Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-24 / 39. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Sept. 24, 1964 az eoben a rovatban kifejtett nezetek nem szükségsz ;iuen azonosait a szeriteszioseg álláspontjával. Hozzászól a Magyar Ház cikkhez LOS ANGELES, Cal. — Gratulálok “A los-ange- lesi Magyar Ház és az 56-osok“ cikk megírásához és közléséhez. Egy időben én is szívesen mentem el a Magyar Ház mulatságaira, de vagy 3 éve nem járok oda, mert engem is csúnyán megbántottak. Utoljára többen mentünk egy mulatságra és amikor vacsora után táncolni mentünk, az asztalunkat elfoglalták, a megmaradt italokat eltüntették és a székemen hagyott kendőmet egy törött lábú székre tették. Szerencsére nem estem el, csak a falnak dűltem, amin a bűnösök nagyokat nevettek. Én megmondtam, hogy szégyeljék magukat, amiért egy idősebb nővel ilyet tesznek, de az nem használt, sőt később még az üres sörös üvegeket is a lábunk alá dobálták. Elég az hozzá, hogy azóta nem voltam a Magyar Házban, mert félek oda menni. Egy derék nőismerősöm is megjárta. Ez a nő soha üres kézzel nem ment a Magyar Házba. Mindig süteményeket vitt, sokszor sorsolásra szánt tortát, máskor saját készítésű szép magyar babát. Egy alkalommal szomszédját, egy 78 éves embert kért, hogy segítsen a cipelésben. Az illető el is ment vele és amikor ez az idős, kistermetű ember egy üveg sörre megállt a bárnál, az 56-os legények gúnyolni kezdték: “Mond, mikor fogsz felnőni? Szabad már neked sört inni?” Igazán nagy bátorság kellett ahhoz, hogy az ugynevezett “szabadságharcosok” csoportja kigu- nyoljon egy 78 éves embert! Amikor a nőismerősöm megbotránkozva rendre utasította őket, akkor egyikük még meg is ütötte őt. Ehhez is nagy bátorság kellett! Csoda-e hogy mások is félnek odajárni ezek közé? Remélem, hogy a Magyar Ház vezetősége a cikk olvasása után nem marad tétlen és tenni fog valamit, hogy ennek a régi magyar egyesületnek a portáján helyreálljon a rend és a biztonság. Mrs. M. T. Visszatérve... CALIFORNIA. — Mi is ellátogattunk Magyar- országra, melyet, mint tiz éves fiú hagytam ott. Szeretnénk elmondani tapasztalatainkat mindazoknak, akik nem hiszik, hogy mi van odaát. Az ottani régi világ most uj világgá változik. Mikor visz- szajöttünk, egyesek azt mondták, hogy mi csak a jó dolgokat fogjuk elmondani Magyarországról. Azt mondjuk, hogy ha nem hiszik, akkor menjenek el és nézzék meg a saját szemükkel. Mi nem mentünk mulatókba, azok bennünket nem érdekeltek. De amikor megpihentünk a Royal Szálló halijában, érdekes emberekkel találkoztunk, a világ minden tájáról: vagy 30 texasi diákkal, s egy héttel később ugyanannyi kaliforniaival, akik mezőgazdasági túrán voltak. Beszélgettünk velük és kérdéseinkre elmondták, hogy mi mindent láttak, s mennyire meg voltak elégedve a magyár konyhával. Vannak látogatók, akik nincsenek megelégedve. Ezek ugyanazt tették, mint odahaza: ettek, aludtak és beszéltek. Bennünket ez nem elégített ki, mi néztük a várost, a Magyarok Világszövetsége autóbusszal vitt körül bennünket, láttunk előadásokat, voltunk múzeumokban. Barátaink, mint a Stricker család, a Tomaniczka család, Prince-ék, Tengerdyék és mások, akiket Chicagóból ismertünk, körülvettek bennünket. Egy hónapig is eltartana, amig mindent leírnánk, amit láttunk, de biztosan életünk hátralévő részére lesz szükségünk, hogy mindent elmondjunk, amit tapasztaltunk Magyarországon. A naptár részére irtunk egy hosszabb cikket. Béla és Rose Ruhig Floridában is panaszkodnak NEW YORK. — Olvastam a Magyar Szóban az 56-os magyarok verekedéséről a los-angelesi Magyar Házban. Floridában is eltanácsolják a klubokból a verekedőket, akik ingyen szeretnének mindenhez hozzájutni, mert hát ők “szabadságharcosok.” Az idejött 56-osok közül és azok közül is sokan, akik csak látogatóba jönnek, a legvadabb híreket terjesztik Magyarországról, hogy megijesz- szék azokat, akik oda akarnak menni látogatóba Azt mondják nekik, hogy valamilyen lista van a határon és akinek a neve azon rajta van, azt — bár legyen amerikai polgár — letartóztatják. A lapot Floridában is nagyon szeretik az emberek, szükség volna, hogy jobban terjesszék. K. J. ITT NEM TÖRTÉNHET MEG... ELSINORE. — Hát még remélni sem szabad? Már pedig én azon könnyen hívők közé tartozom, akik rózsaszínben szeretik látni a világeseményeket. így történhetett meg, hogy politikai vitatkozás közben azt a kijelentést tettem, hogy ami Németországban Hitler idején történt, az itt, Amerikában nem történhet meg. Hiszen még mindig sokan vannak, akik azt mondják: It can’t happen here. De a politikai eseményeket vizsgálva, meggyőződtem arról, hogy igenis megtörténhet. A következő néhány hétben, ami még hátra van a választásokig, Goldwater a legkegyetlenebb uszításokkal fog a politikailag félrevezetettek légiója elé menni, hogy az amerikai történelemben páratlan módon összehordja a legképtelenebb rágalmakat. Mik azok az erők, amelyek minden áron hatalomra kívánkoznak Goldwater személyében? ö olyan világot lát maga körül, ahol nincs más, csak győző, vagy legyőzött, rabszolgatartó, vagy rabszolga, erőszakos, vagy alázatos, erős vagy gyáva. Azok, akik a nép felett uralkodnak, isten kiküldöttei, és Amerikát ilyen kiküldöttek kell, hogy vezessék, ha kell, atomfegyverekkel is, azok ellen, akik nem hajlandók meghajolni beteges ideológiája előtt. Feljegyzések vannak arról, hogy Hitler milyen lelkesítő, testvéri felhívást intézett népéhez hatalomra jutása előtt. Mivel azon néhány szó németül van Írva, én csak az első szót Írom igy le, a többit leforditom: Bruder, ha nem vagy hajlandó velem egy utón haladni, leütöm a fejedet. Nem szeretném megérni, hogy Goldwater “brúder” hasonló lelkesítő szavakkal traktáljon minket, ő még egy szóval sem említette beszédeiben Hitler aljasságait, de állandóan levelezésben áll dr. See- bohn veszedelmes náci vezetővel Németországban. Sokan mondják, hogy itt nem történhet meg, de sokan hasonló véleményen voltak Németországban is 1932-ben, s jól tudjuk, hogy mi történt. Sajnos, az amerikai történelem szomorú képet hagyott maga után a McCarthy-időkből, mig a másik még frissen fekszik előttünk: Goldwater jelölése, amit sokan a legszomorubb politikai eseménynek tekintenek történelmünkben. Megválasztása esetén megindulna a propaganda-gépezet, még pedig dupla hajtóerővel. Nem nehéz megjósolni a következményeket: minden haladószellemü, tisztánlátó embert kommunistának bélyegeznének, ezen a címen regisztráltatnának, jönnének az üldözések, börtönzések, koncentrációs táborok. A megválasztott elnöknek a legjobb katonai háborús gépezet állna a rendelkezésére. Jönne néhány kivégzés a hangosabbak közül, s a többi már magától menne. Egy kis katonai incidens, ami rendszerint véletlenből származik és egész katonai erőnkkel megtámadnánk az “ellenséget”. Ezt kapnánk, ha Goldwater kerülne hatalomra. A következő néhány hét el fogja dönteni, be fogja bizonyítani a szavazók tisztánlátását és nagykorúságát. Rágódásnak, kicsinyes pártoskodásnak, túlfűtött sovinizmusnak nincs helye a mostani helyzetben. A felhők tornyosulnak felettünk, élet, vagy halál között kell választanunk. Nemcsak Amerika népének jövője forog veszélyben. Győzelem esetén, mint a hadsereg főparancsnoka, Goldwater fogja meghatározni, hogy kinek a kezébe adja az atomfegyvert, ami a harmadik világháborút jelenti. Még nem volt reá példa az amerikai történelemben, hogy a tisztánlátó, haladószellemü emberek szavazata oly fontos lenne, mint a jelenlegi elnökválasztásban. Mindenegyes szavazat a béke megvédését jelenti a háborúval és fasizmussal szemben. Schubert !/VVUVVWtA/UV\AA/WI/(/UWUUtA/VWVU\MA/VWVMAA v* Népi zenekar alakult újjá Sárpilisen Dóczi Pistának, a fiatal prímásnak vezetésével. A hagyományos falusi zenekarban csak ő és a brácsás hivatásos zenész, a többiek munkások és parasztok. Magyarországi benyomások MIDDLESEX, N. J. — Én is voltam Magyarországon három hétig. Odaérkezésemkor könnyen átestem a vámvizsgálaton, mert csak olyasmiket vittem magammal, amiket szabad. A Magyar Hírekből kivágtam, hogy mit lehet vinni és aki a vámnál a csomagjaimat vizsgálta, annak átadtam. Tetszett is neki, hogy ilyen jól megírják. Beszéltem sok jó emberrel, ezek mind Amerikáról akartak hallani és kérdezték, hogy érzem magam otthon? Jól érzem magam, mondtam nekik, mert látom, hogy a magyar nép is halad előre, de még az utakat kell, hogy megcsinálják, mert azok nagyon rossz karban vannak. Mondták erre, hogy majd az is meg lesz. Jártam Levelén, Moson—Győr megyében a tsz- ben. Az istállókban két asszony vigyáz a tehenekre. Olyan szépek a tehenek, hogy öröm rájuk nézni. Volt vagy 50 kis borjú a nevelőben, gyönyörű kis állatok, a két asszony őrködött felettük is. Voltam a dunaremetei termelőszövetkezetben is, ahol éppen úgy, mint Levelén, az állatokat szépen gondozzák. Olyan szép állatokat nevelnek mindenhol, hogy öröm látni. Valamikor én is neveltem állatokat, de most mindent egészen másképpen csinálnak. A dunaremetei istállóban négyen vannak, négy órakor reggel kelnek, megetetik és megfejik az állatokat, s amikor végeztek, egy ott marad a tehenekre vigyázni, a többi pedig hazamehet délután négy óráig. Akkor kell visszamenniök, ismét megfejni a teheneket, s legalább három-négy óra hosz- szat tart, amig mindennel végeznek. Julius 16-án értem haza, az aratást már elégez- ték, mindent géppel csinálnak. Azt mondták, hogy jó termés volt az idén. Amint az aratás megvolt, jártak a traktorok a határban, s mindenfelé szántottak és mire letelt a három hét, akkorra föl volt a határ szántva, már csak a nagy tábla kukoricát és cukorrépát lehetett látni. Van ma Magyarországon elég ennivaló, bor is van mindenhol. Én már vizet kértem, mert nem akartam annyi bort inni, amihez nem vagyok hozzászokva. Voltam egy 25. évforduló lakodalomban is, Mo- sonban, ahol Szeredi Imre és Lendvai Juszti, valamint Babos Mihály és Lendvai Etel együtt tartották az évfordulójukat. Nagyon jól mulattunk, azt hittem, hogy sohasem lesz vége. Vagy tizenheten voltunk. Voltam egy másik lakodalomban is, Magyaróváron, ahol egy fiatal pár esküdött örök hűséget egymásnak: Vörös Lajos és fiatal felesége. Ment ám itt is a mulatozás, a banda húzta a láb alá a zenét és táncra kerekedett mindenki. De én már erre nem vállalkoztam, mert elmúltam 76 éves, sem a menyasszony-táncra. A mulatság vasárnap reggelig tartott, 6 órakor reggel ültünk az autóbuszra, mert Magyaróvár vagy nyolc kilométerre van Dunaremetétől. Dalolva mentünk nazá- ig, a soffőrünk szinte sajnálta, amikor kiszálltunk. Itt tanultam egy nótát, amit itt közlök: Tsz elnök, ha felül a lovára, Egyenesen kivágtat a határba. Hátrateszi a kezét, úgy nézi a tsz-ét. Dolgozzatok az anyátok mindenét. A raktáros ha bemegy a raktárba Egyenesen leül az asztalhoz. Előveszi ceruzát, kiosztja a gabonát, Egyetek még, az anyátok angyalát. Beszéltem egy asszonnyal, aki elmondta, hogy nem érdemes túl okosnak lenni és legjobb az egyenes utón járni. Ő ugyanis látogatóban járt Amerikában, a lánya budapesti születésű és azt hitte, hogy sikerül majd túljárnia a vámhivatal eszén. A mama szoknyájának alsó felébe zsebet varrt, amit telerakott mindenféle szép dolgokkal. Mikor megérkezett, a vámnál azt kérdezték tőle: nagymama, maga miért olyan kövér? Azt mondta nekik, hogy Amerikában nagyon jól élt, de nem hitték el neki, s három órai vallatás után le kellett vetnie a szoknyáját és megmutatni, hogy mitől olyan kövér. 1,600 forint vámot kellett lefizetnie. Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy jártam Budapesten mindenfelé, a ligetben, az úttörők va- sutját is megnéztem, szépen vannak öltözve a magyar gyermekek, minden állomáson kijöttek sza lutálni, amig a vonat állt. Budapest valóságos virágos kert. Az öreg Dunáról sem feledkeztem meg, mert ott nőttem fel mellette. 1949-ben, amikor otthon jártam, a gőzhajók még nem közlekedhettek, mert a viz nagyon alacsony volt, de most szépen ki van kotorva, az apró kövekből most cementblokkot csinálnak és azzal kövezik a Dunapartot. Amikor a Radván gőzhajón dolgoztam a magyar államnak, Dévényből hoztuk a követ, de a mostani kövezet sokkal szebb lesz. Süli Frank
