Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-01 / 31. szám
Thursday, August 1, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 AZ ENSZ TÁRGYALJA 32 AFRIKAI ÁLLAM BEADVÁNYÁT Az Egyesült Nemzetekben a múlt héten 32 afrikai állam beadványa került tárgyalásra, amelyben szigorú intézkedést kérnek a Dél-Afrikai Szövetség, valamint Portugália ellen. Valójában az egy évvel ezelőtt hozott határozatok szigorú kivitelezését kérik a két állammal szemben, miután a határozat követeléseinek ezek nem tettek eleget. Az ENSZ tavalyi határozata arra szólitja fel tagállamait, hogy a faj üldözést gyakorló Dél-Af- rikával szakítsák meg a diplomáciai viszonyt, szüntessék meg a kereskedelmet, zárják le kikötőiket és repülőterüket hajói és repülőgépei elől és tiltsák el saját hajóikat Dél-Afrika kikötőitől. Portugália esetében csak arra szoritkozott, hogy az államok ne adjanak el neki fegyvereket, amivel gyarmatosító hatalmát fenntarthatja. Gyakran szólította fel Portugáliát, hogy bocsássa szabadon politikai foglyait és járuljon hozzá a felszabadulásáért küzdő gyarmatai: Angola, Mozambik és Portugál Guinea függetlenségéhez. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának ülésein afrikai államok megbízottai szólaltak fel Portugália gyarmatpolitikája ellen. J. Rudolph Grimes, Libéria államtitkára figyelmeztetett a “robbanékony” helyzetre, mert az “önkormányzatú államok már nem várhatnak soká”, “rabszolgaság és szabadság nem létezhetnek egymás mellett.” Mongi Síim, Tunézia külügyminisztere erélyes intézkedéseket kért Portugália ellen. Nikolai Federenko szovjet megbízott politikai és gazdasági megtorlások életbeléptetését követelte, hogy Portugáliát gyarmatainak 1963 végéig való feladására kényszerítse az ENSZ. Vagyis a már tavaly elfogadott határozat végrehajtását. Ezt követelte Nkrumah, Ghana elnöke is üzenetében, amelyben kijelentette, hogy “Portugália afrikai területeinek azonnali függetlensége fog csak bennünket kielégíteni.” Portugal “lobby” Washingtonban • Szenátusi vizsgálat felderítette, hogy Portugália befolyásos “lobby”-t tart fenn Washingtonban, hogy az amerikai törvényhozókat a portugál gyarmati politika támogatására bírja. A Portuguese- American Committee on Foreign Affairs vezetője Martin T. Camacho bostoni ügyvéd, aki heti 400 dollár fizetést húzott. Főhadiszállását Washingtonban Thomas P. O’Neil, massachusettsi demokrata képviselő irodájában ütötte fel, használta ott a telefon és irodai szolgálatokat és beszédeket szerkesztett és gépeltetett le, amiket a képviselőházban amerikai képviselők elmondottak múlt év októberében, a Portugál Nap-on. Mr. Camacho “rábeszélésére” felszólalt szónokok között volt John W. McCormack, a Ház elnöke és Joseph W. Martin, aki egy előző ülésszakon szintén Házelnök volt, mindkettő jelenleg Mass.-i képviselő. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a Mezőgazdasági Hivatal egy néger tisztviselőjének 1,000 dollárt adtak, hogy információt szerezzen a néger sajtó körében létező Portugália iránti érzelmekről. Talán segítséget kerestek köz ittük Portugália gyarmati politikájának támogalfsára? Néger bizottság meglátogatta Stevensont Dél-Afrika kizárását az Egyesült Nemzetek Szövetségéből követelő bizottság látogatta meg az ENSZ amerikai delegációjának irodáját és hosszasan tárgyalt Adlai Stevensonnal. A bizottság egyik tagja William Worthy néger újságíró volt, aki fellebbezést nyújtott be az egyéves börtönbüntetésről szóló ítélet ellen, amit azért kapott, mert engedély nélkül utazott Kínába és Kubába. A látogatók szemére hányták Stevensonnak, hogy az Egyesült Államok mindig merev és hajlithatatlan álláspontot foglal el, amikor a kommunizmus megtámadásáról van szó, de nagyon engedékeny, amikor az afrikai államok teljes függetlenségének támogatását vitatják “Nem lehet a világ legnagyobb földrészét máról holnapra gyarmattalanitani”, mon dotta Stevenson. Mr. Worthy és a többiek kijelentették, hogy az amerikai négerek a maguk ügyének tekintik az afrikai népek célkitűzéseit és készen vannak arra, hogy érdekükben piketeljenek és tüntessenek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghívta Eric H. Louw, Dél-Afrika külügyminiszterét, hogy legyen jelen, amikor Dél-Afrika “apartheid” faji üldözése tárgyalásra kerül rövidesen a Biztonsági Tanácsban. Újra sztrájkolnak a spanyol bányászok A spanyol hatóságok és a sztrájkellenes törvények megtorló intézkedései ellenére, az asturiai bányák dolgozói ismét sztrájkba léptek munkaviszonyaik és bérezésük javítása érdekében. Tavaly hatósági erőszakkal és súlyos büntetésekkel fojtották el a bányászok sztrájkját. A bányászok elégedetlensége és nyugtalansága azóta is többször felszínre tört. Most munkaszerződés megújítás előtt áll az ipar és a megfélemlithetetlen bányászok a rendelkezésükre álló egyetlen eszközhöz, a sztrájkhoz folyamodtak, hogy helyzetüket a közvélemény tudomására juttassák. A sajtó egyáltalán nem említette meg a sztrájkot, csak egy rádiójelentés foglalkozott vele — elítélően. A sztrájknak mély politikai jelentősége is van és a munkáselnyomó Franco-kabinet is tárgyalt-róla, a beérkezett hírközlés szerint. Az adófizetők pénzéből Az üzleti érdekeltségek évről évre egyre jobban növekvő támogatást (subsidy, szubvenció) kapnak a kormánytól, William Proxmire (D., Wis.) szenátor szerint. “Ez a szövetségi kiadások leggyorsabban terjedő területe, amire a közfigyelem legkevésbé terjed ki”, mondotta. “1957 óta sokmillió dollárra rugó ajándékot nyuj tottunk a vizi közlekedési iparnak” (hajótulajdonosoknak). “A magán-repülőiparnak nyújtott segély az utóbbi hét évben a négyszeresére emelkedett.” “A költségvetésben ‘üzlet előmozdítása’ néven szereplő szubvenció az eredetinek az ötszörösét, évi 600,000,000 dollárt ért el.” “Most meg azt ajánlja az adminisztráció, hogy vegyünk részt a szuperszonikus (hangfeletti sebesség) kereskedelmi repülőjáratok versengésében. Ez újabb száz és száz millió dollárnyi támogatást jelentene a magánipar javára az adófizetők zsebéből”, mondja a szenátor. NAGY SIKERREL folytatják a Szovjetunió több területén az úgynevezett talaj nélküli zöldségtermesztést. A legjobb eredményt 3—15 milliméter szemcsenagyságu gránitkavicshomok-rétegen érték el speciális tápoldatok adagolásával. ••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••I A MELMAN-TERV Irta: VICTOR PERLŐ Egyetemi tanárok egy csoportja, Seymour Mel- man-nal az élén (a Columbia University professzora), kidolgozta az “Amerikai Biztonság Stratégiáját”, amit lerövidített formában közzétettek a Saturday Review 1963 május 4-i számában. A közlemény a nemzetközi kapcsolatok katonai és gazdasági problémáinak kulcskérdéseivel foglalkozik. Meg vagyok győződve arról, hogy ez a munka ideológiai sikon igen jelentős mértékben járult hozzá a leszerelési harchoz Amerikában, mertt 1. Reálisan veszi számba a problémákat és nem szépitgeti a súlyos hibákat. 2. Javaslatai épitőek, nem adnak teret az imperialista törekvéseknek, amelyek a nemzetközi feszültségek tényleges okait szolgáltatják. 3. Bár a kapitalizmust támogatja, de nem használja fel azokat a vörösfaló és szovjetellenes fogásokat, amelyekkel már annyi amerikai próbálta bebizonyítani “hazafiasságát”, s mellyel úgy a béke erőinek, mint a háborús uszitóknak a megvetését vonták magukra. 4. Olyan formában tartja szem előtt az Egyesült Államok alapvető nemzeti érdekeit, amellyel a különböző politikai körök és társadalmi rétegek támogatását el lehet érni. Az egyetemi tanároknak ez a tanulmánya megvilágítja azt az utat, amely kivezethet bennünket a hidegháború kacskaringós útvesztőiből. Úgy az Egyesült Államok, mint a Szovjetunió, mondja Melman, az elpusztíthatatlan stratégiai fegyverek olyan tömege felett rendelkezik, amelyek a “védekezés” fogalmát “technikailag elavulttá” teszik. Ezek a fegyverek bőségesen elegendők az emberiség elpusztítására. A jelenlegi katonai költségvetés célja, hogy tovább növelje a fegyverek pusztító kapacitását, anélkül, hogy ezzel katonailag valamit is “nyernének”. A jelenlegi pusztító kapacitást változatlanul fenn lehetne tartani a katonai költségvetés összegének 22 milliárd dolláros csökkentésével. A költségvetési összeg 9 milliárd dollárra való további csökkentésével még mindig elegendő nukleáris elrettentő erő állna az Egyesült Államok rendelkezésére, de Melman a mérsékeltebb kiadás- csökkentést helyezi érdeklődése középpontjába, mert politikailag ezt reálisabbnak tartja, a tárgyalásoknak ebben a szakaszában. A roppant méretű fegyverkezési költségvetés “gazdasági pangást idézett elő. Amerika legfontosabb termelő erejének kétharmada —> mérnökei és tudósai — inkább a katonai, mint a békés célokat szolgáló termelésen dolgoznak.” Nyugat-Európa gyorsabb fejlődése, Melmanék szerint, nagyrészben annak tulajdonítható, hogy nagyobb súlyt helyeznek a békés célokat szolgáló termelésre és kutatásra, mig a katonai célokat szolgáló termelésre kisebb figyelmet fordítanak. Melman munkatársai a különféle programok egész seregét dolgozták ki a 22 milliárd dollár konstruktiv felhasználására, amelynek a megtakarítását javasolták. Az ő terveikben ezt a hatalmas összeget az oktatás kiszélesítésére, városok fejlesztésére, stb., fordítanák, mig ezzel párhuzamosan a tömegek vásárlóerejét is növelnék az adóengedményekkel. “Gazdaságunk átirányítása” lehetővé tenné a számunkra, hogy végleg megszüntessük a szegénységet és 38,000,- 000 amerikait megszabadítsunk gazdasági nehézségeitől. Ezzel a hazai piac egyötödének a kifejlesztésére is lehetőség nyílna, melyet ezek a tömegek képviselnek. Melmanék álláspontja jelentős előrehaladást jelent az 1962-ben előterjesztett amerikai és angol békebarátok javaslatával szemben. Ezek abból a hamis feltevésből indultak ki, hogy az Egyesült Államok katonai fölénye nyomasztó, ami tulajdonképpen a háborús gyújtogatok hazugsága volt csak, de ami lehetővé tette, hogy a lefegyverzési lehetőségekkel kapcsolatban a borúlátás légkörét vonja azok köré, akik elhitték. Melman nem esett ebbe a hibába és ezért ő a két tábor katonai hatalmának az egyensúlyát feltételezve közelítette meg a problémát. A Melman-terv formailag egyoldalúnak tekinthető —, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államoktól követeli először a katonai költségvetési kiadások csökkentését. De ez nem azonos az ugyancsak egyoldalúnak nevezett angol javaslattal, amely teljesen egyoldalú nukleáris lefegyverzést követel hazájától. Lehet, hogy ez a javaslat angol szempontból elfogadható, lehet hogy nem, de az biztos, hogy irreális a két vezető nukleáris hatalom bármelyike szempontjából is. Melman javaslata szerint a fegyverek megmaradnának, csak további ki- fejlesztésüknek vetnének véget. Ilyen körülmények között — a Columbia University professzora szerint—a Szovjetunió arra kényszerülne, hogy a fejletlen országok megsegítése terén vegye fel a versenyt egy fokozott “amerikai épitőprogrammal“, aminek következtében csökkentenie kellene katonai kiadásait, mert ha ezt nem tenné meg, akkor “másodrendű politikai és gazdasági hatalommá süllyedne.” A magam részéről nem egészen értek egyet a javaslat okfejtésével, de annál inkább egyetértek a következtetésével, hogy a Szovjetunió követni fogja a mi példánkat a fegyverkezési kiadások csökkentése terén. Melmanék kiadáscsökkentési javaslatának kétharmad része pusztán csak azt küszöbölné ki, amivel Kennedy elnök a katonai költségvetés összegét emelte. A Szovjetunió, vonakodva ugyan, de szintén emelte katonai kiadásait hasonló arányban, ha nem is hasonló összegben. Politikájának egész iránya arra mutat, hogy örömmel ragadná meg az alkalmat a felesleges kiadások eltüntetésére. Én az általános és teljes lefegyverzés hive vagyok, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete egyhangúlag elfogadott. De a lefegyverzési tárgyalások amerikai megbízottai a bonyolult felügye» leti és ellenőrzési tervek hálójában vergődnek: vagyis a saját csapdájuk foglyai. A költségvetéá, kiadások csökkentésének az Egyesült Államok részéről történő egyszerű kezdeményezése lehet, hogy megmutatná a kivezető utat a lefegyverzési tárgyalások zsákutcájából, anélkül, hogy kormányunk formálisan feladná helyszíni ellenőrzést követelő elképzeléseit. De talán Melman professzor és munkatársai számításba veszik, hogy a következő kiegészítő szakaszt iktassák be tervükbe: Kennedy elnök javasolja Kruscsev miniszterelnöknek hogy mindketten egyidejűleg jelentsék be katonai költségvetési kiadásaik egyenlő arányt» csökkentését.
