Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-09-20 / 37. szám

II AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, Sept. 20, 1962 Füstbe ment szövetség Irta: RACZ LÁSZLÓ A kubai forradalom alapjában rázkódtatta meg nemcsak a kis szigetországot, de magát az egész amerikai kontinenst is. Példájával — kétségtele­nül — uj remények magvát hintette el a latin­amerikai országok vérig zsarolt dolgozóinak osz­tálytudatos rétegeiben. De ugyanakkor aggoda­lommal és félelemmel töltötte el az egész konti­nens — beleértve az Egyesült Államokat is — uralkodó osztályait. Mi lesz, ha a kubai forrada­lom lángja átcsap a szomszédos országokra is, ahol ugyancsak elegendő gyuanyag van felhal­mozva ? Tudvalevő, hogy a megrémült amerikai hatalmi körök elsőnek nem a saját portáikon próbálták a “fenyegető bajt” megelőzni, hanem összefog­tak, hogy magában Kubában fojtsák vérbe a for­radalmat. Miamiban, Guatemala és Nicaraguában több ezernyi ellenforradalmár zsoldost fegyverez­tek föl, akiket kellő kiképzés után rászabadítot­tak a kubai dolgozókra, hogy visszaállítsák a régi rendszert. Jól tudjuk, hogy ez az Egyesült Álla­mok védnöksége alatt szervezett támadás a kubai dolgozók hősi ellenállása folytán csúfosan dugába dőlt. A zsoldosok — vagy amint Kubában mond­ják “gusanok”: “férgek”, amennyiben el nem pusztultak, fogságba kerültek. A következő lé­pés, Kuba gazdasági és diplomáciai elszigetelése, sem hozta meg a kívánt eredményt. A vesztegzár hatástalan maradt, mert a Szovjetunió és a többi szocialista ország testvéri szolidaritása védi a ku­bai forradalom felépítő munkáját. Más rendsza­bályokhoz kellett nyúlni. Az Egyesült Államok kormányának ösztönzé­sére, ezelőtt egy évvel, összeeszkábáltak egy úgy­nevezett “Szövetséget a haladás érdekében” (Al­liance for Progress), melynek az lenne a célja, hogy békés utón, megelőzéssel, vegye elejét an­nak, hogy a latin-amerikai országok dolgozói utá­nozzák a sikeres kubai példát. A kezdeményezők, élükön Kennedy elnökkel, megállapították, hogy egész Latin-Amerikában megérett a helyzet ah­hoz, hogy a fennálló társadalmi igazságtalanságo­kat “okos reformokkal” orvosolják. Szociális olaj- cseppekkel kell leszerelni az éhező, türelmetlen tömegek forradalmi elégedetlenségét. Kis par­cellákat kell kihasítani a hatalmas nagybirtokok­ból — megfelelő kárpótlás ellenében — milliónyi nincstelen parasztnak. Kontinentális méretekben építeni kell lakóházakat, hogy legalább egy kis részét a hajléktalanoknak tető alá juttassák. A szövetség kigondolói nem álltak meg a jó ta­nácsokkal. Tanács mellett kalácsot is Ígértek. Az Egyesült Államok kormánya egy tiz-éves terv so­rán öt milliárd dollárt ajánlott föl azzal a felté­tellel, hogy ugyanekkor a többi latin-amerikai tagállamok a maguk részéről további 15 milliárd dollárt fektessenek be a fejlődés céljaira. Igv évente 2 milliárd dollár jutna majd a fenyegető forradalmak elhárítására. A szövetség feladatai­nak végrehajtására és ellenőrzésére a washingto­ni kormány a maga bizalmi emberét, egy spanyol származású, portorikói milliomost: Teodoro Mos- cosót bízta meg, aki a letelt év során bejárta a latin-amerikai országokat, tárgyalt az illetékes körökkel, de eredményekről eddig nem tudott be­számolni. Azt mondhatnánk, hogy az érdekelt latin-ame­rikai nagybirtokosok, kapitalisták, bankárok, ma­radék nélkül beigazolták azt a marxista igazsá­got, hogy “még nem volt uralkodó osztály, mely előjogairól önként, kényszerítés nélkül lemondott volna.”, Szociális olajcsepp ide, kenetteljes pápai bulla oda, a hatalmas földbirtokok Braziliában, Peruban, Nicaraguában, Paraguayban s egyebütt, egy év elteltével is változatlanul megmaradtak. Hiába nyugtatta meg uraikat Moscoso, hogy Washington az esedékes földreformokat csupán megfelelő pénzbeli megváltás ellenében szorgal­mazza. Ezek nem bíznak abban, hogy tényleg hoz­zájuthatnának egy reform esetén pénzbeli meg­váltáshoz. Jól tudják, hogy az államkasszák min­denütt üresek. Ami pénz befolyik, a dolgozók megadóztatásából, azt vagy ellopják a főhivatal­nokok, vagy felhasználják maradék nélkül a fel­duzzasztott rendőrség-katonaság céljaira. Azt az indítványt pedig, hogy a burzsoázia fizessen (az eddigi adócsalás helyett) mérsékelt adókat, min­denfelé felháborodással utasították vissza. . Érthető tehát, hogy'az egy éves forduló alkal­mából az Egyesült Államok polgári sajtója a szö­vetség teljes eredménytelenségéről kellett, hogy tudasson. A tény az, hogy a latin-amerikai vér­szopó uralkodó csoportok se nem tanultak, se nem felejtettek. Csak úgy, mint eddig, jó tanácsok és szociális olajcseppek helyett kiadós kölcsönöket, busás profitokat várnáik Washingtontól. Ott hon — úgy vélik — elintézik ők a dolgokat csak úgy, mint eddig, a rég bevált módszerekkel. Vá­lóban, a szövetség életrehivása óta nyílt katonai diktatúra fogott munkához Peruban és Argentí­nában. A régiek: Haiti, Guatemala, Nicaragua és Paraguay megsokszorozták tevékenységüket, hogy a kubai példa megismétlődését megakadá­lyozzák. Washington — ugyanekkor — elfeled­kezve a szövetség elgondolásairól, máris elismerte a perui diktátorokat és nemrégiben félmilliárd dolláros kölcsönt folyósított Argentina ténylege­sen uralkodó generálisainak. A szövetség alapel­veiből semmi sem valósult meg. Brazíliában — a nagybirtok hazájában —, a nincstelen parasztok éhséglázadásait katonaság­gal törték le. Agrárreformnak nyoma sincs. Peru­ban milliónyi indió paraszt él évszázados szegény­ségben. Paraguayban, ahol majd tiz éve a legvé­resebb diktatúra tartja le a dolgozókat, 1,500 nagybirtokos tart kezében 32 millió hektárnyi földet, az ország termőföldjének majdnem 90 szá­Az amerikai értelmiségi társadalom egy kima­gasló alakjának 75-ik születésnapját fogják meg­ünnepelni New Yorkban mindazok, akik vele együtt évtizedek óta küzdenek az amerikai sza­badságjogokat fenyegető hivatalos intézkedések ellen. Louise Pettibone Smith tiszteletére a newyorki Astor Hotelben, október 12-én nagyszabású ban­kettet rendeznek, amelyre már eddig több mint 1,000 előjegyzés történt. Az estély műsorveze­tője Edgar E. Love, a Metodista Egyház püspöke lesz és a neves felszólalók között lesz Norman Thomas is. Mik azok az érdemek, amelyekért Prof. Louise Pettibone Smith-et ilyen kitüntetésben részesí­tik? Tagadhatatlan, hogy hosszú élete társadal­milag és tudományosan hasznos munkásságának legkimagaslóbb része az. utóbbi 12 év, amely idő alatt, mint az American Committee for the Pro­tection of Foreign Born tiszteletbeli elnöke, fá­radhatatlanul küzdött egy igazságtalanul és em­bertelenül üldözőbe vett kisebbségi néprétegnek, az idegenszületésüeknek, a lelketlen hivatalos kö­zegek által okozott szenvedései enyhítésében. Az utóbbi években minden energiáját' az alkot­mányellenes MeCarran-törvény elleni küzdelembe vetette, amely saját szervezetét, az Idegenszüle- tésüeket Védő Bizottságot is megsemmisítéssel fenyegeti. Louise P. Smith 1887-ben, Ogdensburg, N. Y.- ban született. Apja, A. A. Smith az Ogdensburg Journal napilap és a St. Lawrence County Repub­lican hetilap szerkesztője volt. 1903-ban érettségizett az Ogdensburg Free Academy-ben. Utána a Bryn Mawr Collegében ta­nult és 1908-ban a Bachelor of Arts (széptudomá­nyok) fokozatát nyerte el a latin és görög nyel­vek terén. 1912-ben bölcsészeti képesítést, majd 1917-ben doktorátusi fokozatot szerzett a szemita nyelvek és a palesztinai archeológia tudományá­ban. 1908 és 1911 között angol nyelvet tanított a Hardin College-ban, Mexico, Missouri államban. 1913 és ’14-ben Thayer-ösztöndijas volt a jerü- zsálemi Keleti Kutatások Amerikai Iskolájában. 1915-ben már a Wellesley College (Wellesley, Mass.) tanári karának tagja és 1953-ig a Bibliai Történelem Tanszék tagja volt. Akkor kinevezték Professor Emeritus-nak (kiérdemült professzor). A második világháború alatt a görög háborús segélybizottság tagja volt. Hat hónapig dolgozott az UNRRA-nak Palesztinában, a Gaza közelében levő görög menekült táborban és négy hónapig Athénben tanított a Pierce Collegeban. Számos egyetemen végzett továbbképző tanfo­lyamot. 1936-ban Németországban tanulmányoz­ta a német egyházak viszonyát a Hitler rezsim alatt. 1950—52-ben Prof. Smith országos titkára volt a Biblia Irodalom és Szövegmagyarázó Társa­ságnak. 1951-ben mint a Társaság megbízottja vett részt az- UNESCO New Yorkban megtartott konferenciáján. Társszerzője volt az “Értelmező zalékát. Az egyetlen latin-amerikai ország: Mexikó az, mely polgári földreformot, legalább részben, vég­rehajtott. De nem a sokat emlegetett szövetség, hanem az 1910 évi véres polgári forradalom ered­ményeként. Még itt is, mint hivatalos adatok bi­zonyítják, több mint hétszázezer földnélküli pa­raszt vár arra, hogy földhöz jusson. Hogy a föld­reform itt is csak hiányosan és tökéletlenül való­sult meg, bizonyítja az a további tény, hogy éven te majd félmillió földműves szegény kénytelen el­szegődni, mint bracero: idénymunkás, a szomszé­dos Egyesült Államokba. Csak ily módon tud ösz- szekeresni annyit, amivel életét odahaza eltenget­heti. Mert hivatalos statisztikai adatok szerint, országos átlagban, a mexikói földmunkás évi jö­vedelme csak 1,300 pesot, kb. 100 dollárt tesz ki. Ha ez a helyzet Latin-Amerika legelörehala- dottabb országában, Mexikóban, könnyen elkép­zelhető, milyen mérvű nyomor uralkodik Közép- és Dél-Amerika országaiban! Fából nem lesz vas­karika. Amig az Egyesült Államok kormánya el­ismeri és ténylegesen segíti a latin-amerikai nyílt vagy leplezett diktatúrákat — akár csak Franco Spanyolországát —, mig nagy kapitalistái zsíros profitokat húznak Latin-Amerikából Tőkebefek­tetés és nyersanyag kiviteli üzleteiken, addig a “haladásért való szövetség” elgondolásai papíron maradnak és az eredmény csak füstbe ment terv. .(Mexico City) Biblia” II. kötetének, ő a szerzője a “Torch of Liberty” cimü könyvnek. Professor Smith széleskörű tudását az emberi­ség érdekeinek szolgálatába állította. Az őt meg­tisztelő összejövetelt egy másik haladó harcos, az azóta elhunyt dr. Royal W. France indította meg, hogy ennek jövedelmével segítsék a MeCarran- törvény elleni harcot, amelyben mindketten érde­kelve voltak. A rendező bizottság a banketten va­ló részvételre hívja fel a polgárjogok haladó szel­lemű támogatóit. Akik ezt valamilyen okból nem tehetik, azoktól bármilyen összegű hozzájárulást elfogad, segítségül a küzdelem továbbfolytatásá­ra, mint adományt, vagy mint hirdetést a ban­kettre készülő emlékkönyvbe. A banketten való részvétel személyenként $7-50. Az erre szóló rezervációt, vagy adományt kéri a következő címre beküldeni: Louise Pettibone Smith Birthday Tribute 49 East 21st Street, Room 405. New York 10, N. Y. Telefon: OR 4-5058. Folyik a mentés, de újabb földrengés volt Iránban és Törökországban is “Rosszabb, mint Agadir”. — E rövid mondat­ban foglalta össze az iráni földrengésről szerzett benyomásait a DPA tudósitója. Emlékezetes, hogy Agadir marokkói városban 1960 tavaszán a földrengés 12 ezer áldozatot követeit. Az iráni földrengés központja, a Teherántól nyugatra elterülő pusztaság, akkora, mint Ba­jorország. A tudósitó e területen 40 falut járt be. Ellátogatott a Teherántól 200 kilométerre fekvő Buyin városába, pontosabban annak helyé­re is. A városka hétezer lakójából négyezer pusz­tult el. Csak egyetlen orvos található, akinek két­ezer sebesültet kell kezelnie. A környéken nin­csen viz és ennivaló. Az egyik nagyobb tér köze­lében száznál több holttest fekszik, kendőkkel és ponyvákkal letakartam/ A mentési munkálatok ban részt vevő katonák közül sokan rosszul lesz­nek a szörnyűségek láttán. Irán minden részéből sok önkéntes érkezik, hogy a mentésben segítsen a katonaságnak. Külföldről is érkeznek a segélyszállítmányok Iránba. Újabb és újabb repülőgépek szállnak le a teheráni repülőtereken, kötszereket, gyógyszere­ket, élelmiszert, orvosokat és betegápolókat szál­lítva. A romba dőlt falvak peremén helikopterek ereszkednek le, külföldi önkénteseket hozva, akik segítséget kívánnak nyújtani a mentési munkála­tokban. Több esetben is előfordul, hogy a romok alól, négy nappal a földrengés után is, még sike­rült élő embereket kimenteni. A Reuter hírügynökség isztanbuli jelentés« szerint újabb földlökések rázkódtatták meg a szovjet határ közelében fekvő Igdir török várost is, ahol egy nap folyamán 15 földlökést észleltek. EGY ÉRDEMES ASSZONY GYÉMÁNT JUBILEUMA

Next

/
Oldalképek
Tartalom