Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-01 / 9. szám
Thursday, March 1, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 BÓDOG ANDRÁS: Széljegyzetek helyett A Magyar Szó február 7-i száma A. Danczi aláírással levelet közölt, amelyben olvasónk “öreg jó írómhoz”, Geréb Józsefhez fordult kérdéseivel. Ugyanaz a lapszám hozta a megdöbbentő hirt Geréb József haláláról. Az olvasó levelét mindnyájunk jó öreg írója már ; nem válaszolhatta meg. Úgy érzem, hogy Geréb munkás és tanítói szelleméhez méltó lenne, ha a levél kérdései nem maradnának teljesen válasz nélkül. Megpróbáltam, és ezt az írást Geréb József emlékére küldöm. “Van-e egyáltalán olyan ország, ahol szabadság van ? Mert a rádión, a televízión folyton azt kiabálják, hogy Amerika és a többi nyugati államok ban szabadság honol. .. Az én becslésem szerint, ők úgy értelmezik a szabadságot, hogy ahol pénz van, ott van szabadság...” így adta fel a nagyszerű kérdést a levél Írója, talán csak kevéssé sejtve, hogy a problémák egész nagy tömegét kavarta fel vele. Hiszen a kérdés belenyulik a filozófia, társadalom- és gazdaságtudományokba. Egy egész tudományos irányzat, az ügynevezett semantikus tudomány pedig éppen az ilyen sokér- telmti szavak hatásaival foglalkozik. A semantikus irány művelői egyszerűen azt tartják és nem teljesen alaptalanul, hogy aki olyan általános szavakat használ, mint pl. a “szabadság” anélkül, hogy pontosan megmondaná, hogy mit ért alatta, miről beszél és kinek, vagy kiknek és milyen szabadságra gondol, az halandzsázó szélhámos, vagy üres szavakkal dobálódzó tudatlan. Valóban ezerszer hallhatjuk a kifejezést: “the free world”, a “szabad világ”, ami annyira elkopott már, hogy csak az emberek legostobább- jai (ami ugyan nem jelent keveset) veszik értelmét komolyan. Valójában csak azokat az országokat jelenti, amelyekkel politikánk nincs haragban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szóhasználat jogosult, mert sokkal becsületesebb volna azt mondani: “a világ nem szocialista vagy anti- szocialista kormányzatai.” A hiba abból származik, hogy azt hisszük, nyelvünk szavainak mindig határozott és pontos értelme van. Ez rendben van olyankor, amikor nyilvánvaló, hogy miről beszélünk, de a szószátyárok és demagógok legnagyobb örömére vannak kifejezések, fogalmak, amelyek jól hallatszanak, de nincs értelmük, ha pontosan le nem Írjuk, hogy mire értjük azokat. Ha azt mondom: “esik az eső”, ez úgy értendő, hogy ott esik, ahol éppen vagyok. De ha arra akartam utalni, hogy az egyiptomi Kairóban esik az eső, akkor ezt igy ki is kell mondani, különben szamárságnak hallatszik, mert ahol vagyok lehet, hogy éppen süt a nap. Hasonlóképpen hangzana, ha kereken kijelenteném valakinek: “érzem a vonzóerőt”. Márpedig vonzóereje lehet egy eszmének, szép női szemeknek és a földnek egyformán, tehát az előző beszéd tárgyából kell következnie, vagy meg kell mondanom, hogy melyikre gondoltam. így vagyunk a “szabadság” szó jelentésével is. Nagyjában a szabadság az egyén képességeinek és lehetőségeinek összessége, amelyeket saját társadalmi körei nemcsak, hogy nem tiltanak, de megvalósításukat lehetővé teszik. Ilyenformán mindén társadalomban, államban, stb. van valami mérve a szabadságnak, mert mindent nem lehet eltiltani: viszont mindenütt vannak korlátjai a szabadságnak, mert mindent nem lehet megengedni. Úgy, ahogy minden nyelvnek külön szava van a “szabadság” megjelölésére, Ugyanúgy a szó tartalma is aszerint változik, hogy milyen "és melyik társadalomról, mikor, kinek és minek a szabadságáról beszélünk. Ugyanis az a tény, hogy valami nincs eltiltva törvényileg, még nem jelent szabadságot mindenki számára. Hiába engedi meg a törvény pl. a szabad iskoláztatást olyannak, akinek képésségei a tanuláshoz megvolnának, de nem tudja megfizetni a tandijat. Az a társadalom, amely csak engedélyez, de nem adja meg a szükséges lehetőséget, hogy az egyén képességeit kifejlessze, csak néhány fokban szabadabb a rendi társadalomnál, amelyben az egyén jogai rangjától és születésétől függtek. Tehát szabadságról mindig csak annyiban beszélhetünk, amennyiben a megfelelő szabadságjogok gyakorlása ténylegesen megvalósítható az ember képességeihez képest és nem függ anyagi javaitól. Amikor azonban megvan az engedély, de anyagi eszközök híján nem gyakorolható az emberek nagy7 tömegei által, az ilyent nem nevezhetjük szabadságjognak, mert a valóságban csak egy kisebbségnek ad kiváltságot. Ilyen például az úgynevezett szabad sajtó, amely valójában a tőkés laptulajdonosnak és a nagy hirdetőknek enged előjogokat eszméik hirdetésére. Amikor tehát “a rádión, a televízión folyton azt kiabálják, hogy Amerika és a többi nyugati államban szabadság honol,” azr egyszerűen úgy kell érteni, hogy ezekben a pénzes embernek megvan az előjoga, hogy üzleti vállalkozást folytasson, vagyis hogy tőkéje segítségével mások munkáján hasznot húzzon (free enterprize). Ettől az egytől eltekintve, az úgynevezett szabadság sok tekintetben nemcsak erősen korlátozott, de országonként többé-kevésbé különböző. A szocialista államok viszont nem engedélyezik az olyan magánüzemet, amely a munka eredményének egy részét a tőkés magánvállalkozónak juttatja és azon az elvi alapon állnak, hogy a munkásnak joga van munkája eredményéhez, a dolgozónak adnak szabadságot a tőkéssel szemben. Mindezekért teljesen jogosult, hogy mindig megkérdezzük attól, aki nagy hűhóval a “szabadságot” emlegeti, hogy mondja meg pontosan, miről beszél, kinek, vagy kiknek és milyen szabadságra gondol, azután pedig vizsgáljuk meg. hogy amit emleget, az tényleg szabadságjog-e, vagy egyes kiváltságosak különleges előjoga. • Az egyetemi és főiskolai diploma megszerzése nem olcsó mulatság az Egyesült Államokban. Az utolsó évtizedben nagy mértékben megnövekedtek a hallgatókat sújtó terhek és kiadások. A sajtóban megjelent hírek szerint, ez év őszén újabb jelentős összegekkel terhelik meg a tanulnivágyó ifjúságot az ország számos egyetemén. A szeptemberben kezdődő akadémiai évre eddig hat állam területén működő egyetemek és főiskolák jelentették be tandíjaik felemelését. Ezek az intézmények állami támogatással működnek, de egy sereg magánintézmény is emelni fogja évi tandiját. A hat állam a következő: New York, California, Oregon, Arkansas, Texas és Indiana. A felsőoktatási intézmények vezetősége szerint, a tandíj emelése jó egynéhány hallgatót fog arra kényszeríteni, hogy lemondjon a főiskoláról. Gordon A. Sabine kijelentése szerint, aki a Michigan State University alelnöke, “ha csak egy dollárral emelik a főiskolai költségeket, már megfizethetetlenné teszik bizonyos számú diák számára a felsőbb oktatás megszerzésének lehetőségét.” A kormány nevelésügyi hivatala szerint, a közpénzzel támogatott intézményekben az átlagos évi tandíj 150 dollárról 190 dollárra emelkedett az elmúlt évtized folyamán. 1972-re viszont már évi 260 vagy 300 dollárra ugrik, előreláthatólag a tandíj. A tandíjjal azonban nem zárulnak le a felsőoktatás költségei. A diákok nagy százaléka távol szüleitől és családjától kénytelen tanulni, mert eredeti lakóhelyén vagy egyáltalán nincs felsőoktatási intézmény, vagy ha van is, de nem megfelelő a számára. Ezeknek a diákoknak, a tandíjon kívül, még a lakásuk, az élelmezésük is jelentős többletkiadással jár. A főiskolák internátusa és menzája is nagymértékben meg fog drágulni az elkövetkező iskolaévben. A magánegyetemeken és magánfőiskolákon még hatalmasabb áremelkedés várható. Itt az 1952-es átlagos évi 510 dolláros tandíj már 750 dollárra emelkedett. Egy évtized múlva, minden bizonnyal, eléri az évi 1,000 vagy 1,100 dollárt. A tandijakon kívüli kádasok a magánfőiskolákon jóval tetemesebbek, mint az államiakban. Az állami főiskolákon évi 1,000 dollártól 1,700 dollárig terjednek a költségek, amelybe egy diák eltartása kerül, attól függően, hogy az ország melyik részéről van szó. A nyugati államokban olcsóbbak, a keletiekben drágábbak. Ugyanakkor a magánfőiskolákban lényegesen nagyobbak a hallgatókra nehezedő költségek. Egy év a Harvard College-ban, a hasonló‘nevű egyetem alsó tagozatán pl. 2,615 dollárba kerül. A diákságot megdöbbentette a továbbtanulási lehetőségei elé gördített újabb akadály. A felzúdulás különösen New Yorkban volt igen nagy, Nem kevésbé értékes a levélírónak a második kérdése: “hogyan lehetne kinevelni az emberi önzést és gyűlöletet.” Nagyon sokat lehetne vitatkozni azon, hogy az önzés és gyűlölködés része-e az emberi természetnek vagy sem, de ez a kérdés kevésbé lényeges, ha az embert, mint társadalmi lényt tekintjük. A társadalom neveli az embert és irányítja s ugyanakkor korlátozza hajlandóságait. Mi volna az olyan iskola eredménye, amely a rossz tanulót megjutalmazná és a jó tanulót büntetné? Nos? Ha az emberi természetből folyik is az önzés és gyűlölet, a társadalmon múlik, hogy mi lesz belőle. Amely társadalmi rendszer gyűlöletre nevel és az embert megjutalmazza önzéséért, például anyagi javakkal, gazdagsággal, az a társadalom csak felerősíti az ilyen hajlandóságokat. Ha azonban a társadalmi rendszer olyan, amelyben nem hoz eredményeket, az önzés elveszti célját és értelmét, mint ahogy a legfukarabb ember sem gyűjtene aranyat, ha nem volna értéke. A társadalom azonban nem szép szavakkal és prédikációkkal nevel, hanem gazdaságával és magatartásával. Ez utóbbiakon múlik, hogy háborúra, gyűlöletre és önzésre hajlamositja-e tagjait. Az egyéni önzést egy önző társadalom csak felfokozza és fordítva is igy van, mert az ilyenben az önérdeküket sikeresen szolgálók kerülnek hatalmi pozíciókba. Az ilyen társadalom hajlandóbb is a háborúra, különösen, amikor békeviszonyok között gazdaságát válság fenyegeti. Hogy a háborúkról mit mond a biblia, az épp oly kevéssé számit ebben, mint ahogy sajnos az sem számit egy önző társadalomban, amit a szeretetről mond. anol a bbjUUU egyetemi nangatonaa, ukik az anam által támogatott főiskolákon tanulnak, több mint a fele eddig nem fizetett tandijat, mig most évi 400 dolláros tandíjjal akarják sújtani a pedagógiai főiskolásokat, a mezőgazdasági és technikai intézmények diákjait. És ez az összeg csak az első négyéves kurzusra vonatkozik. A “bachelor” cim megszerzése utáni tanfolyamok évi 600 dollárba fognak kerülni. A gyógyszerészeti karon, a fogászaton és a jogi fakultáson 800 dollárt kell majd fizetni egy évben a diákoknak. A newyorki illetőségűek tandija évi 600 dollárról 1,000 dollárra fog emelkedni. Nem csoda ezek után, hogy a diákság heves tüntetést rendezett az újabb intézkedések ellen. Több főiskolán fáklyás felvonulás keretében tiltakoztak a tandijak emelését javasló politikusok ellen. Az Oneonta állami egyetem területén a diákok jelképesen elégették Rockefeller kormányzót, aki először állt ki az egyetemi és főiskolai tandijak felemelése mellett. «A Humbolt State College- ban, Areata, Cal.-ban, a diákok élelmiszereket dobáltak be a cafeteriába, miután a főiskola vezetősége a diákkonyhára szóló jegyek árát a félévi 235 dollárról 250 dollárra emelte. A kormány becslése szerint, jelenleg 4.1 millió diák hallgatja az egyetemi előadásokat a nappali és esti tanfolyamok keretében. Ennek a nagy tömegnek a kétharmada a közösség által eltartott intézményekbe jár. A jelenlegi létszám majdnem kétszerese annak, amely egy évtizeddel ezelőtt hallgatta a főiskolai előadásokat. 1972-re 7.6 millió egyetemi hallgatóval kell előreláthatólag számolni. A főiskolások ügye nem a lakosság kis részét érintő probléma ma már, hanem a széles tömegeket nyugtalanító nyílt kérdés. A szövetségi kormány megsem tett eddig lépéseket a felsőoktatás nehézségeinek a kiküszöbölésére. A washingtoni kormány által nyújtott segély csak kutatási alapítványokra és diákkölcsönökre korlátozódik. Kennedy elnök is felismerte a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát és külön üzenetet küldött a kongresszushoz legutóbb, amelyben egy hároméves program körvonalait ismertette. A program keretében 1 milliárd dollárt nyújtana a szövetségi kormány az állami- és magán- főiskoláknak felszerelésük kiegészítésére. Kennedy elnök programja kétségtelenül emelni fogja az amerikai főiskolák és egyetemek színvonalát, de nem jelent könnyítést a diákok anyagi problémáját illetően. . .AZ ESZTERGOMI Kis-Duna-hidat az idén felújítják. A szigetén, ahová a hid vezet, a következő években Esztergom uj idegenforgalmi negyede épül fel; korszerű szállodát, éttermet, sátortábort létesítenek itt. JELENTŐSEN EMELIK A TANDÍJAKAT AZ EGYETEMEKEN Egy néhány éven belül a felsőiskolai költségek a jelenleginek kétszeresére emelkednek. A diákság hevesen tüntetett a tandijak emelése ellen
