Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-12-13 / 49. szám

10 Thursday, December 13, 1962 1 Magyarország j X • 'Ránk bízták az országot” Beszélgetés a galgahévizi Haladás Tsz-ben — Minálunk évek óta dúl a “világverseny”. A Kossuth győz vagy a Haladás? Minden ősszel ez a legnagyobb kérdés. A galgahévizi Haladás Tsz irodájában hangzik el a tréfának szánt kijelentés beszélgetés közben. Pedig a fele sem tréfa. A Haladás tavaly ugyan legyőzte a Kossuthot, de milyen lelkesítő áron? Hatvanhat forintot fizetett egy-egy munkaegy­ségre, hogy a Kossuth 63 forintját lepipálja. Szóba kerülnek a nagy versengés árnyoldalai is. Kétfelé tervez a falu, lélekben is kétfelé húz. Ekkor szólal meg Darnyik Péter. — Mi sokat dolgozunk és keveset politizálunk. Nem tudom, jól van-e ez igv. — Persze, hogy jól van. Mi, tsz-tagok vagyunk és nem miniszterek — válaszolja Lukács János, kicsit indulatosan. A néhány ember jóizüt nevet. De Darnyik Pé­ter és Lukács János komoly marad. Ők nem tré­fának szánták ezt a párbeszédet. Darnyik Péter mindjárt meg is magyarázza, hogy ő a jövőben is kapálni fog és nem szóvirá­gokon töri majd a fejét, de rájött valamire. Hat­vanhárom éves, s még a régi időkből élt benne az előítélet: az ember vagy dolgozik, vagy politi­zál. Most öt napon át figyelemmel hallgatta a kongresszust és szilárd lett benne a meggyőző­dés, hogy a becsületes politizálás egyben nehéz és felelősségteljes munka is. — Lehet, hogy azért érzem igv, mert rólam is szó esett a kongresszuson. Az én sorsomról is po­litizáltak — mondja némi szünet után. A többiek kérdőn tekintenek rá. — Kádár János azt mondta, hogy ebben az or­szágban minden ember fontos — folytatja Dar­nyik. — Én nem vagyok párttag, de rólam is be­széltek a kommunisták. Szavukból úgy értettem, hogy én is vagyok valaki. Kisvártatva igy folytatja:-—Amikor a zárszót hallottam, olyan érzésem támadt, hogy ránk bízták az országot, ránk, kis­emberekre. Arra gondoltam, hogy a mi hazánkat ezer év alatt felajánlották már a Szent Szűznek és mindenféle égi-földi nagyhatalomnak, de a dol­gozó népre ilyen felelősséggel még nem bízták rá soha. Ugv látszik Lukács Jánost ezek a szavak sem győzik meg eléggé. Legalábbis szavából igy ért­heti az ember. — A mi dolgunk a fehér kenyér. Régen is az volt a jó gazda, akinek az asztaláról nem fogyott el a fehér kenyér. Ha a fehér kenyér a mérce, úgy a galgahévizi Haladás Tsz-t valóban dicséret illeti, mert az ő asztalukról nem fogy el a fehér kenyér. Tavaly 66 forintot osztottak egy munkaegységre, az idén is 50—60 forint között. A Haladás kertész­kedő tsz, őket különösen sújtotta az aszály, de nem birt velük. Ebben a tsz-ben nemcsak kenyér­re futja. A fehér kenyér csak afféle jelkép. A gépesített háztartást, a jó ruhát is megszokták mái1. A művelődés és a szórakozás is “mindennapi kenyér” Galgahévizen. Ezzel az elégedett, jó érzéssel talán be is fe­jeznénk a beszélgetést, de Tábik András trakto­ros megjegyzése újra felkavarja a nyugalmat. Tábik ugyanis azt mondja, hogy még jobban mehetnének a dolgok, ha a párttagokat jobban megbecsülnék. Szerinte a Haladás Tsz vezetői le- kicsinylik a pártszervezet szerepét és a párttago­kat is. ő a saját bőrén is tapasztalja ezt. E szavak nyomában nagy vita támad.. Lukács János egy kicsit értetlenül és rosszalóan néz Tá- bikra.. — Mi, .pártonkivüliek mostanában mind na­gyobb megbecsüléssel tekintünk az áldozatkész kommunistákra. A többi jelenlevő is beleszól a vitába és meg­említik a közöttünk ülő Basa Andrást, akit Dar­nyik Péter szerint magas tisztelet övez, mert a pártonkivüliek csak jó példát látnak tőle, és ipar­kodnak munkában, tisztességben nyomában járni. Kovács Lajos pártonkivüli igy fejti ki vélemé­nyét; — Én azt mondom Tábik Andrásnak, hogy kommunistának lenni ma már nem kényelmes dolog. Hiszen mi pártonkivüliek is igy véleke­dünk: lássuk, ki tesz többet a szocializmusért. Nekem mégis a legszebb dicséret, ha azt hallom, bár nem vagyok párttag, de kommunista módon dolgozom. Kovács Lajos szavai tetszést aratnak, és segí­tenek világosságot teremteni, a Tábik által ki- pattantott vitában. Mi is van amögött, amit Tábik a vezetőknek felrótt? Mit jelent az, hogy őneki nincs beleszó­lása a tsz életébe? Kétségtelen, hogy nem ő az elnök, se nem a föagronómus. Nem ő irányítja a szövetkezetei. De jelen van a taggyűléseken. So­ha nem fojtották bele a bíráló szót. Ötleteit — ha voltak ilyenek — mindig meghallgatták. Mint traktoros, állandó kapcsolatban van a tagsággal. Nevelheti, tanácsaival segítheti őket. Gépe nyer­gében jó munkájával, máskor pedig emberi maga­tartásával is, jó példát mutathat. Mert ezt jelen­ti kommunistának lenni Galgahévizen is. Tábik András pedig e két erénnyel gyakran adós marad. Ekkor szól először a vitába Kolesza János fő­könyvelő és azt mondja, hogy Tábik András egy kicsit alacsonyra szabta önmaga számára a kom­munista helytállás normáit. Némi hallgatás után mindenki hozzá akar szól­ni ehhez a gondolathoz. A vitázók megfogalmaz­zák a kérdést: Vajon Basa András miért nem érezte azt soha, hogy nincs beleszólási joga a kö­zösség dolgaiba és nem becsülik meg eléggé? Ba­sa budapesti üzemből, jó állásból jött vissza a szövetkezetbe. Nem azért választotta a falut, hogy mint párttag előnyöket szerezzen, inkább meg akárta mutatni, mit jelent kommunista mó­don dolgozni. S ha példamutatásával az egész kö­zösségen segített, önmagán is segített. Fiával együtt 4000—5000 forintot keres havonta, mint mások, akik hozzá hasonló szorgalommal dolgoz­nak. Basát a kongresszuson elhangzott megállapitá- sok közül a kommunisták helyes megbecsüléséről mondott szavak ragadták meg a legjobban. A Tá- bik-vitát is e szavakkal zárja le: — Mi soha ne toljuk előtérbe és ne tömjénez- zük önmagunkat. Magunkat dicsérnénk Galgahé- vizen, amiért 400 tsz-tag becsületesen dolgozik? Milyen volna az? Ha valamit jól tettünk, azt úgyis mindenki elismeri. S akinek ez kevés, az nem jó kommunista. S végül a beszélgetők még egyszer felidézik Darnyik Péter szavait, mely szerint a dolgozó népre bízták az országot. Ez a megfogalmazás mindenkinek nagyon tetszik, mert amint elmond­ják, seregnyi felszabadított jó szándék, a csata­sorba állított alkotó erők egész ármádiája tolong mögötte. És roppant felelősségvállalás. Mindenki felelőssége, tsz-tagoké és minisztereké, mindenkié aki a közös, nagy munkában részt vesz, s nemcsak a munka joga és felelőssége, hanem a beleszó­lásé K Nagyon is igaza van Kolesza Jánosnak. Ma­gasra kell, hogy emelje ez a felelősségtudat a kommunista helytállás normáit is. K. Gv Eörsi Béla: AMAGYARBUZA Mi, öreg magyarok, máig is úgy képzeljük a magyar rónát és Petőfi is úgy irta le, hogy — amig a szem ellát — buzakalász ring rajta. így külföldön és még Magyarországon is sokan ért­hetetlennek tartják, hogy ma a magyar nép gyakran idegen (importált) búzából sütött ke­nyeret eszik. Hisz Magyarország a Horthy-idők- ben buza-exportáló ország volt. 1938-ban még 4.36 millió métermázsa búza hagyta el az orszá­got. Ennek a változásnak sok oka van. A Horthy- időkben volt jó lermés is, de rossz is, mert a ma­gyar föld termésének sorsa még abban az időben, évről-évre igen kétséges volt. így azonos terü­leten 1930-ban 22.9 millió métermázsa, 1935-ben csak 19.7, 1932-ben 17.5, de 1933-ban újra 26.2, 1934-ben pedig ismét csak 16.7 millió métermá­zsa búza termett. így bánt a szeszélyes éghajlat a búzaterméssel. Átlagban 21.1 millió métermázsa búza termett, de ezt 1931 40-es években át lag 2,791,000 katasztrális holdon érték el. De miként tudták a nagy urak elérni, hogy eb­ből, az aránylag gyenge átlagtermésből oly sok búzát küldtek ki az országból? Egyszerű az eset: a magyar nép vagy éhezett, v. kukoricalisztből, vagy rozslisztből sütött kenyeret evett. Magyarország lakossága 1945 óta 8 millióról 10 millióra emelkedett. Sok a fiatal gyermekszáj, megifjodott a nemzet, amellett sokat fogyaszt most á nagy tömeg. Ennek ellenére a búza vetés­területét lecsökkentették. Tavaly már csak 1,761,- 000 katasztrális holdat vetettek be, tehát 1 mil­lió holddal kevesebb területen termeltek búzát, mint a Horthv-időkben s ennek ellenére 19.36 millió mázsa búzát arattak, a Horthy-idők átlag 21.1 millió mázsájával szemben. Tehát alig vala­mivel kevesebbet, mint régebben egy közepes, év­ben, 1 millió katasztrális holddal nagyobb terü­leten. Hogyan érték el ezt a csodát? Pár szóval meg­magyarázható. A földművelés nagyüzem lett, jobb a nemesitett búzavetőmag és végül az idő viszontagságai ellen a gépekkel, jó megművelés­sel segítenek. A trágyázás jobb és főként a mű­trágya használata sokkal nagyobbmérvii. E té­nyeket komoly adatokkal lehet megerősíteni. A Horthy-idők átlagtermése 7.9 mázsa volt kataszt­rális holdanként, s tavaly átlag 11.1 mázsa búza. termett. Még rossz időben is, mint az idén. 16 mázsa körül termett, sőt vannak olyan gazdasá­gok, ahol 13.7 mázsás eredményt értek el. Ez a mennyiség a célkitűzés. Huszonöt év előtt mindössze hétezer traktor dolgozott, most már majdnem ötvenezer traktor van. Az idei év száraz, a talaj kőkemény volt. Ökörrel, lóval hosszú -hónapok alatt sem lehetett volna az őszi szántás-vetési munkálatokat elvé­gezni, de a gépekkel ez kellő időre megtörtént. A műtrágya használata pedig valóságos forra­dalmat hozott. Két és fél évtized előtt a magyar talaj kémiai anyag után esdekelt, s csak 5.3 kg műtrágya került holdanként a földre (az is csak a kapitalista módon gazdálkodó bérlők és a kulá- kok földjén jutott). Ma büszkén állítja a magyar statisztika hogy az idén kerek 140 kg műtrágya jutott holdanként, a nagyobbrészt búzával beve­tett szántóföldre. Joggal kérdezhetjük, hogy miért vettek el a búza területéből egy millió katasztrális holdat? Vajon helyes volt ez? Igen, okos és hasznos cse­lekedet volt. A magyar föld kertnek való, s igy a kertészeti növényeket termő földet gyarapítot­ták. A magyar földbe több munkanap ereje megy, mert a vetésforgókon több munkát igénvlő, a na- gyobb-termékértéket adó s az igen szükségesnövé­nyeket termesztik. Így jelentősen emelkedett a kukorica, a napraforgó, a rizs a len, a cukorrépa és egy sor más ipari, valamint takarmány-növény vetésterülete. Ez óriási eredmény és az a híresztelés, hogy a magyar nép éhezik, mert a mezőgazdasági szö­vetkezetek csődöt mondanak, s a szövetkezeti ta­gok nem akarnak dolgozni, és csak a háztáji kis gazdasággal foglalkoznak, nem állja meg a he­lyét. A magyar termelési technika határozottan nagy utat tett, amit éppen a fentiek bizonyíta­nak. Az ötvenéves Salgótarjáni Erőmű mellett hatalmas, több százezer köbméternyi, salakhegy nőtt mostanáig. A nagy mennyiségű kazánsalak hasznosítására poli- goniizemet építettek a salakhegy tövében. Az első 24 lakásos, kísérleti házat is felépítették múlt évbon Zagyvapálialván, s az idén három tömbház ötvennégy lakását építik fel Salgótarjánban, előregyártót! kazánsalak blokkokból AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Next

/
Oldalképek
Tartalom