Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-07 / 6. szám
Thursday, February 7, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD A tengely két vége Amikor Adenauer nyugatnémet kancelár a párizsi Elysée-palotában aláírta azt az egyezményt, amely Franciaország sorsát Nyugat-Németorszá- géhoz láncolja, kijelentette: “Ez életem legszebb níipja". De Gaulle tábornok a szerződés aláírása után széles mosollyal fordult a kancellárhoz: “Nagyon, nagyon elégedett vagyok!” Adenauer nyomban visszaadta a bókot: “Minden szava megfelelt várakozásainknak.” A közös nyilatkozat és az egyezmény katonai gazdasági és politikai téren egyaránt szoros együttműködést ir elő Bonn és Párizs között, s nem alaptalanul ir a két ország sajtója szinte államszövetségi kapcsolatokról. Annyi bizonyos, hogy Franciaország történelme során még sohasem vállalt idegen hatalommal szemben olyan megkötöttséget, mint most De Gaulle és Adenauer paktumában. A leglényegesebb a militarista együttműködés,, már-már összefonódás: a szerződés kimondja, hogy a francia hadseregnek és a Bundeswehrnek a jövőben közös stratégiai és taktikai elgondolások alapján kell működnie. Közös hadműveleti kutatóintézetet hoznak létre. A hadügyminiszterek negyedévenként, a vezérkari főnökök évenként legalább hatszor találkoznak, hogy összehangolják a két hadsereg fegyverkezését. Közösen kísérleteznek ki és gyártanak fegyvereket. Fokozzák a “személyi cseréket” a két hadsereg között, időnként teljes alakulatok cseréjére is sor kerül. Ez annyit jelent, hogy a francia fiatalokat katonai szolgálatuk idején a Bundeswehr alakulataihoz vezényelhetik, s a bonni tábornokok elküldhetik katonáikat a francia hadseregbe. Újabb katonai raktárakat és gyakorlótereket bocsátanak egymás rendelkezésére — gyakorlatilag megnyílik a Bundeshwehr és a Luftwaffe előtt egész Franciaország. És ez még nem minden. Azt lehet mondani, hogy még súlyosabb horderejű az, ami nincs benne a szerződésben. A nyugatnémet Welt megjegyezte: “Nem a Párizsban kiadott hivatalos közlemények az érdekesek, hanem azok a tervek, amelyekben a két öregur négyszemközt megállapodott egymással.” A négyszemközt kötött “üzlet” lényege: Franciaország nemzeti atomütőerőt hoz létre Nyugat- Németország közreműködésével, s az atomfegyvert átjátssza a Bundeswehrnek is... Logikus, hogy ha Franciaország a sokoldalú atlanti atomerő amerikai tervével szemben a nemzeti atomfegyverkezés mellett tör lándzsát, nem tagadhatja meg az önálló nukleáris fegyverkezés jogát Nyugat-Németországbtól sem. És ha Párizs és Bonn ezzel mégiscsak kicsikarja az atlanti hegemóniáját féltő Egyesült Államoktól azokat az atomtitkokat, amelyekkel lemaradását behozhatja, annál jobb. . . Mindenesetre De Gaulle és Adenauer egyaránt atombombát követel magának^ saját nagyhatalmi politikájának alátámasztására. Ezen az egyetértésen belül azután már más lapra tartozik, hogy melyik fél fizet magasabb árat, melyik “cégtárs” húz nagyobb hasznot a közös vállalkozásból. Az. Adenauer szócsövének tekintett Bonner Rundschau szerint mindenesetre a kancellár az, aki reméli, hogy De Gaulle Nyugat-Né- metország számára is kikaparja az “atomgesztenyét” az atlanti politika egyre jobban izzó parazsából .. . Messzemenő együttműködést ir elő a paktum a két ország külpolitikájában is. Lényegében Franciaország nem hozhat önálló döntéseket anélkül, hogy' előzőleg meg ne kérdezné a bonni kormány véleményét. A szerződés hangsúlyozza, hogy ez mindenekelőtt “a Kelet és a Nyugat közötti viszony” kérdéseire vonatkozik. És hogy Bonn gyámkodása mit jelent a kelet—nyugati kapcsolatokat illetően, nem szorul bővebb magyarázatra: a német békeszerződés akadályozása, a nyugat-berlini helyzet normalizálásának hátráltatása, a leszerelési tárgyalások szabotálása, általában a nemzetközi feszültség fenntartása még hangsulyozottabb lesz. Nem véletlen, hogy a szerződés egyik cikkelye szerint az egyezmény hatálya Nyugat-Berlinre is kiterjed. Régóta ismert, hogy a revánsigények egyik legjellegzetesebb meg nyilvánulásaként a nyugatnémet hatóságok Nyugat-Berlinre is ki akarják terjeszteni fennhatóságukat. Francia részről most csatlakoztak ehhez a manőverhez. A paktum szerint a francia és a nyugatnémet külképviseletek is összehangolják tevékenységüket. Pärjzs és Bonn közös diplomáciai lépéseket tervez az Atlanti Szövetségen belül, sőt az ENSz- ben is, noha Nyugat-Németország még csak nem is tagja a világszervezetnek; a közös ENSz-politi- ka előirányzata mindennél világosabban bizonyítja, hogy Franciaország lemond az önálló külpolitikáról, s elveszti diplomáciai szuverénitását annak a paktumnak a jóvoltából, amelyet éppen ellenkezőleg, saját nagyhatalmi pozíciójának megszilárdítására szánt. Ami a gazdasági együttműködést illeti, a szerződés ezen a területen a legáltalánosabb, és csupán homályosan utal a közös vállalkozásokra. Érthető ez, hiszen De Gaulle Adenauerrel együtt vezető szerepre törekszik a Közös Piacon, ezért akarja megakadályozni Anglia csatlakozását — de Adenauer nem volt abban a helyzetben, hogy egyértelműen támogathassa a francia elnököt, s közvetítőként lépett fel. Valószínű, hogy a francia ellenállás célja a Közös Piac ajtaján kopogtató Anglia térdre kényszerítése; De Gaulle alkalmasint igy akar magasabb “belépti dijat” kicsikarni Macmillantől. Adenauer nem állt ki De Gaulle mellett, már csak azért sem, mert szeretné lecsendesiteni a Párizs—Bonn tengely ellen forduló európai partnereit, elsősorban az olaszokat De amiben messzemenő közös gazdasági programot fogalmazhattak meg, azt megtették: a gazdaságilag fejletlen országok “megsegítésére” Párizs és Bonn nagyszabású közös vállalkozásba kezd. Elsősorban Afrikáról van szó, ahol a nyugatnémet tőke egyre nyíltabban követel magának helyet a nap alatt. Valójában közös neokolonialis- ta programot dolgoznak ki a volt francia gyarmat- birodalom függetlenné vált országaiba irányuló francia és nyugatnémet tőkebehatolás összehangolására. Természetesen mind a gazdasági, mind a politikai és katonai együttműködés felveti majd azt a kérdést, melyik partner az erősebb, melyiknek kedvezőbbek a lehetőségei ? A bankár kétségkívül Nyugat-Németország. A legfontosabb iparágak területén az erősebb gyáros szintén Nyugat-Németország. Ami a katonai potenciált illeti, általános vélemény szerint Nyugat-Németország fölénye máris nyilvánvaló. Adenauer ezért beszél életének legszebb napjáról; a párizsi paktumban olyan lehetőségeket lát, amelyet majd utódai aknázhatnak ki igazán. Általában Párizs—Bonn tengelyről beszélnek — Adenauer azonban arra számit, hogy a gyakorlatban megfordíthatja a sorrendet: Bonn—Párizs tengely alakul majd ki, amely elsősorban Bonnra támaszkodik. De nemcsak a botnak — a tengelypolitikának is két vége van. De Gaulle elégedettségét arra a számításra alapozza, hogy a nyugatnémet márka, plutónium és nem utolsósorban a Bundeswehr segítségével olyan erőt tö- mörithet a “grandeur”, a francia “nagyság” koncepciója mögé, amely Nyugat-Európa többi országát is előbb-utóbb felsorakoztatja majd az “európai harmadik erő” táborába. De a Gauellista—Adenauerista Európa vágyálmai érdekében a hátsó gondolatokat elrejtik — a vetélkedést ma még Párizs és Bonn egyaránt háttérbe szorítja, mégpedig a “francia—német megbékélés” azonos jelszavával. Erre a megbékélésre annyi nemzedék véres háborúja után valóban áhítozik mindkét nép, a Rajna mindkét partján helyeslik az emberek a kézfogás, a barátság politikáját. Ezért Adenauer és De Gaulle látványos ölelkezése, ezért kever a francia elnök beszédébe német, a bonni kancellár pedig francia mondatokat. De a két nép megbékélésvágya, a két nép szolidaritása, amelyre a párizsi paktum aláírói és propagandistái hivatkoznak, nem, azonos a francia—nyugatnémet “szent szövetséggel” — nem téveszthető össze a nagytőke és a katonai szoldateszka szövetségével. Ezek az erők a felelősek azokért a háborús tragédiákért, amelyekben a két nép annyi vért ontott. Ezek az erők újabb szerencsétlenséggel fenyegetik nemcsak a két országot, hanem egész Európát is. Párizs és Bonn hidegháborús politikája önmagában, is súlyos veszélyt — s atombombával súlyosbítva még veszedelmesebb, még aggasztóbb helyzetet teremt. A vezérkarok és fegyvergyárosok paktuma, a nemzetközi feszültség fenntartásában érdekelt párizsi és bonni “konok vénemberek” szövetsége, noha bizonyos értelemben gyengíti a NATO-t és ezen belül az Egyesült Államok vezető szerepét, s ezért aggodalmat is kelt az atlanti tömbhöz tartozó többi országban, mindenekelőtt a Szovjetunió, a szocialista országok ellen irányul. A 87 .éves kancellár és a 72 esztendős elnök idejétmúlt, egyszersmind a békét folytonosan veszélyeztető politikát képvisel, amikor a leszerelés helyett a fegyvei'kezési versenyt tiizi ki célul, amikor az európai — és összeurópai — biztonság politikája, a tárgyalások és az enyhülést szolgáló kezdeményezések politikája helyett a nagyon is rossz emlékű militarista “tengelypolitika” újjáélesztésével akarja visszaforgatni az időt. R. I. Szocialista Nemzetközi Bank szerveződik A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának végrehajtó bizottsága 1962 decemberében, a bukaresti ülésszakon elhatározta, hogy meg kell alakítani a szocialista országok nemzetközi bankját. P. Noszko, a Szovjet Állami Bank valutagazdálkodási főigazgatóságának vezetője nyilatkozatában kijelentette, hogy a KGST pénz- és valutaügyi állandó bizottsága ez év februári ülésén meg vitatja a szocialista országok leendő nemzetközi bankjával kapcsolatos kérdéseket. Noszko hangoztatta, nem kiván elébe vágni a februári bizottsági ülés döntéseinek, de néhány konkrét kérdésben mégis véleményt nyilvánított. — Feltételezhető — mondotta —, hogy a tagállamok többoldalú elszámolásai egy egységes átszámítási valuta alapján bonyolódnak majd le, s ezzel a valutával minden ország fizethet az általánosan elfogadott árukifizetési elvek alapján. A szocialista országok bankja nemcsak arra lesz hivatott, hogy különböző elszámolási műveleteket hajtson végre, hanem egy nagy nemzetközi bank minden funkcióját, igy hitel- és letétfeladatokat is ellát majd. Saját eszközeiből is, de a betétekbőL is hiteleket folyósít. A betéteket a bank abban az egységes átszámítási valutában veszi majd át, amelyet fizetési eszközként kijelölnek, de emellett bármilyen szabadon átváltható valutában is fogad el betéteket. Várható, hogy a bank nemcsak a szocialista közösség országai között, hanem más államokkal is lebonyolit majd műveleteket. A szocialista országok külkereskedelme eddig jórészt kétoldalú egyezményeken alapult. De az országok általános gazdasági fejlődése, valamint a termelés szakosításában és kooperálásában elért sikerek most már elégtelenné teszik a kétoldalú elszámolásokat. A szocialista országok nemzetközi bankja a sokoldalú elszámolási rendszer központja lesz, és elősegíti a nemzetközi szocialista munkamegosztás minden előnyének maximális kihasználását. KILENC VAGY HZ? Dr. Johannes Üde, osztrák egyetemi tanár a katolikus erkölcstan tudósa. Munkáit a nyugati országokban igen jól ismerik. Uj, csípős, hangú brosúrájában a Vatikán bizonyos köreit vonja felelősségre. Azt állítja, hogy a Legfelsőbb Oktatási Hivatal még mindig nem döntötte el, vajon feltétel nélkül érvényes-e az ötödik parancsolat, a “Ne ölj!” Amig a leghatározottabban, Tnellébe- szélés nélkül ki nem mondják, hogy a “Ne ölj” érvényben levő isteni törvény — hangoztatja az osztrák professzor — addig nincs 10 parancsolat, csak 9! Dr. Üde végső következtetése az, hogy ezt a vitát igen gyorsan be kell fejezni — mégpedig a “tartós világbéke érdekében.” ► RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA ] ► 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. . ► (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 ► Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- . ► Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország , minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva ^ ^ A ^ A ^ ^ ^ ^ A. ± V. 1 <r ’-v. • 3
