Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-24 / 39. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

£

TOGLIATTI FELJEGYZÉSE A NEMZETKÖZI

MUNKÁSMOZGALOM KÉRDÉSEIRŐL

A Rinascita, az Olasz Kommunista Part politikai hetilapja közzétette azt a feljegyzést (pro- memoriát), amelyet Togliatti 1964 augusztusában Jaltában néhány órával azelőtt fejezett be, hogy a végletes betegség megtámadta. Az okmányt az Olasz Kommunista Párt vezetősége magáévá tette. Alább a feljegyzésnek mindenekelőtt a nemzetközi értekezlettel összefüggő részeit közöljük, hogy olvasóink sokoldalúan megismerjék a vitában felvetődött nézeteket.

A feljegyzés elején Togliatti arról számol be, hogy megkapta az SZKP meghivó levelét a nem- , zetközi értekezlet előkészítő ülésére. “A levelet a szeptember közepén összeülő központi bizottsági ülés fogja tanulmányozni — teszi hozzá. — Annyi mindenesetre biztos, hogy tevékenyen részt fogunk venni az előkészítő ülésen.”

“Még mindig vannak azonban kétségeink és fenntartásaink a nemzetközi értekezlet szükségességével kapcsolatban — igy folytatódik a szöveg —, főleg azért, mert már nyilvánvaló, hogy az értekezletről a pártok nem elhanyagolható csoportja fog távolmaradni, a kínai párton kívül is. Az előkészítő ülésen kétségkívül lehetőséget nyújtanak majd, hogy kifejtsük és megindokoljuk álláspontunkat, már csak azért is, mert álláspontunk a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom problémáinak egész sorát érinti.

Mi más tervet javasoltunk a kínai kommunisták téves politikai állásfoglalásai és szakadár tevékenysége elleni eredményes harcra, mint ami ténylegesen megvalósult. Tervünk lényegében a következőkön alapult:

— sohasem kell félbeszakítani a vitát a kínaiak elvi és politikai állásfoglalásaival;

— a kinaiak módszerétől eltérően, ádáz szócsata és általános elitélések nélkül kell folytatni a vitát, konkrét témákról, objektiv és meggyőző módon, mindvégig bizonyos tisztelettel az ellenfél iránt;

Akarja a vitát

— ugyanakkor a pártok tartsanak csoportos találkozókat azoknak a feladatoknak elmélyült vizsgálata és jobb meghatározása érdekében, amelyek mozgalmuk különböző szektoraiban felvetődnek... elmélyült kollektiv munka nélkül nem határozhatjuk meg helyesen mozgalmunk közös faladatait;

— csakis az ilyen, egy évi vagy hosszabb munkát igénylő előkészítés után lehetett volna megvizsgálni egy olyan nemzetközi értekezlet kérdését, amely valóban uj szakaszt jelenthetne mozgalmunk ban, és uj, helyes álláspontok alapján eredményesen megerősíthetné. Ily módon jobban elszigetelhettük volna a kínai kommunistákat is, egységesebb frontot állíthattunk volna szembe velük, olyat, amely nem csupán azért egységes, mert közös általános meghatározásokat használ a kinai álláspontról, hanem azért, mert alaposabban ismeri az egész mozgalom közös feladatait és azokat a feladatokat, amelyek az egyes szektorokban konkrétan felvetődnek. Egyébként ha egyszer pontosan szektorról szektorra meghatároztuk politikánkat és feladatainkat, akkor már le is mondhattunk volna a nemzetközi értekezletről, amennyiben ez a formális szakadás elkerülése érdekében szükségesnek látszik.”

Togliatti a valóban követett irányvonallal kapcsolatban elmondja, hogy annak következményeit nem tartja jónak,

“A kinaiak támadása — Írja -— közben széleskörűen kibontakozott, kiterjesztették akciójukat, amelynek célja, hogy kis szakadár csoportokat létesítsenek, és egyes pártokat megnyerjenek a saját álláspontjuknak. Támadásukra általában ideológiai és propagandajellegü polémiával válaszoltunk, nem pedig politikánk olyan fejlesztésével, amely a kinai álláspont elleni harchoz kapcsolódik.

A Szovjetunió tett néhány lépést ebben az irányban (a moszkvai atomcsendegyezmény aláírása, Kruscsev elvtárs egyiptomi utazása stb.) és ezek voltak az igazi és komoly győzelmek a kínaiakkal szemben. Más országok kommunista mozgalma

azonban semmi hasonlót nem tudott véghezvinni... Például milyen jelentős lett volna egy nemzetközi találkozó, amelyet nyugati kommunista pártok hívnak össze, • s amelyen széleskörűen képviseltetik magukat a harmadik világ (az el nem kötelezett országok. — Szerk.) demokratikus országai és azok haladó mozgalmai, azzal a céllal, hogy konkrét irányvonalat dolgozzanak ki az együttműködésre, és ezeknek a mozgalmaknak segítésére.”

Az olasz tapasztalat

Togliatti ezzel kapcsolatban az olasz párton belüli tapasztalatokra hivatkozik, és leszögezi, hogy azokkal a kis csoportokkal szemben, amelyek a kinai álláspont felé hajlanak, a legnagyobb sikert mindig akkor érték el, ha az általános témák vitatásáról (az imperializmus és az állam jellege, a forradalom mozgató erői stb.) áttértek a napi politika konkrét kérdéseire (harc a kormány ellen, a szocialista párt kritikája, szakszervezeti egység, sztrájkok stb.). “Ezekben a kérdésekben a kinaiak polémiája teljesen harcképtelen és tehetetlen...” — fűzi hozzá Togliatti. — “Ez az a terület, ahol a legkönnyebben leküzdhetjük őket.”

A jelenlegi helyzet kilátásait bizonyos borúlátással ítéli meg. “A helyzet rosszabb — Írja —, mint két-három évvel ezelőtt.

Az Amerikai Egyesült Államok a legkomolyabb veszély forrása. Ez az ország mély társadalmi válságon megy keresztül. . .” Hivatkozik a faji ellentétekre, Kennedy meggyilkolására, és arra az eshetőségre is, hogy Goldwater, “akinek programjában szerepel a háború, és aki úgy beszél, mint egy fasiszta”, győz a választásokon. “Az a legnagyobb baj, hogy Goldwater mindinkább jobbra tolja az egész amerikai politikai frontot, és erősiti azt az irányzatot, amely fokozott nemzetközi agresszivitásban keresi a kiutat a belső ellentmondásokból ...

Az amerikai gazdasági konkurrencia — állapítja meg a feljegyzés —, amely egyre erőteljesebb és agresszívabb, meggyorsítja a koncentráció folyamatát Nyugat-Európában. Ily módon erősödnek az olyan reakciós politikai objektiv alapjai, amelynek célja: felszámolni vagy korlátozni a demokratikus szabadságjogokat, fenntartani a fasiszta rendszereket, tekintélyuralmi rendszereket létrehozni, megakadályozni a munkásosztály minden előretörését, és erőteljesen csökkenteni életszínvonalát. A külpolitikában mélyreható a rivalizálás és az ellentétek. A NATO régi szervezete nyilvánvaló, súlyos válságba került, különösen De Gaulle álláspontja folytán.”

Óv az illúzióktól

De Togliatti ezzel kapcsolatban is óv az illúzióktól. “Kétségkívül vannak ellentétek — Írja —, amelyeket alaposan kihasználhatunk; mind ez ideig viszont nem vehető észre a kontinentális országok vezető csoportjaiban olyan irányzat, hogy autonóm és következetes akciót folytassanak a nemzetközi enyhülés érdekében. Mindezek a csoportok egybéként valamilyen módon, kisebb-nagyobb mértékben, a neokolonializmus területén mozognak.

Véleményünk szerint ezzel a helyzettel a kinai kommunisták iránti magatartásunkban is számolnunk kell. Elengedhetetlenül szükséges valameny- nyi szocialista erő egysége, az ideológiai nézeteltéréseken felülemelkedve, a közös akcióban az imperializmus legreakciósabb csoportjai ellen. Nem gon dolhatunk arra, hogy Kínát és a kinai kommunistákat kizárjuk ebből az egységből. .. Nem félbeszakítani kell a vitát, hanem mindig annak bebizonyításából kell kiindulni a mai tények alapján, hogy az egész szocialista és munkásmozgalom egysége szükséges és megvalósítható.

A vitát folytatni kell

Az előkészítő bizottság december 15-i ülésével kapcsolatban már most gondolhatnánk valami különleges kezdeményezésre. Például néhány párt képviselőiből álló küldöttséget küldhetnénk, amely a kinai elvtársak elé terjesztené javaslatunkat, hogy legyünk egységesek és működjünk együtt a közös ellenség elleni harcban, s felvetné az együttműködés konkrét utjának és formájának problémáját.” Togliatti hozzáteszi, hogy “egész harcunkat a kinai nézetek ellen az egységért vívott harcnak kell tekinteni” és a meghozandó határozatoknak ezért “mellőzniük kell az általános negativ minősítéseket, ehelyett elsősorban erőteljes, pozitív és az egység szellemében fogant politikai tartalmat kell kifejezniük.”

A nyugati országok kommunista és munkásmozgalmáról szólva Togliatti megállapítja, hogy az itt- ott észlelhető haladás ellenére sem kielégítő a fejlődés az előttük álló feladatok megoldásához. “Néhány párt kivételével (Franciaország, Olaszország, Spanyolország stb.) — Írja — nem lábaltunk ki még abból a helyzetből, hogy a kommunisták nem tudnak igazi és eredményes politikai akciót folytatni, mely a dolgozók nagy tömegeivel kapcsolná

össze őket, hanem propagandamunkára szorítkoznak. ..”

Hasznos-e az igy jellemzett viszonyok között egy nemzetközi értekezlet, veti fel a kérdést a szerző, amelynek egyetlen vagy fő célja a kinai álláspont leleplezése és a harc ellene. “Attól tartottunk és tartunk ma is, hogy a tőkésországok kommunista pártjai ily módon a szükséges iránnyal éppen ellentétes irányba tolódnánák el, vagyis belső polémiákba zárkóznának, amelyek tisztán ideológiai természetűek, és távol esnek a valóságtól. Különösen súlyossá válna a veszély, ha a mozgalom kifejezett szakadására kerülne sor, és kinai nemzetközi központ jönne létre, amely minden országban megalakítani a maga ‘szekcióit’.”

“Igaz — folytatja —, hogy a kinaiak frakciós kísérletei már ma is csaknem minden országban széleskörűen kibontakoznak, de el kell kerülni, hogy az ilyen kísérletek mennyisége minőséggé váljék, tehát igazi, általános és szilárdult szakadás jöjjön létre.”

Togliatti ezután azokról a problémákról szól, amelyeket az állami-monopoltőkés kapitalizmus rendszerében az uralkodó osztályok nem tudnak már a hagyományos módszerekkel megoldani. Azt hangsúlyozza, hogy a tőkés gazdasági vezetés nemzetközi központosításának programjaival szemben, (Közös Piac) a munkás- és demokratikus mozgalomnak fel kell állítani a maga reformprogramjait, amelyek uj harceszközök lesznek a szocializmus utján. Itt szól a demokráciáért vívott harc uj és kézzelfoghatóbb tartalmáról. “A tőkés program mindig antidemokratikus és önkényuralmi irányzatú — szögezi le —, demokratikus módszert kell vele szembeszegeznünk a gazdasági élet irányításában is.”

. .Szól az úgynevezett jövedelempolitikáról, amely “az intézkedések sorozatát jelenti a bérharc szabad kibontakozásának megakadályozására: a bér- nivó fölülről jövő ellenőrzésének rendszerét és a bérek bizonyos határon túli emelésének tilalmát.” Ezzel kapcsolatban kitér a szakszervezetek feladataira. Bírálja az SZVSZ-t is (Szakszervezeti Világ Szöv.), amely mindeddig nem kezdeményezett ered ményes egységakciót a monopóliumok e politikája ellen.

A vallás kérdése

A következőkben arról a balratolódásról szól, amely a szervezett katolikus világban és a katolikus tömegek körében János pápa idejében bekövetkezett. “A központban most ellenkező irányú áramlat mutatkozik — állapítja meg, de mindjárt hozzáteszi: — Az alapszinten azonban megmaradtak a feltételek a balratolódáshoz, és nyomás is érvényesül ebben az irányban, amelyet meg kell értenünk és támogatnunk kell.” Ebben az értelemben felveti a régi ateista propaganda elégtelenségét. “A korábbitól eltérő módon kell felvetnünk a vallásos tudatnak, tartalmának, a tömegek közé lebocsátott gyökereinek és leküzdésének kérdéseit, ha utat keresünk a katolikus tömegek felé, és azt akarjuk, hogy megértsenek bennünket.”

A kulturális munka nagy lehetőségeiről szólva, Togliatti leszögezi: “A tőkés világ olyan viszonyokat teremt, amelyek gúzsba kötik az értelmiségi élet szabadságát. Legyünk mi az intellektuális élet a szabad művészi alkotás és a tudományos haladás szabadságának bajnokai.” Azt szorgalmazza, hogy a kommunisták kezdjenek párbeszédet a különböző irányzatokkal és áramlatokkal. “Az állandó vitával megteremtett kölcsönös megértés — mondja — biztosítja tekintélyünket, s ugyanakkor lehetővé teszi, hogy leleplezzük igazi ellenségeinket, a helytelenül gondolkodókat, a művészi kifejezés sarlatánjait stb.”

Togliatti a békés átmenettel is foglalkozik. “Politikánk kidolgozásakor a XX. kongresszus álláspontjáról indulunk ki — Írja —, s meggyőződésünk, hogy mindenkor abból kell kiindulni. Ma azonban el kell mélyítenünk és ki kell fejlesztenünk ezt az álláspontot.”

Togliatti annak a véleményének is kifejezést ad, hogy ezeket a kérdéseket lényegében az egyes pártoknak kell megoldaniuk: “Úgy vélem — Írja —, a jelenlegi történelmi fejlődés irányvonalában és általános kilátásaiban (a szocializmus előretörése és győzelme világszerte), a szocializmus előretörése és győzelmének kézzelfogható formái és feltételei már ma is különbözőek és a közeljövőben még erősebben különbözni fognak a korábbiaktól. Ugyanakkor nagy különbségek adódnak az egyes országok között is. .. Mindent elkövetünk mozgalmunk és a nemzetközi munkásmozgalom egysége érdekében, de ennek az egységnek az egyes országok helyzetének és fejlődési fokának megfelelő konkrét politikai állásfoglalás sokfélesége közepette kell megvalósulnia.” Az esetleg ebből eredő bizonyos zűrzavar leküzdésére gyakori eszmecserét

, ' ’ Thursday, Sept. 24, 1964