Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-05 / 28. szám
Thursday, July 11, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 «wvwvwniV'A/wwvwwwr./wwwvvwvwwtsv« ALBERT MALTZ: DÉLUTÁN AZ ŐSERDŐBEN uvvtnMniuwuwn/vn/utfi/tAAAAivvvvuuvwvwuvuv) — Befejező közlemény — — Okvetlenül kell. Képzeld, egy tizcentes gurult a kanálisba. Ha lesz rágógumim, ki tudom pecázni. — Ja? Szóval nekem akarod mindenáron kiszedni, igaz-e? — Halkan nevetett. — Na, kapsz tőlem egy centet, hármat, persze, nem, és azt is visszaadod. — Egy nem elég. Három kell. Mihez kezdek eggyel? Azért nem adnak elég rágógumit, nem érted, anya? Fallonné kiment a konyhába, és az erszénnyel jött vissza. —Összesen két centem van. Meg egy tizcentes a perselybe, ha este a templomba megyek. — Azt add ide. Majd — nagyot tüsszentett—, majd felváltom. Istók zicsi visszakapod. — Nem. Azt nem kapod meg. A két centet odaadta a fiúnak. Charlie morcosán vette át. így nehezebb lesz a dolga, de tudta, hogy az anyjával nem lehet beszélni, ha persely- pénzről van szó. — És vissza kapom mind a kettőt — szólt Fallonné. — Oké. — Már a konyhában matatott, zsineget keresett. — Bizony — fogott bele az anyja a jól ismert, örökös sopánkodásba —, ha azelőtt kérsz apádtól vagy tőlem egy centet, ötöt kapsz. Ha ötöt kérsz tizet adunk. Charlie talált egy gombolyag erős spárgát, levágott belőle három métert, és gyorsan a zsebébe gyömöszölte. — De szegény apád most nyomorék—folytatta az anyja. — Más ember jár, ő meg csak biceg, más nappal dolgozik, ő éjjel, s boldog lehet még azzal a kevéssel is, amit kap. — Oké, anya megyek — szólt Charlie. Választ nem várva, már be is csapta az ajtót maga mögött. Micsoda kínszenvedés ez az anyákkal, morfondírozott, és az apák még rosszabbak. Várhatsz mig az öreged lemond egy pohár sörről, hogy egy tábla csokoládét vegyen a kölykének. VÉGIGSZALADT a háztömb mentén, s tovább a sarkon, a Carmine Street-i cukorkásbolt felé. Vett két doboz “Chiclet”-et, és mind a kettő tartalmát egyszerre a szájába öntötte. Ha nem elég nedves és puha a gumi, nem ragad hozzá a pénz. A Varick felé tartott és szorgalmasan rágott, de csak a jobb oldalon, hogy meg ne fájduljon a foga. Az autóbusz megállónál végighasalt a jeges kanálisrács mellett. Az akna betonfenekét szemét hó és néhány kis tócsa fedte. Módszeresen látott hozzá a pénzdarab felkutatásához, négyzetcentiméterenként vizsgálta végig a kanális minden pontját. Szive nagyokat dobbant az izgatottságtól, és a fejében egy cukrászda kirakatának csábos képe táncolt. Tíz perc múlt el eredménytelenül. Abbahagyta a kutatást, hogy leheletével melengesse egy kifwwvin/x/wwwwwwwx/wwwwvwi/ww« csak tudnia kell. Mondogatta is: — Hisz ez a te apád. A virágok kihullottak a kezemből a betom-a. Apám elvette tőlem a fényképeket és összetépte. Jobbját a vállamra tette: — Segíts le a kocsiról <— mondta. Anyám is odajött s apám már állt, ott mellettem az utón. Olyan kicsi volt, mint én. A kezemet kereste. Hallottam szavait, de alig értettem, mit beszél: — ...egymáson segítve indultunk neki, együtt, az uj életnek. — Láttam rajta, hogy hiszi is amit mond. Éreztem, mennyire harcol a szere- tetemért, bizalmamért. Úgy beszélt velem, mint egy felnőttel. Ezért igy feleltem: — Nem tudom, hogyan sikerül majd. Legfeljebb egy helyett két káposztát “hozok.” Vártam az első korholó szót, de apám csak elnevette magát: — Azt nem csinálod többé. Tanulni fogsz, én meg dolgozom. Ezentúl nem kell majd azokból a káposztafejekből élnünk, amiket összelopkodsz. Meg tudjuk csinálni? ■— Meg ám — feleltem. Szégyelltem előbbi gyengeségemet. Szinte bele- hasitott szivembe, s a sebből most csak úgy ömlött a szeretet, amelyet apám iránt éreztem. Némán lehajoltam s felszedtem a virágokat. Apám csak ennyit mondott: — Köszönöm. csit a kezét. Aztán tovább folytatta a munkát. Már látta, hol van a pénz, félig egy tócsába merült, félig a betonpadlaton feküdt — nehéz cél. Görcsös félmosollyal az ajkán, többszörös csomót kötött a zsinór végére, a csomót körülnyomkodta a rágógumival úgy, hogy alul széles, homorú felület képződjék a zsinqr másik végét a csuklóra kötötte, nehogy ki találjon csúszni a kezéből. Még egyszer belenyomta a gumicsomót a szájába, hogy jó nedves legyen, aztán óvatosan leeresztette a fenékre. Feszült figyelemmel dolgozott, s nem vette észre, hogy egy férfi jelent meg a háta mögött. Negyvenöt év körüli, rongyos emberke volt, arcát pirosra csípte a szél, de máskülönben májbajosan szürke volt a képe. Charlie előbb szerezett a fülével, mint a szemével tudomást róla: a férfi nehezen lélegzett, mint aki nagy terhet cipel. A fiú felpillantott, aztán tovább folytatta a munkát. Most következett a feladat legnehezebb része, arra összpontosította minden figyelmét. A gumikolonc függőónnak túl könnyű volt, valamilyen fortéllyal mégis rá kellett ejtenie a pénzdarabra, hogy hozzáragadjon. Százszor is meg kell próbálnia, mig egyszer végre sikerül. ..A FÉRFI egy percig csöndesen figyelt. Aztán térdre ereszkedett Charlie mellett és reked hangon megszólalt. — Ötvencentes, mi ? ' Nézett lefelé a pénz fölött lógó zsinórra. — így nehéz, ugye ? — kérdezte halkan. Charlie nem felelt. A férfi végigfigyelt még néhány próbálkozást. — Biztosan nagyon megdermedt a gumi ebben a hidegben — jegyezte meg. — Úgy látom, fiú, ez nem sikerül. Pedig sötétedik. Az ilyen munkához megfelelő szerszám kell. így sosem jön ki. — Magát ki kérdezte? Az ember felállt. Hirtelen körülnézett. Senki sem volt a láthatáron. Néhány lépést hátrál é- pett és kigombolta a kabátját. Belülről, bőrszíjakkal a béléshez volt erősítve négy sepriinyélda- rab, egyenként kb. kilencvencentisek, mindegyik végén gumigyűrű, hogy egymáshoz lehessen erősíteni őket. Gyakorolt kézzel állítja össze az egészet. Az utolsó végén egy kis gumiharang. Előrelépett, ügyesen, beillesztette a botot a kanális rácsa közé, és térdre ereszkedve lenyomta a fenekére. — Megmutatom, hogy csinálja a szakember — szólt könnyedén Szeme kerülte a fiú arcát. — Ez csak az egyik módszer, a másik a zsírozó. Zsiro- zóval még karkötőt is kiemelek. De az aprópénzre a szivóharang alkalmas. — Mit képzel maga? — kilátotta Charlie dühösen. — Mit akar itt? —Megmutatom, fiam, hogy csinálja a szakember. __ Menjen innét! — Charlie balkezével vadul megrántotta a férfi karját. Menjen innét! Az ember félretolta s rekedt, rosszkedvű nevetést hallatott. — Mit akarsz? Úgysem tudod kiszedni — mondta. — Minek legyen másé? — Fenét nem tudom! — kiabált Charlie. —- Hagyja békén! Az enyém! Bácsi kérem... — Kapsz tőlem öt centet — szólt a férfi. CHARLIE elszántan húzta ki a zsinói’ját és a zsebébe gyűrte. Aztán fölkelt, a férfi háta mögé lépett, és kegyetlenül vesén rúgta. A férfi fájdalmában felorditott. Charlie azonnal hátrált vagy négy métert. — Ez piszok munka volt —nyögött a férfi, a hátát tapogatva. — Kitöröm a nyakad te kis patkány. Majd elejtettem a botomat. — Egy pillanatig mozdulatlanul, tétovázva nézték egymást. Harminc év volt köztük a különbség, de bizonyos tekintetben megdöbbentően hasonlítottak egymásra. Mind a kettő kicsi volt: a fiú fiúnak, a férfi férfinak. És mind a kettő arca meggyötört, konok. A férfi megint letérdelt, és közben óvotosan figyelte Charlie-t. Lenyomta a botot, de a fejét föltartotta. Charlie határozatlanul álldogált, aztán odaszaladt a járda mellett, egy hókupachoz. A férfi odábbbrukkolt, hogy szemmel kisérhesse. — Ha közel jössz, kitöröm a nyakad — szólt.— Figyelmeztetlek. Tiinj el innét! Most már az öt centet sem kapod meg. Dühös vagyok. Charlie kikapart egy jégdarabot a hókupacból. Teljes erejéből ellenfeléhez vágta. Egy arasznyival célt tévesztett ugyan, de a férfi megijedt, és "botját kirántva, talpra ugrott. Charlie a hókupac mögé húzódott. Reszketett, szemét az ellenségre szegezte, és bemélyitette ujjait a jégkéreg alá. ■— Mindenáron verést akarsz, mi? — szólt a férfi keserűen. Szemét végigjártatta mindkét irányban a sötétedő utcán. — Mit gondolsz öröm ez nekem? — kérdezte hirtelen. — Azt hiszed, passzióból megyek ökölre egy tacskóval ötven centért ? Egy hógolyó térden találta, pontosan ott, ahol kopott kabátja már nem védte. Az öklét rázta, hangja fölcsattant a dühtől. — Ellátom én a bajodat, ha csak az kell, te kölyök! zihálva' elhallgatott. Aztán eldobta a botot és előreszökött. Charlie odábbszaladt előle. A férfi homlokát telibe találta egy szinte tiszta jégből gyúrt hógolyó. Az ember egyik kezével a fejéhez kapott, dühében és fájdalmában majdnem felzokogott. — Na ez, hogy ízlett, te piszok? — kiáltott a fiú. A FÉRFI kergetni kezdte, de Charlie kétszer olyan fürge volt, és úgy ügyeskedett, hogy hóbarikád kerüljön kettejük közé. Egy perc múlva a, férfi megállt, szája nyitva, kezét ziháló oldalához szorította. Aztán egyetlen szó nélkül visszament a kanálishoz, leguggolt és lenyomta a botját. A fiú őrjöngve lendült uj és uj támadásba. Vargabetűt irt le a férfi háta mögött, és futtában odaröppentett egy darab olvadó jeget a nyakába. A férfi összerázkodott, de nem fordult hátra. Fölhúzta a botot, hogy egy másik résen át dugja le. Charlie megint nekiiramodott, most rúgni készült. A férfi káromkodva ugrott föl, amint a fiú ijedtében irányt változtatott, és ki akarta cselezni, elkapta a karját. Most megvolt: erősen markolta mind a két karját. A bot ott feküdt a kanálison kettejük között. — Ki kéne, hogy törjem a nyakad! — kiáltotta, és megrázta a fiút. Megérdemelnéd, hogy kitörjem azt a kis patkánynyakad! De nem teszem. Látod? Kölyök vagy. De értsd meg... Charlie kitartóan rángatta magát, egyszerre kiszabadult s abban a pillanatban rátiport a férfi tyúkszemére. Azzal már el is futott a hókupao biztonságos fedezéke mögé. A férfi elképedte«, nézte, arcát eltorzította a fájdalom. — Szent isten — szólalt meg —, micsoda kia csatornapatkány! Hát bántottalak én téged? Nyúltam én hozzád egy ujjal, mikor a kezem közt voltál? Beszélni akartam veled, ajánlani valamit. — Egy hógolyó mellbe találta. — Nézd mondta. — Nem lesz az enyém, mert nem hagyod. Nem lesz a tied sem, mert én sem hagyom. Egyikünk sem kapja meg. Pedig már sötétedik. Hát én inkább osztozom veled. Kapsz huszonöt centet. í — Nem kell! — kiabált Charlie. •— Az aa enyém, tudja meg! — Egész testében reszketett. — Nem érted, hogy szerszám nélkül sosem lesa a tiéd? — A férfi már könyörgött. — A rágógumid sem ér semmit ilyen hidegben. \ — Akkor is az enyém. I — Édes istenem, hát te találtad, jól van —• szólt a férfi. — De az enyém a szerszám. Én tudom csak kiszedni neked is meg magamnak is. j — Nem kell. 1 — Istenem, hát valamennyit csak kell kapnom belőle! — kiáltott a férfi, hangja elfúlt a szégyentől és keserűségtől. — Ez a foglalkozásom. Ebből élek. Nem érted? Talpalok egész nap. ÉS nem találtam semmit. Valamit kell hogy acj belőle. Muszáj! , | — Nem. A FÉRFI széttárta a karját. — Ó te kölyök, te kölyök! — kiáltotta kétségbeesetten. — Lennél csak tiz évvel öregebb, megértenél. Azt hiszed, szívesen csinálom én ezt? Lennél csak tiz évvel öregebb, tudnék beszélni veled. Megértenél. Charlie ajka elvékonyodott. A hidegtől foltos, fehér arcát elfutotta a düh. — Ha tiz évvel öregebb lennék, összetörném a pofáját — mondta. A férfi kínlódva hajolt le, és fölvette a botot. Sántikálva, kezével a veséjét tapogatva elindult. Sírt. Charlie diadalában reszketve állt, aztán az arcs megkövült. j Besötétedett. fBányay Géza fordítása); ► RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA < " 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y, < ► (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 < | ► Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- 4 ► Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország , | ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva , 1 4* ^ A ,
