Amerikai Magyar Szó, 1964. július-december (13. évfolyam, 27-53. szám)
1964-08-20 / 34. szám
Thursday, August 20, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Német hadnagy a próbahajón Ralf Martens nyúlánk, szőkésbarna hadnagy volt a Bundeswehr első tisztje, aki a Biddle nevű amerikai torpedórombolónak, a multilaterális atlanti atomílotta első próbahajójának fedélzetére lépett. A nyilván gondosan kiválasztott, filmsztár külsejű fiatalembert még negyvennyolcán követték nyugatnémet uniformisban, (összehasonlításképpen: angolok mindössze huszonhatan vannak a fedélzeten!) A hivatalosan vegyes nemzetiségű legénység nagy többsége ugyanis Washingtonból és Bonnból verbuválódott. Már eddig is hallottunk jelentést a Texasban kiképzett nyugatnémet ra- kétatanoncokról; tökéletesen markirozott atomfelhőkről a lüneburgi hadgyakorlatokon; de igazából most kerülnek a Bundeswher katonái az atomfegyvereknek valóban fizikai közelségébe. Ilyen előzmények után futott ki julius tizenötödikén a Biddle-Ricketts a newyorki kikötőből, hogy tizenkét hónapon át cirkáljon az óceánokon, a hét országból álló hajósszeméiyzet össze- szoktatására. Önmagában ez a “cirkálás” természetesen nem billenti el a mérleg nyelvét. Nem hoz lényegbeli, de még aránylati elétérést sem a két tábor katonai ei'őviszonyaiban. A nyugati stratégák általánosan elfogadott számítása szerint a NATO atomkapacitásának 95 százalékát birtokolja jelenleg az Egyesült Államok ,4 százaléka van angol és egy százaléka francia kézben. A multilaterális flotta felállítása (a terv egyelőre 25 hajóra és 200 Poláris-rakétára vonatkozik) a szűkén vett hadászati értéket tekintve, nem valószínű, hogy pluszt jelent. (Ezt csak alátámasztja, hogy az atomtengeralattjárók korában a felszíni .flotta viszonylag elavult már, s a Polaris-rakéták két-há- romezer kilométeres hatósugara is elmarad a földrészek közötti ballisztikus rakéták mögött.) Ennek ellenére a multilaterális atomerő (MLF) mégis komoly veszélyt jelent a nemzetközi viszonyokra, zavarja a békés egymás mellett élést és uj veszélyelemeket hoz létre. Nem túlzás annak kijelentése, hogy az MLF megteremtése súlyos, bizonyos tekintetben kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Ez a terv ugyanis emelőt jelent a nyugatnémet atomfegyverkezésben, és minden eddiginél jobban elősegíti Bonn térhódítását az atlanti táboron belül, azt a folyamatot, amelyet nyugati lapok is a “NATO germanizálásának” neveznek. “Németül beszélnek" Nyilvánosságra került az a titkos dokumentum, amelyet a Bundeswehr tábornokai még tavaly dolgoztak ki. Ebben a feljegyzésben “az állami szuverenitás jelképének” nyilvánították az atomfegy vert. Von Hassel hadügyminiszter kijelentette, hogy a Rajnán túl állomásozó huszonhárom atlanti hadosztály közül tizenkettő nyugatnémet, Bonn adja mind nagyobb százalékban az Atlanti Szövetség hagyományos haderőit Európában, de — idézzük — “NATO-ügyekben játszott befolyásunk még korántsem felel meg ennek az erőnek”. Pedig köztudomásúlag már eddig is erősödött a “mann spricht deutsch“ az atlanti táborban, a legutóbbi adatok szerint harminc nyugatnémet tábornok és csaknem 1600 tiszt foglal el parancsnoki posztokat, különböző szinteken. (Alig néhány hete, julius elsején, lépett hivatalba például a NATO uj nemzetközi stratégiai tervező vezérkara amelynek élén Ernst Ferber nyugatnémet tábornok áll.) A nyugatnémet katonai és politikai vezetők — Hassel idézete nyíltan kimondta ezt — folytatni akarják a rohamot a NATO-n belüli befolyásuk kiterjesztéséért. Úgy látják azonban, hogy ehhez be kell kerülni az atomklubba. Mivel Bonn nyílt s közvetlen atomfelfegyverzését még a szövetségesek többsége is ellenzi, a különböző finomabb és közvetett megoldásokat keresték; igy került sor az MLF tervének felvetésére. Hassel ezt úgy fejtette ki, hogy a nyugatnémet kormány nem akar saját atomfegyvereket, csak részt akar venni az atomfegyverekért .való felelősségből. — A saját atomfegyverek hivatalos elvetése azonban csupán a szépségtapaszt jelenti, hiszen ez a szerény “csak” többek között a multilaterális atomflottában való részvétel. Már az atomfegyverkezésben való korlátozott részvétel is lehetővé teszi például, hogy az eddigi NATO-doktrinát — éppen nyugatnémet kezdeményezésre — felülvizsgálják. Eddig az atlanti stratégia a “pajzs és kard” elméletből indult ki. A “pajzsot” a hagyományos fegyverekkel felszerelt szárazföldi erők, a “kardot” az amerikai atomerő jelentette. A két tábor közti erőviszonyokban beállott változás arra kellett, hogy kényszerítse az atlanti köröket is, hogy ezt felülvizsgálják. Most úgy értelmezik a “pajzsot és kardot”, hogy a-hagyományos fegyverekkel felszerelt, helyi háborúkra alkalmas nyugatnémet egységek jelentik a kardot, az amerikai atompajzs védelmében. Vagyis: egy esetleges nyugatnémet katonai kalandot igyekeznek összekapcsolni egy általános nukleáris világégés kockázatával. Mik a veszélyek? Mindebből következik, hogy a multilaterális atomflotta és a nukleáris fegyverekből való nyugatnémet részesedés a következő, nem lebecsülendő veszélyeket idézi fel: 1. Bonn kirobbanthat egy olyan kalandot, amelynek során kész helyzet elé állítja atomfegyverekkel rendelkező szövetségeseit, és bevonja azokat a konfliktusba. 2. A nyugatnémet előretörés a NATO-n belül még inkább erősiti a szövetség agresszív hidegháborús jellegét. 3. Semmi biztosíték nincs arra. hogy a nyugatnémet atoméhség kielégül az MLF-ben való részvétellel. Trettner tábornok, a Bundeswehr főparancsnoka ki is jelentette, hogy a multilaterális terveket csupán előjátéknak tekinti. Ezeket a veszélyeket Nyugaton is felismerték, s ezért nincs is egység az MLF kérdésében. A NATO tizenöt tagja közül — ha nem is azonos indokkal —, de nyolc máris visszautasította a csatlakozást. (Franciaország azért nem vesz részt, mert önálló atomerejére helyezi a súlyt. Dánia és Norvégia* viszont éppen a Kruscsev-lá- togatás során demonstrálta, hogy nem tartja nemzeti érdeknek az atomtervekben való közreműködést.) De a részt vevő hét is sok tekintetben bizonytalankodik. A hét, egyelőre igent mondó NATO-országból nem kevesebb mint ötnél mutatkoznak bizonyos fenntartások. Tulajdonképpen két ország van tehát teljes mellel az MLF mellett: az Egyesült Államok és Nyugat-Németország. Részben ezzel is tartják sakkban partnereiket: ha nem lesz MLF, akkor egy kettős (amerikai—nyugatnémet) atomflottát alakítanak. Természetesen egy ilyen alternativa hamis. Nem kötelező vagy-vagyról van szó, el lehet és el kell kerülni Nyugat-Németország atom- , felfegyverzését. Az MLF igen nagy veszélyt jelent az atomfegyverek továbbterjedését illetően is. Minél szőkébb az atomhatalmak köre, annál könnyebb megegyezni az atomleszerelésben. Az Egyesült Államok azonban valóságos politikai tudathasadásban szenved ebben a kérdésben. Genfben a 18 hatalmi leszerelési tárgyalásokon az US formálisan üdvözli és elvben megtárgyalhatónak tartja a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását. Ugyanakkor Washingtonban, szinte ugyanazon a napon, újabb atomtitkok átadását határozzák el a szövetségeseknek és szorgalmazzák a soknemzetiségű atomflottát. Nem egyszerűen képmutatásról van szó, hanem az amerikai politika két törekvésének összeütközéséről. Egyrészt Washington szeretne erős atomfegyverekkel is rendelkező atlanti szövetségeseket; másrészt viszont előnyösnek látja, ha a nyugati atompolitikában kizárólagos helyet élvez, s ez megmutatkozik a fegyverelosztásban is. Bonyolítja az ügyet, hogy az Egyesült Államoknak számolnia kell a NATO-n belül De Gaulle kihívásával, s azzal, hogy a fontos kulcsállásokat elfoglaló “bonni gaulleisták” egy francia—nyugatnémet, úgynevezett “európai atomerőt” sürgetnek. A multilaterális atomflotta megalakítása tehát — s ennek megitéléséhez nem kell kivárni a próbahajó egyéves tapasztalatait — növeli a feszültséget. Ezért figyelmeztetett olyan egyértelműen és erélyesen a Szovjetunió néhány héttel ezelőtti jegyzéke a várható következményekre: Bonn szempontjából ez' azt jelenti, hogy megszegi kötelezettségeit, az atlanti hatalmak pedig hozzásegítenek ehhez, kitöltetlen váltót adnak a nyugatnémet tábornokoknak, megnehezítik a további atomleszerelési megállapodásokat. R. E. Pályázat Kaliforniából fontos kitüntetésekre Bár a Lipótmezei Tébolydijak és a Kecsekeméti Faiskolák Gaz-dijai rendesen az év végén kerülnek kiosztásra, már most beadom a pályázatot mindkét dij Első Fokozatára, mert nem hiszem, hogy a következő négy hónapban méltóbb jelentkezőket találnánk e dijakra, mipt Szabados Zoltán, a California! Magyarság kiadója és munkatársai, bizonyos Metzger és Orbán. A kitüntetéseket kérem odaítélni a nevezett heti szerencsétlenség julius 17-i számában, “Hírek mindenhonnan” fejeim alatt megjelent következő sorok alapján: “MOSZKVA. — Kruscsev szovjet miniszterelnök ‘gyilkos háborús támadással’ vádolta meg az Egyesült Államokat és kijelentette, hogy a délkelet-ázsiai ‘helyi háború’ alkalmas egy világháború elindítására. A kérdés: miért nem indítja ő meg? Talán fél?” Amint látjuk, ezek a sorok dátum nélkül, “MOSZKVA” jelzéssel jelentek meg. A hírből nem derül ki. hogy az Orosz Népi Köztársaságok Szövetsége fővárosában KI volt az, vagy KIK voltak azok, akik Kruscsevhez intézték a kérdéseket: “miért nem indítja ő meg? Talán fél?” Érdekes lenne ezt tudni, mert hiszen Kruscsev már régen megmondta, hogy ő igen, fé^ a harmadik világháborútól és csak a hülyék és a gazemberek nem félnek az emberiség létét veszélyeztető atomháborútól. A fenti dijak megítélését már ezen az alapon is javaslom, de a nevezettek megérdemlik a dijakat azért is, mert hűséges támogatói Goldwaternek és egyetlen egy sorral, egyetlen egy szóval nem mutattak rá a veszedelemre, amelyet a vezetése alatt álló fasiszta csoportok összefogása jelenthet hazánkra és az egész világra. Meggyőződésem, hogy Sabados és cinkosai november 3-án Goldwaterre és a vele egy húron pen- dülő Murphy szenátor-jelöltre adják szavazatukat. Miután ugyancsak mély meggyőződésem, hogy az amerikai nép józan milliói súlyos vereséggel utasitják vissza Goldwater elnöki ambicióit, ajánlom, hogy a Tébolydij és a Gaz-dij Első Fokozatait az általam jelölt egyéneknek november 4-én utalják át, mint vigaszdijakat, mert hiszen a választások kimenetele rájuk nézve nagyon szomorú lesz. (ehn) Kampány indul a dohányzás ellen A szövetségi főorvos jelentése nyomán a közegészségi hivatal 10 különböző intézet részére ösz- szesen 260 ezer dollárt utalt ki, hogy tanulmányokat végezzenek a dohányzás káros hatásával kapcsolatos széleskörű tájékoztatásról. A dohányzásnak az egészségre való káros befolyása iránt többé nincs semmi kétség, miután a múlt ősszel kiadott hivatalos jelentésben határozott konklúziókat vontak le erre vonatkozólag. A cigarettagyárosok ezután nem tudtak több ellenvetést felhozni és ezentúl a cigarettában elhelyezett kétes hatású szűrők hirdetésével igyekeznek ellensúlyozni a dohányzás elleni óvásokat. Ezek után fontos, hogy az egészségügyi hatóságok haladéktalanul kampányt indítsanak egyrészt a közönség tájékoztatására és nevelésére, másrészt megfelelő módszerek kidolgozására, amellyel elősegítik a káros szenvedély megszüntetését. A kiutalásokat azonban egy-két kivétellel olyan intézményeknek folyósították, ahol a program kidolgozására “lélektani tanulmányokat végeznek, vagy “dohányzás elleni bizottság”-okat állítanak fel, melyek esetleg egy vagy két év múlva “jelentést tesznek” a további tanulmányok eredményeiről. Jól tudjuk, hogy az Egyesült Államokban a hirdetési szakma rendkívül magas fokra jutott. A Madison Avenue géniuszai hivatva vannak arra, hogy a legszemléltetőbb és legmegkapóbb módon bevés sék az emberek öntudatába azt, amit hirdetni akarnak. Miért nem tudja a kormány azonnal igénybevenni ezeknek a segítségét? Ebben az országban, ahol már annyi lélektani tanulmányt folytattak a hirdetéstechnika legmegfelelőbb alkalmazásáról és ahol a “publicity” egyetemi tantárgy, nem sok kellene ahhoz, hogy ezt a nagy szaktudást a dohányzás elleni kampányban alkalmazzák. A 260 ezer dolláros kiutalást pedig olyan népjóléti célokra lehetne felhasználni, amelyek állandóan az anyagiak hiányában szűkölködne.:. WWW»WWVWWV^VWWWWWWWt^V^WVW’ Harminctagu önkéntes őrség alakult Kölnben a külföldieket elárasztó, s lassanként a városból elriasztó bűnözési hullám leküzdésére. A rendőrség ellene van a “magánrendőrségnek”, a kölni hatóságok viszont arra hivatkoznak, hogy a hivatásosak — tehetetlenek...