Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-24 / 39. szám

Thursday, Sept. 24, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD n CAPSAICIN: UJ ÁLLOMÁS A FÁJDALOM ELLENI HARCBAN EREDMÉNYES KÍSÉRLETEK A SZEGEDI GYÓGYSZERTANI INTÉZETBEN DR. JANCSÓ MIKLÓS PROFESSZOR NAGY HORDEREJŰ FELFEDEZÉSE Dr. Jancsó Miklós, kétszeres Kossuth-dijas pro­fesszor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyógyszertani intézetének vezetője az október első napjaiban, Budapesten megrendezendő III. gyógyszerterápiás konferencián számol be nagy jelentőségű kutatásainak legújabb eredményei­ről. Jancsó professzor és munkatársai kísérle­teikkel uj utat nyitottak meg az orvostudomány­ban. Bebizonyították, hogy az eddigi általános hiedelemmel szemben a fájdalom nem egy és oszthatatlan; a szervezet más és másképpen ér­zékeli a kémiai (savak, lúgok, vegyszerek stb.), illetve a fizikai (ütés, csípés, szúrás stb.) erede­tű fájdalmakat. A szervezet vészcsengője Az orvostudomány már régóta próbálja felderí­teni, hogyan lehetne a fájdalom ellen eredménye­sen küzdeni. Eddigi ismeretek szerint a fájdalom­mentességet az agyalapi központ rendellenes műkő dése okozza, mert a fájdalom ezen a központon jut az agykéregbe, s ott válik érzéssé. A fájdalom fon­tos figyelmeztetőjel, mondhatnánk: a szervezet vészcsengője. Ha valaki nem érzi, nem kerülheti el a veszedelmet. Az orvostudomány mégis a kuta­tások egész sorát végzi, hogy esetenként csökkent­se, megszüntesse a fájdalmat. Ebben a tudományos küzdelemben uj állomás Jancsó professzor felfe­dezése. Paprikából vonják ki A szegedi professzor kísérletei során felfigyelt a capsaicinre, ez az anyag teszi csípőssé, erőssé a paprikát. A paprikából oldószerekkel kivonták a capsaicint, előállították a ma ismert legerősebb fájdalomkeltő anyagot, amelyről hamarosan kide­rült, hogy eddig ismeretlen, különleges hatást vált ki: a kémiai fájdalmakkal szemben testszerte ér- zékteleniti a szervezetben levő idegvégződéseket. A capsaicin-kezelést kezdetben állatokon próbál­ták ki. Az eredmény: az állatok hónapokra, évekre fájdalommentessé váltak a kémiai ártalmak ellen, de ugyanakkor reagáltak a fizikai eredetű fájdal­makra. A tengeri malac például egyetlen injekció hatására évekig nem érzi a kémiai fájdalmat: sa­vat öntenek a szemébe, meg se rebben, könny­fakasztó gázzal telt kamrában nem is hunyorog, de ha megszurják, összerázkódik. A Fővárosi Tanács közlekedési igazgatóságán két jelentős útépítkezés beruházási programja ké­szült el a napokban. A XL kerületben a Tétényi utón — a Bartók Béla ut és a Csurgói ut között — jelenleg rende­zetlen, csak ideiglenes burkolattal ellátott szaka­szon rendkívül nagy forgalom bonyolódik le. A jelenlegi útszakasz mérete és szerkezete már nem felel meg az igényeknek. Különösen aktuálissá te­szi egy uj kialakítását, hogy a Tétényi ut lesz a kelenföldi lakótelep közeljövőben induló építkezé­sének az észak—déli főtengelye. Ezért a létesíten­dő ut előbb felvonulási útvonal céljaira, később pe­dig a lakótelep helyi és átmenő forgalmának lebo­nyolítására lesz alkalmas. Észak—déli irányban ugyanis a Tétényi ut kapcsolja majd be a forga­lomba az uj városrészt. A Közlekedési igazgatóság ugyancsak a XI. ke­rületben, az uj Budafoki ut, majd pedig a Karinthy Frigyes ut és az elkészítendő albertfalvi közúti fe­lüljáró között, második kétnyomú forgalmi sáv építését is tervbe vette, miután a jelenlegi ut igen gyenge, és már elhasznált állapotban van. A beruházást a rohamosan növekvő gépjár­mű-közlekedés igényei, az útvonal mellé települt gyárak és üzemek jobb kiszolgálása s a túlterhelt Fehérvári ut mentesítése teszi indokolttá. Az uj ut csaknem öt kilométer hosszúságú lesz, felületét 40 ezer négyzetméterre tervezik, építése 28 millió forintba kerül. Az építkezés első szaka­szában a Karinthy Frigyes úti csomóponttól a Hamzsabégi útig, második szakaszában a Vegyész utcától a közúti felüljáróig, a harmadik szakasz­ban pedig a Hamzsabégi úttól a Vegyész utcáig alakítják ki az utat. Döntöttek arról is, milyen legyen a 6-os számú fő közlekedési utón, az Albertfalva—Budafok vas­útvonal felett építendő közúti felüljáró. A felül­járónak biztosítania kell a közúti és vasúti forga­lom zavartalan lebonyolítását, a baleseti veszély csökkentését és meg kell szüntetnie a nem kívá­natos torlódást, jelentős időveszteséget, számot­Magukon is kipróbálták A professzor és munkatársai az eredményes ál­latkísérletek után önmagukon próbálták ki a cap­saicint (egyelőre még csak kenőcs formájában) s saját maguk észlelték a capsaicin kettős hatását: bekenték az arcuk egy részét a capsaicinos kenőcs­csel, kezdetben erős fájdalmat éreztek, de aztán hamarosan bekövetkezett az érzéketlenitő hatás, s néhány napig meg is maradt: sósavat öntöttek a bőrükre, de semmiféle fájdalmat nem éreztek. A régi és az uj A capsaicinos fájdalommentesség abban külön­bözik a hagyományos helyi érzéstelenítéstől — mondotta Jancsó professzor —, hogy például a novocain mindenféle fájdalmat megszüntet, de a hatása csak rövid ideig tart. Ezzel szemben a cap­saicin — az adagolástól függően — hetekig, sőt hónapokig hat. A szegedi kutatásokra fel is figyelt a tudományos világ: Keele, londoni professzor leg­utóbbi könyvében egész fejezetet szentel a capsai­cin vizsgálatoknak. A legújabb szegedi kutatások — s ezekről lesz leginkább szó az októberi tudományos tanácskozá­son, amelyen kétszáz külföldi szakember is részt vesz — azt is felderítették, hogy nemcsak a fájda­lomérző idegeket lehet a capsaicinnel érzéketlen­né tenni, hanem a központi idegrendszer bizonyos agyi centrumainak működését is ki lehet vele kap­csolni. Műtét helyett injekció Jelenleg a tűrhetetlen fájdalmak megszünteté­se, illetve csillapítása érdekében: agyműtétekkel, vagy legújabban radioaktiv-tük beszúrásával pró­bálnak kikapcsolni bizonyos agyi centrumokat. A szegedi kutatók a kiiktatást — műtét és tüszurás helyett — injekciókkal is elvégzik. Természetesen még számos kísérlet szükséges ahhoz, hogy bebizonyosodjék, milyen hasznát veszi az orvostudomány a capsaicinnek. A szegedi kuta­tók bíznak abban, hogy alapkutatásukkal lényege­sen hozzájárulnak majd a tűrhetetlen emberi fáj­dalmak megszüntetéséhez s ezzel az orvostudo­mány uj fejezetének szövegezéséhez kezdtek. tevő gazdasági kárt. A vonatközlekedés miatt ugyanis az itt levő sorompók jelenleg a nap 24 órá­jából 7 óra hosszat zárják el az utat a közúti köz­lekedés elől. A felüljáró hossza 85 méter, szélessége pedig 7 méter lesz. Építése csaknem 20 millió forintba ke­rül, első szakaszát előreláthatólag 1966 decembe­rére adják át a forgalomnak. RÖVIDEN v* Cigánynapot rendeztek az Alföld egyik legna­gyobb cigánylakta falujában, Békésen. Az általános iskolában szellemi vetélkedőt rendeztek: Írásból, olvasásból, számolásból mérték össze tudásukat a cigánygyerekek. u* Tolna megyei tsz-tagok két csoportja utazik tíz­napos látogatásra a Szovjetunióba. A társasutazá­sok résztvevőinek zöme kiváló dolgozó, brigádve­zető és mezőgazdász. G'fJ A Tatai Fácánnevelőből több mint ezer fácán­csirkét telepítenek a Tolna megyei bikácsi erdőbe. A szárnyas vendégek többsége már megérkezett uj lakóhelyére s a 8—10 hetes madarak “festenek” azaz felöltik eredeti szinü tollruháikat. A felnö­vekvő fácánkakasokat az év végén vadásszák már. v* Huszonegy malacot fialt Németh József miszlai lakos fehérhusu anyakocája. A sok kis malacból csak egy tucatnyi fért el a koca alatt, a többieket cuclival próbálja felnevelni gazdájuk. cw Kétszázötven éves jubileumi ünnepséget tartot­tak Dör községben az iskola fennállása alkalmából. Érdekes helytörténeti kiállítás is nyílt, ahol meg­található az első írásos feljegyzés is az iskoláról. i* Szedik a szilvát és az almát Szabolcs-Szatmár- ban. A szokottnál korábban érett be az Aranypar- men, s az Ízletes Batul. A szakemberek 700 vagon szatmári szilvára számítottak, ehelyett csaknem ezer vagonnal takarítanak be. INNENONNAN A két legutolsó állam, amely 10 évig makacsul el­lenállt a Legfelsőbb Bíróság döntésének az iskolák deszegregálására, beadta a derekát és megtette az első lépést. Az iskolaév kezdetével South Carolina néhány megyéjében és Mississippi egy városában, Biloxiban, felvettek néger gyermekeket az általá­nos iskolákba. "ELEKTRONIKUS IGAZGATÓ" vezeti jövőre a moszkvai építőipari dolgozókat. A szovjet főváros­ban több mint 200,000 ember dolgozik az építő­iparban. E hatalmas munkáshadsereg központi irányítását hamarosan olyan elektronikus számító­gépek segítségével valósítják meg, amelyek 120 vállalat és 10,000 gépkocsiból álló autó-park tevé­kenységét képesek egybehangolni. Az irányitó rendszer ezer építkezés munkáját irányítja majd. APRÓHIRDETÉS egy tokiói újságból: “Szemek megnagyobbitása, 15 perc, 26 dollár. Orrigazitás 15 perc, 40 dollár. A száj vonalának helyesbítése 20 perc, 130 dollár. Kebelnövelés 20 perc, 80 dol­lár. Mesterséges szüzesség 20 perc, 80 dollár.” Az apróhirdetést Kohei Matsukubo japán kozmetikai sebész adta fel, aki az olimpia idejére hatalmasan fellendülő idegenforgalom alkalmából nagy bevé­teleket remél “villámkozmetikai” programjától. Jelszava: “Néhány perc alatt teljesen újjáformá­lom az arcát;” PÁRIZSBAN 12 ország mintegy 100 delegátusának részvételével tartották meg az antarktiszi kutatá­sok tudományos bizottságának kongresszusát. Az Antarktisz az egyetlen kontinens, ahol kizárólag férfiak élnek. A 13 millió négyzetkilométer terü­letű földrész a nemzetközi tudományos együttmű­ködés mintaképe. Szovjet, amerikai, angol, argen­tin, francia és más nemzetiségű tudósok folytat­nak itt összehangolt geofizikai, meteorológiai és egyéb kutatásokat. Iránból — az ENSZ és az Interpol minden erőfe­szítése ellenére — ma is évente 80,000 kilogramm ópiumot exportálnak. Ezzel a mennyiséggel Irán a nemzetközi kábítószer-csempészet központja. tr+J> Hawaiban erős földrengésre ébredtek fel Pahoa község lakói. Sem emberéletben, sem anyagiak­ban nem történt kár. Japánban egy gyár vezetékéből folyékony klór szi­várgott ki. Párolgásából egy óriási mérgezett felhő Toyama város felett megrekedt, amelynek következtében 342-en kórházba kerültek. A világ egyik leggazdagabb sakk-könyvtára kétség­telenül a stockholmi királyi könyvtárban található: csaknem ötvenezer könyv foglalkozik a sakkjáték* kai. Ételmérgezésben megbetegedtek egy amerikai utasszállító repülőgép utasai. A Honoluluból fel­szállt gép 45 betegét San Franciscóban kórházba szállították. ★ Több mint negyvenmillió kiló aranyat és száí svájci órát foglaltak le az indiai vámőrök. A rako­mányt egy dán hajóról akarták az országba csem­pészni. PM A Dominikai Köztársaságban 52 politikai fogoly éhségsztrájkot kezdett. A foglyokat tavaly decem­ber óta tartják börtönben anélkül, hogy vádat emeltek volna ellenük. c+s A National Aeronautics and Space Administration a viharok és villámok miatt jövő év elejére halasz­totta a Gemini kétszemélyes Űrrepülést. Malawia parlamentje bizalmat szavazott dr. Has­tings Banda miniszterelnöknek, akit ellenzéke az­zal vádolt, hogy a fajgyűlölő politikájáról hírhedt dél-afrikai kormánnyal rokonszenvező politikát folytat. e-KS A nyugat-berlini rendőrség eltávolította a pletzen- see-i Fucik-emlékmünél levő koszorúkról a nyugat­berlini Német Szocialista Egységpárt vezetőségé­nek és a Nácizmus Üldözöttéi Szövetségének sza­lagjait. A Nemzetközi Újságíró Szervezet főtitkár­sága Willy Brandt polgármesternél tiltakozott Fu- cik emlékének meggyalázása miatt. C-+J Kir kanonok, Dijon város polgármestere, a kiváli békeharcos, Volgográdba, Dijon testvérvárosába utazott. •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••• Két uj ut és felüljáró épül a XI. kerületben

Next

/
Oldalképek
Tartalom