Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-10-04 / 39. szám
Thursday, October 4, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Geréb József: SZÉLJEGYZETEK — EGY LAPKEZELŐ NAPLÓJÁBÓL — Régi Írásaim között kutatva az alábbi “erőteljes” feljegyzésekre akadtam, amelyeket éppen 20 évvel ezelőtt raktam sorrendbe. Az Írás értékét időálló képessége mutatja leginkább. Az újságcikkek életében két évtized igen nagy idő. A képzeletbeli lapkezelő, vagy mai értelemben “újság-pártoló” észrevételei azonban éppen olyan helytállók ma, mint voltak akkor, midőn első Ízben papírra vetődtek. A jó újság olyan, mint a kedves vendég: — mindenütt örömmel fogadják. • Valójában csak a tul-okos meg a tul-buta emberek nem olvasnak újságot, ha szemeik még jók az olvasásra. • Azoknak, akik azzal fogadnak, hogy nem olvasnak újságot, holott olvashatnának, csak ennyit mondok: “Tudom jól, hogy újságolvasás nélkül is lehet élni, hiszen a ló, a szamár, az ökör és a marha sem olvasnak újságot, mégis élnek.” • Az az ember, aki azt mondja,-hogy nem ér rá újságot olvasni, igazán nagy szegénységi bizonyítványt állít ki magáról, mert elárulja, hogy szellemi táplálék nélkül él. • Igaz, nem minden újság nyújt JÓ szellemi táplálékot, némelyik csak szellemi MÄKONYT terjeszt. Azért csak olyan újságra fizess elő, amelyik a logikus gondolkozásra tanít. • Az ilyen újságot persze már nemcsak olvasni, hanem terjeszteni is érdemes. A “JÓ” és a “ROSSZ” újságot fel lehet ismerni arról, hogy amig a “Jó” újság mindig pártolja a népjóléti intézményeket, addig a “ROSSZ” mindig ellenzi, vagy korlátozni akarja azokat. • Ismerősökkel találkozva az újságokra terelem a szót. Ilyenkor csodálkozva veszem észre, hogy vannak lapolvasók, akik az újság minden sorát átolvassák, csak azt nem, hogy az előfizetést idejében be kell küldeni. • Ha az előfizetőket be lehetne oltani igazságszérummal, akkor nem hallanánk ezt a kifogást: “Nem is tudtam, hogy már lejárt az előfizetésem.” Könnyebb a tevének átbújni a tii fokán, mint előfizetést kollektálni a potyaolvasótól. • Örömmel hallgatom azt az olvasót, aki panaszkodik a lapra, mert látom, hogy érdeklődik; de még nagyobb örömmel nyugtázom az előfizetést, mert látom, hogy nemcsak érdeklődik, hanem támogatja is a lapot. • Vannak olyan emberek, akik azt mondják, azért nem olvasnak újságot, mert “nem találnak benne semmit,” — semmi érdekeset. Ezt a kifogást azok mondják, akik azt hiszik magukról, hogy ők mindent tudnak, vagy agyuk minden sejtje megtelt és oda uj gondolatok többé nem férnek be. • Inkább átolvasom kétszer is a Magyar Szó minden számát, mintsem elmulasszak egy-egy jó cikket is. • Osztályhelyzetét felismerő munkásembernek más a JÓ cikk, mint azoknak, akiket a szellemi maszlag álomvilágba szenderit és azt hiszik, hogy ők is a mások munkájából élő gazdagok közé tartoznak. Nagyon buta az az újságolvasó, aki mindent elhisz, amit az újságjában talál; nálánál már csak az butább, aki semmit sem hisz el. • Nincs ellenszenvesebb annál az embernél, mint aki kérkedik azzal, hogy munkásérzelmü, de nem olvas munkáslapot. • Legjobb barátaid kétségbeesett anyagi helyzetéről csak akkor értesülsz, amikor munkásujság előfizetésére szólítod fel őket. Pedig az a rfuinkás, aki nem olvas munkáslapot, olyan, mint az a nő, aki soha sem néz tükörbe: meglátszik rajta. Vannak emberek, akik a világért sem mulasztanának el egy ebédet, de heteken át élnek minden szellemi táplálék nélkül. Ha valamikor a jövőben valakinek alkalma, vagy szüksége lesz arra, hogy az ELŐRE régi lapszámaiba belenézzen, némelyik szám első — és mindig csak az első — oldalán hirt vagy rövid cikket fog találni, amely igy kezdődik: “Az Amerikai Magyar Népszava mai számában olvassuk, hogy.. . ” Az illető joggal gondolhatná, hogy itt valami tévedéssel áll szemben, mert az Írónak valószínűleg nem aznapi, hanem a Népszava régebbi számára kellett volna hivatkoznia, amikor a hirt, vagy a cikket megirta. Már többször gondoltam arra, hogy meg kellene ifnom: nem tévedés az, amikor a munkás napilap régi lapszámai rámutattak olyan hibákra, tévedésekre, vagy ártalmas hírekre, cikkekre, amelyek igenis a Népszava ugyanaznapi számaiban jelentek meg. . . Eljött az ideje, hogy elővegyem a kis papirszeletet, amelyre három szót jegyeztem: “Veszeli-guerilla ujságirás” és annak alapján megírjam, mert ha nem, akkor soha senki nem tud felvilágosítást adni arra, hogy ez a “tévedés” miért — nem tévedés. Kezdem azzal a nem is uj, nem is meglepő kijelentéssel, hogy az ELŐRE napilap úgyszólván szünet nélküli harcot folytatott a másik két napilappal: a newyorki Amerikai Magyar Népszavával és a Clevelandon megjelenő Szabadsággal, valamint a 40—45 hetilappal, amelyeket a nagyobb magyar központokban adtak ki. Ez igy látszatra amolyan “Dávid-Góliát”” küzdelemnek tűnik, de valójában nem volt az. Az ELŐRE bátran és lankadatlanul védett és támadott, aszerint, amint a dolgozók érdekeinek a megvédéséről, vagy valamilyen káros mozgalom megtámadásáról volt szó és soha nem érezte, hogy gyengébb lenne, mint az a két napilap és a 45 hetilap, mely ellen a harcot folytatta. Sőt: mert a küzdelembe mindig az a tudat kisérte, hogy mögötte bérharcokban edzett, osztálytudatos munkások ezrei és tízezrei állnak, — a küzdelem rendszerint a munkás hetilap győzelmével, a reakciós magyar sajtó vereségével, visszavonulásával végződött. Ebben a látszólag “Dávid-Góliát”, de valójában egyenrangú küzdelemben persze a szükséghez képest, folytonosan taktikát kellett változtatni. Előfordult, hogy egy-egy, munkások zsebe ellen irányuló mozgalmat csirájában kellett elfojtani, máskqr a helyzet azt kivánta, hogy meg kell várni annak kifejlődését és akkor kell megsemmisítő csapást rámérni, amikor haszonélvezői már biztonságban érzik magukat. Fontos volt a háborús hangulatot szító sztrájktörő hirdetéseket közlő, részvényárusitásokat istápoló és lelkiismeretlen “bankárokat” pártoló újságok állandó nyugtalanitása. És mert az ELŐRE és a Népszava ugyanabban a városban jelent meg; mert a Népszava tulajdonosa és szerkesztői a legreakciósabbak voltak; mert a harc e két napilap között különösen éles volt: természetes, hogy elsősorban a Népszava bizonytalanságban tartását, nyugtalanitását tartottuk fontosnak. Egy időben támadt egy újabb “nyugtalanító” gondolatom, amelynek kiviteléhez két cinkostársra volt szükségem. Az elsőt könnyű volt megszerezni Lányai Nándor személyében, aki akkor az ELŐRE nyomdájában tördelő volt. Az ő segítségével meg kellett találni a másikat, akinek —• a Népszava nyomdájából kellett előkerülni. _ Erre is kidolgoztuk a tervet, amelynek első szakasza Lonyai barátjának és szaktársának, Vészeli nyomdásznak a meghivása volt, aki tervünknek megfelelően a Népszava nyomdájában dolgozott. Annakidején a tengerparton, Bath Beach-en laktunk, ahol Veszelit vasárnaponkint vendégül láttuk. Vészeli élvezte a bath beachi öböl langyos —, és olajos — vizét, szerette a vasárnapi bőséges ebédeket, amelyek megpecsételték a barátságot közöttünk. A “folytatása következik” jelzést a beküldött előfizetések listája alján találom leghelyénvalóbb-. nak. A jó lapkezelő inkább szerez két uj előfizetőt, mint elveszít egy régit. • Aki az itt elmondottakat nagyon “hetyke” beszédnek tartja, “pingáljon le” azzal, hogy beküld egy uj előfizetőt a Magyar Szónak és én kalapot fogok emelni neki. Mi tudtuk, csak Vészeli nem tudta, hogy a barátság mindkét oldalról önző volt: ő a fürdés é3 az ebédek kedvéért “barátkozott”, én pedig azért, hogy a tervem megvalósitásához segítőtársat találjak. A barátság Veszelivel rövid időn belül oly közeli lett, hogy elérkezettnek láttam az időt “üzletről” beszélni. A tengeri fürdőzés és vasárnapi ebédek ellenértékéül azt kívántam, hogy bizonyos estéken, amikor a Népszava legelső példányai kikerülnek a gép alól, Vészeli egy lapszámot azonnal adjon át Lónyainak, aki a megállapított időben a Népszava nyomdája közelében ólálkodik. Vészeli eleinte érthetően szabadkozott és az azzal járó kockázatra hivatkozott, de végül beadta a derekát és a megállapított este nyugodtan kisétált a Népszava nyomdájából, hóna alatt a friss másnapi lapszámmal. Lónyai a lapszámot a lehető leggyorsabban az ELŐRE helyiségébe hozta, ahol arra felkészülten vártam és ahol az ELŐRE másnapi számainak a nyomása nagyban folyt. A Népszava friss számát átnéztem és ami támadásra, vagy cáfolásra adott okot, rövid cikk keretében elintéztem. A cikket Lónyai gyorsan kiszedte, a nyomógépet megállítottuk, az első oldal formáját kivettük, az egyik hasábról a megfelelő nagyságú hirt kivettük és a cikkel helyettesítettük, amely úgy kezdődött, hogy “az Amerikai Magyar Népszava mai számában olvassuk, hogy...” Az estéket, amelyeken ilyen manővereket végrehajtottuk, előre megfontoltan választottuk ki. Veszelitől, vagy a Népszava szerkesztőségében dolgozó és velünk rokonszenvező dr. Földi Károlytól már napközben “földalatti” utón megtudtuk, hogy mely napokon jelenik meg cáfolásra, vagy támadásra alkalmas hir, vagy cikk a Népszava hasábjain és a fent leirt módon, azon az estén gondoskodtunk arról, hogy a cáfolat, vagy támadás egyidőben jelenjen meg a Népszava hírével. Az ELŐRÉNÉL — mint minden más lapnál —, először a “vidéki” kiadás került nyomásra, mert annak a postázása sürgősebb volt, mint a városi széthordás az ujság-sztendekre. Mire a vidéki nyomás leszaladt, akkorra készen volt a mi gyorsan elkészített hírünk, vagy cikkünk, amelynek nagyságát pontosan az első oldalon elhelyezett kisfontosságu hir méretére szabtuk. így a kicserélésnek semmi akadálya nem volt. Dr. Földitől és néha Veszelitől is tudtuk, hogy oly napokon, amikor az ELŐRE a Népszava aznapi cikkét cáfolta, vagy támadta, a lap tulajdonosa, Barkó D. Géza kibírhatatlan volt. Egész nap káromkodott, dult-fult és a szerkesztőségi és a kiadóhivatali személyzetet elcsapással fenyegette “ha ilyesmi még egyszer előfordul.” Konferenciákat tartott, mindenkit gyanúsított, csak a nvom- dászemélyzetat nem, ami persze megnyugtatta a mi Vészeli barátunkat. Az ELŐRÉ-nél “ilyesmi” máskor is előfordult, Berkó megint dühöngött és káromkodott, ami csak a szokottnál nagyobb mérvű szekirozást vont maga után és “elcsapás” nem történt. Annyi bizonyos, hogy ezzel a taktikával — amelyet ma helyesen “guerilla újságírásnak’,’ nevezhetünk —, annakidején elértük célunkat: az ellenség bizonytalanságban tartását és nyugtalanitását. És reméljük, hogy e rövid felvilágosítás után a késői kutató nem fogja “tévedésnek” nyilvánítani a régi ELŐRE olyan cikkét, amely azzal kezdődik, hogy “az Amerikai Magyar Népszava mai számában ovassuk, hogy...” SARKADI IMRE irói munkásságáról rendezett ankétot az írószövetség kritikai szakosztálya, Illés Lajos bevezető előadása alapján. E. H. Neuwald: Guerilla ujságirás
