Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-11 / 15. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 11, 1963 Conor O’Brien: Kik és miért támogatták Csombét? Mi az igazság az ENSz kongói szerepét illétöen? Nemrég jelent meg Londonban Conor O’Brien “Katangába és vissza” cimii könyve. A könyv megjelenése bombarobbanásként hatott. A szerző, aki ir diplomata volt, jelenleg pedig az accrai egyetem (Ghana) rektorhelyettese, elmondja, mi történt valójában Kongóban 1961 őszén. O’Brien könyvét még értékesebbé teszi az a tény, hogy a szerző maga is közvetlen részvevője volt az ottani eseményeknek. Az ENSz kongói tómegbizott- , jaként ő hajtotta végre a Csombe-ellenes műveletet, amelynek meg kellett volna szüntetnie Katanga els'zakitottságát. Mint a konzervatív londoni Sunday Telegraph- ból átvett szemelvények példázzák, O’Brien leleplezi az 1961 szeptemberi katangai ENSz-hadmü- veletek hazug hivatalos beállítását. Dag Hammarskjöld akkor meghamisította a tényeket, s ez messzemenő következményeket vont maga után. A könyv szerzője szerint ez tette lehetővé, hogy Csőmbe megmentse “független” tartományát az összeomlástól, éppen abban a pillanatban, amikor már úgy látszott, hogy napjai meg vannak számlálva. O'Brien nem titkolja, milyen indítékok késztették az ENSz főtitkárát a nagy hazugságra. Az Egyesült Államoknak, Belgiumnak, Angliának, s a katangai ásványi kincsekből óriási nyereséget liuzó más nyugati hatalmaknak érdekükben állt a kongói tragédia folytatódása, Csőmbe, a bábállamfő támogatása. Dag Hammarskjöld 1961 márciusában kérte először az ir kormány engedélyét arra, hogy elfoglaljam az ENSz-titkárság képviselőjének tisztségét Elisabethville-ben. A Biztonsági Tanács a katangai eseményekkel kapcsolatban éppen akkor (feb. 21-én) határozatikig követelte minden, Kongóban levő külföldi tiszt és zsoldos eltávolítását. Az afroázsiai országok képviselői úgy értelmezték ezt a határozatot, hogy e személyek haladéktalan eltávolításával véget ér Katangában a szeparatista rendszer. Eléggé homályos volt, hogy mire gondoltak a szavazásnál a nyugati országok, pl. Anglia. Mint az angol küldöttség kifejtette, véleménye szerint a határozatból nem következik, hogy szükség esetén erőt kell alkalmazni Csőmbe zsoldosaival szemben. Pedig a határozat megszövegezői éppen erre gondoltak. Én személy szerint meglehetősen elégedetlen voltam amiatt, hogy sok kétértelműséget és burkolt ellentmondást tartalmaztak azok a határozatok, amelyeket végre kellett hajtanunk. Tudtam azonban, hogy Hammarskjöld főtitkár számára megszokott dolog volt az ilyesmi; ez volt az a közeg, amelyben szabadon lélegzett. Minél homályosabb volt a Biztonsági Tanács határozata, annál több lehetősége volt a főtitkárnak annak értelmezésére. Éppen a határozatokban rejlő kétértelműségek mesteri kihasználása révén tett szert a főtitkár olyan státusra és olyan hatalomra, amely messze túllépte az ENSz Alapokmányában megszabott kereteket. Kiket engedtek be a “klubba”? Homályos nyugtalanság fogott el a Leopold- villeből érkező táviratok olvasása közben. Egyáltalán nem azért, mintha bármi különös is lett volna bennük. Attól, kaptam enyhe sokkot, hogy a táviratokban foglalt apró részletek együttvéve eléggé elütöttek annak a képnek a szétfolyó körvonalaitól is, amely a Közgyűlésben és a Kongói Tanácskozó Bizottságban terjesztett hivatalos jelentésekből kivehető volt. ; RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA c 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. , i (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 j ► .. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ^ j ’ Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva Erősödött az a benyomásom, hogy az ENSz kongói akcióit illetően sem a Közgyűlés, sem a Biztonsági Tanács nem rendelkezett minden szükséges anyaggal a megfelelő határozatok alapos megvitatásához és elfogadásához. Ezek az anyagok egyes-egyedül azoknak az embereknek álltak rendelkezésére, akik az eseményekkel kapcsolatos tényeket tartalmazó táviratokat olvasták. A titkárság munkatársainak szűk körére gondolok. A kongói bizottság tulajdonképpen a főtitkár információi alapján terjesztett elő ajánlásokat a főtitkárnak. Ennélfogva egy idegenvezetővel kiránduló, naiv kívülállók csoportjára emlékeztetett inkább. A “kongói klub” a Hammarskjoldot körülvevő amerikaiak és a semlegesek, főleg az afro-ázsiaiak csoportjából állt. A két csoport az ENSz három fő összetevő eleme közül kettőt minden esetre képviselt. A harmadik fontos elemnek pedig, — a kommunista államoknak — nem volt képviselete ebben a “klubban”. Különleges óvóintézkedéseket tettek, nehogy a titkárság kommunista államokat képviselő munkatársai közül egy is meg lássa a kongói táviratokat. A kommunista országok akkor élesen elitélték a főtitkár kongói műveletét: hogyan lehetett volna hát elvárni tőle, hogy megbízzon olyan emberekben — és tanácskozzon velük —, akik lojálisak voltak Szovjet-Oroszor- szághoz és a kommunizmushoz? Ez tűnt akkor a leghatásosabb érvnek, de valójában a leggyengébb érv volt. Hiszen az ENSz- ben már jóval a kongói események előtt mindenki tudta, hogy a szovjet hivatalos személyek megkerülésével döntenek minden valóban fontos politikai kérdésben. Az általános vélemény szerint (s ez teljesen hihető), egyebek közt ettől a mellőzéstől függött az Egyesült Államok bizalmának megtartása, ami nagyon fontos volt. Az Egyesült Államokat az a fő elv vezette, hogy Kongóba nem szabad beengedni a kommunistákat. Ezért ellenezte Katanga elszakadását. Ez ugyanis az afro-ázsiai képviselők szemében precedensül szolgálhatott egy másik tartomány — Stanleyville — elszakadásához és egy “középafrikai Kuba” kialakulásához. Az afroázsiaiak számára a legfontosabb elv az volt, hogy megakadályozzák Katangának az európaiak által sugalmazott különválását, amely veszélyes precedenst teremthetett sok uj és sebezhető állam felbomlásához. Egyik fél sem remélhette, hogy a másiknak a segítsége nélkül elérheti célját. így jött létre a hallgatólagos alku. Ezeknek az embereknek az volt a feladatuk, hogy a sok határozat között érvényt szerezzenek annak is, amelyik szerint az ENSz nem avatkozik be Kongó belügyeibe. Ám a gyakorlatban nap mint nap olyan döntéseket hoztak, amelyek az ENSz erőinek az ország belügyeit és politikai jövőjét befolyásoló felhasználását jelentették. Mást tenni nem lehetett. Szemtől szemben Amikor visszatértem Elisabeth viliébe, (O’Brien 1961 júniusában kezdte meg teendőinek ellátását Elisabethville-ben, és júliusban megszemlélte az ENSz-csapatok észak-katangai laktanyáit) csakhamar számos ebédmeghivást kaptam. Alkalmam volt találkozni az ipari oligarchia képviselőivel, az Union Miniére-t és a vele kapcsolatban álló Vállalatokat igazgató emberekkel. Furcsa, de külön egyikre sem emlékszem. Egybefolyik emlékezetemben szúrós, vörös szemük, ráncos, hajas, kurta nyakuk és határtalan falánkságuk. Az Union Miniére tisztviselői hűvös közönyt tanúsítottak. Nem természetükből kifolyólag, hanem azért, mert a- vállalat konok ellenségességgel fogadta az ENSz katangai jelenlétét. Kellemetlen érzés volt. Nem élvezet a belga királyi család tágjainak arcképeivel teleaggatott teremben ülni, olyanok közt, akik gyűlölik az embert. No meg itt éreztem először, hogy valójában milyen hatalmas erővel kerülök szembe. Többségükben egyivásu emberek, mert valamiféle “szilárd” dolgot védelmeztek, ami az övék volt, s nem állt szándékukban átengedni. A velük szemben álló bonyolult koalíciónak, amelyet én képviseltem, nem volt meg az alapja az effajta erőhöz és világossághoz. Egy kétértelmű határozatból és egy titkos, teljesen bizonytalan végű alkuból kifolyólag tartózkodtam Katangában és nem valahol Dublinben vagy New Yorkban. ők viszont azért voltak Katangában, nem pedig Ostendében, vagy Borinage-ban, mert Kongóban nyereségesebben lehet tőkét elhelyezni, mint Belgiumban, Katanga pedig a legelőnyösebb hely egész Kongóban. Az Union Miniére tiszta nyeresége 1950-től 1959-ig 31 milliárd belga frankra rúgott! Ideje cselekedni Az ENSz-csapatok 1961 aug. 28-án Katangában váratlanul őrizetbe vettek jelentős számú zsoldost. Erre a katangai hatóságok, amelyeket felbátorított Rhodesia és Anglia nyilvánvaló ro- konszenve, megfélemlitési hadjáratot indítottak Elisabethville-ben egyes törzsek “megbízhatatlan” tagjai ellen. így merült fel a menekült-probléma. Szept. 5-én Csőmbe tudomására hoztam, hogy ha kormánya tovább szitja a gyűlöletet a törzsek között, polgárháború törhet ki. Ebben az esetben az ENSz a Biztonsági Tanács feb. 21-i határozatát alkalmazná, amely “szükség esetén végső eszközként” megengedi az erő alkalmazását. Véleményem szerint a helyzet olyan volt, hogy majdnem szükségesnek látszott a végső eszköz igény- bevétele. A kaminai támaszponton aznap tanácskoztam Hiarival és Fabryval. Hiari egyetértett álláspontommal, de nem kapott világos választ New Yorkból. Szept. 11-én érkezett meg Eisabethvillebe Hiari és Fabry. Szept. 12-én találkoztunk Csomóéval. Hiari közölte, hogy másnapra várják Leopold viliében a főtitkár megérkezését, s felhatalmazták, hogy átadja Hammarskjöld meghívását Csomóénak. Csőmbe úgy vélte, hogy a főtitkárnak kell felkeresnie őt Elisabethvilleben. Hiari kijelentette, hogy csak a meghivás átadására van felhatalmazása, a találkozó színhelyéről nem tárgyalhat. Csőmbe ezután sajtókonferencián bejelentette, hogy meghívta Hammarskjoldot Elisabethville- be. Tagadta, hogy Hiari révén találkozóra kapott volna meghívást a főtitkártól. Kimba (külügyminiszter) közölte, hogy már “folynak a tárgyalások Rhodesiával.” Végül Hiari Le Roche-ban, az ENSz katangai székhelyén utasításokat adott át nekünk, amelyek alapján a katonai parancsnokság “Mortor” fedőnévvel hadműveletet készített elő arra az esetre, ha kudarccal végződnének a Csomóéval folytatott tárgyalások. Fabry aktatáskájából átadott nekem öt okmányt, olyan mosollyal, mint egy machiavellista mikulás. Hiari helyeslőén nézte. Megkaptam a Csőmbe és négy minisztere ellen kiadott letartóz- tatási parancsokat. A vád mind az öt esetben ugyanaz volt: “kínzás és gyilkosság”. Arról nem volt szó, kit kínoztak és öltek meg ezek az emberek. Nyilván Lumumbát és híveit, talán másokat is. Az okmányokat a leopoldvillei központi kormány főügyésze irta alá. Csombét csak végső esetben volt szabad letartóztatni: az utasítás szerint körül kellett fognunk az elnöki palotát, s nekem beszélnem kellett volna vele, meg kellett volna magyaráznom neki, hogy az utolsó kiút számára az, ha együttműködik az ENSz-szel és- békésen véget vet Katanga különállásának. Közben az ENSz-csapatoknak el kellett volna foglalniuk a postát, a rádióállomást, a belügyminisztériumot és a tájékoztatásügyi minisztériumot, valamint a levéltárakat1. Az ott dolgozó európaiakat és afrikai vezetőket lehetőleg lé kellett volna tartóztatni. Az első alkalmas pillanatban ki kellett volna tü^ni a középületekre a Kongói'Köztársaság lobogóját. Francia helyettesem' Michel - Tornbelaine elegendő zászlót szerzett be Leopoldvilleből. Különleges óvatossági rendszabályokat Írtak elő számunkra, hogy a müYelet végrehajtása során elkerüljük az összeütközést a csendőr?éggel. Kapcsolataink az “afrikanizált” csendőrséggel eleinte jók voltak, de azután romlottak. Egyebek közt azért, mert a q&endőrség uj névleges vezetője Mocquet, a belga ultrák kiszolgálója lett, aki minden parancsukat készségesen végrehajtotta. (Folytatjuk) A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE!
