Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-07 / 23. szám
Thursday, June 7., 1962 J2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Amit Algériában láttam! Az iró fényt vetít a jelenlegi gyilkosságok hátterére Irta: PHILIPPE HERNANDEZ (Befejező közlemény) Előbb lássunk egy nagybirtokost. Orantól 70 km-re délnyugatra. Ain Témouchent gazdag szőlő- vidék. Az M. család 1854-ben vetette meg itt a lábát. Ma M.-nek 1200 hektáros birtoka van, amelyből 180 hektár gyümölcsös. Gyakorlatilag ő ad kenyeret az övezetbe átcsoportosított ötezer muzulmánnak. 47 esetben támadták meg a felkelők. A háza páncélozott, egy kiszolgált hadihajó acéllemezeit vette meg hozzá. 1956 május 6-án, amikor a lépcsőházban rajtaütöttek, egymaga megölt 17 feliagát, akik be akartak hatolni a házába. A 17 holttest közül tízben saját munkásait ismerte fel, akiknek másnap a Munka Érdemérmet kellett volna átadnia. Megőrizte az érmeket emlékül. Meg is mutatja őket. Nála nincs olyan veszély, hogy inába szál] a bátorsága. “Aztán jön az özönvíz. . .” Most pedig látogassunk meg egy kisbirtokost. Mintegy 20 hektáros a szőleje, elég nagy része elöregedett s alig szüretel róla valamit. Ki kellene dobni a tökéket s újat ültetni, de ez már a bizonytalan jövő vállalását jelentené. A tanyáját az FLN felégette. Panaszkodik, hogy elvándorolnak a szakmunkások (kovácsok stb.), otthagyják a falvakat és Franciaországba mennek. Panaszkodik, hogy az anyaországba viszik a helybeli csendőröket és rohamrendőröket. Panaszkodik, hogy “az arabok elszemtelenednek, legalábbis a városban...” — És a vidéken?-------Vidéken még csak hagyján. Jó a viszony, de elég egy agitátor... — Mit csinálna az FLN-nel történő megegyezés esetén ? — Mit csinálnék? Menjek Franciaországba moziportásnak ajtót nyitogatni? — Hát akkor? — Akkor verekedni fogunk. — Az arabok ellen ? — Dehogy! Az araboknak, alapjában véve. semmi közük az egészhez. Az árulókkal, a besúgókkal számolunk le. — S aztán? — Aztán jön az özönvíz... S ime itt egy középbirtokos telepes. Régi barátom. “Liberálisnak” számit. Hat hónap alatt öt kilót fogyott. Felesége, amint meglát, könnyekben tör ki s nem tudja abbahagyni a sírást. A férfi két kezébe fogja fejét s úgy beszél. . . — Mi már nem vagyunk semmik... Ha legalább “francia algériás” lehetnék! De nem hiszek a “francia Algériában”, nem ez az én eszmém... A barátaink hátat fordítanak nekünk. Az ember már nem mondhat semmit. . . — A minap — ömlik a szó az asszonyból — barátaink jelenlétében feltettem Tisot lemezét, és azután azt találtam mondani, hogy de Gaulle, aki nem ostoba, maga is nevethetett az őt utánzó művész lemezén. Erre mindenki felállt s elment: bűn volt azt monadni, hogy de Gaulle nem ostoba... Aztán van még rosszabb is :> mint minden évben, az idén is vásároltam játékokat a munkásaink gyermekeinek. Nem volt bátorságom odaadni nekik... — Miért? —Mert eljött a választás órája. Ha verekedésre kerül a sor, az európaiak oldalán kell majd lennünk. Megpróbálunk majd itthon maradni, de ha értünk jönnek? Ez az uj jelenség: az európaiak vidéken is az OAS felé hajlanak. Másfél hónappal ezelőtt még “bölcsességüket” dicsérték a városban elszabadult szenvedélyekkel szemben. Arról beszéltek, hogy az arab s1 az európai közösség közeledik egymáshoz, mint ahogyan ezt Saida polgármestere, Koenig megteremtette. Ma már erről az oldalról nem remélnek semmit, igy hát a másik oldal felé fordulnak. Mansourah és Marnia körzetének mezőgazdái elmentek Oranba panaszkodni, hogy soha sem járt még náluk az OAS pénzbeszedője. íme ez világos. A vidék vagy a város európai lakosai szivbéli örömmel vagy lélekben halálra váltan, de meg vannak győződve arról, hogy az öldöklés órája közeleg. Mindennek a mélyén van valami, amit hazafiságnak neveznek és amit nem is igen látni, mi másnak lehetne nevezni. November 11-én az oráni operában “A tamburmajor lárvát” játsszák. A harmadik felvonásban a franciák bevonulnak Milánóba. A színpad hirtelen elsötétül és aztán újra megvilágosodik: a milánóiak francia zászlócskákkal integetnek és a hadsereg felvonul. Egy néző, egy nő felpattan a helyéről és elkiáltja magát: “Éljen Franciaország!” Egy másodperc alatt talpon az egész nézőtér, a Marseillaise-t éneklik és azt kiáltják “Le de Gaul- le-al!” — Megtelt a szemem könnyel — mondja a barátom, aki mindezt elmeséli nekem. A barátom öreg szocialista, aki többször bebizonyította antifasiszta voTtát. “A hadsereg nem fog lőni” És a hadsereg? A Légió egy tisztjével vacsorázom, akinek az ezrede részt vett az áprilisi puccsban. A tiszt ki ábránd ült. — A hadsereg fütyül mindenre. Azoknak f«g engedelmeskedni, akik megfizetik. — És puccs esetén? —őrizni fogja a középületeket és megmarad a törvényességben. — De ha azt a parancsot kapja, hogy támadja meg az OAS-t? Habozik egy keveset... — Sohasem fogunk franciákra lőni. Ez nem a mi munkánk. Ez a kormány főmegbizottjának a gondja. Bennünket az OAS még segít is, amikor az. FLN ellen harcol. Egyébként is az OAS felfújt túlzott valami. A minap Tiaretben aktivistákat tartóztattak le, köztük hat 16 éves fiataléin bért és azzal vádolták őket, hogy az OAS-hoz tartoznak. Valójában provokáció volt az egész, egy zsidó vagy a kormány főmegbizottjának egy embere találhatta ki az egészet. — És Algéria függetlensége esetén mi lenne? — Egy arab, egykor terrorista, ma pedig községtanácsi tag, azt mondta nekem, hogy három hónapon belül az FLN hadserege diszfelvonulást rendez a városban. Erre azt válaszoltam: “És én az alatt mit csinálok? Karddal tisztelgek?.. .” — Milyenek a kapcsolatai a muzulmánokkal? — A muzulmánok felpanaszolják, hogy a hadsereg nem tesz semmit az OAS ellen. De, még- egyszer mondom, ez nem a mi melónk. így aztán Saidában például a muzulmánok önvédelmi csoportokba szervezkedtek. Drótkerítéseket vontak, felváltva őrt állnak, felírják a városnegyedükben elhaladó európai gépkocsik rendszámát. Igazuk van: ez az ő melójuk. És Oranban Visszatérek szállodámba. Oran üres és csöndes. Oran. amely pedig Észak-Afrika legvidámabb és legéjszakázóbb városa volt. Oran arra készül, hogy holnap este bojkottálja de Gaulle beszédét. Algírban fogom meghallgatni. Algírban, amelyről itt azt mondják: “Majd meglátja ők még keményebbek, mint mi!” Első látásra az oraniak tévednek: Algír lakói “puhábbak” mint ők. Algírban nem uralkodik az a pestis, amely Oranban kiül az arcokra. Ezen a napon, december 29-én, úgy tűnik, inkább törődnek a szilveszter, mint a polgárháború előkészítésével. Az embereknek sok a dolguk és szívesen nevetnek. Minden utcasarkon fagyöngyöt árulnak ezüstpapiros cserepekben, muzulmánok árusítják. Oránban a muzulmánok már alig merészkednek az európai városrészbe. Mégis, ma este beszél de Gaulle. Tudom, hogy Oranban megvetéssel fogadják. Azt mondták nekem: — 1958-ban a beszédeit reménnyel, 59-ben nyug- -talansággal, 60-ban dühvei várták. Most fütyülnek rá. • Egy algíri orvossal ebédelek. Le van sújtva: —Vége, a szélhámosság befejeződik. Először: “megértettem önökét”, ezt mondta a tábornok, utána: “a legfranciább megoldás”, azután: “társulás”, végül: “garanciák” és most “süssék meg” Könyörtelenül azt kérdem tőle: — Hogyan szavazott az 1958-as népszavazáson? — Tudom, igennel szavaztam. Kinyitja a tárcáját és megmutatja választói igazolványát. — Ez volt az egyetlen eset, hogy életemben szavaztam: antidemokratikus vagyok. Megőriztem ezt az igazolványt. Ha szükségét érzem, hogy megalázkodjam, előveszem s megnézem. — Mi lesz önökből? — Gyilkos. Én orvos vagyok, hivatásom az, hogy megmentsem az embereket az életnek. De most — és ez szörnyű — gyilkolni van kedvem. Ezt csinálták belőlünk. Lesz Szent Bertalan éjszaka . Az OAS-nak és az ifjúságnak megvan mindene, ami kell a Casbah és a Clos Salember likvidálásához (Algír arab negyedei — Szerk.). Megpróbáljuk eldugni azokat a muzulmánokat, akik velünk vannak. — Mennyien lehetnek? — Körülbelül a 4 százalékuk. Minden úgy alakul itt is tehát, mint Oranban? Mégsem egészen. Nézzük a “fiatalokat”. Algir régi egyetemi város és diákjai talán egy kissé többet gondolkoznak, mint az orani középiskolások. Az orvosegyetemen 80 százalék ugyan szive szerint is az OAS hive, de 10 százalék csak húzódozik, 10 százalék pedig nem haljandó kötélnek állni. Az algiri diákszövetség legutóbbi választásán, ahol csak egyetlen lista (a francia Algéria” listája) indult, igazában alig volt 600 szavazó a jelentett 2500-zal szemben. Su- sini (az OAS főideológusa — Szerk.) maga is vállalta a kockázatot, hogy Algírba jöjjön erre az alkalomra, ismerek valakit, aki találkozott is vele. Végül alakultak már OAS-ellenes diákcsoportok is. Egyéni merényletek Az OAS-nak Algírban nincs monopóliuma a propaganda és feliratok terén. A házfalakon sok “MPC”-t látni. (Mozgalom az Együttműködésért”) és néhány “OCC”-t (a “Sorkatonák Titkos Szervezete”). Az erőszak sem az ő monopóliuma. Ha a plasztikmerénylet kevesebb lett Algírban, ez a “degaulle-ista hadsereg” által elkövetett “ellenmerényletek” eredménye. Katonaruhába öltözött különítményekről van szó, akik a hadsereg teherautóit veszik igénybe. Nem járnak üres kézzel: 10 kiló plasztikot, szántak az aktivisták kávéházának, a Michelet utcai “Otomatic’Lnak. Most hát az emberek nem tapsolnak, ha robbanást hallanak, már nem ismerik ki magukat. December 3i-én a kávéházak és bárok este 8-kor bezártak, mert úgy vélték, hogy “nem védi őket eléggé a rendőrség az ellen-OAS merényleteivel szemben”. Nevetséges, nem ? Az erőszak ellen senki sem emel szót. még az “erkölcsi hatóságok” sem. A francia bíborosok és érsekek legutóbbi deklarációját, amely elitélte az erőszak alkalmazását, nem olvasták fel Algéria egyetlen templomában sem. Úgy látszik, hogy nem volt “joguk” a felolvasására. S nem lett vol- na-e kötelességük? A katolikusoknak volt képük egy nap elmenni Duvalhoz, Algir érsekéhez, hogy engedélyt kérjenek tőle az OAS-ba való beiratkozáshoz, mondván,, hogy “a keresztnek mindenütt jelen kell lennie.” — Akkor a bordélyházban is — válaszolta állítólag az érsek. “Csak az erőt értik meg” Nos, mit lehet tenni? Egy egyházi ember, liberális gondolkodású, egyértelműen nyilatkozik: — Meg kell semmisíteni az OAS-t. — A muzulmánok segítségével? — A muzulmánok az FLN ellenőrzése alatt állanak, az' pedig megakadályozza őket, hogy megmozduljanak. Az FLN szerint a franciákra tartozik, hogy likvidálják az OAS-t. — A hadsereg segítségével? — A hadsereg nem fog lőni franciákra. — A rendőrség segítségével? —Természetesen, de eddig a rendőrség semmi komolyat sem tett. A rendőrségnek rendelkezésére áll az OAS diáktagjainak listája. A rendőrség nem tett semmit. Azzal kellene kezdeni, hogy megtisztítsák a rendőrség sorait, igazi rend fenntartó szolgálatot szervezzenek, és újra kézbe vegyék Algir városát. Röviden, azt kellene tenni az OAS ellen, amit Massu csinált az FLN ellen. Rendezzenek éjjel-nappal házkutatásokat. . . Kapcsolják ki a villanyt, zárják le a vízszolgáltatást azokban a városnegyedekben, ahol “fazékhangversenyeket” rendeznek. Akkor értenének belőle: mert csak az erőt értik meg. Pillanatnyilag nem csinálnak semmit. A kijárási tilalom idején mindenki azt tesz, amit akar Algírban. Ha ez igy folytatódik, eljön a nap, amikor minden európainak távoznia kell ebből az országból. A liberális gondolkozásunk máris szinte mind eltávoztak. Ez pedig egy kissé nyugtalanítja a muzulmánokat. S mit tesznek a muzulmánok, hogy maradásra bírják a liberális gondolkozásunkat? — Meg kell mondani, semmit! Röviden, az egész kormány dolga, tekintély (Folytatás a 13.-ik oldalon)
