Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-03 / 36. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 10, 1964 Goldivater csúfos megbuktatása legyen a fofelada- tunk — a haladás, az emberi jogokf a béke jegyében építsük sajtónkat Rosner Sándor felszólalása az Országos Lapkonferencián Tisztelt Munkástársak! Lapunk Ügyvezető Bizottsága nevében üdvözlöm Önöket. Remélem, hogy ittlétük kellemes, szállásuk kielégítő és már kipihenték utazásuk fáradalmait. Felszólalásomat igyekszem rövidre fogni, hiszen mi, lapunkon keresztül az egész esztendő folyamán szólhatunk önökhöz, mig önöknek csupán ez a néhány óra áll rendelkezésükre, hogy előadják elgondolásaikat. Soha még nem tartottunk kritikusabb időszakban lapkonferenciát, mint a jelenlegi. A két nagy párt már megtartotta konvencióját, s mind az elhangzott felszólalásokból, mind a jelölésekből következtethetünk arra, mi vár az amerikai népre. Világos, hogy a Republikánus Párt vezetése az ultra-reakciósok kezébe került, s ez a párt a fasizmus előfutára lett. Régebbi politikai irányuk helyett a stormtroop rendszert akarják meghonosítani, s a koncentrációs táborok árnyékát vetítik az amerikai népre. Ebben vélik megtalálni az ország gazdasági, társadalmi és politikai problémáinak a megoldását. Goldwater bejutása a Fehér Házba a monopol- tőke, a fasizmus nyílt diktatúráját jelentené. Mindez nemcsak az amerikai nép jólétét, hanem életét, sőt, az egész emberiség életét sodorná veszélybe. Igen, ha Goldwater hatalomra jutna, az elmúlt években már-már biztosítottnak látszott béke ismét olyan veszélyben forogna, amire csak a legnagyobb rémülettel gondolhatunk. Minden jel arra mutat, hogy Goldwater elnökké választása esetén nemcsak fenyegetőzne az atombombával — ahogy most, a Fehér Házon kívül teszi — hanem élne is ezzel a legszörnyübb fegyverrel. "Madarat a tolláról, embert barátjáról"... Már régen túl vagyunk azon, hogy mérlegeljük, mennyiben liberálisabb az egyik eliökjelölt a másiknál. Most arról van szó, hogy Goldwater számára olyan bukást készítsünk elő, hogy az uralkodó osztálynak soha többé eszébe ne jusson a diktatúra programjával állni az amerikai nép elé. Éppen ezért úgy véljük, hogy lapunk feladata az elkövetkező időszakban a fasiszta törekvések meghiúsítása, illetve az azok elleni maximális tiltakozás. Ennek érdekében kell dolgoznia nemcsak lapunknak, hanem minden becsületes embernek, minden jóérzései munkásnak. Még egy megjegyzést engedjenek meg Gold- waterral kapcsolatban. Jellemző, hogy a magyarság körében tevékenykedő szószólója egy olyan közismert ébredő magyar, mint Eckhardt Tibor. Akik számára még nem volt elég meggyőző mindaz, amit Goldwater elmondott saját magáról, politikai célkitűzéseiről, azoknak talán magyar szövetségese neve többet árul el. Gondolom, nem kétséges, hogy nekünk is minden erőnkken hozzá kell járulnunk az amerikai nép törekvésésez, ahhoz, hogy szeretett Amerikánk egéről elhárítsuk a háborús kalandok és a fasiszmus sötét viharfelhőit. A központi kérdés: Goldwater csúfos megbuktatása Lapunkban felvetődött az “egyik 19, a másik egy hiján 20” kifejezés. Vannak közöttünk sokan, akik nem látják tisztán a fasizálódás veszélyét, csupán azt hangoztatják — s ebben igazuk van —, hogy Johnson tevékenységével sem érthetünk egyet. Valóban, kötelességünk rámutatni, hogy Johnson politikája sokszor a meredeken jár: a tonkini öbölben történt provokáció, a ciprusi beavatkozás, Csőmbe előretörése Kongóban, a Kuba elleni támadások, s az a szerep, amelyet Latin-Amerikában játszunk — nem az amerikai nép érdekeit képviseli. Mi egy pillanatra sem feledkeztünk meg minderről, még kevésbé bocsátjuk meg Johnsonnak ezeket a tetteit, s nem célunk olvasóinkat arra buzdítani, hogy gondolkodás nélkül, automatikusan szavazzanak rá, csupán azért, mert ő képviseli a “lesser evil”-t. Célunk azonban, hogy a legaktívabban dolgozzunk GOLDWATER CSÚFOS MEGBUKTATÁSÁN, s közben igyekezzünk Johnson reakciós terveit meghiúsítani. Órákat lehetne még beszélni mind a bel-, mind a külpolitikai kérdésekről, erre azonban most nincs időnk. Úgy gondolom, hogy lapunk, amikor hétrőlhétre bekopogtat otthonukba — a lehetőségekhez képest — éppen eleget foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Idő hiányában kénytelen vagyok rátérni azokra a belső problémákra, amelyek controver- ziálisaknak tűnnek fel, s amelyekkel kapcsolatban kritika is ért bennünket, s amelyek tisztázása egyik fontos célja tanácskozásunknak. Lapunk pénzügyi titkára, Dattler Lajos barátunk az anyagi helyzetről fog beszámolni. Én most a szerkesztési problémákra térek át. Nem könnyű manapság kiadni egy magyar lapot, amelynek olvasói, szerkesztői 30—40—50 éve elszakadtak szülőföldjüktől. Úgy hisszük azonban, hogy éppen az időbeli és térbeli távolság miatt dicsérendő törekvés a miénk: életben tartani a szép magyar nyelvet, ápolni a haladó magyar gondolatot. Büszkén gondolunk arra, hogy ha egyszer megírják Amerika történetének ezt a fejezetét, talán szentelnek benne helyet nekünk is. Hisszük és reméljük, hogy gyermekeink és unokáink büszkén fogják majd emlegetni: ime, az én apám is részt vett abban a nemes munkában, amely megbirkózva minden nehézséggel, messze szülőföldjétől, évtizedeken át hirdette az igazságot és életben tartotta a haladó gondolatot. A haladás érdekében ... Haladó szellemben írunk, és magyarul írunk. Minden elnyomott mindenkor barátot talál az Amerikai Magyar Szóban. Nincs a hősiesen harcoló néger népnek hűségesebb barátja, mint a magyar- ajkú öntudatos munkás és annak lapja! Csakis ez lehet szerkesztőségünk válasza azoknak a barátainknak, akik kifogásolják, hogy olyan részletesen foglalkozunk a néger-kérdéssel. Amerika válasza erre a kérdésre: a demokrácia vagy a fasizmus. Az a nép, amely évszázadokig elnyomatásban élt és most emberi módon akar élni, megérdemli támogatásunkat. Egy nép, amelynek gyermekei korai halálra vannak ítélve (hiszen életük általában 7— 15 évvel rövidebb, mint a fehéreké), egy nép melynek minden negyedik fiatalja tétlenül rója az utcákat, mert nem jutott elegendő tanulási lehetőséghez, egy nép, amelynek lakásból, élelemből és kultúrából kevesebb jut, mint másoknak, egy nép, amelyet csupán bőre színe miatt gettóba kényszerítenek — ez a nép most harcol körülményeinek megjavításáért. Ezt a népet kötelességünk támogatni. S van mindezen felül egy fontosabb okunk is. Lincoln mondta: “Amig a fekete bőrű nem szabad, addig a fehér sem az”. Számtalanszor tapasztalhatjuk ennek a mondásnak az igazságát. Hozzátehetjük: a néger nép ismeri a legjobban az elnyomatást: az ő szabadságának kiharcolása egyúttal a mi szabadságunk megvédése is. Lapunk hírszolgálata nem kielégítő a munkás- mozgalom kérdéseivel kapcsolatban. Ez azonban nem a mi hibánk. Ez a nagy haladó tábor éjszakai álmát alussza, miközben vihar dühöng az országban. óriási erejét nem úgy használja, ahogy lehetne és kellene. Némely vezetői egyenesen a reakció szekerét tolják, sőt, egyes külpolitikai kérdésekben még a kormányénál is reakciósabb álláspontot képviselnek. Idő hiányában nem térhetek ki minden lényeges problémára, de egyet, amely sok olvasónkat foglalkoztat, még meg kell említenem. Vannak, akik kifogásolják, hogy keveset foglalkozunk a nemzetközi munkásmozgalomban felmerült vitákkal. Ha kimondatlanul is, de egyesek szeretnék, ha állást foglalnánk a szovjet kommunisták mellett, mások azt szeretnék olvasni lapunkban, hogy a kínaiaknak van igazuk. A közelmúltban azonban kiderült, hogy vannak, akik sem a szovjet, sem a kínai álláspontot nem képviselik. Ilyenek a román és az olasz kommunisták, akik saját, önálló véleményt alakítottak ki a vitás kérdésekben. Vigyázzunk egységünkre, mint a szemünk fényére A nemzetközi munkásmozgalomban megindult a frakciózás, pártok szakadtak széjjel. Hogy ez meny nyi kárt okoz az ügynek, azt majd csak a történelem fogja megmutatni, de gondolom, hogy a nemzetközi munkásmozgalom túl fogja élni a megpróbáltatásokat. Biztos vagyok azonban abban, hogy a mi kis lapunk nem élné túl, ha olvasóinak akár csak egy kis része elégedetlen lenne a lapban kifejtett — ilyen vagy olyan — állásponttal, s ezért elszakadna vagy közömbös lenne lapja sorsa iránt. Ha az álláspontok lapunk hasábjain csapnának össze, a vita úgy szétszakíthatna bennünket, hogy soha többé nem ülhetnénk igy együtt. A vitatott kérdésekben — mint már utaltam rá — véleményem szerint csak a jövő fog igazságot tenni. A pártok ebben a vitában saját országaik érdekeinek megfelelően foglalnak állást. A mi lapunk sem tehet mást, mi is csak az amerikai nép — a szabadság, a béke, a munkásság érdekei szerint ítélhetjük meg a helyzetet, s ezzel összhangban kell cselekednünk is. Ha másként tennénk, ha állást foglalnánk olyan kérdésekben, amelyek nem tartoznak szorosan ránk, amelyekhez — megfelelő tapasztalatok hiányában — nem értünk, akkor lapunk életét veszélyeztetnénk. Hasonló hibákat követtek már el mozgalmunkban. Gondoljunk csak a Bérmunkásra, a Munkásra, az Előrére, azokra a kis csoportokra, amelyek az egymással folytatott ádáz küzdelemre pazarolták erejüket ahelyett, hogy azt teljes egészében a közös ügy érdekeinek szentelték volna. Legyenek türelmesek olvasóink Vannak közöttünk olyanok, akik nagyon türelmetlenek velünk, s ha valami olyasmi jelenik meg lapunk hasábjain, amivel nem értenek egyet, sietnek megróni bennünket. Vegyük például a Gyet- vai-vitát. Rev. Gross cikkében ismertette a könyvszemle előzményeit. Valóban, én átvettem a magyarországi lapokból a könyvszemlét, leközöltem, s azt hittem, ezzel pontot is tettem a dolog végére. Gyetvai iránti tiszteletem még arra is késztetett, hogy rendeljek a könyvből és terjesszem Írását. Én napirendre tértem a dolog felett. De nem úgy EHN. Belőle kikivánkozott a kritika, amelyet meg is irt, s beküldte szerkesztőségünknek. Munkástársaim tanácsára kritikáját visszaküldtem, s kértem, fogja rövidebbre mondanivalóját, hangját pedig tompítsa le. Miután ez megtörtént, EHN kritikáját leközöltem. A többit önök is tudják. A kialakult vitát az Ügyvezető Bizottság lezárta. Hogy rávilágítsak arra, hogyan alakul ki kis közösségünkben a harag és a széthúzás, idézek néhány részletet egy hozzánk érkezett levélből: “... Most ismét elkövettek egy hibát, hogy egy haladó kontroverziális cikket közöltek. Az ilyen cikkek végtelenül ártanak a mi kis öreg, egységes mozgalmunknak. Arról a kis könyvszemléről van szó, amit Neuwald irt. . .. Mert ha EHN akármilyen marhaságot ir, azt mindig leközlitek. Pedig legtöbb Írása olyan, hogy a papirt sem érdemli meg, s az ember tényleg hascsikarást kap tőle, mint a legutóbbi cikke is, a “Nem lettem trombitás” meg a “tüsszentésről” és hasonlók. A 19 egy hiján 20-al sem egyezek meg, és a vezércikk, ami Lusztignak válaszol az fából vaskarika.” Ez a kritika még tovább is megy, de engem nem maga a kritika zavar, hanem inkább az, hogy az emberek milyen ellentétekbe keverednek. Amikor Neuwald saját belátása szerint ir komoly kérdésekről, akkor veszekszenek vele, ha pedig semleges, szórakoztató cikket ir, akkor azt “limonádénak” minősitik. Na, most tegyél igazságot, és szerkessz olyan lapot, amely mindenkinek szája ize szerint való! Foglalj állást a kínai kérdésben is! Ezek után elképzelhetik, mi lenne az eredmény. * 1/ Jf + * ■»-»"■a > trbbí. JTestihfir. \ RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA < 1437 Third Avenue, New York, N. Y. * * (A 81-lk Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 * * Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bal- < * Mitzvah-torták, — Postán szállítunk az ország Á ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva
