltak. A katonai őrjáratokra csak holttestek merednek. “A belga csapatok — folytatódik a tudósítás — meggyilkolnak vagy elhurcolnak minden felkelő- gyanús egyént, vagy olyant, akit a felkelők támogatásával gyanúsítanak. Láttam, amint végigvonult az utcán a belga ejtőernyősök egy osztaga, s minden afrikait agyonlőtt, aki csak elé került. Rengetek holttestet, iszonyúan sok holttestet láttam, nem volt időm összeszámolni...” Csőmbe fehér zsoldosai és katonái vérfürdőt rendeznek Stanleyville afrikai negyedében. A “bosszuállás” első 48 órája után a válogatás nélkül lemészárolt afrikai áldozatok számát 250—300-ra becsülik. “Belga ejtőernyősök járják a város utcáit — jelenti az egyik angol újság. — Letartóztatják vagy egyszerűen legyilkolják mindazokat, akiket a felkelők támogatásával gyanúsítanak.” Miközben az afrikai negyed sikátoraiban féktelen kegyetlenséggel folytatódik a vérontás, a külföldi hatalmak “emberbaráti mentőakciójának” keretében magasrangu amerikai katonatisztek érkeztek Leopoldville-ből Stanleyville-be, hogy tanácskozzanak a belga főparancsnokkal a további lépésekről. A Times leopoldville-i tudósítója szerint a kongói fővárosban senki sem hiszi el, hogy Csőmbe kongói csapatai foglalták el Stanleyville-t. Mindenki tudja, hogy a felkelők székhelyét a fehér zsoldoscsapatok és külföldi katonai egységek hódították meg a leopoldville-i rezsim számára. Csőmbe Párizsban Lapzártakor az a hir járja, hogy mind a belga kormány, mind a U.S. visszavonta Stanleyville-ből a katonai “segítséget” és a várost a kongói kormány zsoldosai tartják megszállva. Csőmbe hátfőn Párizsba érkezett, avval az állítólagos szándékkal, hogy a Kongó részére technikai segítséget kérjen De Gaulle elnöktől. sxxxxxxxxxxx$3£SOÍ16X$X3tXXXXXStXXX363t$3e36StStXi£$.'1C%X$XXX3tXX3t3í1tX36XX3(3íyq6XX%XX3$S(3eXXX3tSÍX36X363tX3e3e “ORES" A FRANCIA SZÉK A KATÓ BAN Franciaország az “üres szék politikájába” kezd a NATO-ban? A kérdés egyre sűrűbben vetődik fel a lapok hasábjain. A kommentárokban — elsősorban pedig a francia kormánykörökhöz közelálló párizsi hírmagyarázóknak láthatóan sugalmazott írásaiban — fel-felbukkan a differenciált megállapítás: De Gaulle tábornoknak nincs szándékában kilépni az Atlanti Szövetségből, ami azonban a NATO-t illeti, már korántsem hajlandó erre nézve ugyanígy nyilatkozni... A világ politikai tudatában tizenöt év alatt azonosult az Atlanti Szövetség és a NATO. A francia diplomácia mai manőverei szét akarják választani az 1949. április 4-én Washingtonban megkötött Észak-Atlanti Szerződést és a NATO-t, azaz az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetét. De Gaulle tábornok különbséget kíván tenni az atlanti paktum és az annak nyomán létrejött katonai és adminisztratív szervezet között, az előbbit fenntartás nélkül elfogadja, felmondani nem kívánja, az utóbbit viszont legalábbis gyökeresen megváltoztatandónak tartja, de a reform elmaradása esetén kész arra is, hogy a NATO szerveiben a franciáknak fenntartott szék üres legyen... De Gaulle döntéseinek sora Érdemes újra felidézni a tábornok-elnöknek a NATO-beli francia részvétel dolgában hozott intézkedéseit, döntéseit: hadgyakorlatot rendez. A “Team-work” fedőnevű hadgyakorlaton három francia hadihajónak is ott kellett volna lennie az előírások szerint, de ezek nem csatlakoznak az amerikai, angol, belga, holland, dán és norvég egységekhez. A francia haditengerészet csupán három tengeralattjáróval képviselteti magát. Valami jelképes lehet abban, hogy a vizszin fölött Franciaország nincs jelen, csak — a viz alatt... A francia tábornok elnök kevéssel azután, hogy kormányfőként újra hatalomra kei'ült, 1958 szeptemberében, megírta emlékezetes memorandumát, amelyben mintegy kodifikálta Franciaország követeléseit. Eisenhower elnökhöz és Macmillan brit miniszterelnökhöz Íródott De Gaulle levele. (Talán nem felesleges aláhúzni, hogy Adenauernak nem küldte el a fontos okmányt. Nemcsak azért, mert akkor még nem történt meg a “francia-nyugatnémet megbékélés”. Az igényelt francia “triumviri szerep” tudatosan a háttérbe szorította volna az NSZK-t.) De Gaulle memorandumában lényegében kettős követelést támasztott: a nyugati, a tőkés világ politikáját és stratégiáját egységesen, a föld gömb egészére dolgozzák ki, ne osszák meg regionális szervezetekben (NATO, CENTO, SEATO, stb.) és az imperializmus világméretű opiltikáját. stratégiáját az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország hármasban szabja meg. 1959 március: kivonja a Földközi-tengeri francia flottát az európai NATO-főparancsnokság alól. 1959 április: felmondja azt a szerződést, amelynek alapján a US Franciaország földjén atomrobbanófejeket tárolhatott. (A nukleáris rakétatöltetek s egyéb atomfegyverek nemcsak az amerikai hadsereg, de a NATO céljaira is szolgáltak.) 1960 szeptember: De Gaulle tábornok Francia- országra nézve hatálytalanoknak nyilvánítja azokat a NATO-megállapodásokat, amelyek közös európai légvédelem megteremtésére irányultak. 1961 tavasza: A francia hadügyminisztérium De Gaulle utasítására Algériába irányítja át a Nyugat-Németországban állomásozó hadosztályait, amelyek a NATO kötelékében állottak. Amikor ezek a hadosztályok visszatérnek, francia nemzeti parancsnokság alatt maradnak. 1962 augusztus: az elnök felhatalmazza hadügyminiszterét, hogy visszahívhassa a francia tiszteket a NATO-vezérkarából, ha rájuk a francia hadsereg átszervezésében szükség van. 1962 október: a francia hadsereg őszi gyakorlatain De Gaulle kijelenti: “A NATO németországi csatája bennünket nem érdekel.” 1963 április: Messmer hadügyminiszter közli, hogy az uj francia hadsereg csupán hat hadosztályból fog állani, ebből legfeljebb kettő állhat a NATO rendelkezésére. 1963 junius: De Gaulle az atlanti francia flottát is kivonja a NATO-parancsnokság alól. Indoklás: ezekre a hadihajókra a francia atomütőerő megteremtésében van szüksége. 1964 április: Douguet tengernagy a NATO legfőbb katonai szervében közli, hogy Franciaország visszahívja a szövetséges haditengerészeti vezérkarból az utolsó tiz francia tengerésztisztet is. összekötőnek a NATO-vezérkar és a francia hadügyminisztérium között Philippe De Gaulle kor- vettkapitányt, a köztársasági elnök 42 éves, egyetlen fiát jelölik ki. 1964 szeptember: Az Atlanti Óceán vizein, Iz- land partjainál a NATO haditengerészeti és légi A “triumvirátus”, a “hármas direktórium” meg teremtésének De Gaulle-i javaslatára sokáig késett az amerikai és az angol válasz. Washingtonban és Londonban is elfektették a francia memorandumot. 1958 őszén a párizsi Le Monde szolgálhatott a “diplomáciai bombával”: az amerikai és az angol kormány hallgatása láttán felháborodott francia diplomácia tudatos indiszkrécióval hozzájuttatta a tekintélyes párizsi lapot a De Gaullé-i Terv első részleteihez és megengedte, hogy a memorandum létét, tartalmát megszellőztesse. Eisenhowernak és Macmillannek válaszolnia » kellett. A Negyedik Köztársaság idejében meggyengült Franciaország a másodrendű nagyhatalmak sorába süllyedt, De Gaulle tábornok politikait ambíciói a “fenn az ernyő, nincsen kas” jellegét örökölték — az angolszász válasz a puccs utján hatalomra került tábornok fennhéjázónak látszó követelésére nem is lehetett más, mint elutasító. A francia vasutak szakkifejezése Franciaország és a NATO viszonya azonban* merően különbözik a többi tagállam és az Észak- Atlanti Szerződés Szervezetének viszonyától. Fran-» ciaország különleges helyzetet foglal el ebben, s (Folytatás a 16-ik oldalon) A/V\GR1KAI ^ w Published every week by Hungarian Word, Ine. I 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 Telephone: AL 4-0397 Exit, as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az USA-ban és Kanadában egy évre $10, félévre $5.50. Minden más külföldi országba egy évre S12, félévre $6.50.
