Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-10 / 41. szám
16 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 10, 1963 Szalay József Pittsburgh és környéke magyar munkás kolóniáját súlyos csapás érte, amikor október 1-én a halál elragadta soraikból a Duquesne, Pa.-i Szalay József munkástársunkat. Okt. 5-én helyezték örök nyugalomra a görög katolikus szertartás szerint a St. Joseph temetőben, Duquesne, Pa.-ban. Szalay József egyike volt azon keveseknek, akik önzetlenül, őszinte szeretettel, csendesen szolgálták a munkásmozgalmat és a világbékét. 71 éves volt és három hónappal ezelőtt még jó szinben és jó egészségben vett részt egy összejövetelen; majd júliusban kórházba kerül fej műtétre, de az operáció után többnyire eszméletlen állapotban feküdt. Ezt azután betetőzte egy nagymérvű tüdőgyulladás, ami befejezte három hónapi szenvedését. Éveken át tagja volt a CIO-nak, a U.S. Steel Co.-nál dolgozott Duquesne-ban nyugdíjazásáig. Előfizetője és hűséges támogatója volt a Magyar Szónak és a Nők Világának. 1960-ban magyarországi rokonlátogatáson volt és azóta igaz szeretettel beszélt hazai tapasztalatairól és arról a csodás munkáról, amit a magyar nép megteremtett, hogy kiemelkedjen az elnyomatásból és megteremtse a békét, jobb jövőt. Feleségét évekkel ezelőtt elragadta a halál a családi körből; gyermekeit felnevelte és kiiskoláztatta. Négy férjezett leánya és két fia, s azok családjai köztük 15 unoka, megtört szívvel gyászolják. 1910-ben jött az Egyesült Államokba a Zemplén megyei Agárd községből és mint gyári munkás dolgozott egész életében. Duquesne-i magyar munkás barátai gyönyörű nagy virágkosarat, tele piros szekfüvel és rózsával, helyeztek el ravatalánál, melyet valóságos virágerdő borított. Igaz, hü barátot és munkástársat gyászolunk benne. Legyen álma csendes, béke vele, felejthetetlen jóbarát. Emlékét örökké megőrizzük. Szánd Ferenc, tudósitó Szalay József emlékét, aki lapunknak hűséges jó barátja és támogatója volt, örökké megőrizzük. Család jának ezúton küldjük őszinte részvétünket. Meghalt Veres Ferenc Szeptember 28-án, 91 éves korában Palm City, Fla.- ban elhunyt Veres Ferenc. Hajdudorogon született, Clevelandon és Miamiban lakott, 10 éve pedig Steve Blaskónál Palm Cityben. Gyászolja hü felesége Julianna és Jolán Kerekes Blasko. Megemlékezések Soha el nem múló szeretettel gondolok férjemre. Kochlács Sándorra, aki október 12-én lesz 16 éve, hogy erőkre eltávozott tőlem. Emléke mindig velem marad. Kochlácsné, Hammond, Ind. Szeretettel emlékezünk meg a drága férjről és apáról, Herman Józsefről, aki három évvel ezelőtt, 1960 okt. 15-én hagyott itt bennünket örökre. Emlékét örökre szivünkbe zártuk és mindent megteszünk, amit ő is megtett volna. Elejtette a zászlót, amit mi próbálunk tovább vinni. Mrs. Herman és leánya, Rózsika IN MEMÓRIÁM Cziráky Jánosné, 1950 okt. 10, Cleveland, O. Barna Lajos, 1950 okt. 10, Chicago, 111. Bednyák Mary, 1959 október 11, Franksville, Wis. Kochlács Sándor, 1947 október 12, Hammond, Ind. Szabó Mary, 1954 október 13, Gary, Ind. Erőss János, 1956 október 13, Milwaukee, Wis. Kish Lajos, 1958 október 14, Detroit, Mich. Herman József, 1960 október 15, Hellertown, Pa. ijiimniiiiiiiiiMiimiimiiiimiiuiiiiidiiintniiiiiiiiimiimiinniiimiiHinimiiniHiimitiimuan PAUL’S SHELL SERVICE GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan I Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonos; ^ nun itni,mi. limit..................................................................................................................................................... \m«vM vwwwwwwvwwwwwwwwwvvvwvw AMERIKAI MAGYAR SZÓ ^ <’ !; 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. !> Tisztelt Szerkesztőség! ;! Í Én is hozzá akarok járulni az 1964-es naptár előállitásához. Mellékelek $..................-t. 1; * <• Kérem, hogy nyomtassanak részemre.......... !! ;! példányt a naptárból. Mellékelek $. ..........-t. 1 * :: £ Név: i................................................................... | Í •’ <; Cim: ..... . .,.. í........................................ !• !! !• vwwwvwvwwwwvww*wvww*vwwvvwvwwww A Detroiti Petőfi Kör október 26-án, szombaton esíe 7 órakor NAGYSZABÁSÚ SZÜRETI MULATSÁGOT rendez saját helyiségében, 8124 Burdeno St. alatt Szőlőlopás—Birósági eljárás—Magyar táncok Kitűnő ételekről és italokról gondoskodik a rendezőség A zenét Szilágyi Dezső és zenekara szolgáltatja Vacsorát már este 6 órától felszolgálnak Figyelem, Cleveland és környéke! Október 19-én, szombaton este a Buckeye Social & Educational Club NAGYSZABÁSÚ KÁRTYAPARTYT rendez a 13700 Kinsman Rd. alatti Russian Hallban Kávét és süteményt szolgálnak fel Adomány 50 cent Elvárják a clevelandi és környéki magyarság támogatását Misley Ferenc Sajánlattal vettük hírül, hogy launk régi, hűséges olvasója, Misley Ferenc, Fairmont, W. Va.-ban hosszú betegség után, szeptember 18-án a kórházban elhunyt. Gyászolja őt szerető felesége, Julia és családja. Misley munkástárs egész életében bányában dolgozott és fiatal kora óta mindig öntudatos munkás volt, harcolt a bányászok megszervezéséért és küzdött a jobb megélhetésért sajátmaga, családja és munkástársai részére. Ezért családját üldözésben részesítették a McCarthyzmus idején. Őszinte részvétünket küldjük szerető családjának és emlékét mindig megőrizzük. Szepessy József Sajnálattal tudatjuk, hogy szeptember 25-én, Cleveland, O.-ban elhunyt Szepessy József, lapunk hü olvasója és minden haladó megmozdulás támogatója. Szepessy munkástárs elhunytakor 78 éves volt. Nagy részvét mellett temették el szept. 28-án. Gyászolja őt hü felesége, leánya, fia és családja, akiknek ezúton küldjük részvétünket. Emlékét mindig megőrizzük. Buckeye Social & Educational Club taggyűlést tart a hónap első szerda estéjén nyolc órakor, a hónap többi szerda estéjén előadások és szórakozás. Minden harmadik szombat este kár- tyaparty vágj’ születésnapi ünnepély. — Cim; 13700 KINSMAN ROAD, CLEVELAND, OHIO BETEGEINK Delbó Pál, kedves tagtársunk kórházban van. Sti- metz Anna a kórházat már elhagyta és otthonában van. Mindkettőjüknek mielőbbi biztos felgyógyulást kívánunk. A Detroiti Petőfi Kör Gyűléseit tartja minden hónap második vasárnap délután 3 órakor 8124 Burdeno Street alatti helyiségében. Ugyanakkor lehet tagsági dijat befizetni, valamint a lap-hátralékot is rendezni. Uj könyvekkel kibővített könyvtárunk tagságunknak díjtalanul rendelkezésére áll A NŐI CSOPORT társasestélyt rendez október 19-én, szombaton este 8 órai kezdettel. Társasjáték, utána finom házilag készült sütemények és kávé. A rendező tagtársnők szeretettel várnak mindenkit. NAGYSZABÁSÚ SZÜRETI MULATSÁGOT rendezünk október 26-án, szombaton este a Klub helyiségeiben, 8124 Burdeno Street alatt. Figyelem Newark, N.J. és környéke! Október 20-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel igen érdekes előadás lesz 580 South 12 St. Newark, N.J. címen lévő Presbyterian Church-ben. Az előadás címe: Magyarország és az Egyesült Nemzetek, előadó: Csatorday Károly, nagykövet, Magyarország állandó ENSZ-képviselője. Az előadáson mindenkit szívesen lát a Newark Rendező Bizottság. Pittsburgh! jelentés Az elmúlt vasárnap délután összejöttünk Pika mun- kástársék lakásán, hogy megtartsuk a detroiti lapkonferencia beszámolóját. Sajnos kevesen jöttek el, de azért néhány órán át érdekes eszmecserét folytattunk a lezajlott konferenciáról. A finom vacsora elfogyasztása után, amelyet Mrs. Pika készített és adományozott, gyűjtést rendeztünk sajtónk javára, a kvótánkra, melynek eredményét, $8-t itt küldünk. F. Sand, tudósitó Helyreigazitás Lapunk október 3-i számában, a Tisztelt Szerkesztőség oldalon “Bebrits ifjúsága” címmel megjelent levélbe sajnálatos hiba csúszott. A szövegben az állt, helytelenül, hogy amikor Bebritsre bízták a temesvári Józsefvárosi Állomás forgalmi vezetését, akkoriban 8 vonatnál több futott be a pályaudvarra naponta. A helyes szöveg igy szól: “...ahová több mint nyolc vasútvonal futott be.” Szives elnézést kérünk a levél írójától, G. Miklóstól. Los Angelesi Magyar Munkás Otthon 1251 S. St. Andrews Place. — Telefon: RE 5-9532 Minden kedd este 8 órakor a Női Kör teaestélye. Minden hónap első kedd estéjén a Munkás Női Kör gyülésezik. Minden hónap második kedd estéjén a Munkás Otthon taggyűlése. Minden hó 3-ik kedd estéjén kulturelőadás. Minden hó 4-ik kedd estéjén a lapbizottság gyülésezik. Vendégeket minden alkalommal szivesen lát a Vezetőség Clevelandi üzleti kalauz Lapodat segíted, ha a hirdetőinket támogatod! CUivIau I aiimJwii BOROSS LÁSZLÓ, tulajdonon ohirloy Laundry Telefon: wa 1-9466. — 12907 UNION AVENUE, CLEVELAND, OHIO Ruhák, öltönyök, stb. tisztítása különleges eljárással saját üzemünkben. AL VAS Shell Service ™ Ä“ Delco Batteries — Firestone Tires — Brake Service. — Tune ups. — Galgany Confectionery SLTóhe,„E“a4 Az Amerikai Magyar Szó és a Nők Világa Is kapható, valamint magyar és amerikai könyvek, magazinok, újságok, cukorka és cigaretta. Cincar Home Improvement and Service Company Home Improvement and Real Estate. Tel.: EV 2-607t Házak modernizálása, átalakítása “a pincétől a tetőig* Jakab-Toih 8 Oo. gyászolók kényelmére. — 12014 és 11713 BUCKEYB ROAD, CLEVELAND, O. Tel.: CE 1-0384 és WA 1-442L Louis A Bodnar & Son jL”e,krai3929 LORAIN AVENUE, CLEVELAND. O. — Telefoni MElrose 1-3075. — A west-sidei magyarság és munkásság elismert temetkezési intézete. — Jutányos árak Éjjel-nappal mentőszolgálat Buckeye Jewelers S5£síkLórák és :ijan‘ 11611 BUCKEYE ROAD — CLEVELAND, OHIO Guaranteed Auto Service Inc« 8701 Buckeye Rd., Cleveland, O. — Telefon: CE 1-1862. Body és fender javítások. — Festés és tolatás. — Auto-frame összeszerelés. — Tulajdonos Jerry Roman Lorain Heights Hardware 11410 LORAIN AVENUE. CLEVELAND, OHIO Festékek, viManyfelszerelési cikkek és építkezési vzj,- áruk raktára Urban’s Flowers 11529 BUCKEYE ROAD, CLEVELAND, OHIO — Virágok minden alkalomra —