Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-31 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday; January 81, 196?. 8 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerk észt őség álláspontjával. Olvasóink hozzászólnak a lap különböző problémáihoz. az általános bélés külföldi politikai kérdésekhez Ujamerikás keserű sorsa ' Tisztelt Szerkesztőség! ( Nagyon köszönöm, hogy küldik nekünk a lapot. Sajnálattal olvasom, hogy a lap anyagi alapjai körül nehézségek vannak. Remélem azonban a kérdések mégis megoldódnak és a lap — amelyet mindig örömmel olvasunk —, zavartalanul hirdetheti a munkás álláspontot. Végre kaptam egy kis fizetéssel járó porter munkát; ahonnan azonban december elején el- jküldtek, amig betegen feküdtem lakásomon. Mivel nem voltam szakszervezeti tag, hiába volt minden, az állást elvesztettem. Kedves, kihizott yenki munkaadóim odáig mentek, hogy alig tudtam megmenteni a csekélyke munkanélküli segélyemet, mivel azt állították szemtelenül, hogy én hagytam ott az állást, holott orvosi igazolvánnyal bizonyitottam, hogy beteg voltam. Természetes ez sok utánjárásból állt és igy ismét megtanultam az amerikai paradicsom ellentmondásait értékelni. ' 1962 december 17-én jelentkeztem az Employment Office-mil a segélyért és a bürokrácia •— na meg az “idegenek” iránti rosszindulat — odavezetett, hogy első csekkemet csak január 19-én kaptam. Nem tudom hogyan képzelik az amerikai “urak”, miből éljen meg egy négytagú család több mint egy hónapig? Miután a helyzet annyira rossz volt, hogy éheztünk és nélkülöztünk, elhatároztuk, hogy vállalunk egy kisebb newvorki házban super-állást. Ez ugyan sikerült, de nem a legszerencsésebben. Az első ilyen állásnál nem nagyon válogathat az ember. Házigazdánk igazi fukar háziúr, aki csak a lakást adja és havi 37 dollárt, de már gázt, villanyt és telefont nem fizet. Mi azonban kényszer- helyzetben voltunk, mert sem a Welfare Office, sem az Employment Office nem adtak egyetlen centet sem. Remélem, találok egy jobban fizető doorman jnb-ot, amivel kimászunk ebből a nehéz helyzetből. Ezeket nem panaszképpen irom, de sajnos nem tudok jobbakat írni. Csak reményeink vannak, hogy talán majd itt jobb lesz, nem kell lakbért fizetni és a munkából szerzett pénzből kifizethetjük az adósságokat, — amik bizony szépen felgyűltek, amig nem kaptunk semmit. Sajnálom, hogy nem tudom a lapot támogatni, de ha sorsunk öobbra fordul, természetesen ezeket pótolni fogjuk. B. J. A göröngyös útról, Rákosiról, Kruscsevrö! és a jövöröl Tisztelt Szerkesztőség! Ilyen kedvemrevaló naptárt régen nem olvastam, vagy talán ezt csak én gondolom, de az előbbiek nem ragadták meg úgy a figyelmemet, mint ez. Még a fedőlapja is szebb és az összetétele is jobb, ugyancsak a papírja, mint az előbbi naptárokénak. Hát még a sok jó iró, akik a lapban is szoktak írni, itt mind felsorakozik! Geréb .Jóska bátyám (valamennyi e földik vagyunk) Írását a feleségemnek is felolvastam. Mindegyik iró írását elolvastam és szerettem, de vajon miért nem irt a naptárba Bálint Imre és Kovács Erzsi? Eze’et is szeretem. Bálint Írásai olyanok sokszor, mintha én is vele lettem volna az első világháborúban. Egy kis kritikám viszont mégis Volna, mégpedig Lengyel József “Kicsi mérges öregül*” Írásával kapcsolatban. Nem tudom, hogy ezek az irók, akik talán még olyanok sem lettek volna a Rákosi-korszak idején, mint maga Rákosi, miért akadnak bele az ilyen dolgokba. Rákosinak irgalmatlan göröngyös utón kellett mennie, ahol szinte járni sem lehetett, ő viszont ezt lapította, törte, simította, hogy azután Kádár János tanuljon tőle a simább utón járni. Éppen úgy, mint a Szovjetunióban könnyű most Kruscsevnek azon az utón menni, amit Sztálin már lehengerelt. Kádár is sokat tanult a Rákosi hibáin, akárcsak Kruscsev a Sztálin hibáin, de akkor egyik sem lett volna jobb, mint az elődje. Akik majd ő utánuk jönnek, még jobbak lesznek. A Remekírók könyvet még a nyáron megkaptam és annyit mondhatok, hogy jó könyv, minden betűjét elolvastam. Én már ritkán tudok nevetni, de ezeknek az olvasása még engem is nevetésre birt. L. F. Kovács, Kanada Hozzászólás Beöthy cikkéhez Tisztelt Szerkesztőség! Lapunk január 17-i számában megjelent “Mit érdemelnek a rágalmazók?” c. íráshoz szeretnék hozzászólni. Már éppen ideje, hogy lapunk ehhez a problémához hozzászóljon, vagyis kikutassa, mi igaz abból a sok rosszakaratú megjegyzésből, mert az ember szinte belebetegszik a sok vitába, amit az elveszett holmi felett egyesek kezdenek. Én és barátaim küldtünk csomagokat Magyarországra, amit hiánytalanul megkaptak. Ha mondjuk, a felelet mindig az, hogy azért, mert azok féltek megírni az igazat, stb., stb. I)e nem is csoda, hogy igy van. Vasárnaponként szoktam hallgatni a református rádióprogramot, amit Nagy Pál ref. lelkész és neje vezet. Amikor a UN-ben levették a napirendről az úgynevezett magyar ügy tárgyalását, Nagy Pál Jánosék gyűlést hirdettek, kérve egész Florida magyarságának megjelenését, hogy tiltakozzanak a UN határozat ellen, mert “nekünk fel kell szabadítani a tízmillió rab magyart.” Hát már előre látom a sok magamfajta öreg, beteg 65 és 80 év körüli embert, amint a felszabadító hadseregben marsolunk, holott talán előbb jobb volna, ha ezeket az öreg magyarokat besoroznánk az ingyenes orvosi ellátásért küzdők soraiba. így hát én is azt kérdem; mit érdemelnek a rágalmazók? Sabóné, Miami, Fia. Amiért latin-amerikaiak éheznek Tisztelt Szerkesztőség! A Miami Herald január 14-i számában megjelent egy riport “50 millió délamerikai éhezik” címen, amely az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének jelentésével foglalkozik. Ez a szervezet arról jelentett, hogy 206 millió délamerikai lakos közül kb. 50 millió azoknak a száma, akik állandóan éheznek. Minden két farmlakó közül egy éhesen megy aludni, s a rossz táplálkozás, a földbirtokos és politikai szövetségeseinek az áldozata, akik ellenzik a földreformot. A jelentés kimutatja, hogy a megművelhető földnek csupán 5 százaléka kerül megművelésre, habár Dél-Amerikának igy is négyszer annyi a megművelt területe, mint Ázsiának és 50 százalékkal több mint Európának. Az acre-onkénti hozam viszont alacsonyabb. S. P. K «* ■■ i tr oszonto Tisztelt Szerkesztőség! Meleg kézszoritásunkat küldjük Olexo Endre munkástársunknak önzetlen lapépitő munkájáért és szép verseiért. Ugyancsak Rev. Gross Lászlónak nagyszerűen megirt összefoglaló cikkeiért, hétvégi, illetve hóvégi (sajnos ritkán ir) leveleiért. F. V., Fairfield, Conn. Munkás becsület Tisztelt Szerkesztőség! A naptárral meg vagyok elégedve, de csak 3 dollárt küldhetek érte, mert sok más kiadásom is van, s ebből a kis social securitvből többre nem telik. Most még hozzá önök az újság árát is felemelték, ami ellen nincs kifogásom, de csak az fogja olvasni, aki teheti, mert választani kell az embernek, hogy eszik-e vagy olvas? A problémák tehát minden nap súlyosabbak. Soha még nem vettem semmit lefizetésre, mióta Amerikában vagyok (pedig ennek már elmúlt 54 éve), s nem is akarok úgy venni, inkább feladok mindent. Pontosan fizetek mindig és mindenkinek, tehát önöket sem akarom megvárakoztatni, de nem tudom garantálni, hogy lépést tartok azokkal, akik dolgoznak és jól keresnek. Én már 81 éves elmúltam, tehát már nem tarthatok lépést a fiatalokkal. Sajnos a lapot nem ajánlhatom itt senkinek, mert egy magyart sem ismerek, de ha találkoznék valakivel, nagyon szívesen ajánlanám neki a Magyar Szót. G. Szokolay Miért hallgatják el az eseményeket? Tisztelt Szerkesztőség! Több olvasó nevében küldöm e levelem. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi történik szerkesztőségünkben, de annyi bizonyos, hogy mi már régóta várunk felvilágosító és magyarázó cikkeket a kinai—indiai határincidensről, valamint arról az úgynevezett ideológiai nézeteltérésekről, ami a Szovjetunió és a Kinai Népköztársaság között folyik. Hát csak várunk, várunk, de bizony lapunkban egy szó sem jelenik meg. Mi az oka annak, hogy ez történik? Mi, olvasók, akik minden áldozatot meghozunk lapunkért, elvárjuk, hogy ezeket az eseményeket a mi lapunkból tudjuk meg és nem a polgári sajtó hazugságaiból. .. A mi lapunknak kötelessége ilyen életbevágó ügyben az olvasókat felvilágosítani. így most abban a helyzetben vagyunk, hogy tudjuk, valami történik, de teljesen tájékozatlanok vagyunk. A rádió és televízió szinte óránként bömböli a Kina és Szovjet közötti ellentéteket. Csak mi nem tudunk semmit, lapunk hallgat, mint a sir. Mi már elég sokáig vártunk ezekre a cikkekre, úgy, hogy már teljesen elvesztettük a türelmünket és kénytelenek vagyunk e levél megírására. Ennek értelmében kérjük a' szerkesztőséget, hogy e súlyos mulasztást azonnal pótolja és megfelelő magyarázatot kérünk ennek megtörténtéért. Azon reményben, hogy a szerkesztőség megszívleli e levelet, maradok munkástársi üdvözlettel : Z. D. NAPTÁRUNKRÓL A nuptár jó és szép, de mégis valami nagyon hiányzik belőle; az AFL-CIO-val kapcsolatos cikk mellett szerettem volna látni valamit az UMWA- ról, az amerikai bányász szakszervezetről és a bányászok sorsáról, amiről egy szót sem találtam a naptárban. A “Mérges kicsi öregur” cikk helyett sokat lehetett volna Írni a nyomorgó munkanélküli bányászokról. Sabóné, Miami • A naptárt megkaptam és meg vagyok vele elégedve minden tekintetben. Jó lett volna ilyesmit olvasni vagy 55—60 évvel ezelőtt, mert a falusi szegényeknek bizony csak úgy volt újságjuk, vagy olvasnivalójuk, ha találtak az országút árkában olyasmit, amit valami uiúember a kocsijáról eldobott. Tudnék én Írni sok keserűségről, de ez már rajtam nem segit, az én időm már lejárt. Varga János Márton Az Indiai KP Központi Végrehajtó Bizottságának nyilatkozata DELHI, január 18. — Delhiben véget ért az Indiai Kommunista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának ülése. Az ülésen két okmányt fogadtak el: egy nyilatkozatot a sajtó részére, és határozatot a rendkívüli helyzetről. A sajtónak adott nyilatkozat hangsúlyozza, hogy* az Indiai Kommunista Párt “üdvözli a hat el nem kötelezett ország colomból értekezletének az indiai—kinai határkonfliktus békés rendezésére tett kezdeményezését.” Az indiai—kinai vita
