Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-24 / 39. szám

4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Sept. 24, 1964 Biztosítsuk Goldwater megsemmisítő Goldwater kifejti fasiszta nézeteit (Folytatás az első oldalról) hatalmi érdekeltségek kívánsága szerint működik. Mindent és mindenkit támad Floridában, ahova tömegesen' költöznek a nyug­díjas idős polgárok, Goldwater a Medicare ellen foglalt állást. A középnyugaton, a farmereknek mondott beszédében kirohant a kormány farme­reket szubvencionáló mezőgazdasági politikája el­len. Appalachia gazdaságilag súlyosan sújtott terü­letén, az évek óta nyomorban élő és éhínséggel küzdő lakosság előtt a Johnson-adminisztrációnak a szegénység leküzdésére tett intézkedéseit és el­fogadott törvényjavaslatát “népámitásnak” nevez­te. Tennessee államban a gyapot-túltermelés hazá­jában, a gyapotárak fenntartására tett kormányin­tézkedésről úgy nyilatkozott, hogy azt ráerőszakol­ták a farmerekre. A hírek beszámolnak azokról a hűvös fogadtatásokról, amelyekben Goldwater eze­ken a helyeken részesült, részben rosszul megvá­lasztott és a hallgatók szempontjából helytelen meglátást tükröző beszédéért. A Tennessee Valley vizrendező és olcsó energia termelő közintézmény elleni álláspontjává] már nem is mert előjönni ott, ahol ez a főleg kormánykezelésben lévő alkotás az egész vidék mezőgazdaságára és városainak fej­lesztésére jótékony hatással volt. A Saturday Evening Post Johnsont indorszálta A Saturday Evening Post képesmagazin erede­tét 1728-ra, Benjamin Franklin “Pennsylvania Ga­zette” cimü kiadványára vezeti vissza. Mindig re­publikánus elnökjelöltet támogatott. A múlt héten a közlöny vezércikke Goldwater “megsemmisítő vereségére” hívta fel olvasóit és Johnson megvá­lasztása mellett foglalt állást. A vezércikk Goldwater jelölését a Republikánus Párt “szégyenfoltjaiként minősítette, amely “el­árulta felelősségét, amikor az elnöki tisztség be­töltésére üyen alkalmatlan embert választott je­löltnek.” “Goldwater majdnem olyan gyakran változtatja ‘meggyőződését’, mint az ingét... kijelentései egy mással ellentétes zagyvaságok... Vadember, ka­landor, elvtelen, könyörtelen politikai szemfény­vesztő, mint Joe McCarthy...” Johnson elnöknél is vannak kívánnivalók, mond­ja a vezércikk, de “a gyakorlatban bebizonyoso­dott, hogy vannak elnöki képességei” és kiemelte a “pozitív, haladó és jelentős” törvényhozást, amelyhez Johnson elnök törvényjavaslataival hoz­zájárult. “Goldwater teljes veresége vissza fogja juttatni a Republikánus Párt fanatikus szabotőrjeit a va­donba, ahova valók”, mondja a Post. Egyházak, jogászok, szakszervezetek, stb. Az Episzkopális Egyház “The Witness” cimü hetüapjában Goldwater megbuktatását elkerülhe­tetlennek tartja, mert “megvetően viseltetik mindazzal szemben, amit egyházunk az utóbbi 30 évben hangoztat és tanít... Megbízhatunk ilyen embert országunk elnöki tisztségével? Azt mond­juk, hogy nem!” Az egyházi közlöny megvádolja Goldwatert, amiért az ENSZ ellen van, meg akarja szüntetni a társadalombiztosítást, gúnyt üz a szegényekből, a Civil Rights és az atomcsend-egyezmény ellen] szavazott, az atomfegyver feletti ’:ontrolt a katonai klikk kezébe adná, atomtámadást ajánlott Vietnam őserdőinek lombtalanitására és hogy nem képes felmérni mindezeknek erkölcs' következményeit. Hogy lehet ilyen emberre ’cicái az Egyesült Álla­mok elnökségét? “Sürgetiük Goldwater megbuk­tatását!” — mondja a nyilatkozat, amely az egy­ház számos vezetőjének aláírásával jelent meg. Öt vezető egyetem dékánjai közös nyilatkozat­ban “félrevezetőnek és veszélyesnek” bélyegezték meg Goldwaternek a Supreme Courtról szóló kriti­káját és álláspontját. A2 AFL-CIO központi bizottsága, állami tanácsok országos szakszervezetek vezetői egymásután elité- lőleg nyilatkoznak Goldwaterről és támogatóiról és felszólítják a munkásságot, hogy Johnsonra és Ilumphreyra szavazzanak. Ez azonban nem elég. Döntő fontossága lesz annak a felvilágosító mun­kának, amit egyes szakszervezetek és azok tagsága végez, kiki a maga hatáskörében, Goldwater meg­buktatására november 3-ika előtt. Szemelvények Goldwater beszédeiből A nagyobb nyomaték és felvilágositás érdekében közöljük az alantiakat: “Nem ellenzem a diktatúrát olyan mértékben, mint mások, mert tisztában vagyok avval, hogy a világ népei nem készek arra, hogy demokratikus formák között éljenek. Ha diktátor kell nekik, hogy a kommunizmust távoltarthassák, azt hiszem, nem emelhetünk kifogást ellene.” ABC televizió- program. “A szakszervezetek hatalmas, egyre növekvő ereje súlyosan veszélyezteti az ország gazdaságát.” Szenátusi beszéd 1963-ban. “A kereskedelem csak úgy maradhat fenn, ha leszállítja a költségeit. Ez az alkalmazottak létszá­mának csökkentését jelenti.” Nyilatkozat 1963 március 28-án. “A Goldwater-Miller kormány azonnal vissza fog térni az erő utján elért béke jól kipróbált politi­kájához.” A GOP egység konferenciáján, 1964 aug. 12-én. “Azt hiszem Németországból ered az erő utján elért béke modern gondolata.” A konferencia után mondta az újságíróknak. “A kormánynak nincs joga a gyermekek okta­tásához. A gyermeknek nincs joga, hogy okta­tásban részesüljön. A legtöbb esetben a gyermek nagyon jól megvan anélkül is.” Jacksonville, Fla.- ban 1960-ban. “Azt halljuk, hogy sok embernek nincs képzett­sége és a hiányos iskolázottsága miatt nem tud munkához jutni. . . A valóság az, hogy akinek nincs képzettsége, annak az iskolázottsága is ugyan azon okból hiányos — kevés az intelligenciája, vagy kevés az ambíciója.” 1964 január 15-én New Yorkban. “Semmit sem tettem azért, hogy elnyerjem a jelölést és mégis, egyszerre mindenki rám akarja erőszakolni. Az ördögbe is! Még biztos sem vagyok abban, hogy elég eszem van ahhoz, hogy az Egye­sült Államok elnöke legyek.” Milwaukee Journal, 1984 január. “Sokkal előnyösebb lenne a szabadon választott társadalombiztosítás... Az emberek privát utón jobb biztosítást kaphatnak, mint amelyet a társa­dalombiztosítási törvény alapján kapnának.” Phila­delphia Inquirer, 1964 jan. 23. Ehhez még hozzá ked fűzni, hogy a Goldwater- kortesek a legaljasabb módon a félrevezetett fehé­rek négerellenes ösztöneit élezik, az úgynevezett “backlash”-re tüzelik a felvilágositás terén vissza­maradt szavazókat. Clifford P. Case, New Jersey-i republikánus szenátor mélyen elítélően nyilatko­zott ezért Goldwaterről. Használjunk ki minden alkalmat arra, hogy Goldwater “megsemmisítő vereségét” biztosítsuk. Fontos kérdések a kongresszus előtt Mike Mansfield, a szenátus többségi vezetője és több más kongresszusi vezető a héten minden igye­kezetükkel azon fáradoztak, hogy a kormány prog­ramjának legalább 6 vagy 8 legfontosabb javas­lata napirendre kerüljön. Az ülésszakot minden válószinüség szerint október végéig meghosszabbít­ják. A legsürgősebb, megoldásra váró javaslatok a következők: ^ A társadalombiztosítási adó és javadalmazás felemelése és az evvel kapcsolatos aggkori egész­ségi biztosítás (Medicare). Az utóbbit a szenátus megszavazta, a képvise^ház elvetette: a javaslat most az összeegyeztető konferencia előtt áll. !> A National Defense Education Act (állami ok­tatási segély) meghosszabbítása és kiteriesztése. Erről mos* dönt az ö--jegyeztető konferencia. 3 milüárd do11?- külfö’di segély kiutalása. Ennek szenátusi tárgyalásét mindeddig megakadá­lyozta az a manőverez“ amellyel a választókerü­leteknek a bíróság által kimondott igazságos át- szervezését az ellenzék kü’önböző huza-vona kísér­letekké1 igyekszik me?°k"dályozni. b 993 millió 623 ezé" 374 dolláros pótkiutalás különböző kormányprogramok megvalósítására; ezek közé tartozik a nyomorenyhiíő akció, a pol­gárjogi törvény végrehajtása a közjármű-vonalak kiterjesztése és élelmiszer jegyek kiutalása az arra rászorulóknak. Ez a javaslat kedden került a kép­viselőház napirendjére, a szenátus még nem tár­gyalta. ^ A Food for Peace program meghosszabbítása, amelynek keretében a kormány a fölösleges mező- gazdasági termékeket a szűkölködő külföldi or­szágok segélyezésére használja fel. ► A megvalósításra váró fontos tervjavaslatok között van az Appalachia vidék nyomorának felszá­molására előkészített program, mely a képviselő­házban nagy ellenállásnak néz elébe. Az utóbbi hetekben sok képviselő és szenátor távolléte megnehezítette a kormány programjának kivitelezését. Sok függ attól, hogy idejében vissza tudják-e hivni a távollevőket. Mansfield szenátor rosszallotta, hogy a törvényhozók nincsenek ott a fontos tárgyalásoknál és az elmúlt hétvégen szá­mos sürgönyt küldött, sürgetve a választási kam- pányuton levő szenátorok azonnali visszatérését. A baloldal győzelme Svédországban A svédországi választásokban Tage Erlander elnök szociáldemokrata pártja, az alsóházban, há­rom uj megszavazott jelölttel megerősítette kor­mányát. 1932 óta a Szociáldemokrata Párt volt a legerősebb Svédországban, de ezúttal abszolút többséget ért el. A Kommunista Párt is három uj mandátummal növelte erejét, amellyel együtt jelenleg nyolc kommunista képviselő van a svéd parlamentben. A Konzervatív Ellenzék pártja súlyos vesztesé­get szenvedett, 11-el kevesebb mandátumot ka­pott, mint az előző választásokon. Kongói bizottság tárgyal a felkelőkkel A Nairobi, Kenyában megalakult Kongói Egyez­tető Bizottság háromnapos gyűlés után azt a hatá­rozatot hozta, hogy a volt belga Kongó békéjének helyreállítására tárgyalásokat folytat a kongói né­pi felkelőkkel. A kilenctagú bizottság, Kenya mi­niszterelnökének, Jomo Kenyatta-nak vezetésével megbeszélések végett látogatást tesz a volt fran­cia Kongóba és Burundiba is. Moise Csőmbe mi­niszterelnök és a leopoldvillei kormány azt a vá­dat emelta. hogy a szomszédos államok támogatják és hadianyagokkal látják el a népi erőket. Habár Csőmbe miniszterelnök megígérte teljes támogatását a bizottságnak, a tárgyalótermen kívül ellenkező véleményt nyilvánított, amiből arra kö­vetkeztetnek, hogy nem fog együttműködni a béke helyreállításához szükséges határozatok kivitelezé­sében. Az afrikai államok többsége azonban nem foglal állást Csőmbe mellett. A kongói népi erők nemrég Kongói saság néven kormányt alakítottak Stanleyvilleben, Chrystopher Gbenye vezetésével, aki belügymi­nisztere volt a független Kongó első kormányának, Patrice Lumumba elnöksége alatt. A volt belga Kongó északi része már teljesen a népi erők kezé­ben van. Bunche Budapestre érkezett Az MTI jelentette, hogy dr. Ralph D. Bunche, az ENSZ helyettes titkára, Péter János magyar kül­ügyminiszter meghívására Budapestre érkezett. Malta független lett Múlt vasárnap éjfélkor, Malta, hosszú történel­mében először, független állam lett. Dr. Georg Borg Oliver nacionalista miniszterelnök vezetése alatt az uj állam az angol birodalom kötelékében marad és továbbra is az angol politika befolyása alatt áll. A függetlenségi ünneplések közepette a Mun­káspárt tiltakozó demonstrációkat rendezett. A maltai nép számottevő része nem látja az Angliá­val kötött megállapodásban az igazi tüggetlenség megnyilvánulását. A függetlenség ára Angliával szemben a további gazdasági és katonái elkötele­zettség, amely nem szolgálja Malta legjobb érde- A zavargások folyamán 12 egyént letartóz­tattak. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $......................-t j Cim: .................................................................. Név: ......................................1......................... Város:......................................Állam:............

Next

/
Oldalképek
Tartalom