Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-20 / 25. szám
Thursday, June 20, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 i Munkás és szakszervezeti hirek Közel húsz évi kongresszusi visszautasitás és herce-hurca után a nőmunkások egyenlő bérezési jogosságáról szóló törvényjavaslatot mindkét ház elfogadta és az elnök aláírásával törvényerőre emelte az elmúlt héten. Ez azt a látszatot kelti, hogy a nők egyenjogúságáért hazánkban évtizedek óta folyó mozgalom jelentős lépéssel előbbre jutott. Azonban a törvényt közelebbről megvizsgálva, hamar kitűnik, hogy a látszat csal, s hogy a nő- munkások egyenlő jogai amolyan “nesze semmi, fogd meg jól” elismerést kaptak csupán a kongresszustól. A törvényhozók egy csomó feltételt és kivételt foglaltak bele a törvénybe, amivel csak azt bizonyították be, hogy a nőmunkások érdekeinél sokkal nagyobb tiszteletben tartják a munkáltatók kizsákmányolási lehetőségeit. Az “Egyenlő fizetést a nőknek” néven ismertetett törvény úgy van megszerkesztve, hogy sokmillió amerikai munkásnőtől még mindig kartávolságban tartja az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elvének gyakorlati megvalósítását. A törvény egyáltalán nem tekinthető “a gazdasági függetlenség mindent elsöprő nyilatkozatának”, vallja be John A. Grimes, a Wall Street Journal tudósítója, a törvényt ismertető cikkében. Egyáltalán nincs tisztázva az sem, hogyan lehet a gyakorlatban alkalmazni a rendelkezéseit, állítja, továbbá, hogy vannak a törvényben olyan kivételek. amelyek egyes munkáltatókat feljogosítanak arra, hogy egyenlőtlenül bérezzenek hasonló munkát végző férfi- és nőmunkásokat. A Labor Departments hárul az a feladat, hogy felmerülő esetekben interpretálja a törvény alkalmazásának módját. Úgy a képviselőház, mint a szenátus a maga sajátos indokaival támasztotta alá a törvény egyes rendelkezéseit és ez megnehezíti az alkalmazásukat. Ezért a kormány szakértői azt tervezik, hogy értekezni fognak munkáltatók csoportjaival és egymásközt fogják tisztázni a törvény értelmezését, amit a munkaügyi miniszter fog nyilvánosságra hozni. Számítanak arra, hogy ez a folyamat hosszú időt fog igénybe venni. Korlátok és kibúvók A munkáltatóknak egy egész esztendő áll rendelkezésükre, hogy a nőmunkások alacsonyabb fizetését a férfimunkások fizetésének színvonalára emeljék. Vagyis a törvény csak egy év múlva lép hatályba. Ezután a munkáltatók élhetnek a számos kibúvóval amelyek a törvény értelmezése körül felmerülnek. Először is a törvény csak azokra a munkásokra vonatkozik, akik a szövetségi minimális bértörvény rendelkezései alá esnek. Ez a törvény viszont csak azokat a munkásokat védi, akik az államok közti kereskedelemhez tartozónak elismert munkaterületeken dolgoznak. A számuk kb. 27 millió és talán 8 millió közöttük a nőmunkás. A minimális bértörvényhez nem tartoznak a hotelek-, motelekben, étkezdékben, mosodákban és tisztitó iparokban dolgozók. Pedig éppen ezek azok a munkaterületek, ahol a nőmunkások vannak többségben. Az is igaz, hogy ezzel a rendelkezéssel az olyan női dolgozók is kiesnek az “Egyenlő fizetés” hatálya alól, akik vezetői, vagy magasabb tisztviselői állásban vannak, de ahol szintén diszkriminálnak velük szemben a fizetést illetően. A munkáltatóknak számos lehetőség áll rendelkezésükre, ha azt akarják bizonyítani, hogy a férfiéval hasonló területen dolgozó nőmunkás mégsem végez vele egyenlő munkát. Egy nappal dolgozó nőmunkással szemben az éjjel dolgozó férfimunkás pl. kaphat külön bérezést is. Vagy a munkáltató állíthatja azt, hogy a férfimunkás teljesítményével jobban meg van elégedve, azért kap az több bért. A seniority közötti különbség is ok lehet a fizetések egyenlőtlenségének fenntartásához. Vagy megtagadhatja az egyenlő fizetést azon az alapon, hogy a nőmunkásnak nincs annyi gyakorlata, képzettsége vagy képessége, mint a férfi munkásnak. Esetleg az utóbbi képesebb nehéz tárgyak emelésére vagy elmozdítására, amit a nő nem képes elvégezni. A munkáltató azt a kifogást is használhatja, hogy egy magasabb szakképzettségű munkást ideiglenesen állított be egy bizonyos munkakörbe, mert nem akarja elküldeni és a rendes fizetését adja neki. Az ugyanazon a munkaterületen dolgozó nőmunkás ilyen alapon nem követelhet hasonló fizetést. Felmerülhetnek azonban olyan zavaró kérdések is, mint pl. hogy egyenlőnek minősithető-e egy női alsoruhákat árusító munkásnő teljesítménye egy férfinyakkendőket eladó férfimunkáséval? Vitás esetek a State Departmenthez kerülnek döntésre. Azokon a munkaterületeken, ahol munkaszerződés állapítja meg a dolgozók munkaviszonyait, a törvényhozók jóindulatúan két évi időt engedélyeztek a munkáltatóknak a törvény életbeléptetésére. Mr. Grimes külön foglalkozik azzal a sajnálatos ténnyel az említett rovatában, hogy a nőmunkások iránti jóindulat vagy udvariasság mennyire nem jellemvonása a törvényhozóknak. Egyesek azt helyezték kilátásba, hogy amikor az “Egyenlő fizetés” törvény hatályba lép, a nőmunkások csökkentett alkalmazását fogja eredményezni. Mert — amint mondották —, ha már egyenlő fizetést kell nyújtani a dolgozóknak, akkor a munkáltatók inkább alkalmaznak férfi-, mint nőmunkásokat. Mr. Grimes úgy találta, hogy az ni törvény általában nem nyugtalanítja a munkáltatókat, mert úgy látják, hogy megfelelően védi őket attól, hogy hirtelen, vagy széles körben fizetésemelést kelljen életbeléptetniök. Azt a hajlamosságukat, hogy a magasabb fizetéseket leszállítsák a nőmunkások alacsonyabb bérezésére, a törvény határozottan megtiltja. De ilyen törekvés várható a részükről. Ez a törvény is tipikus példája annak a furfan- gosságnak, amellyel a washingtoni törvényhozók kijátsszák a dolgozók jogos követeléseit. Országunk dolgozó asszonyai a kétszeresen kizsákmányoltak közé tartoznak. Az ebből eredő következmények gyermekeiket is sújtják, akik megfelelő gondozás hiányában nevelkednek fel és iskola után többet vannak az utcán, mint otthon. Az “Egyenlő fizetés” azonban legalább elvben az ország törvénye lett. A szakszervezetekre hárul most a feladat, hogy ezt a kezdeti lépést megerősítsék és kiterjesszék minden dolgozó nőre az Egyesült Államokban. Nem emeli az inségieriilelek segélyét A képviselőházban leszavazták az adminisztráció törvényjavaslatát, amely újabb 450,000,000 juttatott volna a gazdaságilag sújtott területek megsegítésének alapjához. A szavazat 209 volt 204 ellen. A segélyprogram négy évre van lefektetve és 1965-ben ér véget. A program jelenleg 1,054 in- ségterületre terjed ki az országban és kormány- bizottság állapította meg a segélyezés szükségességét ezeken a területeken. Egybefoglalva a segélyre szorult területeket, itt található az ország lakosságának egyhatoda, ugyancsak az ország dolgozó táborának egyhatoda, ellenben a munkanélkülieknek az egyharmada, tehát a kétszeres aránya lakik ezeken az insegterületeken. Síéi volt képviselőt megvesztegetésért bűnösnek találtak Két volt demokrata képviselőt két másik egyénnel együtt bűnösnek találtak egy megvesztegetési üggyel kapcsolatban, melyben az igazságügyminisztérium Ítéletét igyekeztek befolyásolni. A szövetségi eskiidtbiróság rövid tárgyalás után bűnösnek találta Thomas F. Johnson marylandi és Frank Boykin alabamai volt képviselőket. Boykin 28 évig volt képviselő és Johnsont két terminusra választották meg. A másik két vádlott J. Kenneth Edlin, miami-i bankár és ügyvédje, Wm. L. Robinson. Mindkettőnek Marylandban is volt bankja. Edlint 1956-ben a posta használatával elkövetett csalásért vád alá helyezték. A két képviselőt abban találták bűnösnek, hogy 1960-ban és 61-ben megvesztegetest fogadtak el azért, hogy az igazságügyminisztériumot befolyásolják, hogy Edlin ellen ejtse el a vádat. SARKADON a földmüvesszövetkezeti és termelőszövetkezeti klubok állandóan zsúfoltak. Most a Hazafias Népfront és a TIT elhatározta, hogy közösen berendezik az értelmiségiek klubját. Tovább tárgyalnak a vasutasok (Folytatás az első oldalról) hogy a mozdonyokról a gépészeket és fűtőket, a vonatokról a kalauzokat, fékezőket, valamint a vágányváltókat elbocsáthassák munkahelyükről. Azt állítják, hogy ezekre a munkásokra már nincs többé szükség és hogy a munkakör, amit most betöltenek, “featherbedding.” A vasúti szakszervezetek négy éve harcolnak a vasúttársaságokkal a munkások jogaiért a megélhetéshez. Hosszas egyezkedési tárgyalások után az ügy végigjárta a bíróságokat s az elnök által külön erre a célra kinevezett bizottságot és a munkaügyi minisztérium egyeztetési tárgyalásait. Annak, hogy mindezen eljárások nem jártak eredménnyel az az oka, hogy úgy a bíróságok, mint a bizottságok a vasúttársaságok javára hozták meg döntésüket és ezeket a szakszervezetek visszautasították. Vagyis az a meglátás győzött, hogy a gazdag társulatok 600 millió dollár további megtakarításra, profitra tarthatnak igényt, s ezzel szemben 40,000 vasúti munkás azonnal és további 40,000, vagy még több munkás későbbi határidővel, elbocsátható állásából. A vasúti munkások szakszervezetei nem fogadják el ezt a döntést és készek országos vasúti sztráj kot indítani, hogy megmentsék a tagjaik jogát a munkához és a megélhetéshez. Az adminisztráció szeretné a sztrájkot elkerülni, békés megegyezést létrehozni, mert ellenkező esetben kormányintézkedésre lesz szükség, ami nagyon kiélezne a helyzetet. Az adminisztrációnak állást kell foglalnia, ami kényelmetlen helyzetbe sodorná, akár a munkások, akár a .vasúttársaságok érdekeit helyezné előtérbe. Amint Kennedy elnök nyilatkozatában kijelentette: “Ha a felek nem jönnek megegyezésre ebben az ügyben, akkor olyan törvényhozásra lesz szükség, amely megvédi a közösséget a vasúti szolgálatok elvesztésétől.” A múlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a “közösség védelme” jelszavával a munkáltatók érdekei kapnak elismerést. Ez volt a vasúti munkások tapasztalata tavaly szeptemberben, amikor a Chicago and North Western Railway Telegrapher's 30 napos sztrájkját a Kennedy elnök által kinevezett bizottság kötelező döntésével szüntették meg. Az egveztetők döntése úgy szólt, hogy a vasutigazga- tóságnak majdnem korlátlan hatalmat biztosított ahhoz, hogy elbocsássa munkásait, azzal a mitsem jelentő feltétellel, hogy az elbocsátott munkások végkielégítést kapjanak és esetleg más szakmákra szóló átképzést. A szakszervezetek kijelentették, hogy ebben az esetben nem vetik alá magukat hasonló “kötelező döntésnek” (arbitration). A munkások jövőjét illetően sokkal kézzelfoghatóbb biztosítékot követelnek a vasúttársaságoktól, amelyeknek szolgálatában ezek a munkások életüket töltötték. Viszont, ha dúsgazdag társulatok elhárítják magukról ezt a felelősséget, felmerülhet az a helyzet, hogy a kormány kimondja a vasútvonalaknak ideiglenes kormánykezelésbe való vételét, vagy elrendelheti a “kötelező döntés” életbeléptetését. Mindkét elhatározás a munkások érdekei ellen szólna. Egyelőre mindkét fél szószólói kijelentették, hogy igyekezni fognak julius 10-ig elfogadható megegyezésre jutni az ügyben. Olaszországban nehéz kormányt alakítani Az április végén lefolyt választás óta nem sikerült uj kormányt alakítani Olaszországban. Antonio Segni elnök a Keresztény Demokrata Párt vezetőjét," Aldo Moro-t bízta meg kormányalakítással, miután a Fanfani-kormány lemondott. A Keresztény Demokrata Párt azonban nem nyert abszolút többséget a választáson és ezért a Szocialista Párt támogatását kereste, hogy annak segítségével közép-baloldali kormány alakítson. A Szocialista Pártban azonban ellenezték Moro támogatását. Az ellentét a Moro által előirányzott külpolitikai vonal körül merült fel. A Szocialista Párt többsége visszautasította azt a szerepet, amit Moro a NATO tömbön belül szánt Olaszországnak. A baloldali szocialisták Olaszország semlegességét követelik és a kommunista-ellenes propaganda beszüntetését. A Kommunista Párt szavazatai jelentősen megnőttek a legutóbbi választáson, úgyszintén a Szicíliában jun. 9-én megtartott kerületi választásokon is. A szavazatok 25%-át nyerte meg. Mr. Nenni kénytelen volt meghajolni a párt közp. bizottságában kialakult többségi akaratnak és kijelentette, hogy a párt nem járul hozzá Moro kormányalakítási tervéhez.
