Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-10 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD_________________Thursday, January 10, 1963 yfi Utazás Tógában A keskeny erdei utat váratlanul határsorompó szelte át. Egy házacska ablakából fekete egyenruhás ghanai rendőr hajolt ki. Good morning, Sir! Átmegy a franciákhoz? Az igazat megvallva, eszem ágában sem volt “átmenni a franciákhoz” — vagyis a volt francia Togóba. Csak úgy találomra csavarogtam a Voltán túli hegyek között. De ha már igy áll a dolog, valóban, miért ne mennék át? Feltéve, ha engednek. Hiszen se vízumom, se másféle engedélyem, jó, ha az útlevelem nálam van... Beirtani a nevem és a kocsi rendszámát egy könyvbe, s a sorompó felemelkedett. Togóban voltam, a “Tenger mögött” — eve nyelven az ország neve ennyit jelent. A ghanai rendőr búcsúzóul még szigorúbban figyelmeztetett, hogy este 6 óráig jöjjek vissza, mert akkor vége a hivatalos időnek, lezárják a sorompót. — S ha nem érek ide addigra? — kérdeztem. — Akkor már csak holnap jöhet, de ne felejtse el, mindig este hat előtt!. . . Mindez több mint egy éve történt. Amikor néhány hete ismét átléptem a határt — igaz, nem ugyanazon a kis erdei határállomáson, mint tavaly, hanem a tengerparti főúton — a körülmények egyáltalán nem voltak ilyen családiasak. Először is vízumot kellett kérnem az accrai francia követségtől, mert bár Ghana és Togó szomszédos, független országok, nem állnak diplomáciai kapcsolatban, és Togót Accrában a francia követség képviseli — s külön nehézséget okozott hogy Togo területén néhány hónapja nem engednek át ghanai rendszámú gépkocsit. Amivel feltartóztatták az egész Nigériába induló ghanai gép kocsiforgalmat. De hát miért? — kérdeztem Togóban. Pontos választ senki sem adott. Az bizonyos, hogy a múlt évben a két szomszéd ország közti viszony tovább romlott. A politikai különbségeken kiviil ebben még mindig szerepet játszik a régi história: a népek saját érdekeit, sajátosságait semmibe vevő durva gyarmati politika, amely az első világháborúig német gyarmat Togót egy vágással kettényirta, s felosztotta a franciák és az angolok között. Amit a franciák akkor kaptak, abból lett. a mai Togó, ami akkor az angolok nak jutott, azt az Aranyparthoz csatolták, s később a független Ghana “Voltán túli” területe lett. Az ide- és odacsatolástól függetlenül a határ mindkét oldalán ugyanaz a nép élt és él, az evék, s az egykori felszabadulás eredménye nem csituló ellentét a két szomszéd ország között. A “gyarmati örökség” áldását akkor élvezi először az ember, amikor átlépi a határt, és — ismétlem, most már a megfelelő papírokkal felszerelve tettem ezt — át kell mennie az ut másik oldalára. Mert mig Ghánában az angol rendszer szerint “balra hajts” van, Togóban jobbra kell hajtani, csakúgy, mint az utána következő 170 kilométeren, Dahomeven át. A következő ország azonban ismét “angol”: Nigéria. Az ember tehát ismét visszamegy az ut bal oldalára, s ha még egyáltalán tudja, merre van a bal, és a jobb, azon hajt tovább... Az igazi baj természetesen nem a közlekedéssel van. Hanem azzal, hogy ezek a “határok” szétvagdosták a népeket évszázadokon át összekötő gazdasági, közlekedési, sőt bizonyos értelemben még a kulturális szálakat is. Nyugat-Afrikában különösen. A Niger Köztársaság és a Nigéria közötti határ (előbbi francia, utóbbi angol terület volt) kettévágta a hausa népet, az Elefántcsontpart és a Libéria közötti határ pedig a kru népet — az említett evékről nem beszélve. A függetlenség kivivása után természetesen van lehetőség arra, hogy ezeket a határcölöpöket kidönt- sék — de ez bonyolult dolog. Hiszen a gyarmati uralom teljesen különböző adminisztrációs, gazdaságszervezési rendszert alakitott ki a szomszédos országokban is. Hiába beszéli a nép ugyanazt a nyelvet Ghana Voltán túli vidékén és Togóban, vagy Észak-Nigériában és a Niger Köztársaságban, a hivatalos állami nyelv egyikben az angol, másikban a francia. Ezekben a dolgokban gyors változás aligha lesz, hiszen a függetlenné lett afrikai országok legnagyobb gondja először az, hogy saját újszülött nemzeti voltukat erősítsék — s bármilyen tiszteletre méltók, sőt hasznosak is a gyarapodó törekvések, hogy áthidalják ezeket a határokat, ez valójában még csak a holnap napirendjén szerepel. A ghanai rendszámú kocsik kitiltása Togóból jpjentősen fellendíthette az ottani taxiforgalmat. A határon egész hadsereg vár, s kínálkozik, hogy átszállít a — mondom — háromnegyed órai autó járásnyi országon. Lomé, Togó fővárosa, egyben a ghana—togói határváros. Mig a kitűnő betonút jobb oldalán futottunk a város szive felé, eszembe jutott, milyen körülmények között jutottam el Loméba egy évvel ezelőtt. Amikor fent a voltai hegyek között, azon a bizonyos kis erdei állomáson átléptem a határt, s megláttam az első táblán, hogy Lomé mindössze 127 kilométerre van, könnyű szívvel vágtam neki az útnak, abban a hiszemben, hogy azok Togóban ugyanolyan jár- hatóak, mint a ghanaiak. A térkép is első osztályú utat jelzett. De micsoda utazás volt az! 127 kilométer a szavannán át, felázott göröngyös, ko- csinyomszéles földúton, miközben mind vártam, hogy majd csak kiérek az “első osztályú” útra. Amikor egy kis faluban megkérdeztem egy ellenkező irányba kínlódó teherautó sofőrjét, hogy hol itt a müut? — dühösen kiköpött. — Azt hiszi, építettek nekünk a franciák ?De csak az ország belsejébe vezető utak ilyen rosszak. A tengerparti müut kitűnő. Kár, hogy Togó ilyen keskeny és olyan hosszú... A Loméba érkező előbb bal kéz felől a követ- ségi villanegyed, majd a modern Hotel Bénin mellett halad el. A város rákönyököl a tengerpartra, csak a kikötő keskeny rakodója nyúlik közéjük. Mint Accrában — s mégis egészen, egészen másképpen. Mintha nem is ugyanazon a földrészen lenne a két város. Odaát Accrában minden komoly: a város közepén hivatalok, bankok, éjszakára elnéptelenedő üzletnegyed, sehol egy jóizü vendéglő. Lomé: bulvárok, kellemes kerthelyiségek, sétáló emberek a tengerparton, feketék, fehérek, s a boltokban a francia tulajdonos semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy kiszolgálja afrikai vevőjét (a volt angol területeken európai soha nem áll a pult mögé!). Még egy utcai érdekesség: sok a Skoda s még több a Moszkvics. Különösen a Moszkvics van nagy becsben — mondják, az esős évszakban a Renaultok és Simcák régen “belefulladtak” a vízbe, sárba, mikor a Moszkvics még fut. De nemcsak szovjet kocsi, hanem sok más “szocialista” áru is található a togói boltokban. Különösen a cukor okozott örömet, lévén tonnája ötezer frankkal olcsóbb a franciánál. Amire, hogy tartsák a vevőket, mindenütt leszállították a cukor árát. Togó —- szegény ország hírében áll. Igazán az? Hiszen még egy és negyed millió lakója sincsen — s mennyi kincse! Fenn, az ország belsejében járva, falutól faluig nyúló kukorica-, jam-, kasa- vaföldeket láttam, a parti vidékeken olajpálma- erdőkön át vezet az ut, s délen gyapot is van meg kávé. Az utolsó években hat-hét, néha tízezer tonnánál több kávét exportáltak. Togo Afrika egyik legintenzivebben müveit országa, területének mintegy negyven százalékán folyik mezőgazdasági munka, népessége kétszer olyan sűrű, mint Guineáé, háromszor olyan, mint Elefántcsontparté. Az Ahito-hegyekben króm, az Agou mélyén bauxit, a Bangeli alatt vas, Sokodé vidékén ruté- nium, titán tartalmú kőzet van. 1952-ben foszfátot találtak — egyelőre csak ezt aknázza ki egy bányatársaság. Már csak néhány kilométer marad Togóból — Grand Popo előtt már dahomeyi- határőr engedi le a hatáKSorompót jelképező madzagot. Tovább fut a tengerparton az ut — azon a parton, amelyik egészen a XIX. század közepéig a nyugatafrikai rabszolga-kereskedelem központja volt. Volt amikor évente húszezer rabszolgát “exportáltak” innen! De magát a dahomeyi királyságot csak a XIX. század utolsó évtizedeiben tudták a gyarmatosítók megdönteni. Hol a portugálok, hol a franciák ellen kellett a kis ország népeinek küzdeni. A dahomeyi királynak már 1729- ben nemcsak férfi, de női hadserege is volt. S mert éppen elég bajuk volt az európaiakkal, a dahomeyi királyok kormányukban “fehérügyi minisztert” is tartottak. Az ut most már beljebb tart — a tengertől lagúnák választják el. Ameddig a szem ellát, apró szigetek zöldellnek a végtelen kék vizen, csomóba bujt halászfalvak húzódnak meg rajtuk. A cikcakkban kirakott • halfogó varsák között desz- kányi lapos csónakokat lendítenek hosszú botokkal a halászok. Száz, kétszáz, vagy ötszáz éve ugyanúgy... ? Majd újra kinyujtózik a lagúnákkal csipkézett tengerpart, s hihetetlenül rendezett sorokba igazodó pálmaerdő szegi be. A kókusz- és ola j pálmasorok alatt különösen hat a falvak környékén jól gondozott kukorica, s a pálmák között csörtető ökörcsorda. Ezeket az ültetvényeket itt, Abomey körül, azokkal a háborús foglyokkal telepítették be a XIX. század közepén, akikkel a nyílt rabszolga-kereskedelem felszámolása után nem tudtak mit csinálni. Ma ez az egyetlen afrikai tulajdonban levő ültetvény Nyugat-Afrikában. Cotonau — Dahomey épülő kikötője és kereskedelmi központja. Különös város. Ahogy közeledik az ember, a gödrös akadozó országút egyszerre kisimul, elegáns betonszalagok futnak össze, távolról modern épületek tűnnek fel. Szinte egytől egyig bankok. Maga Cotonau, bármennyire is teli szurkálták bankokkal, voltaképpen nagyra nőtt falu. Porto Novo sokkal kisebb, de nem ilyen falusias. Néhány szűk, forgalmas utca, közlekedési rendőrök a sarkon — akármilyen kicsi, város mégis. . . Porto Novo után északra kanyarodik az ut, hogy Idirokónál átlépje a nigériai határt. _ K. Gy. A Szovjetunióban járt amerikai energetikai küldöttség beszámolója WASHINGTON. — Udall amerikai belügyminiszter vezetésével 1962 szeptemberében a Szovjetunióban járt amerikai energetikai küldöttség közzé tette utazásáról és a szovjet energetikai iparról szóló beszámolóját. A beszámoló megemlékszik a Szovjetuniónak az energetikai ipar fejlesztésében elért hatalmas eredményeiről, az uj energetikai kapacitások gyors üzembe helyezéséről, a szovjet mérnöki, tervező- és tudományos munka magas színvonaláról. A magas fokú centralizáció és az ésszerű tervezés, a villanytelepek és a vezetékek hálózatának egységes rendszerben történő egyesítése biztosítja a Szovjetunió energetikájának fölényét az Egyesült Államokéval szemben. A világ legnagyobb vizi erőmüveinek és gátjainak építésekor a szovjet mérnökök nemcsak az eddig összegyűlt nemzetközi tapasztalatokat, hanem saját tökéletesen uj és eredeti módszereiket is felhasználják — hangsúlyozza a beszámoló. Az erőmüvek és gátok építésénél alkalmazott módszerek igen jók és előnyösek. A beszámoló megállapítja, hogy a szovjet mérnökök a feszitett betonelemek felhasználásával nemcsak az építkezés idejét rövidítik meg, hanem a foglalkoztatottak számát is csökkenthetik. Az amerikai energetikusok felhívják a figyelmet arra, hogy a szovjet mérnökök az uj áram- fejlesztő telepeken nagy kapacitású generátorokat létesítenek. Ezzel kapcsolatban megemlékeznek a kujbisevi és a volgográdi erőmüvekről, s megállapítják, hogy az Egyesült Államokban pillanatnyilag nincsenek ilyen nagy kapacitású generátorok. Ugyancsak megemlékezik a beszámoló a Szovjetunióban kiépített nagyfeszültségű távvezeték- rendszerről, s megjegyzi, hogy a Szovjetunió ebben is az Egyesült Államok előtt jár. A szovjet energetika fejlődésének fontos alkotóeleme — mutat rá a beszámoló — a moszkvai diszpécserközpont, amelynek hatásköre a Szovjetunió európai részére terjed ki. Az amerikai energetikusok hangsúlyozzák az ilyen egységes és központosított energetikai rendszer műszaki és gazdasági előnyeit. A beszámoló megállapítja, hogy az áramfejlesztő telepek kapacitása és az elektromos energia termelése tekintetében az Egyesült Államok megelőzi a Szovjetuniót. Ezzel szemben a villamosenergiatermelés és -fogyasztás a Szovjetunióban majdnem háromszor olyan gyorsan növekszik. mint az Egyesült Államokban. FRANCO A JÓTEVŐ Ki mondja, hogy Generalissimo Franco nem viseli szivén a spanyol munkások érdekeit? Újévi ajándékként bejelentette atyai gondoskodását, amely arról szól, hogy a szakképzetlen munkások részére uj napibért állapit meg. Ez meg fog felelni kb. egy dollárnak egynapi munkáért. És aki azt gondolja, hogy ez nem nagylelkűség, az vegye tudomásul, hogy ezzel megduplázza azt az összeget, amit a munkások eddig kerestek. A hir még kiemeli, hogy a spanyol kormányt nagyon nyugtalanították az elmúlt nyáron és őszszel Spanyolország bányáiban és ipari területein elterjedt sztrájkmozgalmak. A MAGYAR SZŐ ELŐFIZETŐBE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE I 12
