Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-08-20 / 34. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 20, 1964 ft ho Gy fin én -Cátom... írja: EHN Neveken nevetek Pár hét előtt találkoztunk egy nővel, akinek neve Differenderoffer volt. Szerettük volna megkérdezni, hogyan jutott ehhez a kinyújtott névhez, de nem akartunk esetleges érzékeny pontot érinteni és végül elmaradt a kérdés. Persze szabadon találgattuk, hogyan keletkeznek ilyen és hasonló nevek? Talán úgy, hogy a Differ, az Ender és az Offer családok sarjai összeházasodtak és a vezetéknevét valamennyi meg akarta tartani? Lehet, hogy igy történt. De az is lehet, hogy egészen más a hosszú név eredete. Bevalljuk, hogy nem tudjuk, hogyan jött létre, mint ahogyan annak sem tudjuk magyarásatát adni, hogy mi az eredete az “Alu” rövid névnek, vagy honnan származik a nedvesnek hangzó “Arvizu” vezetéknév. \ Elgondolkodtam azon, hogyan keletkezett a jelenlegi nevek sokasága? Gyermekkori olvasmányaink legendás alakjai csak egy nevet viseltek: Árpád, akit a Vereckei-szoroson át vonuló magyar lovasok élén oly ragyogóan festett meg Feszty. Azután Botond, aki rettentő buzogányával olyan rést ütött Augsburg német város kapuján, hogy azon egy ötéves gyerek ki-bejárhatott. Emlékszünk Lehelre, akinek kürtjét kivüle senki más megfujni nem tudta. És olvastunk Zalánról, akinek seregét hős elődeink csúfosan megszalasztották. Abban a korban az embereknek nem volt vezetéknevük; megelégedtek a “keresztnévvel,” bár egy darabig még “pogányok” maradtak. A későbbi hősök már'nem voltak ilyen szerények, nekik két név kellett: Zrinyi Miklós, Hunyadi János már két névvel dicsekedett. . . Hogyan, mikor történt ez a változás? Az egykori “keresztneveket” miért bővitették ki a későbbi “vezeték” nevekkel? Lehet, hogy a mi szülőföldünkön igy történt: amikor az ősmagyar törzsek földművelésbe kezdtek, az egyúttal egy helyhez kötöttséget is jelentett, mert meg kellett várni az uj termést. A letelepülés közösségébe két vagy három Árpád, ugyanannyi Lehel és Botond, egy vagy két Töhötöm érkezett. Az egyik Árpád öles ember volt, jóval magasabb, mint a többi, igy lett belőle Nagy Árpád. A másik alaposan meghúzott, amióta nem kellett naphosszat a legelésző állatok után nyargalni, őt elnevezték Kövér Árpádnak. A legkisebb növésű Árpádból Kiss Árpád lett. így most már meg tudták különböztetni a három Árpádot. Hasonló módon nevezték el a többi letelepülőt is. Úgy lehet, hogy a szekerek javításával foglalkozó Lehelből lett Bognár Lehel, a másikból Kovács Lehel, a harmadikból Molnár Lehel. És igy tovább, a foglalkozások szerint megvetették az alapját a későbbi Szabó, Mészáros, Üveges, Szőke, Barna, Fekete, Fehér, Halász és Madarász nemzetségeknek. Lehet, hogy igy történt, de az is lehet, hogy egészen más módon kaptak vezetékneveket a régiek. Hogy aztán miért és miként keletkeztek a felsoroltaknál komplikáltabb, sokszor nagyon furcsa nevek, annak a megmagyarázására vállalkozzék valaki más, mert én most más nevekkel akarok foglalkozni. Emlékszem, hogy gyerekkoromban számos esetben hallottam az utasítást: Szaladj a piacra, hívd el a Fujaszt. . . Ilyenkor a főtéri Szentháromság kerítése körül lebzselő napszámosok közül szóltam a “Fujasz bácsinak”, aki hazajött velem, hogy valami könnyebb munkát, rendszerint valami cipe- lést végezzen, amiért kapott öt krajcárt és egy pohárka pálinkát. Ez utóbbiért a többi szegény napszámos jobban irigyelte Fujaszt, mint az öt krajcárért, mert apám kisüstön főzött pálinkáinak hire volt a városban. . . Hogy Fujaszra mikor és miért ragasztották ezt a nevet, senki nem tudta, de nem is törődött vele. A házunknál előforduló ácsmunkálatokat az ezermester “Mandol bácsi” végezte. Száz szemének kellett lenni, hogy a három fiút távoltartsa szerszámaitól, amelyeket mindig megélesitve, kifényesítve tartott. Évekkel később tudtam meg, hogy a “Mandol bácsi” rendes neve Veres Ferkó volt. Meg is kérdeztem, hogy miért hívják őt Man- dolnak, amire ezt a választ kaptam: Az apámat elnevezték “Mandulának”, rám meg azt mondták, hogy ez a Mandula fia. így lettem en “Mandol/bá- csi.” Ezt megértettem és elfogadható magyarázatnak tartottam. Az apám kisüstjén a pálinkafőző mester a “Plaj- bász” volt, rendes nevén Grünwald. Hogy miért, hogyan lett belőle “Plajbász”, senki nem tudta. Persze szemtől-szembe a rendes nevén hívták, azért nagy muri volt, amikor az egyik öcsém egy alkalommal “Plajbász bácsinak” szólította Grünwald bácsi helyett. A Plajbásznak volt napszámos-segítője, aki a nehéz munkát végezte és éjszaka a kisüst alatti tüzet ápolta. Felvidéki, Érsekújvárba telepedett szegény tót volt, aki gyilkolta a magyar nyelvet és a neve: Kukucska Lukács volt. Serdülő gyerekkoromban, ahogyan nőttem, többször hallottam tőle: “Meg- nyőtt az ifijur.” Amikor a szolgálati évem alatt találkoztam vele, széles vigyorral azzal üdvözölt, hogy “megnyőtt a fijatalur.” És amikor 21 évi amerikai tartózkodás után szülővárosomba látogattam, Kukucska Lukács könnyekkel a szemében megint csak azt mondta, hogy “megnyőtt a fijatalur.” Tekintettel arra, hogy akkor 45 éves voltam, ezt el is hittem neki. A gimnáziumban egyik osztálytársam Rónai Ferenc volt. Később MÁV felügyelő lett, a kisöccse pedig rendőrhadnagy Budapesten. Őt mindig “Benyomnak hívtuk, hogy miért, senki nem tudta. Egy másik osztálytársamat, testi-lelki jó barátomat, akinek becsületes neve Lichtenstern Ernő volt, a rövidség kedvéért “Lukinyul”-nak neveztük. Ki volt a lángész, aki ezt a nevet kitalálta, mikortól kezdve, miért neveztük őt igy, — örök rejtély maradt. Az újvári gimnáziumot néhány évvel előttünk végezte a “Csúnya”, aki a Schlüssler Ármin hangzatos nevet viselte hivatalosan, de mindenki számára örökké “Csúnya” maradt, örökös ügyvédbojtár lett belőle, amihez talán annak is volt valami köze, hogy a valóban feltűnően csúnya gyerekből, feltűnően és meglepően csúnya felnőtté fejlődött az istenadta. Ebben az esetben nem kellett kutatni, miért ragadt rá a “csúnya” elnevezés. Amikor 1947-ben Budapestre látogattam, időnként benéztem egy cipőfüzőgyártó üzembe, ahol mindig sajnálkozással néztem egy ott dolgozó nőre. A szerencsétlen sánta és púpos volt, az arca visszataszítóan eltorzult volt. Egy napon hallottam, amikor az üzem tulajdonosa adoszólt a lányának: Ezt a munkát add oda a “maskarának”. . . Bántott a dolog nagyon, nem is hagytam szó nélkül. Amikor alkalmam nyílt rá, megkérdeztem: Nem elég, hogy ilyen szerencsétlen a Mari, miért kell még csúf nevet is adni neki?! Csodálkozó tekintetüket csak akkor értettem meg, amikor kiderült, hogy a sánta, púpos, csúnya nőnek Maskara Mari a — rendes neve! Hogyan kapta ezt a családi nevet; milyen véletlen , hogy ilyen külsővel ilyen nevet visel, — ki tudott volna erre választ adni? Sok hasonló kérdést lehetne feltenni nevekkel kapcsolatban. Például azt, hogy Aka Alice, Alm Erna és Arp Hugó elégedett-e a nevével, vagy irigy kedve nézi-e Alkhoutoff Nedejda, Apanassenko George és Aruthunian Arthur terjedelmes nevét? Ugyanígy kérdezhetjük, hogy vajon Zazzareno Angelo, Zittritsch Helen és ZZyzz Ricardo unja-e a nevének betüzését (“szpellolását”) és szívesen cserélne-e nevet Zau Jean, Ziff Max vagy Zsák Ger- hard-dal? A valószínűség az, hogy az emberek általában különösebb panasz és zsörtölődés nélkül viselik a nevet, amelyet a sors rájuk mért és apáiktól örököltek, mert ha nem, van mód arra, hogy törvényesen megváltoztassák és más nevet vegyenek fel. Erről viszont az jut eszembe, hogy az ilyen névcserék sem sikerülnek mindig. Például Lánczy Tibor, egykori barátom, Lánczy Ilka színésznő fia, amikor nevét Kanadában és később Amerikában mindenki “Lenszi”-nek ejtette, a nevét Bánóczy-ra változtatta. Attól kezdve mindenki (aki nem magyar) “Benaszi”-nak hívta őt. Úgy tudom, hogy később New Yorkban lélekbúvár irodát nyitott és angolosan hangzó nevet vett fel, amelyet viszont magyarok nem tudtak helyesen kiejteni. Hogy mi lett a sorsa, nem tudom. Ha még él, úgy lehet, hogy valahol Bánóczy néven él, de az is lehet, hogy megint Lánczy Tibor a neve. Ha mégegyszer találkozunk Mrs. Differenderof- fer-ral, megkockáztatom a kérdést, hol vette a nevet, amely ennek a cikknek a megírására késztetett. A kanadai “royal commission” messzemenő egészségügyi javaslata Ebből tanulhatunk Kanadában az egészségügyi problémákkal megbízott “royal commission” az ország szükségletei- nak részletes tanulmányozása után kiadta jelentését, amelyben határozottan ajánlja az orvosi és fogorvosi kezelést és gyógyszerellátást magában- foglaló általános állami egészségügyi biztosítást. A jelentés a legvérmesebb reményeknél is élesebben és határozottabban megsemmisíti az ellenállás érveit, amellyekkel évek óta elgáncsoltak minden ilyen irányú igyekezetei. A bizottság továbbá ajánlja, hogy 6 hónapon belül a szövetségi és tartományi kormányok a tervek keresztülvitelére közös konferenciát tartsanak, hogy megvalósítsák a kanadai munkásság által régóta követelt közszükségleti intézményt. A szövetségi kormány fizetné a költségek felét, a többi részét az egyes tartományok teremtenék elő. A tervek szerint a paciensek szabadon választhatják orvosaikat és az orvosok is megválogathatják betegeiket. A beterjesztett tervek főbb pontjai a következők: ► A biztosítás, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, mindenkire vonatkozik. y A tőkealapot tetszés szerint adóztatással, biztosítási díjból, vagy állami sorsjátékból teremtik elő. ► A biztosítás kiterjed a diagnózistól a kezelésig, fizikai és elmebetegekre a paciens otthonában, az orvosi rendelőben, vagy kórházban. ^ A biztositás ingyen orvosságot szolgáltat minden receptre 1 dolláron felül. y Várandós anyáknak és 18 éven aluli gyermekeknek ingyenes fogorvosi kezelést s 18 éven aluliaknak ingyen szemorvosi kezelést és szemüveget nyújt. y A fogak szuvasodásának megakadályozására a vízellátás fluorositása. ► Rendszeres orvosi kezelést nyújt nyomorék és szellemileg visszamaradott gyermekeknek. A kórházbiztositás kiterjed az elmebajban és tuberkulózisban szenvedőkre is. y A biztosítás kísérletképpen, orvosi felügyelet mellett, rehabilitálja a kábítószerek élvezőit. y Finanszírozza a légi mentőszolgálatot, a gyógy- központok és ápolóinézetek felállítását távoleső helyeken. / ► Kormánytámogatással külön programot létesit orvosi specialisták kiképzésére. Azonkívül az előterjesztés javasolja számos uj orvosi egyetem és ápolói szakiskola építését, a meglévőknek kiterjesztését, az orvostani képzés fele költségeinek állami alapból való fedezését. A royal commission vaskos iratcsomót kitevő jelentése kertelés nélkül leleplezi az orvosi és gyógyszerkereskedelmi körökben régóta hangoztatott hipokrita jelszavakat. Kimondja, hogy bár a gyógyszergyártás és eladás egyéni vállalkozás Kanadában, “nem habozunk kijelenteni, hogy a köz érdeke mindennél előbbrevaló.” Megállapítja a jelentés azt is, hogy Kanada gazdasági fejlődése minden zavar nélkül képes felszívni az állami egészségbiztosításhoz szükséges összegeket. Ha sikeresen keresztülviszik a programot, akkor egyszersmind végetvetnek Kanadában az orvosszövetség, a biztositó társaságok és a visz- szamaradott tartományi kormányok akadékoskodásainak. A reakció behatol az iskolákba Vance Hartke (D., Ind.) szenátor a kongresszus jegyzőkönyvébe iktatta az Associated Press-nek a National Education Association nagygyűléséről tett jelentését, amelyben aggódó vélemények hang zottak el az iskolákat fenyegető jobboldali kísérletekről. A sajtójelentés idéz Mrs. Jennelle Mörehead PTA elnök (szülők egyesülete) beszédéből: “A szélső jobboldal megkísérli, hogy befolyása alá kerítse az iskolákat. Az a célkitűzése, hogy diktálhasson afelett, mit tanítsanak és ki taníthasson az iskolákban. Ez a szélsőséges irányzat veszedelmes ellensége a szabad szervezeteknek, szabad iskoláknak és a szabad országnak. Szemethuny a valóságos problémák előtt, ehelyett nemlétező veszedelmeket, saját képzeletének szülötteit állítja fel.” Egy másik felszólaló, Fred C. Nus, a Pleasant- ville, IU.-i iskolák volt tanfelügyelője, felhívta a tanítókat, hogy ha állásukba kerül is, az ő felelősségük a szélsőséges reakció leleplezése. Mr. Nus 18 más tanítóval együtt, a szélső jobboldali támadásoknak ellenszegülve, lemondott állásáról. ELLENTMONDÁS, EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐI