Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-31 / 44. szám
Thursday, October 31, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 IMEGHALÁS AMERIKAI SZINVONEA Az erről szóló könyvnek és visszahatásának ismertetése Már igen sok szó esett arról, hogy mi hozta létre és mi tartja fenn az úgynevezett magas amerikai életszinvonalat. Nagy port vert fel mostanában az a nemrég megjelent könyv, amelyben Jessica Mitford szellemesen, maró gúnnyal és metsző humorral ostorozza az amerikai temetések fényűző, külsőséges és üzletszerű megrendezését. “The American Way of Death” cimü adatokkal telitett könyvében Miss Mitford alaposan ráhúzza a vizeslepedőt az amerikai temetkezési vállalkozókra. A könyv nagy visszhangot keltett úgy a nagy- közönség, mint az egyházi vezetők és a temetkezési vállalkozók körében és már a negyedik kiadását nyomtatják, habár csak augusztusban jelent meg. A könyv széles pártfogásra talált a különböző felekezetű papoknál, akik már eddig is erősen kifogásolták a modern temetéseknél szokásos és a vallás eszméinek ellentmondó pogányjellegü halott- imádást, a bebalzsamozást, a kozmetika használatát, a cifra koporsókat, ehelyett az olcsó, egyszerű temetési szertartást tartják méltóbbnak. A könyv írója számos bizonyítékkal, leplezi le azokat a szentimentális üzleti cselfogásokat, amelyekkel a gyász sújtott családokat túlzott költekezésre csábítják. A temetkezési vállalkozók támadása A temetkezési üzletág számos "képviselője méltatlankodva zudult fel a terhelő bizonyítékok súlya alatt és többoldalú támadást kíséreltek meg az iró ellen. Avval vádolták, hogy amit a fényűző temetésekről irt, az vallásellenes. A National Selected Morticians szervezet ügyvezető igazgatója, Wilber M. Krieger azt a mérges kijelentést tette, hogy Miss Mitford az Amerikában szokásos temetések helyett “olyan temetéseket akar bevezetni, mint amilyeneket a Szovjetunióban és más kommunista országokban tartanak.” Ments Isten! Még elképzelni is rossz, hogy ilyesmiben utánoznánk a kommunista országokat! Ugyanennek a szervezetnek az oktatója (educational director), dr. Charles M. Nichols a szakma számára kritikát irt a könyvről és ebben Miss Mit- fordot az olcsó temetést hirdető szervezetek, a temetkezési egyletek “propagandistájának” nevezte. Mások azt panaszolták, hogy Miss Mitford nem értékeli a gyászszertartásoknál feltüntetett pompát, amely egyike az élet “szépségeinek”. Egy jónevü newyorki temetkezési vállalat igazgatója úgy nyilatkozott, hogy egyszer egy ilyen-olyan nyavalygó lelkész arról panaszkodott, hogy a temetéseknél túl sok hangsúlyt fektetnek az érzelgős szentimen- talizmusra. Erre ő azt válaszolta, hogy “ha megölöd a szentimentalizmust, fölfordulhatsz. A világ a szentimentalizmusból él.” A lelkészek többsége azért mégis Miss Mitfordnak ad igazat, mert már régóta mondják, hogy az emberi élet felértékelését nem a koporsó minősége, vagy a koszorúk száma határozza meg. Még a lélektanra is hivatkoznak A temetkezési vállalkozók többféle módon intéznek ellentámadást ezen évi 2 milliárd dolláros üzletággal szemben egyre jobban felhalmozott vádakra. Még attól sem riadnak vissza, hogy a modern pszichoanalízis érveit felhozzák mentségükre. A világ legnagyobb temetkezési intézménye, a Glendale, californiai Forest Lawn Memorial Park Assn., mely valóságos temetkezési szupermarket, ahol a temetéstől a sírhelyig, jó, borsos dijak ellenében, a vásárlót a modern kiszolgálás legfény- íizőbb ellátásával dédelgetik. Hogy a szerencsés vásárló nem tudja élvezni ezeket a pazar előnyöket, az az ő baja. Ennek a privát temetkezési nagy- vállalatnak az alelnöke, Frederick Llewellyn, ezt a megkapó lélektani megállapítást tette: “Bizonyos logikus és tárgyilagos megfigyelők azt próbálják másoknak megmondani, , hogy miként viselkedjenek olyan emocionális lelkiállapotban, melyben a logika nem a legjobb orvosság.” Az emberek lelki egyensúlyáért aggódó úriember és üzletágának más szóvivői azon a nézeten vannak, hogy a temetési pompa a szertartások iránt érzett “mély emberi érzést” fejezi ki és hogy “a módon felüli temetési költekezés, voltaképpen enyhíti a hátramaradottak gyászát.” Valóban megható a pénzügyeknek az emberi érzésekkel vont ilyen párhuzama! Lelkészek is elítélik a temetési pompát A temetéseknél alkalmazott egyre nagyobb fény üzés és szükségtelen költekezés következtében fájdalmas látni, hogy sok szegény ember, aki egész életében nyomorban élt és nem engedhetett meg magának egy jó ruhát, vagy színházat, vagy vakációt. Cadillacban megy a temetőbe és család) adósságba veri magát a temetési költségek miatt. A newyorki St. John the Devine. székesegyház kanonoka, Rev. dr. Howard A. Johnson élesen elitélte a halottak kikészítésénél alkalmazott Ízléstelenségeket, amelyekkel a halottat élőnek igyekeznek feltüntetni, habár a sok preparálással ide- genszerü bábbá változtatják a szeretett halott maradványait. Egy interjú alkalmával említette, hogy hitközségében egy házaspár előre intézkedett a temetéséről és mivel józan emberek voltak, egyszerű fenyőfakoporsókat rendeltek, amelyeket évekig a padláson tartottak. “A férfi halt meg először,” folytatta Johnson kanonok. “Emlékszem, amikor megmutattam a temetkezési vállalkozónak a minden cicoma nélküli deszkakoporsót, az néma meghökkenéssel bámulta. Végre igy kiáltott fel: ‘még csak matrac sincs!’ Erre én azt kérdeztem tőle: ‘Tudna nekem csak egy jó okot is felhozni, hogy miért szükséges a matrac?’ Nem tudott felelni rá.” Johnson kononok még sok részletbe bocsátkozott a temetéseknél divatban lévő helytelen és hamis, a halált letagadni igyekvő szokásokról. Kifejezte ugv az egyházak, mint mások véleményét arról, hogy ha csukott koporsóval'búcsúztatják a halottat, akkor a rokonok emlékezetében az eltávozott élő képe marad meg, amellett szükségtelenné teszi a temetési kozmetikus alkalmazását. A szemfedéllel letakart ravatal pedig a koporsó luxuski- állitását teszi szükségtelenné. A National Council of Churches jótékonysági osztályának vezetője, Rev. Thomas K. Thompson is hasonló’ véleményen van. Azt mondta, hogy helyesebb lenne a díszes koporsókra, balzsamozásra, kozmetikára és virágokra költött összegeket tandíj alapokra, orvosi kutatásokra vagy az elhunyt szivéhez közelálló más ügyek támogatására fordítani. Igen ám, de a temetési üzletnek sok mellékvállalata is van s azok sem adják fel könnyen a busás hasznot hozó és egyre kiterjedő vállalkozásaikat, miss Mitford megemlíti, hogy a temetkezési ipar szaklapjaiban divatos és elegáns halottas ruhákat, sőt még cipőket is hirdetnek a gumihabbal töltött WWWWUVUWVWWWWWWtAAftMVWWWWWWWV* Szenátusi hangok a német kérdésről koporsópárnák és matracok mellett. A virágkereskedelem nagy részét is a koszorúk és temetési virágdíszek alkotják. Ezen üzletágak képviselői mindent megtesznek, hogy a gyászbaborult rokonság érzelmeit kellően kihasználják saját üzleteik gyarapítására. Mit lehet tenni? Jessica Mitford leírja, hogyan alapította meg férjével együtt, évekkel ezelőtt Berkeley, Cal.-ban, a Bay Area Funeral Society temetkezési egyletet, amelynek tagjai bizonyos temetkezési vállalkozókkal csoportosan megállapodnak olcsó és egyszerű temetésben. A szükség előtt megtett intézkedés megadja a módját annak, hogy a tagok körülnézhessenek, amig megfelelő, jutányos temetési szolgálatra találnak, amelyet gyász esetében semmi esetre nem tudnának megtenni. A könyv megjelenése óta a temetkezési egyletek mozgalma az egész országban fellendült és azok is, amelyek már eddig működtek, számos uj jelentkezőre találtak. Ernest Morgan a chicagói Continental Assn, of Funeral és Memorial Societies (temetkezési egyletek társulata) igazgatója, úgy nyilatkozott, hogy az országban és Kanadában már 60 vagy 70 ilyen egylet működik, több mint 100 ezer taggal. A temetkezési egyletek gondolatával már egyes szakszervezetek is foglalkoznak, különösen azért, mert minden alkalommal, amikor a szakszervezetek temetési járulékait felemelik, a temetési költségek is emelkednek és az elhunyt tag hátramaradottainak semmi sem marad a szak- szervezeti segélyből. Washington, D. C.-ben a Minden Szentek Unitárius templom temetkezési egyletének azelőtt 350 tagja volt. A könyv kibocsátása után 200 uj tagot vett fel. Miss Mitford saját szervezete naponta 100 érdeklődő telefonhívást vagy levelet kap. A fent- emlitett chicagói Continental Assn “Manual of Simple Burial” cimü kiadványa, amely az országban fennálló temetkezési egyletek névsorát tartalmazza, teljesen kifogyott. Mindez annak a nagy érdeklődésének köszönhető, amelyet Miss Mitford könyve felkeltett olyan irányban, hogy mindanyájunk* kai előbb-utóbb szembenéző ‘gyászesetekben, legalább a szükségtelen kiszipolyozásnak elejét lehet venni. A részleges atomtilalmi egyezmény megkötése után uj lehetőségek nyílnak a béke megvalósításához szükséges nagyobb és fontosabb lépésekre. A megoldásra váró kérdések központjában Európa áll és ezek között is Németország foglalja el a fő helyet. A kettéosztott Németország kérdésében Washingtonban még mindig azon a hajthatatlan állásponton vannak, amelyre Konrad Adenauer Nyu- gat-Németország most nyugalmazott kancellárja kényszeritette őket. A szélsőséges, a szocialista államoktól elkülönítő politikát folytató volt kancellár olyan bizarr helyzetet teremtett Nyugat-Német- országban, hogy bár szükségesnek találják Kelet- Németországgal évi félmilliárd dolláros kereskedelmet folytatni, politikailag úgy tekintenek reá, mintha az országnak ez a része nem is létezne. Az atomtilalmi egyezmény is nagy gondokat okozott Adenauernak, mert valahogy attól tartott, hogy idővel ebből Kelet-Németország hivatalos elismerése következik. Hans J. Morgenthau profesz- szor igy irt erről a New York Times-ban: “Habár a gondosan megfogalmazott szövegben a Kelet- Németország elismerését célzó -lehetőségnek a leghalványabb árnyéka sincs, a szerződés nyilvánosságra hozatala majdnem hisztériát keltett Bonnban. Az Egyesült Államok elnöke kénytelen volt személyes levelet írni Adenaueur kancellárnak. A külügyminiszternek Bonnba kellett utaznia, ugyanígy a helyettes külügyminiszternek és a honvédelmi miniszternek is. Az utóbbinak Adeanuertól egy órán át tartó leckéztetést kellett meghallgatnia az atomcsend veszélyéről, anélkül, hogy egy szót is közbe vethetett volna.” Morgenthau professzor ezzel fejezi be a cikkét: “Adenauernek ez a dédelgetése — és az, hogy nézetei rendszeres meghallgatásra találnak -— arra vezette Wayne Morse oregoni demokrata szenátort, .hogy a szenátusban vádat emeljen, hogy ‘olyan külpolitikai helyzetbe manővereztük magunkat, hogy az ország vezetősége, nem mer Európában semmilyen lépést tenni, mielőtt nem tisztázza azt Ade- nauerrel. Itt az ideje — folytatta Morse szenátor —, hogy olyan nyilatkozatot adjanak ki, amely az amerikai külpolitikát függetleníti Nvugat-Né- metország külpolitikájától.’’ Washingtonban is érzik a szükségét a lényeges irányváltozásnak a német kérdést illetően. Erre ja például szolgálnak azok a nézetek, amelyek az utóbbi hetekben megnyilvánultak. A szenátusban egyre inkább kérdőre vonják a kormánynak a német kérdésben elfoglalt álláspontját. Olyan szókimondással, amilyennel nemrég még nem lehetett erről a tárgyról beszélni, Morse szenátor azt a kérdést tette fel, hogy mit gondol a bonni kormány, meddig fogja a világ “követni és tiszteletben tartani azon politikáját, amely nem ismeri el Kelet- Németországot, amikor ennek a politikának sem értelme, sem célja, sem a valósághoz köze nincs? Ami a legrosszabb, ez a politika nem igér semmilyen megoldást Németország egyesítésére.” Más vélemények is elhangzottak a szenátusban, amelyekkel a sajtó nem kívánt foglalkozni. Néhány hónappal ezelőtt Clairborne Pell rhode-islandi demokrata szenátor, mélyenszántó beszédében azt az ajánlatot tette, hogy “kérjünk határozott, megszeg- hetetlen garanciát a kommunistáktól a Berlinbe vezető ut jogára és cserébe ismerjük el a két német kormány létezését és az Oder-Neisse vonalat a Ke- let-német-lengyel határvonalnak.” Sokatjelentő az is, hogy a szenátus többségi vezetője, a montanai Mike Mansfield, valamint a minnesotai Humphrey dicséretüket fejezték ki a beszéddel szemben. Pell szenátor, aki Kennedy elnök személyes jóbarátja és a szenátus külpolitikájának legértékesebb analizálója, úgy nyilatkozott, hogy “az ilyen megállapodás semmi módon nem akadályozná Nyugat-Németországnak általunk garantált védelmét — a kommunisták viszont nem nyernének több jogot egyetlen ember, vagy egy incs terület felett sem, amely felett eddig nem rendelkeznek: Nem lenne jobb, ha tudomásul vennénk és elfogadnánk a két külön német kormány létezését, amig a nemzetközi helyzet annyira megenyhül és olyan békés lesz a hangulat, hogy meg tudunk állapodni egy egységes, felfegyverzetien és demokratikus Németország megvalósításában.?” BUDAPESTEN az 1963 szeptember 30-án rendezett Nemzetközi Kardiológiai Kongresszus anyaga még a Kongresszus ideje alatt könyvalakban megjelent. Már eddig is számos előjegyzés történt az Akadémiai Kiadó kiadásában megjelenő tudományos műre. PAUL’S SHELL SERVICE I GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan I Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PÁL, tulajdonosi
