Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-24 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, January 24, 1963 A MUNKÁS BALESETBIZTOSÍTÁS HIBÁI A New York állami kivizsgáló bizottság jelentése Közelebb az aiomrobbaniási tilalom a megyezéshez (Folytatás az első oldalról) utóbbi ülésszakon a földalatti kísérletek ellenőrzésének módozatai felett akadt meg. Abban az atomhatalmak megegyeztek, hogy az atmoszférában, a viz alatt és a magas légürben nincs szükség ellenőrzésre. De mig a nyugati hatalmak ragaszkodtak a “helyszíni ellenőrzéshez”, hogy gyanús földalatti jelekről megállapíthassák mi okozta, földrengés, vagy atomrobbantás, addig a Szovjetunió azt állította, hogy ezt a már meglévő földrengést mérő eszközök is meg tudják állapítani. Közeledve a kérdés megoldásához, a Szovjetunió azt ajánlotta, hogy belemegy “meghívás” alapján történő ellenőrzésbe. Az Egyesült Államoknak ez sem volt elfogadható. “ENSz megfigyelők szerint — jelenti a ‘The ISSUE’ — az oroszok készek beleegyezni kisszámú helyszíni ellenőrzésbe, mig az Egyesült Államok hajlandó elfogadni azt, hogy a kötelező ellenőrzéshez is az illetékes ország ‘meghívása’ szükséges”. így hát mindkét részről lesznek engedmények. Genfben számos semleges és atombombával nem rendelkező ország nyújtott be javaslatot, hogy politikamentes, tudósokból álló szerv dolgozza ki az ellenőrzés szabályait és tartsa kezében annak mindkét oldali korrekt kivitelezését. A kísérleti robbantások végleges beszüntetése és az errevonatkozó egyezmény aláírása utat nyitna az általános leszerelés nehéz és hosszadalmas megoldásának megindításához. Minden egyezmény az amerikai kongresszus elfogadásától függ azonban. Joseph S. Clark pennsylvaniai szenátor tavaly három hetet töltött Genfben és azzal a véleménnyel jött el onnan, hogy egyezmény létrejöhet 1963 elején. Washingtonban viszont lehangolta egyes kollégáinak “harciassága” és most úgy érzi, hogy még ha létrejönne is egyezmény a kísérleti robbantások beszüntetéséről, a szenátus beleegyezését esetleg nem kapná meg. A “The ISSUE” az amerikai békeszervezetek közös álláspontját továbbítja, hogy az amerikai közvélemény hozza félreérthetetlenül tudomására a megválasztott törvényhozóinak, hogy támogatja a nukleáris robbantások megszűnését célzó megegyezést. Morton Sobell kiszabadulási kérelmét visszautasitották 1 Washingtonban a Parole Board újból visszautasította Morton Sobell szabadlábra helyezésére beadott kérvényt. Mr. Sobell 30 évre lett Ítélve azon vád alapján, hogy kémkedés céljából összeesküvésben vett részt. A Parole Board a Mrs. Sobellnek és Sobell édes anyjának küldött levélben értésükre adja a kérelem visszautasítását és azt is, hogy Sobell egészségi állapota felől további felvilágosítást fognak szerezni. Sobellnek súlyos gyomorfájdalmai vannak, amiket a börtönben végzett epehólvag operáció sem enyhített. Az okt. 30-án tartott kihallgatáson Sobell orvosa komoly aggodalmát fejtette ki efelett. A kérelem visszautasítása éles tiltakozást váltott ki Sobell ártatlanságában meggyőződött és kiszabadításáért tevékenykedő körökben. Thomas I. Emerson, a Yale Jogakadémia professzora azt mondta, “a Board elvi álláspontja ugylátszik az, hogy nem ad feltételes szabadságot politikai alapon elitéit embereknek és hogy ez szégyene a demokratikus társadalmunknak.” A tiltakozók közt van Dwight Macdonald iró, Rabbi Philip Horowitz Clevelandról és Rev. David Colwell, a Council of Churches washingtoni osztályának elnöke is. Minden foil megtalálja a zsákját WESTBROOK PEGLER, aki mint rovatvezető a Hearst-sajtó hasábjain öntötte ki gyűlöletét a munkásmozgalom és minden liberális gondolat ellen és ezáltal a legreakciósabb propaganda szimbóluma lett az országban, most végre megtalálta a neki legmegfelelőbb helyet. A John Birch Society szerződtette az “American Opinion” nevű sajtóorgánuma rovatvezetőjévé. Az utóbbi években annyira elvadult, hogy még a Hearst szindikátus is kénytelen volt néha megzabolázni. Tavaly nyáron szakítottak. Gyalázkodásaival az egész amerikai munkásmozgalom megvetését nyerte el. Az AFL-CIO New York állami vezetősége felszólította a Workmen’s Compensation Boar-ot, ismerje el azokat az igazságtalanságokat, amiket sokezer munkás ellen elkövetett azzal, hogy megtagadta tőlük a nekik kijáró balesetbiztosítási összegeket. Amikor az eddigi eljárások megváltoztatását követelte a munkásbalesetek kárpótlásának módszerében, Raymond C. Corbett állami elnök a megkárosított áldozatoktól visszatartott járulékok utólagos kifizetését is sürgette. A Workmen’s Compensation Board működésének ellenőrzésére Rockefeller kormányzó által kijelölt kivizsgáló bizottság 14 hónapi felderítő munka után arra a megállapításra jutott, hogy munkában megsérült vagy megbetegedett munkások ezreit fosztották meg a törvény alapján kijáró juttatásoktól New York államban. Félrevezető kérdőivek, elferdített orvosi jelentések és az igénylőkkel szemben alkalmazott goromba és megvető magatartás voltak azok az eszközök, amelyekkel a Compensation Board, a “takarékosság” ürügye alatt a sérült munkások és családjuk érdeke ellen járt el. A kivizsgáló bizottság két incsnyi vastag jelentésében számtalan ilyen esetet sorol fel. 1961-ben a Workmen’s Compensation Board 573,000 munkában történt sérülésről és megbetegedésről kapott jelentést. Összesen 100,000 esetben nyújtott kárpótlást. Hogy hány odaítélés nem volt kielégítő és hogy hány visszautasított igénylőnek volt joga kompenzációra ebben az évben, vagy az előző években, arról a bizottság nem készített kimutatást, azonban a felsorolt tényekből kiindulva tízezrekre lehet tenni a számukat. A munkás balesetbiztosítás a szakszervezetek által félszázaddal ezelőtt kiharcolt első formája volt a társadalmi biztosításnak. Azelőtt, ha egy munkás megsérült, akkor a munkaadóját kellett beperelnie kártérítésért és bizony nem sok reménye volt, hogy a bíróságon eredményre tesz szert. A most érvényben levő balesetbiztosítási törvény szerint, a munkásnak pénzjuttatás és orvosi segély jár, hogyha a betegsége a munkájából ered. Haláleseteknél a család részesül pénzjuttatásban. Az eljárás elég körülményes. A munkáltatónak be kell biztosítania minden munkását. A kötvényeket rendszerint magánbiztosító társaságnál vásárolja, amely a biztosítási dijat aszerint változtatja, hogy az illető munkáltatónál hány igénylés történik. Ezért, az igénylések számát igyekeznek leszorítani. Amikor a munkás megsérül, értesítenie kell a munkáltatót — és jól teszi, ha mindjárt a szakszervezetét is értesíti —, a munkáltató jelentést küld a Compensation Boardhoz, amely az állam nevében kezeli az ügyeket. A Board kérdőíveket küld ki a sérült munkásnak kitöltés végett, azután az adatok, az orvos jelentése és a törvény alapján hoz döntést az igény jogosultságról. Nézeteltérés esetében, az ügyben kihallgatást tartanak és formálisan döntenek. A nagyszámú visszaélés miatt a szakszervezetek élesen bírálták a Board-ot. A N. Y. University is folytatott kutatást a kérdésben. Elég terhelő adat merült fel, úgy, hogy Rockefeller 1961-ben kénytelen volt 10 tagú kivizsgáló bizottságot kinevezni, amelynek három szakszervezeti vezető is tagjává vált. Ezen utóbbiak különvéleményt fűztek a bizottság jelentéséhez, s ebben — bár elismerőleg vélekedtek a bizottság munkájáról — rámutattak, hogy nem kutatott elég mélyen és hogy a megtett ajánlatai nem kielégitőek a tűrhetetlen helyzet javítására. A Compensation Board önkényesen intézkedik Az állami Board-ot megvádolták, hogy a munkáltatók és biztositó vállalatok felé részrehajló és a munkások irányában “számtalan esetben láttuk a Board által kezelt ügyeknél a megrázó igazságtalanságot.” Amit láttak, az a rosszakarat megnyilvánulása és a munkások tudatos félrevezetése volt a Board hivatalnokai részéről, akik mint egy adott utasítást követve, gyakorolták a biztosítások megvonását. Fel voltak hatalmazva, hogy az igénylések ezreit a “Nem jogosult” fiókba helyezzék el. Onnan nyolc év múlva kivették és megsemmisítették az iratokat, holott a tapasztalat azt mutatja, hogy egy sérülés még ilyen hosszú idő után is felujulhat és rosszabbodhat. Két olyan kérdőív van használatban a Board- nál, amelyek azt hitetik el a munkással, hogy nincs joga balesetbiztosításra és elkedvetleníti attól, hogy igényt nyújtson be. Ilyen módon teljesen jogos követeléseket el tudtak gáncsolni. Hogy milyen nagyarányú volt az állami hivatal ilyen megfosztó eljárása a munkásokkal szemben, annak vázolására a bizottság munkástagjai ezt írják: “Azok a munkások, akik az elbátortalanító kérdőívek és a Board rábeszélő eredeti véleményezésére, hogy nincs jogosultságuk, mégis ragaszkodtak az igénylésük benyújtásához, az esetek 63 százalékában megnyerték a balesetbiztosítási segélyüket. Ez a szám el nem mondott küzdelmeket és szenvedést takar. 1961-ben magában 76,271 ilyen kérdőivet küldtek ki sérültekhez és a munkások tízezrei reményvesztetten, még csak meg sem kísérelték a folyamodást a balesetükből kifolyólag járó biztosításért.” A kivizsgáló bizottság rájött arra is, hogy a Board különösen az arc felületén esett sérelmeket utasította vissza. A vizsgálat megindításakor valamennyire engedékenyebb lett ezekkel szemben, de az előző 26 hónapról szóló adatok azt mutatták, hogy az arctorzulásos sérültek 65 százalékát megfosztották az igényjogosultságtól. Talán úgy nézték a dolgot, hogy az csak szépséghiba és nem teszi a sérültet munkaképtelenné. Ha a munkásokkal szemben keményen lépett fel a Board, nem lehet ugyanezt állítani róla a biztositó társulatokkal és munkáltatókkal kapcsolatban “Mig az adminisztráció feltűnően igyekezett leszűkíteni a törvény védelmét az igényjogosultakkal szemben, annál szélsőségesebben vonakodott a törvény által ráruházott büntető hatalmát alkalmazni a biztosítók és munkáltatók ellen a hosszúra nyújtott és haszontalan fellebbezések, hiányos és késői igénykifizetések, a biztosítási felelősségük nem teljesítése, vagy más kihágások esetében”, mondják a bizottság munkástagjai. A Board egész sereg alkalmazottjának elbocsátását követelték, “akik határozott ellenszenvet tanúsítottak a balesetbiztosítást igénylő munkásokkal szemben, s ez a magatartás sehogysem egyeztethető össze azzal az állásponttal, amely a megsérült munkás iránti szimpátiát és megértést megköveteli.” A munkásjelentés kifogást emelt az ellen is, hogy a vizsgáló bizottság elmulasztott intézkedni azon irányzat ellen, amely egyre kisebb összegű kifizetéseket juttatott a sérült munkásoknak, akiknek az elvesztett keresete ig'v mindig kisebb arányban térült meg, “mig ugyanakkor a biztositó társaságok, az ügynökeik és közbenjáróik olyan bőkezű elbírálásban részesülnek, hogy ebből kifolyólag a munkáltatók sokkal többet fizetnek nekik a biztosítás dijaként, mint amennyit a munkások kapnak kárpótlás fejében.” A felsorolt adatok és tények alapján, a bizottság munkástagjai a bizottság módosító javaslatai mellett még azt is sürgették, hogy az egész munkás balesetbiztosítási rendszer ár- és költség számvetését vizsgálják felül és ellenőrizzék szigorúbban a biztositó társaságok árszabályait. Azonban ez sem elég messzemenő ajánlat. Amig munkások biztosítása magánkézben, üzleti szempontból lesz kezelve, addig lehet számítani visszaélésekre, munkások kifosztására, törvényes jogaik megtagadására. Mint a munkanélküli biztosítást, úgy a balesetbiztosítást is egészen az állam kezelésére kellene juttatni. Elég keserű tapasztalatunk van az egészségügyi biztosításnál, automobil, vagy más balesetbiztosításnál, amikért hatalmas összegeket fizetünk a magán biztositó társulatoknak és valahogy legtöbbször úgy jön ki, hogy pont arra az operációra, vagy pont arra az autóbalesetre, vagy másutt ért károsodásra a biztosítási kötvények apró betűi nem terjednek ki. rfWUVWt/WWUVWWIAn/’lAAAAMWWWVWWWWVlIWV« A/YNCRIKAI ^ w Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone: AL 4-0397 Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, to the P. O. of New York, N. Y. Előfizetési árak: New York városában, az USA-ban és Kanadában egy évre §10.00, félévre §5.50. — Minden más külföldi országba egy évre §12.00, félévre $6.50. ,«^Ü^d84 2
