Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-30 / 5. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 30, 1964 Imperialista vérengzés Panamában A napi sajtó részletesen beszámolt arról a vér- " fürdőről, amely Panama városaiban január 9 és 10-én 21 halott és majdnem ezer sebesült áldozatot követelt. A hivatalos álláspontnak megfelelőkig, a véres eseményeket, mint a kommunista- castroista tüntetések sajnálatos eredményét állították oda a közvélemény elé, valójában pedig az amerikai imperializmus kegyetlen támadó akciójáról beszélhetünk. A Panama-csatorna zónájában, fegyvertelen iskolás gyermekek hazájuk nemzeti lobogóját szándékozták kitűzni az Egyesült Államok zászlaja mellé. Ezek ellen vonultattak fel tankokat és állig l'elfegyverzétt katonai alakulatokat. Ezek lőttek bele kimélet nélkül a védtelen iskolásokba. Csak később szélesedett ki az eladdig egyoldalú fegyveres akció, amikor a felháborodott panamai tömegek a zónán kívülről próbálták visszaverni a támadókat. Ebben az egyen lőtlen küzdelemben további 3 halott és néhány sebesültje maradt az amerikai katonai alakulatoknak. Az imperialista vérengzésnek olyan mélyreható következményei lettek, melyek alapjában megrendítették az Egyesült Államok pozicióját Latin- Amerikában. A panamai konzervatív kormány, Chiari elnök vezetésével, amely alig néhány éve, hogy Washington unszolására megszakította a diplomáciai kapcsolatait a forradalmi Kubával — most a felháborodott panamai közvélemény nyomására. kényszerítve volt az Egyesült Nemzetek "biztonsági tanácsánál panaszt emelni a U.S. fegyveres támadása miatt, bejelentve egyidejűleg, hogy mindaddig, amig uj szerződéssel nem szabályozzák a Panama-csatorna ügyét, megszűntnek tekinti a diplomáciai összeköttetést a két állam között. Mint a villámcsapás a felhőtlen égből úgy érte e páratlan esemény a washingtoni diplomáciát, hiszen eddig legmegbízhatóbb kiszolgálójáról volt szó. Megpróbált mindent, hogy a kinos “incidenst” rég bevált módszerekkel elintézze, imperialista érdekei csorbulása nélkül. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt kötelezte magát, hogy minden fegyveres akciót beszüntetve, az Amerikai Államok Szövetsége (OAS) közvetítésével békésen fogja Panamával elrendezni ellentéteit. Egyidejűleg az elnök személyes képviselőjeként Panamába küldte a latin-amerikai ügyekben járatos államtitkárát, T. Mannt, hogy a helyszínen tárgyaljon a vezető panamai államférfiakkal. Közben az OAS öttagú bizottsága is munkába lépett, úgyhogy minden remény megvolt ahhoz, hogy a teljesen washingtoni befolyás alatt álló szervezet — melyből a forradalmi Kubát már jóelőre kizárták — meg fogja tenni a magáét az amerikai imperializmus érdekeinek védelmében. De a számítás egyelőre teljesen csődöt mondott. A minden hájjal megkent államtitkár: “Mr. Latin-Amerika” összekötötte ugyan a hasznosat a szükségessel és a washingtoni taktikát; hogy a vérengzés csak kommunista-castroista propaganda eredménye, megtoldotta azzal a fenyegetéssel is, hogy ez a propaganda a panamai konzervatív kormány létét is fenyegeti. De mindez nem változtatta meg a nemzeti közvélemény nyomása alatt álló Chiari-kormány merev álláspontját. Ugyancsak sikertelen maradt közvetítő munkája az OAS bizottságnak, amely olyan formális határozatot ajánlott a szembenálló feleknek, hogy bízzák a jövőre az csatorna körüli elintézetlen problémákat, de addig is állítsák helyre a diplomáciai kapcsolatokat a földrész békéje érdekében. A panamai kormány — még, ha szándékában állna is — nem táncolhat vissza és kénytelen merev álláspontját fenntartani az amerikai imperialista politikával szemben. Mert nem a nemzeti lobogó kitüzhetésének kérdéséről, hanem az egész Panama-csatorna ügyének végleges rendezéséről van szó. Arról a követelésről panamai részről, hogy a csatornát nacionalizálják, vagy rosszabb esetben is, az Egyesült Nemzetek fennhatósága alatt, internacionalizálják. Ez a követelés viszont elfogadhatatlan a kapzsiságukban elvakult Wall St. imperialisták számára. Ezek egy 1903-ban kötött “államszerződésre” hivatkoznak, amelyet Th. Roosevelt kormánya erőszakolt az alig, hogy megalakult Panamára. Messze vezetne részletezni a történelmi előzményeit ennek az “államszerződésnek.” Elégséges rámutatni arra, hogy már a múlt évszázad óta imperialista csoportok ösztönözték a washingtoni kormányt, hogy Közép-Amerikában: Nicaraguában vagy Colombiában vigye keresztül minden eszközzel egy tengeri csatorna létesítését, amely a kereskedelmi és főként stratégiai szempontból annyira szükséges összeköttetést a Csendes-óceán és a Karib-tenger között megvalósítsa. A tárgyalások a colombiai kormánnyal már előrehaladtak, amikor Roosevelt kormánya — túlzottnak találva a másik szerződő fél követeléseit — mindenre kész “hazafiakkal” államcsínyt hajtta- tott végre Colombiában. Ezek leszakítva mintegy 75 ezer négyzetkilométernyi területet hazájuk testéről — természetesen azt, mely, a csatornát magába foglalja — a mai Panamát önálló állammá kiáltották ki. Az újdonsült állam mindenre kész kormánya kötötte meg a U.S.-el azután azt az “államszerződést” 1903-ban, melyre az amerikai imperializmus előjogait alapítja. E szerződésben, egy tál lencséért, tiz millió dollárért és a nevetséges évi negyedmillió dollár bérösszegért, lemondottak a 90 kilométer hosszú csatorna és az azt mindkét oldalon övező, összesen 32 km széles zóna feletti állami szuverénitásukról a U.S. javára. Az évi bér a múlt 60 év során 9 millióra növekedett, máig nevetségesen csekély ellenszolgáltatásként, ha figyelembe vesszük, hogy a csatorna évente több mint 250 millió dollárt jövedelmez csupán a be- és kimenő hajók viteldija fejében. A rabló imperializmusnak nincsen beszédesebb példája, mint Panama. Mint az “ad perpetu- am”: örök időkre kötött államszerződés, mely erőszakos államcsíny és korrupció eredményeként egy idegen imperialista csoportot tesz meg “állam az államban.” Ilyen szerződés még az általános polgári jog szempontjából is érvénytelen, mert már a régi római jog alapelvei szerint is ,olyan szerződés, mely egyoldalúan csak az egyik szerződő félnek biztosítja az “oroszlánrészt”, nem részesülhet védelemben. A legutóbbi véres események Panamában megnyilatkozásai a régen vajúdó és a kubai győztes forradalom óta mind élesebbé vált nemzeti felszabadítást célzó küzdelemnek. Részlete ez annak a kontinentális méretekben folyó népmozgalomnak, mely egész Latin-Amerikában forrongóban van, ha itt-ott ideig-óráig sikerült is föld alá szorítani. A harc a gyarmati elnyomás és kizsákmányolás ellen, a második világháború befejezte óta, nagyszerű eredményeket ért el Afrikában és Ázsiában. Ennek eredményeként szabadult föl — alig hét éve — a hasonlóképpen imperialista kézben tartott Szuezi-csatorna is Egyiptomban. A történelem csodálatos játékaként annak idején az Eisenhower- Dulles kormányzat — az imperialista ellentétek eredményeként — helyeselte Szuez nacionalizálá- sát és angol-francia imperialista kézről való elsza- kitását. AZ ORSZÁG KÖLTSÉGVETÉSE Johnson elnök 97,900,000 dollár kiadást irányzott elő az 1964—1965 financiális évre Az évről-évre emelkedő összegű költségvetési irányzatot megváltoztatta Johnson elnök. A kongresszushoz benyújtott tervezet 1 milliárd dollárral kevesebb, mint a tavalyi és a deficit 4.9 milliárd dollár a tavalyi 10 milliárd dollár helyett. Az összbevételt 93 milliárd dollában előirányozta. A költségvetési tervezet előkészítésénél az adminisztráció számol azzal, hogy a kongresszus megszavazza a 11 milliárdos adómódositó törvényjavaslatot. Bizonyos átcsoportosítás történt a kiadások tekintetében. Néhány milliárd dollárral több van előirányozva olyan kormánykiadásokra, amelyek a közművelődést, az egészségügyet és a “szegénység elleni küzdelmet” érintik. 500 millió dollárral kevesebb van kimutatva a védelem és ürkiadásokra együttvéve. Nevetséges összeg, ha tekintetbe vesszük, hogy akárcsak a múltban, úgy most is a költségvetés nagyobbik felét a háborús kiadások emésztik fel. A közel 98 milliárd dollár kiadásból 52 milliárd megy háborús felkészültségre. A kormánybevétel összege arra a számításra van alapozva, hogy az adólevágás nagy lökést fog adni az ország gazdasági javulásának. A termelés 8 százalékos emelését látják elérhetőnek. Ha ez nem történne meg 1964—65-ben, akkor a tervezett bevétel összege jelentősen alacsonyabb lesz. Ellenzéki republikánus képviselők azt a véleményt fejtették ki, hogy a költségvetés mellőzi a realitást. A kormány mezőgazdasági kiadásának Nehéz lesz hát most tojástáncot járni Panama körül. Egy elavult és még polgári jog szerint is érvénytelen “államszerződésre” való hivatkozással, fegyveres erővel védelmezni “előjogait”, amikor már a gyarmati elnyomás alóli felszabadulási küzdelem Latin-Amerikában is elhatározó korszakába jutott. Zarándoklás Washingtonba a “Medicare” érdekében (Folytatás az első oldalról) töltötték a kihallgató termet. Wagner jogosan mondhatta: “Négy York lakossága túlnyomó többségének nevében beszélek.” Néhány nappal előbb a newyorki City Hallban, a Congress of Senior Citizens of Greater New York 1,000-nél több tagja jött el és adott megbízást Wagnernek, hogy képviselje őket Washingtonban ebben az ügyben és hangoztassa véleményüket, hogy a King-Ander- son-j avaslatot a bizottság támogassa és hozza a kongresszus elé elintézés végett. Figyelemre méltó jelenség az ügyben, hogy egy jelentős privát egészségügyi szervezet, a Health Insurance Plan for Greater New York, szószólója a City Hallban lefolyt tanúskodáson szintén támogatta a Medicare-j avaslatot. Evvel ellentétben a Blue Shields a javaslat ellen szólalt fel a washingtoni kihallgatáson. Dr. Benjamin Spock, országoshirti gyermekorvos is megjelent a kihallgató bizottság előtt. Dr. Spock az idősek egészségének társadalombiztosítással való ellátását azzal a józan magyarázattal támogatta, hogy ez a fiatal nemzedék szempontjából is nagyon üdvös lenne. A nagyszülők növekvő egészségügyi szükségleteiről való gondoskodás olyan tehertételt jelent a fiatalabb család tagjainak, ami gyakran életbevágóan súlyos következményekkel jár. “Gyakorlatomban sokszor tapasztaltam, hogy fiatal gyermekeknek néha le kell mondaniok nevelésük szempontjából megkívánt zeneoktatásról, szükséges fogorvosi ellátásról, megfelelő ruházatról. Egyetemi oktatásra megtakarított összeg, s néha a család egész megtakarított pénze rövid idő alatt elúszik, ha idős szülők kórházi költségeit kell fedezni”, mondotta dr. Spock. Mayor Wagner kijelentette: “Az Egyesült Államokban ez (a Medicare) egyike a legnépszerűbb követelményeknek.” “Ha olyan népszerű, miért nem lett még elfog- gadva?” — vetette közbe a Házbizottság egy republikánus tagja. “Sokan vannak, akik szintén csodálkoznak ezen”, vágta vissza a polgármester. csökkentése várható ellenállással fog találkozni. A “szegénység leküzdésére” a tavalyinál alig 500 millió dollárral többet szándékoznak költeni, ami nem hozhat létre nagy változásokat. Ahol lehetett volna nagyobb levágásokat eszközölni, mint egyes monopóliumok szubvencionálása, ott ez nem történt meg. Hadikiadások nem csökkentek A hadikiadásoknál kimutatott “megtakarítás” csak látszólagos még a Pentagon véleménye szerint is, írja Hanson W. Baldwin, a N. Y. Times katonai szakértője. Az 1.1 milliárd dolláros levágás “nem veszi figyelembe a számos pótkiutalást”. A háborús gépezetben történő változások, mint a civil alkalmazottak számának csökkentése, szük- .ségtelen és elavult felszerelések lezárása, némely harci repülők építésének beszüntetése, más fegyvernemek készítésének elhalasztása, jelentik a kiadáscsökkenést. Ezzel szemben azonban a hadviselés jobban bevált eszközeit szaporítják. Írja Baldwin. A Minuteman távlöveg osztag (50 távlöveg egy osztagban) számát 12-ről 16-ra, a Polaris löveggel ellátott tengeralattjárókat 22-ről 32-re fogják emelni. A fegyverkutatás tovább folyik. A tengerészet 60 uj hajót fog kapni. A katonai létszám kb. annyi lesz 1965-ben, mint most, 2,681,000 ember. Evvel kapcsolatban a leadás jelentősen nagyobb lesz, mert emelik a fizetésüket és a nyugdíj járulékukat. 1965-re újabb fizetésemelést és drágasági pótlékot helyeztek kilátásba számukra. Mindemellett a Pentagon terjeszkedési törekvésének “megszorítását” látja és elégedetlenkedik. A háborús gépezet által felemésztett fantasztikus összegeket csak akkor lehet csökkenteni és emberségesebb célokra felhasználni, ha a nemzetközi viszonyok a jövőben lényegesen megjavulnak. De Baldwin a felelősséget ezért inkább Kruscsev vállaira helyezi, mint Johnsonéra. Erről még sokat lehetne beszélni.
