Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-03-21 / 12. szám

Thursday, March 21, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 1 Mentőöv Tudniillik Anglia számára szolgáló mentőöv az, amelyik a címben szerepel, és pedig nem is a mi címünkben, hanem eredetileg az angol Observer címében, amely pedig teljes szövegezésben igy hangzik: “A francia-gvülölet, mint mentőöv.” A cikk lényeges mondanivalóját illetően csak néhány szót idézünk. íme: “Egyelőre valameny- nyien ugyanazt a külföldit gyűlölhetjük. A jóvi­szony fenntartása Amei’ikával jelenleg nem csu­pán nyilvánvalóan Anglia érdekeit szolgálja, ha­nem egyúttal az egyetlen dolog, amit tehetünk” . . . “Mindenki gyűlölni fogja De Gaullet és a kö­zös gyűlölet kitűnő politikai összekovácsoló erő.” Egyébként a nyugati hatalmak barátsága szi­lárd, rendíthetetlen, önzetlen és a keresztényi sze­retetve épül. Adj neki szállást “Minden francia háziasszony tudtán kívül ame­rikai árut szerez be, amikor Knorr leveseket, Gló­ria tejet, Legal kávét, vagy Gondolo kekszet sze­rez be. Amerikai gyártmányokat használ, amikor Johnson vagy O’Cedar viasszal fényesíti padlóját, Cadum vagy Palmolive szappannal mosakszik. Bendix, Hoover, Kelvinator, vagy Frigidaire már­kájú háztartási gépeket tart üzemben.” Ezekkel a szavakkal kezdi felsorolni az Express cimü francia lap azokat az amerikai árucikkeket, amelyeket Franciaországban gyártanak ugyan, de amerikai haszonra. A cikk — amely csak egyike annak a rengeteg cikknek, amely hasonló módon panaszkodik — felsorol ezután cipőket és felvonókat, nyomdagé­peket és autógumikat, felkiált, hogy immár a Chrysler autógyárat is felvásárolta az amerikai tőke. Vizsgálja az okokat is, amelyek miatt a dol­lár francia befektetéseket keres és megállapítja, mig odahaza USben ‘csak’ 10% az átlagos évi pro­fit, Nyugat-Európában 11.7 százalék. S a kérdés, amely az egész cikk szellemét kifejezi, igy hang­zik: “Gyarmatositotta-e, vagy gyarmatosítani fogja-e rövidesen az Egyesült Államok a francia gazdasági életet ?” Mi, ismerve a tőkés érdekeltségek és államok egymáshoz való viszonyát, egy népi mondással tudnánk válaszolni a francia sajtó kétségkívül fi­gyelemre méltó aggodalmaira. Ez a mondás pe­dig a következő: “Adj neki szállást, kiver a házadból.” Ásított - négy napon át Egy német nyárspolgár — életének fő- s alig­hanem egyetlen érdemes müveképpen — páratlan naplójegyzeteket készített: fiatal korától kezdve 80 éves koráig naponta másodpercnyi pontosság­gal följegyezte, hogy mennyi időt töltött el külön­féle foglalatosságokkal. Napi tennivalói 25 év átlagában igy kezdődtek: alvás 7 óra 58 perc, 16 másodperc; papucskeresés 1 perc 12 másodperc; borotválkozás 7 perc 48 másodperc; inggombkeresés 1 perc 17 másodperc; nyakkendőkötés 2 perc 43 másodperc; öltözködés 12 perc 26 másodperc; várakozás a reggelire 3 perc; reggelizés 12 perc; a telefonálás megkisér- lése 57 másodperc; óranézés 4 másodperc; kapu­nyitás 10 másodperc; villamosra várás 3 perc 30 másodperc. Az alapos férfiú életének 80 esztendeje alatt összesen eltöltött: alvással és öltözködéssel 26 évet, 312 napot, 18 órát, 22 percet; munkával 21 évet, 95 napot, 14 órát, 40 percet; evéssel és ivás- sal öt évet, 346 napot, öt órát, 12 percet; valamire várakozással öt évet, 302 napot, 16 órát, 45 per­cet; szerelemmel négy évet, 39 napot, nyolc órát, 27 percet; utazással három évet, 273 napot, 18 órát,, 24 percet; újságolvasással egy évet, 243 napot, hét órát, 18 percet; borotválkozással 228 napot, két órát, 52 percet, cipőhuzással 39 napot, 19 órát, 18 percet. Az órát leste összesen 30 napig, kaput nyitott 28 napig, tolltartóját zsebébe dugta 21 napig, nyakkendőt kötött 18 napig, színházban töltött 18 napot, orrát fújta 13 napig, szivarra gyújtott 12 napig. Gallérgombját is 12 nap hosszat keres­te, szemüvegét öt nap hosszat törülte, és életének négy kerek napját töltötte ásítással. Gyermek­nevelésre 26, ebidomitásra két napja ment rá. S életének 80 esztendeje alatt összesen 22 óra és három perc hosszat nevetett. Irta: RÁCZ LÁSZLÓ Az imperialista egységfront, amely a világhá­ború végével az Egyesült Államok vezetése alatt, a nyugat-európai kapitalista országokból össze­tevődve, leplezetlenül a Szovjetunió és a szocia­lista országok ellen irányult, az utóbbi időkben töréseket, hasadásokat mutat. Elsőnek az Európai Közös Piac körül mutatko­zott kiegyenlithetetlen ellentét a két eui'ópai nagy hatalom: Anglia és Franciaország között. Tudva­levőleg a francia kormány tiltakozása meg is akadályozta, hogy hetediknek Anglia beléphessen abba a gazdasági egységbe, amely közös vámterü­letével és az európai piacok tervszerű beosztásá­val igyekezne a kapitalista termelés szükségsze­rű velejáróját: a gazdasági válságokat kiküszö­bölni. Ugyanekkor az EKP-ban a párhuzamos impe­rialista katonai egységfront keretén belül is je­lentékeny ellentétek merültek fel. Alighogy elcsendesedett a felháborodás a nem­zetközi polgári sajtóban a francia szövetséges “hűtlensége“ miatt, az EKP kérdésében, amikor újabb egységbontó eseményről számolhattak be. De Gaulle és Adenauer országaik képviseletében, véd- és dacszövetségre léptek. Ez a diplomáciai tolvajnyelven Páris—Bonn tengelynek nevezett szövetkezés, a maga gazdasági és még inkább titkos katonai megállapodásaival, lényegében ki- nyilatkozása annak, hogy ez az uj erőre kapott európai imperialista csoport elkülönül az eddig kizárólag az Egyesült Államok gyámsága alatt álló nyugati egységfronttól. Hiába igyekszik a megdöbbent polgári sajtó a front szakadás tényét eltagadni és jelentőségét kisebbíteni, “időleges zavaroki’ól” beszélni az EKP-ot illetőleg, De Gaullet mint bűnbakot oda­állítani, akinek napóleoni, személyes diktatúrára való törekvése zavarná a “szabad világ” demok­ráciáját. Ha csak ebben állna a baj, nem fájna a londoni és washingtoni diplomácia feje. Hiszen az ő “demokráciájukban” igen jól megfér Franco Spanyolországa és Salazár Portugáliája is. A valóság az, hogy a szakadás nem korlátozó­dik a közös európai piac országaira. Az ellentétek az amerikai imperialisták és az uj erőre kapott, aktivizálódott francia-német nagytőkés csoport közt éleződtek ki. Az imperialista egységfront tö­rését, az utóbbi évtizedben megsokszorozódott árutermelés és ennek következtében az uj piacok­ért való versengés okozza. A kapitalista országok­ban “túltermelés” van iparcikkekben és agrár- terményekben és ez okozza az imperialista egy­ségfront válságát is. (Túltermelésről beszélnek a kapitalista világban, amikor köztudomásúlag a világ lakosságának túlnyomó része éhezik és hí­jával van a legszükségesebb iparcikkeknek.) Az imper. válságot uj piacok keresésével akar­nák megoldani. Ezzel magyarázható, hogy USA nagytőkései az utolsó évtizedben megsokszoroz­ták erőfeszítéseiket, hogy uj piacokat biztosítsa­nak maguknak Európában. Megbízható statiszti­kai adatok szerint az EKP országaiban, melyek 180 millió fogyasztót jelentenek, 1950 óta megöt­szörözték tőkekivitelüket. Ez az amei'ikai impe­rialista terjeszkedés okozza elsősorban, hogy a “szabad világ” mesterséges egységfrontja min­den eresztékében recseg-ropog. A francia nagy­tőke, amely a világháború végével elvesztette ösz- szes gyarmatait, megint talpra állva, féltő szem­mel nézi az USA előretörését Európában. Félti elsősorban odahaza és az EKP keretén belül a maga profitlehetőségeit. Hiszen ha nem volt haj­landó az angol versenytársat sem beengedni ebbe a kiadós piacba, még inkább idegenkedik a hatal­mas amerikai finánctőkétől. Mert ez — kihasz­nálva az európai olcsó munkaerőt és a kedvező adóztatást — máris megvetette a lábát az euró­pai piacon és jelentős profitot zsákmányol el tőlük. Óvatos becslések szerint is az európai ipari és Megállapíthatjuk: valóban tartalmas életet élt .. . Kivált, ha figyelembe vesszük, hogy a sze­rinte munkában (vajon milyen “munkában”) töl­tött éveibe és napjaiba minden bizonnyal bele­számította azt az időt is, amelyet ezekre a párat­lan föl jegyzésekre forditott. Naplójegyzeteivel mégis hasznos munkát végzett: adatokkal bizö- nyitotta, mennyire üres, tartalmatlan a csak ma­gával törődő, önző, a mások szorgos és verejtékes munkájának gyümölcseit elorzó, a dolgozó embe­riségre fittyet hányó vagyonos nyárspolgár élete. kereskedelmi vállalatokba befektetett amerikai finánctőke átlagosan kb. 14 százalék profitot eredményez — majd a felével többet, mint oda­haza. Ez a magyarázata annak, hogy Dupont kémiai trösztje már eddig is 9 nagy gyárat rendezett be Európában (külföldön összesen 35 üzeme dol­gozik). Ez az oka, hogy példáját követték Good­year, Firestone, Parke Davis, Johnson-Johnson és mások, melyek Franciaországban és egyéb euró­pai piacokon találtak nagyszerű profitlehetősége­ket, miközben az Egyesült Államokban egyre nö­vekszik a munkanélküliség. Francia statisztikai adatok arról tudatnak, hogy az utolsó évtizedben 312 ipari nagyüzembe, összesen több mint egv milliárd dollárt fektettek be amerikai vállalatok, kezükben tartva több mint 80 százalékban a rész­vények többségét. Ez a körülmény indokolja, hogy a francia nagytőke melyet De Gaulle híven kép­visel, élesen szembehelyezkedik az amerikai fi­nánctőke inváziójával. Ezért van az, hogy olyan jelentős francia sajtótermék, mint a “Le Monde” leplezetlenül panaszolja az amerikai “neokoloni- zációt”, uj gyarmatosítást. Előállott az a saját­ságos helyzet, hogy az eddig az Egyesült Államok gyámsága alatt leledző francia nagytőkések, ha egyelőre virágnyelven is, azt Lmácsolják, hogy “Yankee go home.” Az uj piacokért való imperialista tülekedés nem áll meg Európánál. Kiadós profitlehetőségek mu­tatkoznak a többi kontinensen is. Ez a magyará­zata annak, hogy francia-német tőkés csoport harcban áll az Egyesült Államok hatalmasaival Afrikában is. Itt a szaharai petroleumforrások, kémiai és bányaüzemek kiaknázásáért folyik a versengés a két imperialista csoport között. Ha Franciaország a háború után el is vesztette összes afrikai gyarmatait, a francia nagytőke féltő szem mel figyeli az amerikai versenytárs befurakodá- sát az ő régi birtokállományába. Mert elvesztette a Szuezi-csatorna részvényeiből is bőséges profit­ját, igyekszik másutt Afrikában, mint Szíriában az Eufrátesz folyó gátépítésénél a csorbát kikö­szörülni. Egyidejűleg máris megkezdődött a verseny a nagy lehetőségekkel kecsegtető latin-amerikai piacért a két szembenálló tőkés csoport között. Latin-Amerikát — a maga 200 millió lakosságá­val — a Wall Street mindenkor a maga kizáró­lagos vadászterületének tekintette. A ködös Mon- roe-elvre hivatkozva légmentesen igyekszik elzár­ni minden idegen “beavatkozástól.” Eleddig ez valóban majdnem teljesen sikerült is. A húsz fél­gyarmati elnyomásban lévő amerikai állam gaz­dasági függvénye volt az Egyesült Államoknak. De már megjelentek az “orv-vadászok” ezen a kizárólagos amerikai vadászterületen is. A ver­sengés a piacokért itt is megkezdődött. Francia nagybankok a napokban jelentették, hogy 150 millió dollár befektetéssel társulnak a mexikói petro-kémiai ipar fejlesztésében. A francia autó­ipar ugyanekkor üzembe helyezte gyárait Mexi­kóban és más latin-amerikai országban is, me­lyek eleddig kizárólagos piacai voltak az amerikai autógyáraknak. Elképzelhető milyen ellenséges érzéseket vált ki mindez az elbizakodott és felfu- valkodott amerikai nagytőkés körökben, akik csa­lódva állapíthatják meg, hogy ravasz “segitő”- akciójuk, az “Alliance for Progress”, sem védi meg őket a latin-amerikai piac fokozatos elvesz­tésétől. Minden jele megvan annak, hogy a “szabad vi­lág” egységfrontjának szakadása feltartóztatha­tatlan folyamat. A profitért és uj piacokért való fékevesztett versengés az akadálya annak, hogy “isten békéje” uralkodjék az amerikai és euró­pai versenytársak között. KIOLVASTAD A M, GYÁR SZÓT? ADD TOVÁBB! /WWWWWWMWWW>aA<WVWMMWWWWV«»<yWMWWWWWWWUWWWWA/WUWWWW<MWW Szakadás a rfszaba ”

Next

/
Oldalképek
Tartalom