Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-21 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 21, 1%3 SPANYOLORSZÁG SORSA A VILÁGDEMOKRÁCIA SORSA Végetvetnek a Franco-rendszérnék? — Az egész emberiség jövője forog kockán az Egyesült Államok külpolitikájának legfigyelemreméltóbb és legfeltűnőbb fejleménye volt, a második világháború befejezése utáni években, a Francisco Franco generalisszimusz fasiszta kormányával szembeni változó magatartás. Mivel a világ békéjét fenyegető veszélynek bélyegezték a fasiszta Spanyolországot, kizárták a világ népeinek a közösségéből az Egyesült Nemzetek megalakulásakor San Franciscóban, 1945- ben. Az amerikai közvélemény szilárdan támogatta ezt az álláspontot. Truman elnök, elődjéhez, Franklin D. Roosevelthez hasonlóan, nem rejtette véka alá ellenszenvét Francoval szemben. A világ, amely éppen akkor lábalt ki történelme legpusztítóbb háborújából, lelkesen fogadta az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1946-ban elfogadott határozatát, amely elitélte a tengellyel (Berlin—Róma tengely) egykor szövetséges kormányt és felszólította tagnemzeteit, hogy hívják vissza követeiket és megbízottaikat Madridból. A határozattal egyetértve, a mi követünket is, a többi jelentősebb tagországéhoz hasonlóan, azonnal visszahívták. Külpolitikánk megváltozik Ennek ellenére, a következő négy évben a világ tanúja volt annak a teljes fordulatnak — és vonakodva követte is —, amelyet az Egyesült Államok a Franco-kormánnyal való viszonyában végre hajtott. A hidegháborús politikával összhangban, az Egyesült Államok kampányt indított annak az ellenséges magatartásnak és gyanúnak a csökkentésére, amellyel Francora általánosságban tekintettek. 1950 körül az ENSz visszavonta elitélő határozatát, a gazdasági és politikai vesztegzárat megszüntették és Spanyolországot beengedték bizonyos ENSZ ügynökségekbe. És 1955-ban Franco Spanyolországa teljes jogú tagja lett a világ- szervezetnek. Az amerikai politika irányitói, nyugateurópai szövetséget építve a Szovjetunió és a keleteurópai szocialista országok ellen, Francoban kész szövetségest találtak, ő hosszú éveken keresztül harcolt a “kommunista veszély” ellen. A második világháború folyamán Kék Hadosztálya fasisztáit küldte el, hogy a náci Wehrmachtban szolgáljanak a Szovjetunió ellen. Ez volt az ő megbízólevele az Egyesült Államok által támogatott hidegháborús koalícióba való felvételre. 1951 júliusában, az elhunyt Forrest Sherman admirális, az Egyesült Államok tengerészeti hadműveleteket irányitó osztályának a feje, meglátogatta Francot Madridban. Sherman utazását Truman elnök, a kiilügy- és hadügyminiszterek, a Nemzeti Biztonsági Tanács, valamint az egyesült vezérkar megtárgyalta s jóváhagyta. A közfelháborodás lecsititására — ami a látogatás nyomán Európában csakúgy, mint az Egyesült Államokban kitört —, Dean Acheson külügyminiszter kijelentette, hogy “Spanyolországnak stratégiai jelentősége van Nyugat-Európa általános védelmében” és a tárgyalásokat úgy kell tekinteni, mint “kisérleti és felderítő beszélgetéseket.” Az amerikaiak és a világ népeinek lépten-nyo- mon megmutatkozó tiltakozása ellenére, a Sherman látogatást rövidesen az Egyesült Államok gazdasági és katonai küldöttségei követték. 1953 szeptemberében aláírták a Madridi Szerződést. Á 10 éves egyezmény amerikai gazdasági és katonai segítséget adott Franconak azon jog ellenében, hogy az Egyesült Államok tengerészeti és légi támaszpontokat építhetett és tarthatott fenn Spanyolországban. A Cadiz közelében létesített tengerészeti támaszpont az Egyesült Államokat a a Földközi-tengeri nagyhatalmak sorába iktatta. A légitámaszpontok, amelyek 500 mérföldes kiterjedésben hálózzák be az egész Ibériai félszigetet, stratégiai bombázóinkat a Szovjetunió legfontosabb területeihez hozták közel. A szerződés a jövő évben jár le és már az előzetes tanácskozásokon nyilvánvalóvá vált, hogy Franco nagy igényekkel akar felléppi, ha a szerződés megújításáról lesz szó. Az a Franco, akinek kormányát tiz éven keresztül az amerikai dollárok milliárd jai támogatták, most még több dollárt akar kapni és már a feltételeket is Ő akarja megszabni. A rendszer, amelyet támogatunk Spanyolország 1936 júliusa óta, amikor katonai lázadás tört ki a köztársaság ellen, ‘‘háboríts állapotban” él. A spanyol munkások számára tilos szabad szak- szervezetek alakítása. A sztrájk törvénytelen. Az összes munkásokat beszervezték a falangista szak szervezetek rendszerébe, amelyeknek vezetőit a kormány nevezte ki és szabályait az állam vonta meg. Spanyolország börtönei tömve vannak politikai foglyokkal, akiket a kormánnyal szembeni ellenzéki magatartásuk miatt börtönöztek be. Ezek közül sokan már a köztársaság bukása, vagyis 1939 eleje óta börtönben sínylődnek. Egyetlen “bünük” az volt, hogy védték a kormányt a Franco-féle lázadókkal szemben. Egy nemzetközi jogi bizottság legújabb jelentése a spanyolországi politikai rabok számát hat ezerre teszi. Az egész világot átfogó amnesztia-kampányt vezettek kiszabadításuk érdekében. A spanyol sajtó semmilyen szabadsággal nem rendelkezik. Az állam ellenőrzi az újságokat, köny veket, folyóiratokat, rádiót, mozikat és a darabok kéziratait. Herbert Matthews szavaival élve: “A spanyol sajtó a legnagyobb sértések egyike a nyugati világ intelligenciájával szemben.” Franco Spanyolországában ismeretlen a vallási szabadság. A római katolikus vallás a hivatalos államvallás. Különleges elnyomó intézkedéseket hoztak a protestánsok ellen, bár a becslések szerint csak 25,000 protestáns él a 30 milliós országban. A protestánsok nem köthetnek egyházi házasságot; gyerekeiknek katolikus iskolába kell járniuk; még a keresztény temetés jogát is megtagadják tőlük. 1950-ben, amikor Dean Acheson külügyminiszter kampányt vezetett az ENSz-ben a Franco elleni határozatok megszüntetésére, szükségesnek tartotta, hogy ostya alá rejtse javaslata lényegét. Ezt irta: “Nehéz Spanyolországot a szabad nyugati közösség teljes tagjának elképzelni anélkül, hogy lényegesebb javításokat ne hajtsanak végre a nagyobb szabadságjogok, a vallási szabadság és a szervezett munkásság elemi jogainak a gyakorlását illetően.” Vajon a Francoval való barátságunk befolyásolta őt abban az irányban, hogy végrehajtsa ezeket a kívánatos változásokat? Tettünk lépéseket, hogy megvizsgáljuk, vajon végrehajtotta-e ezeket? A diktátorral való madridi beszélgetés után, 1955-ben, John Foster Dulles külügyminiszter az “őszinte szivélyesség és kölcsönös megértés” kifejezést használta, amikor a “Spanyolország iránti amerikai barátságra” hivatkozott és az “együttműködés szellemét” emlegette. Eisenhower elnök ezt követő látogatása Franconál, hasonló kijelentésekre ihlette a részvevőket. Ezekkel a nyilatkozatokkal ellentétben, a jogászok nemzetközi bizottságának a jelentése 1962 decemberében Franco uralmát azzal vádolta, hogy soha nem szüntette meg “türelmetlenségét és elnyomását mindenfajta ellenzékével szemben, mely a totális rendszerek jellemzője.” A jogászoknak ez a bizottsága magánszervezet, amelyet az ENSz elismer és 40,000 ügyvéd és biró támogatja 90 országban. Az Egyesült Államok szenátusában Stephen A. Young ohioi szenátor jelentette ki 1962 júniusában : “.. . Franco Spanyolországában természetesen nem történt változás. Legalizált zsarnokság, fasiszta diktáton*al az élén.” A spanyol dolgozók ellenállása A spanyol nép elkeseredett ellenállása Franco tűrhetetlen uralmával szemben, a múlt évben robbant ki és a dolgozók az illegális sztrájkok egész sorát hajtották végre országszerte. 70,000 astu- riai bányász hagyta ott a tárnákat a múlt év áprilisában, hogy a kormányt átlagon alulian alacsony bérük emelésére kényszerítsék. Az erős elnyomás ellenére, amelynek folyamán százakat börtönöztek be, a sztrájk más iparágakra is kiterjedt egész Spanyolországban. Becslés szerint közel kétszázezren dacoltak a kormány parancsával szemben, hogy tovább dolgozzanak. A sztrájkotokhoz a diákok ezrei csatlakoztak, akik kinyilvánították rokonszenvüket minden nagyobb városban a munkabeszüntetők iránt. Mióta megszerezte a hatalmat, még nem dacoltak Franco- val ilyen nyiltan és elszántan a tömegek. A két hónapig tartó sztrájk után, amely béremeléssel ért véget a kormány rendelete alapján, újabb sztrájkok kezdődtek múlt szeptemberben. Az asturiai bányászok vonultak ki ismét, ezúttal a rövidebb munkaidőért és jobb munkakörülmé* nyékért a tárnákban. Az ország népe ismét támogatta őket, annak ellenére, hogy tömeges letartóztatással és hosszú börtönbüntetéssel néztek szembe “lázadás” vádja alapján. Az Egyesült Államok kormányának magatartása Az elmúlt évi nyugtalanság azt mutatja, hogy a Franco-ellenes ei'ők erősödnek Spanyolországban. Az anti-demokratikus rendszert főleg külső segítséggel tartják hatalmon, és ez a segítség legnagyobb részben az Egyesült Államokból érkezik. Young szenátor szerint, 1953 óta “. . . több mint 1,300,000,000 dollárt dobtunk oda Spanyolországnak.” De Young megmondta az Egyesült Államok szenátusának, hogy “eljött az ideje annak, hogy felülvizsgáljuk politikánkat, amelynek keretei között az Egyesült Államok a világ legerőteljesebb diktátorának a pénzszekrényét gazdagítja.” A zsarnok uralom elleni fokozódó ellenállás táborában találhatjuk Spanyolország vezető értelmiségét, Íróit és diákjait, csakúgy, mint bányáinak, iparának és földjeinek dolgozóit. A katolikus papság számos tagja nyújt támogatást ennek a növekvő népi érzésnek. A kommunista párt, a szocialista és kereszténydemokrata szervezetek, annak ellenére, hogy illegalitásban vannak, maguk köré tömörítik a népet saját jogainak védelmében és szükségleteinek biztosításáért. Segítséget az egész világ szakszervezeti mozgalmától kapnak. Minden bizonyíték amellett szól, hogy Franconak semmi szándéka nincs rendszerét liberalizálni. Az ilyen irányzatokról szóló mende-monda csak a külföldi kölcsönök jogosságát akarja igazolni, amely lehetővé teszi a rendszer számára, hogy tovább folytassa brutális elnyomását. Franco fél az Egyesült Államok gazdasági és diplomáciai szankcióitól, amely meggyorsíthatná a fasizmus bukását Spanolországban és megnyithatná az utat a spanyol nép számára a szabadság felé. Ehelyett inkább az Egyesült Államok támaszpontjai bérleti szerződésének a megújítását szeretné elérni, amely nagy segítség rendszere alátámasztásában. A világ békéjének és demokráciájának jövője csakúgy, mint a spanyol nép jóléte is attól függ, hogy az Egyesült Államok milyen álláspontot foglal majd el a Franco-korszak megszüntetését illetően. MIT HÜT? Mit hüthet egy jégszekrény? Ezúttal két ország közötti viszonyt. Hogyan? Az történt, hogy Olaszország jégszekrény ipara jóval korszerűbbé vált a franciaországinál. Ultramodern üzemek, széles körű automatizálás, a termelés koncentrálása hat nagy, önálló vállalatban — mindez együtt oda vezetett, hogy az olasz jégszekrényeket olcsón gyártják, rendkívül versenyképessé váltak tehát a világpiacon. Az olasz hűtőszekrények keresettebbek lettek a franciáknál. Az olasz hűtőszekrények “spontán”, a gazdasági törvényszerűségnél fogva, be is törtek a francia piacra. . . Körülbelül 200 ezer hűtőszekrény tömör harcrendben megostromolta a francia ipar állásait, elhódította tőlük a fogyasztókat. Tehette, még könnyebben is, mint tehette volna a múltban, hiszen mindkét ország tagja az Európai Gazdasági Közösségnek, amely tudvalévőén tagállamai között alaposan csökkentette a védővámokat. Ez persze már nem tetszett a franciáknak —■ és erre mit tettek, mit nem tettek? Azt tették, hogy a francia kormány javaslatot terjesztett elő, miszerint 12 százalékos “védelmi illetékkel” — magyarul, igenis, védővámmal — terheljék az olasz hűtőszekrényeket, hogy ezzel a franciák versenyképessé váljanak legalább saját hazájukban. Vagyis gazdasági közösség ide, gazdasági közösség oda, a kapitalista vetélytársak fogcsikorgatva szembekerültek egymással. így esett meg az, hogy derék, békés hűtőszekrények, amelyek hivatásuk szerint húst, tejet, vajat és gyümölcsöt kellene, hogy hütsenek, ezúttal a két ország viszonyát hiitötték. Jegessé. ’ T ” <JCu ’’ ' ’ ’ ■ RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA ■ 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. , ► (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 ^ ► Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ^ j ► Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország i ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva ‘ L Jk. Jl. »
