Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-21 / 21. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 21, 1964 A NEWYORKI WORLD’S FAIR Az ősembertől az ürkorszakig. Reklám és politika Azon az egész Budapestnél négyszerte nagyobb mocsaras réten, amelyet a newyorki öböl környékével együtt 1664-ben a yorki herceg nevében birtokba vettek az angol “vöröskabátosok”, április 22-én délelőtt 10 órakor megjelentek a 8 milliós metropolis 300-ik születésnapja alkalmából rendezett “monstreparty”, a kereken 1 milliárd dolláros költséggel épült világkiállítás első vendégei. Estére, amikor a világ legdrágább helybérü 530 hektárján öt éven át épitett 155 pavilon, csarnok és aréna fényözöne — köztük a 12 milliárd gyertyafényt sugárzó “fény tornya” — homályba borította New York neonrengetegét, már eljött 78 ezer abból a várt 70 millió látogatóból, akik az idén és jövőre ámulni és szórakozni vágynak Robert Moses nek, a kiállítás több mint félmillió dollárral díjazott elnökének különleges attrakciókat nyújtó igé- retföldjén. Nem csekély teljesítmény vár rájuk. Számítások szerint napi 8 órai folytonos járkálás mellett teljes három hét kell az ősembertől az ürkorszakig terjedő valamennyi látványosság megtekintéséhez. Ha pedig valaki közben megpihen a 3,500 pad, vagy a 113 vendéglő és büfé 30 ezer székének egyikén s esetleg telefonál is a 10 ezer állomás valamelyikéről — ennél is több. Igaz, hogy óránként 10 dollárért négyszemélyes nyitott motorkocsin járhatja be Flushing Meadow 22 kilométernyi útjait s ha elfáradt az összevásárolt sok holmi cipelésében, bezárhatja azokat a 2,500 automata poggyász-rekesz egyikébe. (Azon viszont, hogy vásárlás nélkül semmit se vigyen el “emlékbe”, a Pinkerton-nyomozó- iroda 836 magándetektivje őrködik.) A kiállítás szimbóluma, a 12 emeletnyi “Unisphere”, amely körül “űrhajók”, keringenek, csak gyereklabdának számit az 1889-es párizsi világkiállításra felavatott Eiffel-torony mellett. A rendezők azonban bíznak benne, hogy a “világvásárral” sikerül minden szempontból feltenni a koronát az Egyesült Államokban az utóbbi száz évben külön üzletággá fejlődött kiállitásrendezés eddigi eredményeire. Az utóbbi hat évtizedben 9 világkiállítást, illetve “world’s fair”-t rendeztek az Egyesült Államokban s a mostani minden eddiginél jobban arra törekszik, hogy megragadja a látogató képzeletét, eléje vetítse a technika csodái nyújtotta holnapot, sőt a holnaputánt is. A közlekedésnek szentelt első fő kiállítási terület bejáratánál, az amerikai “ür-parkban” felkiáltójelként magasba emelkedő rakéták fogadják a látogatót. Ezek is eltörpülnek azonban az autóipar Három Nagy-jának monstre-bemutatói mellett. A General Motors hatalmas csarnokából kilépő látogató, akinek kabáthajtókájára csinos GM-hostess tűzi fel a “Láttam a jövőt” feliratú reklámjel- vényt, valóban nem mindennapi élményen esett, át. Mozgó karosszékben ülve találkozott a holdon haladó jármüvekkel, látta a viz alatti motelt, melyből mélytengeri sétára indulnak a 2014-ik év vik* endezői. A wellsi időgép-motivum uralkodik a Ford-kiálli- táson berendezett különleges “barlangvasutnál” is. Itt az autóban ülő néző — hála a tervezésben vezető szerepet vivő Walt Disney ötletességének — évmilliókat jár be 12 perc alatt: a sűrített levegővel mozgatott ősemberektől egészen az ürkorszak szuper-felhőkarcolókkal és természetesen rengeteg autóval elképzelt fantasztikus városáig. Különös sajátossága a kiállításnak, hogy maga az Egyesült Államok (a szövetségi kormány), illetve egyes államainak és városainak részvétele — több mint ötletszerű. Az csak természetes, hogy a rendező New York város és állam külön-külön kiállítással szerepel (ez utóbbinak 70 méter magas tornyából nemcsak a vásár tekinthető át, de az Atlanti-óceánra is jó kilátás nyílik) — annál furcsább a részvevő 23 állam összetétele. Valósággal a “törpék felvonulása” ez. Pavilonja van Oregonnak (2 millió) de nincs Kaliforniának fkb. 16 millió). Itt láthatjuk Wisconsin (4 millió) ki- állitását — fő attrakciója egy 17 tonnás sajt —, de hiába keresünk az Egyesült Államok gazdaságában olyan fontos szerepet játszó államokat, mint Michigan, Ohio vagy Pennsylvania, amelyek egyedül kb. egyhatodát adják az USA lakosságának. A magyarázat természetesen egyszerű: a részvételnél többnyire az egyes államok ipartelepítést csalogató reklámszükséglete volt a döntő szempont, mint például az elvándorlás miatt egyre zsugorodó lakos ságu West Virginia esetében. És természetesen azon sem csodálkozhatunk, hogy New Yorkon kívül egyetlen amerikai város állított fel pavilont: Hollywood. Bár a “Unisphere”-n kivilágított pontok jelzik valamennyi ország fővárosát, az 51 részvevő külföldi állam névsorából kitűnik: az iparilag legfejlettebb országok csekély kivétellel távolmaradtak a World’s Fair-ről — amely egyébként nem hivatalos világkiállítás, mint amilyen 1958-ban volt Brüsszelben, vagy 1967-ben lesz Montrealban. Ennek oka — elsősorban a szocialista országok vonatkozásában — az amerikai külügyminisztérium elfogadhatatlan követelése a részvétellel össze nem egyeztethető, elsősorban üzleti természetű kötelezettségvállalásra. Az igy adódó “világkép” természetesen nagyon is csonka, még a tőkésországok vonatkozásában is, amelyek közül például az említett feltételek megtagadása miatt “csak” olyan államok hiányoznak, mint Anglia, Olaszország, Belgium, Hollandia vagy Nyugat-Németország. így azután a 40 méter magasban futó drótkötél- pálya kabinjából kitekintő látogatónak első pillantásra szembetűnik: a “világkiállítás” elsősorban amerikai kiállítás, hiszen a nagy hazai iparvállalatok, áruházak és más cégek töltik meg a “Planéták szökőkutja” körül a negyedik, egyben legnagyobb vásárterületet. Itt sincs hiány ötletekben, különleges technikai megoldásokban. Az egész kiállítás egyik legérdekesebb bemutatóját például az IBM rendezi hatalmas, elipszoid alakú csarnokában. Amig a legtöbb nagy pavilonba mozgólépcső vezet, itt “mozgó nézőtér” emelkedik fel 500 nézővel, akik előtt rendkívül tanulságos filmen tárul fel a hasonlóság az emberi agy és az elektronikus számítógépek működése között. A Singer-aréna — mint felirata hirdeti — “A varrás világát” tárja elénk. A General Electric négy nemzedék áramfogyasztásának megváltozott módjain keresztül a villamosság egyre sokoldalúbb alkalmazását tükrözi a mindennapi életben. DuPont, amely roppant retortákban szemünk előtt varázsolja elő a “Corfam” nevű uj műanyagot (lélegző műbőr), egyelőre nem ért el akkora sikert vele, mint negyedszázaddal ezelőtt a nylonnal. Amig az 1876-os chicagói centenáris világkiállításon Edison duplex-távírója volt a fő szenzáció, amellyel egyszerre két táviratot lehetett továbbítani, most itt a Bell-társaság már működésben mutatja be a sokszor emlegetett “távolbalátó” telefont, amelyet bárki felszereltethet. (Aki éppen a fürdőből szalad a készülékhez, egyirányúra is kapcsolhatja; tehát cáak ő látja a beszélőt.) Lehetőleg minden mulatságos legyen — ez a jelszó. így azután a General Cigar reklámfigurája ötméteres füstkarikákat pöfékel óriás szivarból, a gáztársaságok babákkal játszott “gázfesztivált” mutatnak be, a Sinclair üzemanyagvállalat élethü ősállatokkal szórakoztat, csónakon kell átjutni a Pepsi-Cola zenélő és fintorokat vágó bábui között, az egyik utazási iroda “valódi” holdutazásban részesít, a stilizált Chrysler-motorban sárkány forog körbe tengely helyett. És ez csak a “komoly” szórakozás. Hátra van még az igazi szórakozónegyed, a Disneyland és egy óriási Vidám Park keveréke, körhintával és panoptikummal, cirkusszal és szabadtéri színpaddal, ahol a többi között az IBM mutat be kétféle varieté műsort. A tavon hajókirándulást lehet tenni Kolumbus “Santa Maria”-jával, vagy száz év előtti kerekes-hajón, amely a Mississippin közlekedett. Felépült itt a Tadzs Mahal — a Coca-Cola jóvoltából — s a müncheni sörvendéglő-imitáció éppúgy megtalálható, mint az alpesi kunyhó, mesterséges fenyőillattal és magnetofonról szóló madárcsicsergéssel. A földi örömök helyett elmélyülésre vágyót viszont nyolc hitfelekezet és szekta kiállítása várja s az egyiket kevesen kerülik el. Itt, a vatikáni pavilon plexiüveggel elzárt kék barlangjában áll a felbecsülhetetlen értékű műalkotás: Mi- cheangeli Pieta-ja. A Westinghouse-cég viszont úgy találta, hogy a mából is kell valamit hagyni arra az utókorra, amelyben az emléke is rég eltűnt már a negyed- millió tonna acélt ’ tartalmazó 200 építménynek. Egy acéltartályba helyezték el a mai amerikai civilizáció egy-egy jelképes termékét — gabonaszemeket és fogkefét, tranzisztoros rádiót, rúzst, gyógyszert, ruhadarabokat s ezernyi mást — azzal, hogy a kiállítás után gödörbe süllyesztik a késői utódok részére. A tervezett “kézbesítés” időpontja nem éppen korai: 6964, tehát ötezer év múlva. (Erre mondhatjuk, az emberiség nevében: ha megérjük.) A Világkiállításon — mint eddig valamennyin — természetesen ott kellett lennie egy Lincoln-szo- bornak s a mostani — Illinois állam pavilonjában — már a technika csodáit tükrözi. Feláll a székről, előremegy s tízperces beszéd után visszaül. Csak éppen a megnyitás napján, amikor behallatszott a néger tüntetők szavalókórusa, felmondta a szolgálatot. Bal keze szüntelenül remegett, egyébként nem mozdult és nem jött ki hang a száján. Hiába záratta le azonnal a pavilont Otto Kerner, Illinois kormányzója, s hivatta rögtön a szakértőket, akik egész nap próbálták “életre kelteni Lincolnt”. Az esti fények már beragyogták Flushing Meadow világcsodáit, de Lincoln hallgatott... Ml LESZ A NEWYORKI ELŐVÁLASZTÁS EREDMÉNYE New York államban junius 2-án, kedden lesz az előválasztás. A reakciós politikusok, különösen a Conservative Party égisze alatt, nagy erőfeszítéssel támadják a progresszív irányzatot, különösen az egyenjogúsági követelményekkel és az iskolaintegrálással kapcsolatban, kihasználva a fehér lakosok vonakodását a tanulóknak távolabb eső iskolákba való szállítására vonatkozóan. A Goldwater-féle republikánusok és a régi demokrata párti gépezet legrosszabb elemei is ilyen megközelítéssel vesznek részt az előválasztásban és ezeknek a megsegítését célozta Goldwaternek a múlt héten a Madison Square Gardenben megtartott tömeggyülése is. Ezzel az erőszakos fellépéssel szemben a liberális polgárjogi és reform-demokrata politikusok félénkebben közelitik meg az előválasztást. Pedig nagyszerű képességről tettek bizonyságot a fehér lakosságnak a polgárjogi követelmények támogatására való felsorakoztatásával. Ezt az EQUAL nevű szervezetnek sok körzetben való megszervezése is mutatja, amely a fehér szülőket egyesíti a minőségbeli integrált iskolák kiharcolására és az egyenlőtlenség megszüntetésére. Ilyen összefogással és szervezőképességgel a junius 2-iki előválasztást is nagyban befolyásolhatnák. A reform-demokraták több választó kerületben jó eredményt értek el aláírások gyűjtésével és választási kampánymunkával. A 23-ik kongresszusi kerületben a reakciós Charles “Boss” Buckley-t, akiről kitudódott, hogy 62,000 dollárral megkárosította a Közmunkálati Hivatalt, mert munkát nem teljesítő barátokat tartott a fizetési listán, a reform demokrata jelölt Jonathan B. Bingham, jól levezetett kampánnyal kibuktathatná. James H. Scheuer szintén a reform-csoportot képviseli a 21-ik kongresszusi kerületben Buckley embere, James C. Healy ellen. A 19. kongresszusi kerületben William F. Haddad, a reform-demokraták jelöltje áll versenyben Leonard Farbstein képviselővel. Haddad veje James Roosevelt kaliforniai képviselőnek, aki New Yorkba jött, hogy veje kampányában segítséget nyújtson. Haddadnak megvan a lehetősége, ha a kerülete néger és portorikói szavazói, valamint a polgárjogokat támogató fehérek támogatását megnyeri. Érdekes verseny folyik Manhattan 13-ik állami kerületében, ahol Sylvester Mosley, a vasúti hálókocsi portások szakszervezetének vezetője kihívta Örst V. Maresca régivágásu demokrata képviselőt. Mosley győzelme a négerek képviseletét juttatná előnyhöz, ugyanakkor a reform-demokraták győzelmét jelentené a régi korrupt gépezet maradványai felett. Brooklynban, a 12-ik kongresszusi kerületben Eugene Victor a reform-csoport jelöltje a reakciós Edna Kelly képviselővel szemben, aki lelkes támogatója a House Un-American Committeenek és a kongresszusban távoltartja magát a polgárjogok és jóléti javaslatok tárgyalása idején. Reakciósoknak tekintendők a következő jelölt aspiránsok: Fred W. Preller, Queens-ből, Alfred D. Lerner, Jamaicából, Frederick D. Schmidt, a Queens 13. A.D.-ből. A Conservative Party támogatja Walter J. Mahoney, William Condon, John J. Marchi és William T. Conklin állami szenátorokat újraválasztásra. A newyorki előválasztást is, mint más állambelieket," mérceként tekintik az országban, különösen a polgárjogi harcra várható hatása miatt. Ezért fontos, hogy az egyenjogúsági harcosok és támogatóik, akik elszántságukról New York utcáin adtak" tanúbizonyságot, energiájukat fordítsák a választási kampány irányába és igyekezzenek maguk mögé sorakoztatni a newyorki szavazókat a haladás eszméjének és céljainak támogatására.
