Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-09-06 / 35. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD Thursday, September 6, 1962 U2 twdomŐLfUf és technika AAAAAAAA/WWWWXAAAAAAAA/VWWWVXA/VWV^X^Wtn/VWWXA/VWWVWVWWWVWWWWVUWWWWU VAN-E VIZ A HOLDON? Lapunk már több értékes tudományos cikkben foglalkozott a Holdon fennálló viszonyokkal, hogy minél kimerítőbben foglalkozunk ezzel, annál több ismeretre teszünk szert, annál is inkább, mert legvalószínűbb, hogy az űrkutatásban a Hold lesz az első állomás, ahová az első űrhajó le fog szállni és ott fognak megkezdődni az első gyakorlati kutatások a világmindenség titkairól. — Szerk. A csillagászok többségének az a véleménye, hogy a Hold élettelen, kopár égitest, amelynek felszínén nyoma sincs a víznek. E mellett a felfogás mellett szólnak mind a közvetlen észlelések, mind pedig az elméleti megfontolások. Földünk kísérőjének légköre oly csekély, hogy jelenlétét máig sem sikerült műszerekkel kimutatni, s csupán rádiócsillagászati megfigyelésekből következtetnek arra, hogy a légkör ott legalább 50 billió- szőr ritkább, mint a Földön. A Hold felszínén gyakorlatilag vákuum, azaz légüres tér van. A Hold felszínét magasabban fekvő felföldek, hegyvidékek (ezek az úgynevezett terra területek) és mélyebben fekvő, sötét szinü alföldek, mélyedések, medencék alkotják. Az utóbbiakat tengernek (maré) nevezik, ámbár nincsen bennük viz, mint — annak idején — Galilei hitte. A tengerek és a felföldek között toronyszerű nyúlványokkal és meredek csipkebércekkel szabdalt hatalmas lánchegységek húzódnak. A hegyvidékeken találjuk a holdfelszin legjellegzetesebb képződményeit, a gyűrűs hegyeket, krátereket, a medencék vidékén viszont feltűnően kevés a kráter. Miért nincs a Holdnak légköre? A Hold fényvisszaverő képességének mértéke (az albedo) arra mutat, hogy mind a terra, mind a maré területek vulkanikus eredetű kőzetek. Ez az égitest ugyanis a ráeső napfénynek mindössze 7%-át veri vissza, gyakorlatilag tehát koromfekete. Az utóbbi évek észlelései szerint főleg a tengervidékeket laza szerkezetű, s mintegy 20— 70 centiméter vastag porréteg fedi. Víznek a jelenlétét vagy vízburok — hidroszféra — egykori hatásának a nyomait azonban közvetlen megfigyelésekkel mind ez ideig nem sikerült kimutatni. A viznek és a légkörnek a hiányát azzal magyarázhatjuk, hogy Holdunknak viszonylag kicsi a tömege, s emiatt felszínén a nehézségi (gravitációs) gyorsulás a földi értéknek mindössze egy hatoda. Következtetésképpen aránylag kis sebesség is elegendő ahhoz, hogy valamely test — akár egyetlen gázmolekula, akár atomok trillióiból felépült bonyolult jármű, mondjuk az űrhajó — végleg leküzdhesse a Hold vonzóerejét. Mig a Föld felszínén a második kozmikus — azaz szökési — sebesség 11.2 kilométer másodpercenként, a Hold végleges elhagyásához másodpercenként 2.38 kilométeres sebesség is elegendő. A viz és a levegő molekulái állandóan mozgásban vannak, és e mozgásnak a sebessége a hőmérséklettől függ. Például 100 Celsius fok hőmérsékleten a két atomból felépült hidrogénmuleku- lák sebessége 2.15 kilométer másodpercenként, az oxigéné 0.54, nitrogéné 0.57, egy vizmolekuláé pedig 0.72 kilométer/'mn. Ezek azonban csak átlagértékek, és a valóságban mindig akad nagyszámú részecske, amely ennél nagyobb sebességgel mozog, s igy eléri a szökési sebességet, tehát egyszer s mindenkorra legyőzi a Hold vonzóerejét. James Jeans angol csillagász számításai szerint, ha egy égitest felszínén a molekulák átlagos sebessége a szökési sebesség 33 százalékával egyenlő, akkor ott a légkör és a vízkészlet néhány hét alatt elillan, a szökési sebesség 20%-a esetében a légkör teljes elszökése, valamint a viz elpárolgása és elszökése 100 millió év múltán következik be. Ismeretes, hogy a holdfelszin legmelegebb pontjain, a napsütötte oldal közepe táján a hőmérséklet eléri a plusz 130 Celsius fokot, e*ért a Hold légköre és hidroszférája a keletkezéstől számított néhány millió év alatt te’jesen elillant. Minthogy a Hold valószinüleg egyidős a Földdel, mintegy 4—5 milliárd éves lehet, tehát az is valószínű, hogy kísérőnknek már régóta nincsen sem vize, sem levegője. Jég a Holdon? Zdének Kopal, a cseh származású világhírű angol csillagász ugv véli, hogy a Holdon ma is van viz, mégpedig jég formájában. Erről azonban — úgymond — közvetlenül nem szerezhetünk tudomást, mert a jégréteg csak a felszín alatt húzódó kőzetekig terjed. Kopal érdekes feltevése O. Ju. Smidt szovjet akadémikus naprendszer-keletkezési elméletéből indul ki. Smidt elmélete szerint a bolygók és a Hold is “hideg” utón, meteorok fel- halmozódásából keletkeztek. A meteorok kristályos szerkezetében azonban viz is van, sőt ez az úgynevezett szerkezeti viz — amely a meteorok anyagának kb. 1%-a lehet — hő hatására kiszabadulhat. Kopal szerint a Hold belsejében — radioaktiv folyamatokra visszavezethető fölmelegedés következtében — a hőmérséklet elérheti az 1000 C fokot. Ez már elegendő ahhoz, hogy á kristályszerkezetek szétroncsolódjanak, és a kiszabaduló vizmolekulák lassan a Hold felszíne felé vándoroljanak. A viz azonban nem érheti el a Hold felszínét sem cseppfolyós, sem gőz állapotában, mert a talaj jó hőszigetelő, s ezért 30—-50 cm mélységben a hőmérséklet állandóan a fagypont alatt van, a Hold sarkvidékein pedig még napsütésben sem emelkedik a hőmérséklet mínusz 50 C fölé. Ezért a fölfelé áramló viz jóval a felszin elérése előtt megfagy, s a kőzeteket átitató jégréteg keletkezik. Kopal elméletileg kimutatta, hogy ha a Föld és a Hold azonos módon (meteorokból) keletkezett, akkor “égi csatlósunk”-nak a felszin alatt ma is tízszer akkora vízkészlete van, mint amekkora a keletkezése óta eltelt évmilliárdok során lassan elpárolgott. Ha tehát Kopal föltevése helyes, akkor a Hold felszíne alatt jégréteg formájában most is van viz. Kopal elméletéhez kapcsolódik Thomas Gold föltevése is. Ez az amerikai kutató azt állítja, hogy az úgynevezett hold-dómok egykori gejzírek maradványai. E “dómok” néhány kilométer átmérőjű és több száz méter magas, kupola alakú képződmények. Felső részükön viszonylag szűk, tölcsérszerü bemélyedés látható, amely Gold szerint a hajdani gejzir-kitörések csatornája. A Hold ősóceánjai A Hold egykori hidroszférájának elméleti kutatását még merészebb föltevéssel gyarapította J. J. Gilvarry angol csillagász, ő már határozottan azt állítja, hogy a Holdat valamikor hatalmas légkör övezté, felszínét hatalmas méretű hidroszféra borította. Kiszámította az azóta elillant ősi holdlégkör és vízburok nagyságát, meg az elpárolgás időtartamát is, és azt állítja, hogy a hidroszféra nyomai ma is felismerhetők. Gilvary szerint a Hold nagyobb tengereinek átlagos mélysége 2,000 méter lehetett, éppen ezért a Hold mélyebben fekvő maré területeit jelentős vastagságú puha tengeri üledék fedi. Az angol kutató szerint tehát ezek nem porral borított vulkanikus eredetű lávafelületek, hanem igazi tengermedencék, amelyeket sötét szinü üledék borit. Gilvary elmélete kiterjed egy ma is megoldhatatlan problémára, a holdkráterek keletkezésének rejtélyére. A csillagászok egy része azt állítja, hogy a kráterek, azaz a gyűrűs hegyek vulkanikus utón keletkeztek, mások viszont meteorok becsapódásával magyarázzák eredetüket. Baldwin amerikai kutató már régebben rámutatott arra, hogy a kráterek átmérője és mélysége között ösz- szefüggés van: az átmérő növekedésével nő a mélység is, más szóval a nagy kráterek mindig mélyebbek, mint a kisebbek. Az összefüggés a meteoros elmélet alapján érthető is, hiszen egy nagy tömegű meteor vagy kis bolygó becsapódása és szétrobbanása nyilván nemcsak nagy átmérőjű, de mélyebb krátert hoz létre, mint a kisebb testekkel való ütközés. Gilvary megvizsgálta a holdkráterek átmérőjének és mélységének összefüggését is, és arra a meglepő eredményre jutott, hogy a két adat viszonya más a Hold tengervidékein, és más a terra területeken. A hegyvidéki kráterek sekélyebbek, mint a medencékben levők. Az őskori hóldtengerek föltételezésével e különbséget jól megmagyarázhatjuk: nyilvánvaló ugyanis, hogy a terra területek kemény kőzetében a becsapódó meteorok nem vájhatnak olyan mély gödröt, mint az egykori tengereket fedő lágy üledékben. Ha például grafikonon ábrázoljuk a különféle tipusu holdkráterek átmérőjének és mélységének összefüggését, és felrajzoljuk az ismert földi krátereknek és különböző keménységű kőzetekben végzett robbantásoknak — tehát mesterséges krátereknek — az adatait, akkor kitűnik, hogy e kráterfajták elkülönülnek egymástól a gráf ikonon, — s észrevehető, hogy mint a földi meteorkráterek, mind pedig a mesterséges eredetű robbanásos kráterek a lágy üledékben mélyebbek, mint kemény kőzetekben. Ebben Gilvarry a Hold hajdani hidroszféi’ájának jelentős bizonyítékát látja (föltételezve, hogy a krátereket valóban meteorok becsapódása hozta létre). Van-e élet a Holdon? Kopal vagy Gilvarry föltevése alapján nem lehetetlen, hogy a Holdon élet is van. Gilvarry szerint a medencéket boritó tengeri üledék éppen azért sötét szinü, mert az egykori iszapot szerves eredetű anyagok elszinezték. Kopal elgondolása is megengedi az élet lehetőségének gondolatát. A Holdon jókora területeken nem túlságosan magas a hőmérséklet, 0 C fok körül mozoghat. E vidékek mélyebb szakadékaiban meg-meg- maradhatott egy kevéske nedvesség, amely a felszin alatt levő jégrétegek lassú párolgásából eredt. Ez pedig elegendő arra, hogy alacsonyabb rendű élőlények megmaradjanak ott. így tehát nem látszik teljes képtelenségnek, hogy Holdunkon — ámbár nagyon mostoha körülmények között — van, vagy legalábbis egykor volt élővilág. Bármilyen vonzó és érdekes is e két kivonatosan ismertetett modern elmélet, több szempontból is vitatható. Miért? Mindkét elmélet fölépítése újabb hipotézisek fölállítását követeli meg, ezek pedig alig vagy egyáltalában nem bizonyíthatók. Nincs például bizonyítékunk arra, hogy a Föld- Hold rendszer valóban meteorokból keletkezett, — ha pedig nem igy, akkor hogy? Ugyancsak bizonytalan az is, hogy a Föld atmoszférája és vízkészlete honnan származik. Egyáltalában nem biztos ugyanis, hogy bolygónk belsejéből ered, márpedig a Hold esetében mindkét elmélet ezen az elgondoláson alapul. Tegyük fel, hogy a Hold valóban meteorokból sűrűsödött össze, és a hidroszféra valóban az égitest belsejéből származik. Ekkor még mindig nincs bizonyítékunk arra, hogy a kőzetek kristály szerkezetébe zárt viz ugyanolyan mértékben szabadult fel( s hogy egyáltalán felszabadult), mint a Földön. A Hold belsejében kisebb a nyomás és alacsonyabb a hőmérséklet, mint Földünkön, igy nem lehetetlen, hogy csak kevés viz szabadult fel, ez pedig gyorsan elillant. Gilvary szerint a holdkráterek a Holdba ütköző meteorok révén keletkeznek. Ez azonban egyáltalában nem bizonyos, sőt számos holdkutató azt állítja, hogy csak a kisebb kráterek származnak meteoroktól, a nagyobbakat belső erők hozták létre. Ha ez utóbbi föltevés helyes, a Gilvarry féle elmélet teljes gondolatmenete és minden következtetése helytelen. A felsorolt ellenvetések, persze, nem jelentik azt, hogy a két angol csillagász föltevései elve- tendők. Elméleteik érdekesek, jól felépítettek, és mindenképpen figyelmet érdemelnek. A legfőbb kérdésekre azonban csak akkor kaphatunk biztos és egyértelmű választ, ha műszeres rakétaautomatáink — vagy még inkább maga az ember személyesen is — megjelennek a Holdon. (Élet és Tudomány) A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG felszabadulásának 18. évfordulója alkalmából a Békés megyei Méhkerék községben román vendégek részvételével emlékünnepséget rendeztek. Megkoszorúzták a magyarországi felszabadító harcokban elesett román hősök emlékművét. ;; MAGYAR SZÓ KIADÓHVATALA 130 East 16th Street i <; New York 3, N. Y. | ;I Tisztelt Kiadóhivatal! ;! j; Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt £ t* <► !;az előfizetésem. Itt mellékelek $.......................-ti; x.. I 1.Név: .............. £ <;Cim: ................................................................... y Város:.......................................... Állam:___j:
