Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-03 / 1. szám

10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 3, 1963 I Magyarország j Gerencsér Miklós: Kis I Eé &!ÜT EMBER TERVEZ, a hófúvás végez. így tör­tént, hogy eredeti célom elé torlaszokat emelt a korai tél, félúton fedél alá kellett menekülnöm, s a rossz idő három napig Bezi községben marasz­talt. Szerencsére akadtak jó ismerősök, akiknél szives örömest el tanyázik a vándor, mert errefe­lé nem szokás kelletlenül fogadni a vendégeket. S mivel három napba rengeteg beszélgetés be­lefér, irnivalót is adtak a vendéglátás mellé. Ahány ember, annyi riport, egyik érdekesebb, min a másik. Fontolgatás közben, hogy a beszél­getőtársak közül melyiket is válasszam, önként akadt a ceruza hegyére a község főagronomusá- nak neve. De mielőtt az olvasót is összeismertet­ném vele, hadd szóljak előbb a faluról, amely most csendesen lapul a hó alatt, második napja. Csak telefon köti össze a világgal, s újság híján a rádiót hallgatják naphosszat. Bezi — állítólag besenyő település, a neve is innen származik — apró község a csornai járás­ban. Kilencszáz lélek 1300 hold föld. Hire nem volt, se jó, se rossz. Egyszerűen nem beszéltek róla. Csak az utóbbi esztendőben került szóba mind gyakrabban, a megyeszékhelyen is úgy kezdték emlegetni, mint gyorsan fejlődő, okosan gazdálkodó termelőszövetkezetet. Azért kerestem meg Erdélyi Mihályt, a főag- ronómust, hogy közelebbi képet kapjak a falu­ról a jó hírek nyomán. Igaz, órákon át beszélget­tünk a gazdaságról, erről is lehetne írni érdeke­seket eleget, de az ember érdekesebbnek bizo­nyult, sorsa még dióhéjba sűrítve is tanuságtétel jelenünk s a közösség jól felfogott érdekei mel­lett. LEGSZEMBETŰNŐBB tulajdonsága a kiapad­hatatlan munkakedv, a szellemi fürgeség, a meg­lepő tájékozottság közelebbi és távolabbi dolgok­ban egyaránt. A mesterség legfrisebb fortélyait éppúgy ismeri, mint a vadonatúj vicceket. Ha kell, baromfit olt, ha kell, traktort vezet, akkor sem jön zavarba, ha éppen másfél mázsát kell megemelnie — “súlyos egyéniség”, ahogy a de­rékra nőtt férfiakat szokták tréfásan emlegetni. Mintha 41 esztendejében csak az élet javából jutott volna neki. Boldog ember. De nem volt mindig boldog. El is vesztette volna a közösség számára a reménytelenség, ha sovány esztendei­ben nem bízik a józan észben. Szülei kuláklistára kerültek, s mivel öregek, ő művelte a földjüket, éppen olyan parasztként, mintha nem lett volna meg a diplomája a Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Akadémiáról. Nem lázongott, inkább saj­nálkozott. Beszolgáltatta, amit a törvény köve­telt tőle, ugyanakkor látta, hogy a túlzások árta­nak annak az ügynek amelynek őt ellenségévé nyilvánították. Amikor jelentkezett a szövetke­zetbe, sokan meglepettén kérdezték tőle: — Éppen te ?! — Igen éppen én — bólintott rá, s akkor már pontosan tudta, hogy csak a látszat adhat okot a csodálkozásra. Négy évvel később, ebben a no­vemberi télben, amikor már a bizonyításon is túl van, igy beszél az indokokról, amelyek közeledés­re késztették személy szerint őt, származásától, osztályhelyzetétől függetlenül: —TUDTAM ÉN, hogy miért lepődtek meg az emberek. Hiszen a szót, hogy likvidálás, velem együtt ők is ismerték, és az értelmét nekem sem kellett kétszer megmagyarázni. De ettől függetle­nül: mezőgazdász vagyok, a kisüzem csődjét vi­lágosan láttam, és igenis készültem rá, hogy hasznát vegyem tudásomnak. Elvégeztem az is­kolát. Később a front, utána hadifogság, aztán itthon gürcölni magányosan, túrni a földet azon­mód, ahogy a régi fatengelyes világban csinálták — nem erre vágytam én. Bíztam volna abban, hoev megint kapitalizmus lesz? De hiszen ott likvidálják igazán a kisgazdaságot. Nincs nekem bekötve a szemem. Akármerre nézek: Ameriká­ra. Angliára, Franciaországra, Nyugat-Német- országra, vagy a szomszédos Ausztriára, minde­nütt nyuszit a paraszt, fölfalja a tőke. Ma már talán nem hangzik furcsán a szájamból, de ezer­nyi számvetés után mindig arra lyukadtam ki, hogy a szocialista nagyüzem megváltás a pa­rasztnak, még a volt kuláknak is, mert úgy hoz újat, hogy nem zúzza szét, hanem viszi magával, emeli az embereket, hiszen ez az értelme. Tanulásakor is, a nagyüzem volt a modell, arra oktatták őket, ami az iparhoz teszi hason­lóvá a mezőgazdaságot. Legtöbbjük előtt az a jövő állt, hogy mehetnek cselédkönyves gazda­tisztnek valamelyik uradalomba, ő nem akart menni. Tanítani akart. Meg is kapta Szekszárdra a tanári kinevezését, innen vonult be katonának. Hogy mégis vérbeli szakember lett, erről igy vall töprengve, szinte önmagának: — Nem vonzott semmiféle uradalom. Ismer­tem a meghajszolt cselédeket is, az urakat is, akiknél vonakodtam alkalmazott lenni. Boldogu­lásom könyörtelenül összefüggött volna a cse­lédek hajszolásával. Fáztam én ettől. Most meg mi a helyzet? Úgy érzem, az én esetem tipikus példája annak, amikor az ember nem a világné­zet, hanem a mesterség felől indul el a szocializ­mus felé, aztán később a világnézete a minden­napi munkájához igazodik. Ebben egyúttal az is benne van, hogy nincs apelláta; a mai rendszer elképzelései nem mondvacsináltak, hanem az élet célszerű követelményei hozzák magukkal a tennivalókat. Aki egy picit odafigyel, annak ész­re kell ezt venni. Nem vagyok alkalmazott. Egyenrangú gazdának vallhatom magam a szö­vetkezet többi tagjával együtt. Nem irányitok cselédeket, következésképp senki nem parancsol­ja meg a fizetésemért, hogy parancsoljak. Per­sze, ezek csak szavak. De az életben akkora a je­lentőségük, hogy ki sem mondható. Csak egyet említek: a falu valamennyi lakója személyes is­merősöm, a szülőföldem hasznára fordíthatom mindazt, amit tudok. Mertem én remélni valaha, hogy a községem egész határáért felelős leszek egyszer szakmailag, gazdaságilag és megannyi emberi vonatkozásban? A munka sokkal inkább személyes ügyem, mint bármikor volt. Nem zár­nak el a világtól a saját sziik határaim, ugyanak­kor most vagyok igazán itthon, mert az életmó­domnál fogva nem lehetek többé idegen a falum BUDAPEST. — Útjaink építésére, korszerűsí­tésére és felújítására az idén mintegy kétmilliárd forintot költött az állam. Az 1962-es év amolyan határkőnek számit útviszonyaink fejlődésében, mert ebben az esztendőben ériék el, hogy vala­mennyi megyei központot pormentes aszfaltút köt_ össze Budapesttel. Ezekről a munkákról, az építési költségek felhasználásáról és a jövő ter­veiről beszélgettünk Molnár Jánossal, a Közleke­dés- és Postaügyi Minisztérium ut- és hídépítési főosztályának vezetőjével. Községi utak, kilencvenkét tsz-bekötőut Az idén jelentékenyen növekedett a korszerű­sített úthálózat. Egy év alatt 100 kilométernyi portalanitott aszfaltos vagy bitumennel kezelt felületű ut épült. A legszámottevőbb munka a 2- es számú budapest—balassagyarmati ut Vác és Balassagyarmat közötti szakaszának megépítése, valamint a debrecen—vásárosnaményi ut befeje­ző szakaszának átadása volt. A végső simítások folynak a Mátraháza—Gályatető közötti ut kor­szerűsítésén, és épül a Mátraháza—Párád közöt­ti útszakasz is. A belső vá.rosi építkezések közül kiemelkedik a kaposvári és a miskolci átkelősza­kaszok megépítése, ezeken a helyeken a régi kő­burkolatot korszerű aszfaltúira cserélték ki. Az előző esztendőkben viszonylag keveset köl­töttek a községi bekötő utak fejlesztésére. 1962 volt az első olyan év, amikor az állam nagy ösz- szeget- irányzott elő erre a munkára. Húszmillió forintos állami költséggel 43 kilométeres szaka­szon kilenc ut építését kezdték meg. Ezek közül már el is készült a fürgedi, a polányi, valamint a horvátkúti ut. Mivel a dunántúli megyékben hiányzott a legtöbb bekötő ut, ezért az idén is és jövőre is főként Zala, Somogy, Baranya és Veszprém megyében folytatják a legtöbb ilyen irányú munkát. Növekedett a tsz-bekötőutak száma is. Ez a munka több évre terjed. Az idén 92 tsz számára, összesen 100 kilométeres hosszúságban létesitet­számára, mint ahogy nem is olyan régen még idegenek voltunk. MÁSOKTÓL tudtam meg, hogy Erdélyi Mi­hályt november 7-én kitüntették. A járásból nyolcadmagával megkapta a Kiváló Termelőszö­vetkezeti Tag címét. Mégpedig azokért az ered­ményekért, amelyek alapján az utóbbi évben föl­figyeltek a községre, öntözései növénytermeszté­sük kitűnő hozamokat biztosit, sertéstenyészetük mintaszerű, s ami a fő, nagyon jövedelmező. Mindemellett szilárdan megalapozták anyagilag és szervezetileg a nagyüzemet, a többi között az­zal, hogy fölépítették a minden igénynek megfe­lelő központi majorságot,- s teljesen gépesítettek. Az véletlen, hogy éppen Bezin akadtam el a hóban, de amivel megismertetett ez a rögtönzött háromnapos falukutatás, annak már semmi köze sincs a véletlenhez.. A legszívesebben azt Írnám befejezésül, hogy folytatása következik, mert Erdélyi Mihályon kívül mások is szint vallottak a beszélgetések során, valamennyi vallomást a magukra találás öröme, a kiegyensúlyozott biza­kodás hatotta át. Hát panaszok? — kérdezhetnénk. Panasz is volt, de könnyen orvosolható, a fontos dolgok mellett eltörpülő bajok miatt. S hogy e bajokért senki nem hajtja búnak a fejét, bizonyítja, hogy a Katalin-bálon hajnalig ropták a táncot. Két napig hallgatott a falu a hó alatt, de aztán meg­unta a csendet. Hóesésben igy vallottak tovább magukról. rüBS’w’ssaaHaaaaBiBisBBaBBiaBCHBBaBBaBiaasa A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG nagyjainak szoborcsarnoka létesül a Mezőgazdasági Muzeum ban. A tervek szerint jövőre megnyílik a szobrok első bemutatója a városligeti épület nagy elő­csarnokában. • A BUDAPESTI Rico Kötszermüvek jelentős mennyiségű műanyag vértranszfuziós szereléket exportál. Másik uj terméke a szövött érprotézis. Az üzem jövőre elkezdi a sebvarró anyagok ex­portját is. • OTT FELEDKEZŐ gólyacsoportot tartanak nyilván a biharugrai halastavaknál. Az idén má­sodszor is fészkén maradt három fehér gólya, bár ivadékaik szabályosan útra keltek. Ha zor­dabbra fordul az idő, a madarak a környező paj­tákba, istállókba húzódnak. tek bekötő utakat. Az uj útépítkezések közül a legnagyobb figye­lem a 80-as számú Budapest—tatabányai ut Bu­dapest alatti bekötő szakaszának építkezését kí­séri. Ez az ut, a Kosztolányi Dezső térnél kezdő­dik majd és Törökbálintnál ágazik el, részben Tatabánya felé, részben pedig Törökbálinttól kezdődik majd az uj balatoni autósztráda. Az idén a Budaörs alatti részen dolgoztak a mun­kások, és körülbelül 300,000 köbméternyi föld­munkát végeztek el. December 31-ig megépül az úgynevezett budaörsi hurok. Sopron—Jánosháza—Tapolca A tervek szerint jövőre is kétmilliárd forintot költenek úthálózatunk fejlesztésére és ebből az összegből az ideihez hasonlóan körülbelül 1000 kilométernyi utat korszerűsítenek. Tovább folyik a 2-es számú balatoni ut korszerűsítése. Folytat­ják a fehérvári átkelőszakasz építkezéseit, s má­jus 1-re végleg megszüntetik a fehérvári forgal­mi dugót. Az idei üdülési szezon befejezése után hozzákezdtek a Siófok—Zamárdi közötti útsza­kasz szélesítéséhez, ezt jövőre folytatják és má­jus 31-re be is fejezik. Itt az ut hét méter széles lesz és kétoldalt 50 centiméteres úgynevezett ve­zet ösávot kap. Bélatelepnél átvágták a veszélyes kanyart. Ez a miunka is befejeződik az üdülési szezon kezdetére. Ha az időjárás nem akadályozza az építők munkáját, akkor hamarosan elkészül a Sopron— Jánosháza közötti ut korszerűsítése is, ezzel a Becsből érkező turisták Sopronon, Jánosházán és Tapolcán át közvetlen autóúton érhetnek a Bala­tonhoz. A másik említésre méltó építés a Sirok— Egerbakta közötti munka lesz. Ha ez a szakasz elkészül, akkor a Mátrát korszerű ut köti majd össze Egerrel. Az ut és hidépitő szervek vélemé­ri'-'' a? hoev 1963 végére valamennyi járási székhelyet pormentes, jó ut köti majd össze a mcgyeszekhelyekkel. K. I. EZER KILOMÉTERNYI UTAT KORSZERŰSÍTENEK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom