Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-01 / 31. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 1, 1963 Bebríts Lajos: A ”Barátság”-olaj vezetékről Még légebben cikket Ígértem a magyar területre ért olajvezetékről. Valaki azonban megelőzött ebben. Szigorúan a "Barátság”-olajvezeték földrajzi számbeli és gazdasági jellemzésével foglalkozva, bemutatta a lap olvasóinak ezt a csodamüvet. Erről tehát már nem volna mit írni. De egész sor olyan tény, amelynek inkább emberi érdekessége van, nem került e cikkben említésre. Miután véleményem szerint azokról is szólni kellene, mégis csak irok. Ezeket ismertetném. A cső hozza tehát az olajat a Szovjetunióból Magyarországra is. A Szovjetunióban a forrásoktól az ország különböző részeibe, a kikötőkbe is már jóval koráb&an csövekben szaladt a sárga folyadék, mely aranyat ér. Egész hálózat alakult ki belőlük és most ez a hálózat kinyúlt a határon túlra is. Ezt nemcsak a szocialista országok táplálása és ellátása olajjal tette szükségessé, hanem az a világ olajkereskedelmében nagyjelentőségű uj tény. hogy a Szovjetunió most már a kapitalista országok felé exportál olajat. Nagyon jó olajat és olcsóbban, mint ahogy azt imperialista olajtermelő országok adják, a U.S.-t és Angliát értve ezalatt elsősorban. Óriási riadalmat keltett ez az olaj királyok soraiban és mindent elkövettek, hogy a Szovjetunióból gördülő olaj elé akadályokat rakjanak. Hogy mégis simán és késedelem nélkül melétesiteni és azokat őrizet alatt tartani. A kikötőkben az olaj tárolása és őrzése körül is akadt uj tennivaló. Végig az egész uj létesítményen az őrzés, a csőhálózat fegyveres védelme vált szükségessé. Az olajforrások általában legtöbbnyire ott vannak, ahol még az olajmonopóliumok kegyetlen gyarmati kizsákmányolása az uralkodó. Ázsia arab részén vannak a leggazdagabb olajforrások. A csővezeték is elnyomott és kizsákmányolt népek országainak területén fut át — az arab világ országai a legjobb példák erre — és ott állandóan készen kellett állni lázadásra, forradalmi megmozdulásokra és azok elfojtását biztosítani kellett. Fegyveres készenlétet kellett megszervezni s fenntartani e célokra, ha azt akarták, hogy az olajkereskedelemből eredő busás profit változatlan mennyiségben és szüntelenül jelentkezzen. Rájöttek arra is az olajmonopolisták, hogy a gyarmati lázadások ügyében hevítő gyujtóanyagot képezett volna, ha a saját katonai erejüket küldik a kizsákmányolt területre. Az angol olajkirályok fejében érlelődött meg az a pokoli gondolat, hogy más nemzetiségbeli zsandár-készenlétet tartsanak fenn a veszélyeztetett területeken. így Indiából hozták a zsoldért mindenre kapható ghurkákat, akik teljesen terméketlen sziklás hegyi hazájukban talán éhenhaltak volna és azok kegyelem nélkül e»«r TOVÁBB ÉPÜL A BARÁTSÁG KŐOLAJVEZETÉK A brjanszki területen kibontakozott a barátság kőolaj- vezeték további építése Unecs és Novozibkov helységek között Az építőknek ebben az évben 180 kilométer hosz- szuságu csővezetéket kell építeniük. Képünk: Az olajvezeték építése Unecs környékén hessen az olaj, a csövek hálózatát messzire a határon túlra kell meghosszabbitani és állandóan folytatni ezt a műveletet. Magyarországnak van saját olaja is. A kies zalai hegyvonulatok között számos olajforrásból és szivattyúból éjjel-nappal tör elő olaj, de ez nem elég az ország szükségletének ellátására. A hiány pótlására nagyarányú szovjet olajimportra van szükség. Eddig vasúti tartálykocsikban szállították az olajat és hosszú, rakott tartály vonatok gurultak le a Kárpátok lejtőin olajjal teli. Most már nem kell a tartálykocsi. Helyesebben: nem kell belőlük uj és több. Ami régebben volt, azért nem esik ki a használatból. Szükség van azokra Zalában is és az ország minden részébe széjjelküldendő kisebb olajszállítmányokhoz. Ma már nem csak az ipar a nagy olajfogyasztó, a gépesített mezőgazdaság is nagymennyiségű olajterméket fogyaszt. Mikor a kapitalista világban az olajvezetékek létesítésére került sor, teljesen feleslegessé vált sok tízezer, sőt százezer tartálykocsi. Félreállitották azokat, a sínek feje, amelyeken e kocsik vesztegeltek, a hónapok és évek alatt vastag rozsdatakarót, kapott, de magukat a tartálykocsikat is a rozsda marta és a vasúti hálózat e vágányait tartálytemetőnek nevezték el. Sokmilliós értékek mentek igy pusztulásba. Több tízezer és százezer vasutas, aki addig a tartályok töltésével, tartályvonatok összeállításával és továbbításával foglalkozott, elvesztette kenyerét. Az utcára került és miután a vasúti forgalom általában már sehol sem emelkedett, inkább csökkent a kapitalista világban, nem is volt már reményük arra, hogy valamikor még a saját munkaágukban keresethez jussanak. Ez korántsem jelentette azonban azt, hogy ott, amerre az olajvezetékeket lefektették, közbe-közbe a talaj hullámzásával, magasabb dombok vagy hegyek elé érkezve a vezetékkel, az olajat magasabbra emelő nagyerejü szivattyútelepeket ne kelljen szúrtak, lőttek a lázadókra. Nem angolok tették ezt, hanem a ghurkák és azok ellen indult az elnyomottak minden gyűlölete. A jó példából sikerült ezt a gondolatot még tovább fejleszteni. Egy másik példa, nogy hogyan akarták Izraelt felhasználni az arabok ellen. Hogy csak egyet emeljek ki a tények közül: amikor éppen a francia és angol olajmonopolisták fő kívánságára a francia és az angol imperialista kormányzat megtámadta Egyiptomot és ki akarták ragadni kezéből a Szuezi-csatornát, amely az olaj tankhajók legfőbb átvonulási szakasza volt — ez 1956-ban történt — az izraeli hadsereg is megtámadta Egyiptomot, az arab világ legnagyobb és már felszabadult országát, hogy Egyiptom területén is visszaállítsa a gyarmatosító imperializmus uralmát. Ha ez nem sikerült, tisztán annak köszönhető, hogy a Szovjetunióból, Moszkvából a leghatározottabb tiltakozás indult ki annak kijelentésével, hogy a szocialista világ fegyveres védelmet is szolgáltat Egyiptomnak, az arab világnak, az egyesült izraeli, francia és angol erő ellen. Világos tehát, hogy tény, miszerint Izraelnek az elnyomó csendőr szerepét adták az olajkutak és olajvezetékek táján. Az első olajkutak még a múlt század közepén, az USA-ban létesültek. Kezdetben Pennsylvania területén voltak ismeretesek, de nemsokára kitűnt, hogy az USA délnyugatja is végtelenül gazdag olajban.Kaliforniától Texasig óriási olajlelőhelyek vannak az amerikai föld mélyében. Iparban, kereskedelemben először az ország területén belül, s azután az export területén is mind nagyobb szerepet kezdett játszani az olaj. A források körüli kutatómunka kihasználására létesítmények, a nyers olaj elvitele olyan területekre, ahol azt vették és használták, csak úgy volt lehetséges még akkor, ha vasút állt rendelkezésre. Tartálykocsikba rakták a kincset és úgy vitték rendeltetési helyére. Az amerikai délkeleten a Pacific, az egész kontinenst átszelő vonalak létesítését az olaj óriási mértékben sürgette, helyesebben az olajból eredő nagyarányú profitolás. A kezdet kezdetén igaz, még olaj nem játszott szerepet, inkább e területek betelepítése körül származó személy- és áruforgalom, azután a végtelenbe terjedő búzaföldek megnyitása és millió és millió tonna búza, végül a sok fa-termék elszállítása. Ez is mind a profit legteljesebb és legeredményesebb harácsolásának jegyében állt. De már a múlt század vége felé az olaj szállítása lett a legfőbb és legtöbb nyereséget biztositó feladat. így keletkezett és fejlődött a Southern Pacific, azután a Pacific and South Western Railroad. Már e vonalak tervezésénél és létesítésénél a legelvetemültebb rablógazdálkodás és kizsákmányolás volt az uralkodó. Ez nyomta rá a bélyegét mindenre. Részvénycsalások sorozata, egész képviselőházak megvesztegetése, óriási föld és erdőterületek átjátszása a vasutkirályok kezébe volt napirenden. Az építő munkaerő erőszakos toborzása, leggyatrább ellátása és fizetése, a sivatagi területen keresztül évekig nagy veszedelmek között teljesítendő munka mellett. Az Európából jövő bevándoroltakat a Philadelphiában, Baltimoreban, New Yorkban és Bostonban érkező hajóknál várták, fegyveres toborzók százakra menő bevándorlók csoportjait pányvakötéllel vették körül és magyarázó szó nélkül terelték készenálló vonatokba, melyeken fegyveres őrizet mellett továbbra is, rövid idő múlva el is indultak és az építés helyéig meg sem álltak. Közben füt-fát Ígértek a vonatba szorított bevándorlóknak, akik hittek is, de talán csak addig, amig a sivatag közepén ki nem szállították őket és megismerték, hogy milyen rettenetes nagy munka vár ott rájuk, amelyet állandó nélkülözés és életveszedelem mellett, járványoktól tizedelve, lehetett csak végezni. Menekülés azonban innen nem volt. E két fentnevezett Pacific vonal történelmében lapozva, munkafelügyelők jelentéseinek szövegére is akadtam, ahol felsorolják a munkások neveit is. Sok név elárulja, hogy óhazájuk Magyarország volt, persze a régi monarchiabeli Magyarország. Évek múlva kerültek csak ki ebből a pokolból, vagy pedig ott pusztultak el munka közben. A vonalak azonban megépültek és szállítottak. A texasi és californiai olajmezőkön a föld mélyéből előtörő folyékony kincset is szállították és a gazdáik milliomossá váltak. A vasutas dolgozókat, de a vasút melletti lakosságot is, amely csak bérbe kapta megművelésre a területet és csalárd szerződések révén a vasutkirályok újból és újból elveheti ék azt tőlük, a már mocsártalanitott, erdő és bokor sűrűtől megtisztítva, felszántott termékeny területet is, állandóan fosztogatták és tűrhetetlen nyomorba taszították. 1901-ben Frank Norris, hires amerikai iró — kár, hogy korán halt el — remekművet irt, amely “The Octopus” nevet viselte — ami annyit jelent, hogy a polip, százkaru fojtó és szívó szörny —, leírja, mily kegyetlen, az emberek tömegét halálra tipró módszerekkel biztosították az olajat és a gabonát szállító vasúttársaságok a százmilliókra és a milliárdokra emelkedő profitjukat. Ma már a vasutkirályok alkonyának korát éljük. A személy- és teherszállítás már nem a vasutkirályok monopóliuma. Az olajszállítás teljesen megszűnt az U.S. vonalain és óriásira nőtt olajvezetékben folyik el a "rengeteg olaj. A sokszázezer tartálykocsi ócskavas lett, százezerszámra a a vasutas munkanélkülivé. A kapitalista rablógazdálkodás uj és uj versengési őrületében elsorvasztja a vasutakat és azok berendezéseit is, melyek milliárdos értéket képviselnek. Az utcára dobja a szállítás dolgozóit. A szocialista világban erre nincs példa. A legmodernebb szállító eszközök, mint például az olajvezeték bevezetése mellett nem mennek tönkre sem a vasutak, sem a gépkocsik. A szállító munkás mind a helyén marad. A Szovjetunió elsőrendű példát nyújt erre. Hasonlóan nagyon érdekes az, amit a felszabadult és a szocialista irányba előretörő Kina példája mutat nekünk. Kínában is vannak nagy olajmezők és azok termékeinek elvitele és széjjelosztása jelentős feladat. Határtalanul érdekes és megérdemli a leírást, de erre csak később kerülhet a sor. Indiai kiállítás nyílt Moszkvában Jul. 21-én Moszkvában megnyílt az indiai nemzeti kiállítás. A megnyitó ünnepségen a Szokol- nyiki-parkban először Manubai Sah indiai külkereskedelmi miniszter mondott beszédet, amelyben az indiai—szovjet kapcsolatok történelmi jelentőségű eseményének nevezte a kiállítást. Kijelentette: a Szovjetunió önzetlen segítséget nyújt az elmaradott országoknak. Válaszbeszédében Kruscsev szovjet miniszter- elnök köszönetét mondott a Szovjetuniónak és a szovjet népnek címzett elismerő szavakért. Majd a szovjet—indiai együttműködésről beszélt.