Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-09-05 / 36. szám
Thursday, September 5, 1963 AMERIKA» MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Bebrits Lajos KAUKÁZUSI TÁJAK Az alábbi cikk Bebrits Lajos utolsó munkája, melyet augusztus 3-án diktált le, amikorra orvosa már háromnapos pihenőt irt elő. Nem tartotta be, nem pihent, hanem dolgozott, diktált a Magyar Szó számára. Két nappal később érte azután a hirtelen rosszullét, melyből már nem tért magához, s amely a halálához vezetett. Leánya elkülte szerkesztőségünk számára édesapja utolsó kéziratát. III. Most már véglegesen lent vagyunk a Kaukázust övező alföldi tájakon. Hires ez a vidék arról, hogy kétszer aratnak itt, s már azt is megkísérlik, hogy évente háromszor is bekövetkezzék az ilyen áldás. Szovjet-Gruziában például novemberben számos zöldáég- és főzelékfélét: hagymát, petrezselymet, karalábét, spenótot ültetnek másodszor. Igaz, ez a második termés csak márciusban érik be. A tél nagyon enyhe Grúziában, sok a napsütés, az elültetett növények kizöldülnek és magasra nőnek. De ugyanez tapasztalható a kaukázusi hegylánctól közvetlenül északra fekvő gazdag Kubán földjein. Itt is néhány évtizede mind nagyobb területen aratnak kétszer. A bab learatása után kölest vetnek és szept. végén, október elején az is learatható. A korai kukorica helyébe júliusban újat vetnek el és októberben van a második kukoricatörés. A Kubánban ez már általánossá vált és csodák csodájára átterjedt egész Észak-Kaukázusra, de a Kflm területére és Dél-Ukrajnára is. Az utóbbi időben mindenütt kitűnő eredményeket hozott a második aratás. Amint már mondtam, jóval északabbra, ahol lényegesen kevesebb a napsugár, a kaukázusi példát követve, szintén lehet kétszer aratni. Az Ural délnyugati lejtőjén két burgonyatermést értek el. A kezdetnél sokan ezt lehetetlennek tartották, és biztos csődöt jósoltak. De ehelyett teljes sikert aratott az uj módszer, és most mind északabbra terjed. Már káposztát is kétszer szüretelnek, még pedig Moszkva alatt, tehát jóval északabbra a Kaukázustól. A Kaukázus adta azonban a példát. A korai káposztát május elején ültetik. Másfél hónappal később, amikor a korai káposzta már jól kifizetődött, a sorok között elültetik a késői káposztát. Julius közepén behordták a korait, és most már a késői kifejlődésének nem volt akadálya. Szeptemberben megint nagy káposztafejek borították el a földeket. A Kaukázusban most próbálják ki a harmadik turnust, és sikerrel. S egész biztosra vehető, hogy ez sem fog a Kaukázus környéki földeken megállni, hanem elterjed majd. Már régebben kísérleteznek egy másik nagy dologgal, még pedig: egyszer vetni és kétszer aratni. Búzával és más gabonafélékkel próbálkoznak. A vad gabonák áttelelő sajátossága adta ehhez a példát. Keresztezéseket létesítettek a vadgabona és a rendes gabonafélék között. A keresztezések nem mindjárt hoztak sikert^ de aztán ugylátszik, mégis csak volt eredmény. A cél a több éves búza lenne. Egyszer vetik el; az első termés egészen biztos, sőt a második is. Képzeljük el: ha ezt általánossá lehetne tenni, a második évre a szántás-vetés és a boronálás nagy munkája szükségtelenné válna. Csak aratni kellene. A szövetkezeti termelés, a szocialista nagy állami gazdaságok léte tette lehetőivé a hosszú kísérletezést és végül a reményt az eredményre. Örményország Grúziáról már sokat irtunk. Átlépünk hát a szomszéd szovjet köztársaságba, Örményországba, ősrégi ennek a kultúrája is, még a gruziainál is régebbi. Három évezredre terjed vissza. Már a rabszolgaság korában is volt az akkori időhöz mérten magas kultúrával rendelkező örmény királyság. Persze, nem ment itt mindig simán és egyenesen az élet. Tömérdek támadás érte az országot: hol perzsák, hol görögök, majd rómaiak, azután a mongolok részéről is. A legkegyetlenebb volt a törökök támadása, amely a leghosszabb ideig tartotta igában az országot, s annak déli részéből nem is tudták soha kiverni őket. Még ma is török iga alatt van ez a rész, és már csaknem egy évezrede küzdenek mohamedán, utóbb tisztára török erők, hogy nagyarányú népirtással távolítsák el az örményeket e területről s a kitünően megművelt földeket maguk vegyék át. Hiszen a mezőgazdasághoz nagyon is értenek az örmények, és mindig tele magtáraik vannak. A legutóbbi időkig tartott az örmények mészárlása. és ha annyi örményt találunk a földgömbön széjjelszórva, immár minden kontinensen, ez annak tulajdonítható, hogy az életben hagyott örmények jórésze futva menekült e tájakról. Észak- és Dél-Amerikában is sok az örmény, de Ausztrália és Ujzéland is sokuknak adott menedéket. Most a hazájukból elűzött örmények egy része visszafordítja szekerének rudját. Persze, nem a török vidékre, hanem Szovjet-Örményországba. Itt életük biztonságban van, és szorgalmuk a legrövidebb idő alatt jó körülmények közé hozza őket. Az örményüldözéssel foglalkozik a világirodalom egyik remekműve, Werfel könyve: “A Musza Dag 40 napja”. Az első világháború idején játszódik és a regény minden szava történelmi valóság és kitűnő irodalom is. A Földközi-tenger mellé szorult örményeket a túlerőben lévő török megsemmisítő csapásai elől a megjelenő francia hadihajók mentik meg és viszik el biztonságba Egyiptomba. Ajánlom olvasásra e könyvet. Örményország nemcsak mezőgazdaságáról hires. Az utóbbi időben gyorsan fejlődik ipara, és különösen az élelmezési iparnak van sok modern gyára e területen. Elsőrendüek a borai és a borpincé- szeti üzemek. Sok ércet és ásványt bányásznak és dolgoznak fel modern telepeken. A csaknem 3,000 méter magasságban fekvő Szevan tóból lefolyó nagy víztömegek elé gátat emeltek, és hatalmas erejű villanytelepet építettek, amely az uj üzemeket, de falut és várost is bőven ellát árammal. Képzeljük el magunkat lent, Jereván, Örményország fővárosa alatt, közvetlenül a török határnál. A határvonalat az Araksz folyó képezi. Mi a folyó magas, örmény partján ülünk és alattunk zúgva, tajtékozva húz el az Araksz. Ez is szép, de ami ennél ezerszerte szebb, az a másik, a török oldal: ott magaslik előttünk teljes nagyságában és pompájában az Ararat hegye. Igen, az Ararat. 5.156 méter magas. A tetején örökké gleccserek és nagy hótömegek. A biblia szerint itt akadt meg Noé bárkája. Minden más életet a földön Isten büntetése árvízbe fojtott, csak Noé bárkája himbálózott a vizeken az élet folytatásához szükséges állati és növényi párok megszámlálhatatlan rengetegével. Nem érdekes ez a mese. A geológia sokkal szebben mondja el mi történt a valóságban. Úgy, hogy a Földet egyszerre borította volna el a viz, amelyből csak az Ararat-hegy állt ki, nem volt soha. De volt úgy egyes földrészeken, hogy tenger borított el nagy tájakat, s ezekről később a tenger visszahúzódott és szárazföld lett. Más kontinensen ugyanakkor, vagy élőbb, vagy később, a szárazföldet lepte el a tengervíz, évmilliókig volt rajta, aztán megint lehuzódott, és a vidék visszanyerte száraz jellegét. A természet erői hoztak el ide minden növény- és állatfajtát. Nóéék nem léteztek. De ha ennek a bibliai mesének az ál-fényétől meg is fosztjuk az Ararátot, azért csodaszép marad ez a hegycsoport, és az ember órákig csak nézné, bámulná, s csak nagynehezen veszi le róla a szemét. Végül mégis észak felé kell fordulni, vissza, az örmény terület belsejébe. És dombvonalak, hegyek eltakarják előlünk a gyémántfényü jeges és havas csúcsokat. Több méz és viasz Egy hires örményről azért szeretnék néhány szót szólni. A. Kotogjan a neve. A méhek élete érdekelte már kora ifjúságától, s miközben tudományos kiképzést nyert, egyre jobban figyelte a kis szárnyasok sürgését-forgását — sok mindent tudott meg róluk, ami eddig ismeretlen volt és világszerte hires ember lett belőle. Kotogjant bántotta az, hogy nagyon alacsony volt a méhek termelőképessége. Szaporodásukat sem tartotta elégségesnek. Sikerült neki hosszas kutatás és kísérletezés után a méheknek hosszabb időt biztosítani arra, hogy a mézgyüjtés feladatával foglalkozzanak. Minden más, a kaptárban végzett munka alól szinte felmentette őket. Maga és emberei végezték ezt a méhecskék helyett, és amikor azok a virágokban talált mézzel visszatérve, úgy gondolták, hogy most házimunkára fogják őket, a leggondosabb körültekintés után is megállapíthatták, hogy semmi tennivalójuk nincs. Mivel természettől szorgalmasak, erre kirepültek még egyszer, sőt kétszer is a mézért. A szaporítási feladatok elvégzése is nagyon körülményes volt, és Kotogjan ebben is segített rajtuk. E műveletek öröméből azonban nem vett el semmit, csak épp rövidebbre szabta azokat és a felszabadult időben a méhecskék megint gyűjtöttek. A szaporításnál elérte azt, hogy a réginek 8— 10-szeresét érték el a királynő köré felsorakozó herék. De maradt még egy feladat: több viaszt adni. A viaszra az iparban volt nagy szükség. Kotogjan a kasokban mesterséges viaszlemezt helyezett el. A méhek a puszta lemezre ráépítették a sejtsorokat. Amikor már elkészült a lép, Kotogjan kiemelte és ismét csak vékony viaszlemezt hagyott ott, s a méhek újból felépítették a lépet. A viasz___5_ termelés csodásán szaporodott. Először csak Örményországban érték el ezeket az eredményeket, de később, miután Kotogjan sikere nem maradt titok, máshol is követték. Ma már világszerte áldják az örmény Kotogjan nevét. Máshol is több lett a méhecske, s jóval több a méz és a viasz. Azerbajdzsán és az olaj Most Azerbajdzsán dél-kaukázusi szovjet köztársaságba lépünk át. Valamikor területének több mint a fele, a Kúra folyó mellett, sivatag jellegű, hatalmas száraz folt volt. Miután szovjet területté vált Azerbajdzsán és a szocialista termelés útjára lépett, a Kúrából kiemelt vízből nagyszerű öntözési rendszert építettek. Ma már a legvirágzóbb gyapotföldek vannak e területen, de minden más is pompásan megterem itt. Magasfoku a gépesítés, és a termékek feldolgozásához tömérdek a modern üzem. Tehát sem a mezőgazdaságban, sem az iparban nem maradt el a szovjet rendszerű Azerbajdzsán. A leghíresebb foglalkozási ága mégis az olaj- termelés. Az olajtermelést nem a szovjet rendszer létesítette. Majd egy évezrede már ismeretes volt, hogy Baku tájain olaj tör elő a földből. Még akkor nem tudták persze, mily óriási áldás az emberiségre az olaj. Helyesebben: ugyanakkor átok is, ha a kapitalisták, az imperialisták birtokában van a sárga folyékony arany. Azt mondják, hogy a mohamedánok foglalták el Azerbajdzsánt és kezdték a Koránt terjeszteni. Esti és éjjeli olvasása úgy vált lehetővé, hogy a bakui olajjal égő, kezdetleges mécsesek világítottak hozzá. A XIII. században, amikor Marco Polo Velencéből elindult első nagy, Kínáig terjedő felfedező útjára, néhány korsó bakui olajat is elvitt ajándékként a Távol-Kelet fejedelmeinek. Egy szóval, tudtak az olajról. Azonban csak a XIX. század vé£e felé kezdődött intenzív kitermelése. Cári és külföldi kapitalisták tették rá kezüket az olajkutakra és példátlan kizsákmányolást és terrort létesítettek az üzemekben. De a bakui dolgozók nem engedték magukat. A legharcosabb ellenállást tanúsították, és a cári Oroszország legforradalmibb munkás-szervezeteit létesítették. Az 1905-ös orosz forradalomban, melyet Lenin találóan az 1917-es nagy szocialista forradalom főpróbájának nevezett el, óriási áldozatok mellett is a leghősiesebben megállták a helyüket. 1918-ban a cárizmus rendszerének felbomlása és teljes bukása után az angol imperializmus megkísérelte a bakui olajforrások megszerzését. A munkások ellenállásán azonban megbukott az angol terv. Az angolok visszavonultak, de bosszúból magukkal hurcolták a bakui dolgozók forradalmi vezetőit, a híressé vált bakui komisszárokat és a sivatag mélyén legyilkolták őket. De mindhiába. Az elhintett forradalmi mag, proletár mártírok vérétől öntözve újból és újból kikelt és végül a bakui táj és egész Azerbajdzsán mégis szovjet szocialista köztársaság lett. (Folytatjuk) Elmaradott az oktatás Amerikában A földtani tudományok nemzetközi közgyűlésén Kennedy elnök tudományos tanácsadója, dr. Jerome B. Wiesner kihangsúlyozta, hogy társadalmunk legelmaradottabb tudományága az, amelyik az oktatással foglalkozik. Figyelmezetetett, hogy “ha az idejétmúlt módszereket nem változtatjuk meg, az itt megtárgyalt, a tudomány ‘aranykorát’ behirdető világraszóló tervek nem valósulhatnak meg.” Megállapította, hogy habár meglepő felfedezéseket tettünk a gyermekek matematikai és tudományos tanulási képességeiről, ezeket még nem tudjuk kellőképpen alkalmazni. A silány oktatási módszerek következtében a nagyközönség teljes tudatlanságban marad a jövőjét befolyásoló erőkkel szemben. A földtani nemzetközi tudományos egyesület elnöke, dr. Vladimir V. Beloussov, a Szovjetunióból, vázolta mindazokat a világszerte folyamatban lévő tervkiviteleket, amelyeket az 1957—58-as években megindítottak. Ezeknek megvalósítása “közelebb hoz bennünket ahhoz az időszakhoz, amikor majd kijelenthetjük, hogy ismerjük bolygónkat, amelyen élünk, amely életet, öntudatot adott nekünk és megadta mindazt, amiből kultúránk és civilizációnk eredt és amelyre visszatérünk, bármilyen messzire is jutunk el a világűrben.” A WESZTFÁLIAI BÜNDE szivargyárban a dohánygyári munkások tánczene mellett sodorják a szivarokat. A cég azt állítja, hogy zenei aláfestéssel lényegesen gyorsabb és jobb munkát végeznek a munkásnők, különösen ha a legmodernebb slágereket közvetíti a hangszóró.
