Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-09-20 / 37. szám
Thursday, Sept. 20, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD 7 A TIME ÉS A TIMES IZRAELRŐL CIKKEZIK A nagy newyorki napilap és az elterjedt magazin igazolják a Magyar Szó hónapokkal előbb megjelent cikkeinek állításait Irta: E. H. NEUWALD A Magyar Szó ez évi január 18-iki számában megjelent “Izraeli kis tükör” cimü cikkből idézzük a következő két mondatot : “Ottlétünk idején az izraeli belügyminiszter — aki törtéietesen nem fehérbőrű —, a miniszterek gyűlésén odavágta kollégáinak: ‘Eljön az ideje, amikor MI leszünk többségben és akkor majd nem TI, hanem MI fogunk dirigálni az országban’.” Lapunk május 10-iki számában “Izrael nagy problémái” címmel megjelent cikkből a következőket idézzük: “Hihetetlenül hangzik, de úgy van: Izraelben, ahol európai, ázsiai, afrikai zsidóknak közös hazát kellett volna alapítani, az osztálykülönbség mellett megvan a faji különbség is. “Az osztály- és faji különbség megszüntetése is Izrael problémái közé tartozik és minél tovább várnak ezzel, annál nehezebb lesz a bajon segíteni.” A TIME magazin Izraelről “Ki fog kormányozni az országban” cimmel szeptember 7-iki számában irt cikket ugyanarról, amiről hónapokkal előbb két Ízben emlékeztünk meg. Lássuk, hogy ez a közismerten reakciós magazin miként tárta olvasói elé ezt a problémát: Izrael megalakulása idején az európai és amerikai bevándorlók voltak többségben. Nekik volt a legjobb iskolázottságuk, állásuk és a legtöbb pénzük. Ma is ők kormányozzák az országot, de aggasztja őket az, hogy a kormányzásból rövidesen kiteszik őket az iskolázatlan afrikai—ázsiai tömegek, amelyek számban már is túlhaladták őket. A marokkói dr. André Shurakv, aki bevándorlási kérdésekben Ben Gurion főtanácsadója, a múlt héten mondta, hogy 15 éven belül minden négy izraeli zsidó közül három afrikaiT—ázsiai eredetű lesz. Rámutatott arra, hogy amig 1950- ben az izraeli újszülöttek 56 százaléka nyugati volt 1960-ban már csak 22 százalék, addig abban az évtizedben az afrikai—ázsiai újszülöttek száma 32 százalékról 60 százalékra emelkedett. A nem-zsidók szaporodása a leggyorsabb: az arabok és druz-ok Izrael lakosságának csupán egy- tizedét képezik, de újszülötteik az összes újszülöttek egyötödét képezik. A Ben-Gurion által kinevezett bizottság, amely megvizsgálja, hogy mit lehet csinálni ezen a téren, valószínűleg a tanítási rendszer javítását fogja ajánlani. Az egyetemeken az afrikai— ázsiaiak a tízezer tanulónak alig öt százalékát képezik, holott ma már az izraeli zsidóság 54 százalékát alkotják. Kevés afrikai—ázsiai engedheti meg magának a felső iskolákat, mert az évi tandíj 200 dollár. Az elemiben az afgán, yemeni, marokkói és iraki zsidók az első osztályok 54%-át teszik ki, de a nyolcadik osztályba már csak 27%, tehát éppen a fele kerül. A Time magazin cikke kivonatosan ezt tartalmazza és a probléma megoldásának egyik módját “a tanítási rendszer javításában” látja. Amikor Izrael Galilei részében utaztunk, nomád arab törzs egyik családjának fekete sátrát fényképeztük. Egy kis fiú és nagyobbacska leány szaladt le az útra kéregetni. Lefényképeztük őket és a leánykának izraeli fél-fontos papírpénzt (25 centet) adtunk. ’Vissza akarta adni, mert ekkora pénzt soha nem látott és inkább ismert fémpénzt szeretett volna kapni. Nazareth-ben, ahol a lakosság 98%-a arab, a sok gyerek iskolázatlanul nő fel a szűk utcákon. A marokkói bevándorlók, akik közül ?»00-an velünk egy hajón, szegényen, lerongyolta)! érkeztek őseik földjére, részben olyanok, akik egész életükben barlangokban laktak, ágyban soha nem aludtak, cipőt nem viseltek. Megérkezésük terhet és gondot jelent, de a teher és a gond nagyobb lesz, ha gyermekeik iskolázatlanul nőnek fel. Megfelelő és igazságos iskolareform híján a keleti “fekete” zsidók tudatlanok maradnak, de — miután többségben vannak, — előbb-utóbb átveszik az ország kormányzását és ez Ben Gurion- nak és a nyugati “fehér” zsidóknak valóban komoly okot ad aggodalomra. Akik Izrael elpusztítására törekszenek A fentebb említett cikkben, amely lapunk május 10-iki számában jelent meg, a bekezdésben egy 18 éves newyorki ortodox leánnyal való beszélgetésről irtunk, aki ezt mondta: “A jelenlegi úgynevezett Izraelnek el kell pusztulnia, mert ezt az országot fegyverrel alapították, ahelyett, hogy megvárták volna a Messiás megérkezését. De el kell pusztulnia azért is, mert nem tartják be a rituális, szabályokat, disznóhust esznek, szombaton utaznak, dohányoznak.” Az izraeli fanatikus ortodox zsidókról szóló cikk-részlet azzal végződött, hogy: “Ezek a gettóban lakó, erőszakos, múltban élő, bigott és haladást megvető ortodoxok képezik a zsidó állam legnagyobb problémáját.” A New York Times julius 9-iki száma “A fanatikusokat Izrael veszedelmének tartják” cimmel foglalkozott a zsidó állam e problémájával. A Tel- Avivból érkező hir első szakasza igy szólt: “Izrael biztonsági szolgálatának főnöke a kabinet jeruzsálemi gyűlésén kijelentette, hogy a külföldi zsidó vallási fanatikusok az izraeli állam elpusztítására törekszenek.” A biztonsági szolgálat feje, akit Ben Gurion hivott meg a kabinet gyűlésére, jelentette továbbá, hogy TEGYÜNK VALAMIT (Folytatás az első oldalról) sitett Monroe Doktrínát, kijelentette azonban, hogy jelenleg csak a védelemre készül fel Kuba. Chester Bowles, az elnök tanácsadója délamerikai kérdésekben a “zavarodottságnak, amelyet mindnyájan érzünk”, tulajdonította a támadásra uszító követeléseket és figyelmeztetett az ebből országunkra háramló káros következményekre. “Ha a jelen körülmények között ezek szerint járnánk el, akkor aláásnánk befolyásunkat nemzetközileg hírnevünk az Egyesült Nemzetekben elhomályosulna, eljátszanánk igénylésünket a hagyományos erkölcsi vezetésre, s ugyanakkor a fiatal életek ezreit pusztítanánk el,” mondotta és ami még a legrosszabb “beigazolódna a Szovjetunió vádja, hogy agresszorok vagyunk.” Ezzel a figyelmeztetéssel azonban még korántsem mult el a veszély. Az uszítás tovább folyik és az uszítok között van New York két republikánus szenátora, Keating és Javitz is. A kubai ellenforradalmi disszidensek szervezkedését és támadó szándékuk nyílt hangoztatását semmi sem gátolja hazánkban és a közép-amerikai diktatúrákban. Az amerikai támaszpont a kubai Guantanamo öböl mentén Havanna felé irányítja fegyvereit, fontolgatják a Karib-tenger zárlatát, hogy Kubát sem szovjet, sem angol, svéd vagy más országbeli hajó se közelíthesse meg, Rusk külügyminiszter a dél-amerikai államokat szándékszik felsorakoztatni Kuba elleni eljárásra. Amit a közvélemény tiltakozása miatt az imperializmus nem tehet meg nyíltan, azt igyekezni fog kerülő utón megtenni Kuba ellen. Mindez azzal a veszedelemmel jár, amire a Szovjetunió figyelmeztetett: az atomháború kitöréséhez vezethet. A közvéleménynek erősebben kell hangját hallatnia és követelni: “El a kezeket Kubától!” Vegyen tudomást erről Kennedy elnök, szenátoraink és képviselőink, Írjunk nekik. Az ENSz előtt, a különböző városokban levezetett errevonatkozó tüntetéseket támogassuk. Követeljük, hogy a háborús felkészülés helyett, kormányunk állítsa vissza a békés kapcsolatokat Kubával, hogy nyugodtan építhesse fel iparát, kereskedelmét, népének jólétét. Ne égessük el cukorültetvényeiket, ne tartsuk vissza a kubaiaktól a szükséges élelmiszereket és orvosságokat. “Tegyünk valamit”?! Igen tegyünk valamit már a békééi’t, a békés együttélésért, az emberiség nyugalmáért. Mint amerikaiak vegyük tudomásul más népek jogát ahhoz, hogy a mienktől eltérő társadalmi rendszert létesíthessenek és úgy kereshessék boldogulásukat. Kuba esetében különösen nevetségesen hangzik az az ijesztgetés, hogy a kis hatmilliós pötömnyi ország veszélyt jelent a hatalmas Egyesült Államokra nézve. Ugyan mit is gondolhatnak rólunk más országok népei ? Kuba védelmet keresett és talált. Ezzel bizto“bizonyos külföldi zsidók mély gyűlölettel viseltetnek Izraellel szemben. E gyűlöletnek alapja az a mély meggyőződés, hogy a jelenlegi Izrael puszta léte szembeszállás a Mindenható akaratával. A fanatikusok meggyőződése, hogy az Isten akarata az volt, hogy a zsidók számkivetésben szenvedjenek a Messiás megérkezéséig.” íme: a nagy New York Times, Tel-Avivból érkezett külön jelentés alapján két teljes hónappal a mi cikkünk megjelenésé után, úgyszólván megismételte a mi állításainkat. Sőt: amig mi a bigott ortodox zsidókat Izrael “legnagyobb problémájának” neveztük, addig a Times jelentése szerint “a vallási fanatikusok az izraeli állam elpusztítására (“to subvert”) törekszenek.” A nagy el- terjedésü Time magazin pedig nyolc hónappal cikkünk megjelenése után mutatott rá a faji meg különböztetés súlyos problémájára. Figyelemmel kisérjük “Az Ember” hetilap számait, amelynek szerkesztője dühös kirohanást intézett ellenünk, amikor megírtuk azt, amit a New York Times és a Time magazin hónapokkab.ké- sőbb szükségesnek tarlóit olvasói elé tárni. Figyelemmel kisérjük lapját és kíváncsian várjuk Kiár Zoltán dühös kirohanását a Times és a Time ellen, amiért igazolták a Magyar Szó cikkeinek állításait. Vagy lehetséges, hogy Kiár csak a Magyar Szót olvassa és a nagy amerikai újságok cikkei elkerülik éber figyelmét? A jelek szerint: lehetséges! sitotta békéjét az ellenforradalmi támadókkal szemben. Az amerikai nép feladata lefogni az imperialisták kezét a világ békéjének megvédése szempontjából. Egységes választó lista Algériában Az FLN politikai bizottsága szept. 13-án — a. vilaják képviselőivel folytatott tanácskozások befejezése után— nyilvánosságra hozta a szept. 20- ra kitűzött algériai választások jelöltlistáit. Az FLN egységes listákat terjeszt a választók elé, akiknek az a feladatuk, hogy igennel vagy nemmel szavazzanak a hivatalos jelöltekre. Amennyi- . ben a választók a listákat jóváhagyják, Een%>el- lának Algéria első nemzetgyűlésében több mint 80 százalékos többsége lesz. Hírügynökségi' jelentések szerint bizonyos módosítások történtek a korábbi jelölt jegyzékeken. Kihagyták például azokat, akiket korábban a 4. vilaja követelésére vettek fel a névsorba, kimaradt továbbá több ismert politikus, aki semleges magatartást tanúsított a politikai bizottság és a 4. számú vilaja közti viszályban. Ez utóbbiak kör zött első helyen áll Ben Khedda, az algériai ideiglenes kormány miniszterelnöke. Vannak azonban a képviselőjelöltek között jó néhánvan olyanok, akik bírálták Ben Bella politikáját. Ilyenek: Szi Hasszán ezredes, a 4. vilaja parancsnoka, Belka- szem Krim, az eviani tárgyalásokon részt vett algériai küldöttség vezetője, Budiaf, Ben Bella fogolytársa, aki azonban később szembehelyezkedett vele, és legutóbb lemondott politikai bizottsági tagságáról. A jelöltlistán szerepelnek a többi között még: Jazid volt tájékoztatásügyi miniszter, Ferhat Abbasz volt miniszterelnök, Ait Ahmed volt államminiszter, Abderrahman Fűrész, az ideiglenes végrehajtó szerv elnöke. A 196 tagú nemzetgyűlés 16 európai képviselőjelöltje az uj listán is ugyanaz, mint az előzőn volt. Köztük van egy római katolikus pap, aki az algériai háború idején a szabadságharcosok soraiban volt, továbbá az ideiglenes végrehajtó szerv mindkét európai tagja. Bumedien ezredes, a hadsereg főparancsnoka, saját kérésére nem szerepelt, illetve nem szerepel egyik listán sem. Olaszországban államosítják a villamosenergia ipart RÓMA, szept. 13. — Az olasz képviselőház állást foglalt a villamosenergia-ipar államosítása mellett. A már községi tulajdonban lévő erőmüvek kivételével minden villamos erőmüvet az állami energia igazgatóságának adnak át. Az uj szerv tevékenységét az iparügyi minisztérium ellenőrzi. A villamosenergia-ipar államosítása Olaszországban a demokratikus mozgalom jelentős győzelme.