Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-18 / 3. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, January 18, 1962 A párizsi gettó Marguerite Duras francia írónő riportját közölte a France-Observateur. Az Írónő ugyanazokat a kérdésekemette fel két, Párizsban dolgozó algériai munkásnak és egy asszonynak, aki túlélte a varsói gettó borzalmát. A kérdések ugyanazok voltak, a válaszok nemcsak hasonlatosak. hanem — lényegében — azonos értelműek. A lap “A két gettó” címmel közölt cikkében felteszi a kérdést: “A gettók ideje, amelyet le- ' tiintnek véltek, visszatért-e?” Az alábbiakban részleteket közlünk Marguerite Duras és a két algériai beszélgetéséből: X és Z párizsi algériai munkások vallanak életükről. A félelem — Még mindig félelemben élnek-e vagy előfordul, hogy kevésbé félnek? X; _ Én mindig félek a haláltól. Amikor egy algériai munkába indul, azt kérdi magától: “Hazatérek-e az este?” Fél, amikor munkába megy és amikor hazatér a munkából, de amikor felvette a munkaruhát, a munkaideje alatt, kevésbé fél. Egy olyan szállodában lakom, amelyben csak algériaiak vannak. Éjszaka, amikor valami zaj van a lépcsőházban, mindnyájan felébredünk és mind nyáján várunk. Azt gondoljuk, hogy most megölnek minket. Amikor maga lát egy rendőrt, kezében géppisztollyal, bizonyára maga is fél a géppisztolytól. De mi a sorozatot várjuk. Félünk és a félelem most má.r bennünk van, részünkké vált. Olyan, mint az árnyék. Ha megy az ember, követi az árnyéka, ugyanígy van ez a félelemmel is. Z: — Én is félek. Ha meg akarok inni egy csésze kávét, kockázatot kell vállalni. A cipővásárláshoz is kockázat kell. Két héttel ezelőtt cipőt akartam venni a Saint-Michael bulváron. Délután három óra volt. Letartóztattak, az őrszobára vittek, két napig ott tartottak. Nem tudunk átmenni az egyik kerületből a másikba. Tízperces ut a .földalattin már veszélyes. A tüntetések óta nem tudok az unokafivéremről, aki a XIX. kerületben lakik. Én az V. kerületben lakom. Lehetetlen ide- oda menni. Félek, mert algériai vagyok. Amikor látom őket (t. i. a rendőröket,) átmegyek a másik oldalra. De ha már elkaptak, nem félek többé. Mielőtt letartóztatnának, a feleségemre és a gyér mekeimre gondolok és félek. Utána már nem. — Van-e lehetőség, hogy kevésbé féljen az ember? Azt akarom kérdezni, hogy lehet-e csökkenteni a kockázatokat? Z: — Nem viselek többé sem sálat, sem nyakkendőt. így nem tudnak megfojtani vele. Ha elmegy az ember hazulról, ne viseljen se nyakkendőt, se órát, se jegygyűrűt. Most mindnyájan igy csinálunk. — A félelem az ismeretlentől való félelem-e? Sose tudják, mi lesz veszélyes? X: — Soha. A sztrájkunk napján moziba mentem. Délután két órakor elfogtak, a Grandes- Garriéres őrszobára vittek, megvertek. Nem tudom, miért. Tegnap az egyik társunkat elcsípték és megverték. Huszonnégy órája önkívületben van, nem tudjuk, miért fogták el és miért verték meg. Rájuk jön. Elvették az egyik barátom megtakarított ötvenezer frankját, egy másiktól tízezret, egy harmadiktól háromszázat vettek el, níinden pénzüket. Eltépik a bérlapunkat és a bejelentőlapunkat. Amikor csak akarják. A gyűlölet — Maguk szerint miért verik, miért ölik az algériaiakat? Félelemből? X: — Nem hiszem. Inkább gyűlöletből. Ne felejtse, hogy az arabokat mindig sértegették. De i.mig ártalmatlan volt, amig csak festői jelenség volt az utcákon, az arabot csupán sértegették. Amióta megpróbálta, hogy felemelje a fejét, ami óta az emberi méltóságát akarja, azóta nem megy « dolog. Ezután már az ütések jöttek. Z: — Igen, ez a gyűlölet. X: — Mindig együtt kell maradnunk. Ez a mi védelmünk: csak oda menni, ahol sokan vannak. {Szombaton és vasárnap például jobb a nagy bulvárokon. Ha a tömegben száz emberből csak tiz érez mellettünk, kevésbé mernek. Nagyon kell < rra vigyázni, hogy ne maradjon az ember egyedül velük szemben egy üres utcán. Akkor tudjuk, hogy vagy a Grandes-Carriéres, vagy a Szajna vár ránk. Z: — Igen, jobb velük emberek között találkozni, mint egyedül. De én már soha nem megyek el hazulról. Nem merek kimenni. Félek a vincennes-i -kutyáktól és a Versailles-kaputól. (Az előbbi helyen hírhedt koncentrációs tábor van, az utóbbi helyen levő kiállítási csarnokba zsúfolták össze a legutóbb letartóztatott algériaiakat. — Szerk.) A boldogság — Elképzelik-e. milyen a boldogság? X: — Igen. Istent kérem, hadd érjem meg a függetlenséget. Ha látom a nemzeti zászlót hazám fölött, utána már nem érdekel semmi más. Amióta megszülettem, a francia zászlót látom az én hazám fölött. Franciaországban is mindig a francia zászlót látom. Z:— Számomra a gyűlölet vége lenne a boldogság. Se félelem, se rettegés többé. Jársz az utcán és senki sem bámul rád. Az utca többé nem . a zsaruké. — Van-e valamilyen egyéni reményük, személyes lervük? X: — Pillanatnyilag nincs. Az egyetlen vágy, amely az algériaiak szivében él: az algériai zász- _ lót látni otthon. Nehéz olyan algériait találni, aki azt mondja: “Kedvem lenne valamire, vágyom egy autóra vagy egy ruhára”. Nincs kedvünk sem mire. öltözködni sincs kedvünk. Három napja, hogy nem is borotválkoztam. Három hónapja nem mentem borbélyhoz. Vannak baj társak, akik egészen rövidre vágták a hajukat, hogy ne kelljen ezzel is törődni. Z: — Szeretnék pénzt küldeni a feleségemnek. Aztán szétszórnám, ami marad. Teljesen le vagyok törve, élőhalottak vagyunk. — És mit jelent a szerelem Franciaországban egy algériai számára? X: — Az asszonyok számára azelőtt még volt . remény. Többé semmi, ők is félnek. Azt a francia nőt, aki egy algériaival van, szintén üldözik. Semmi reményünk arra, hogy francia nő szeressen minket. Ami a prostituáltakat illeti, erre sincs kedvünk. Az algériai férfi számára vége a szerelemnek Franciaországban. A szerelem elszállt előle. — Gondolják-e, hogy a helyzetük másokéhoz hasonlít? Ha igen, kiéhez? X: — Én az indiaiakra gondolok, a nemzeti függetlenség előtt, vagy még Gandhi előtt. Az elvtársak azt mondják, hogy úgy vagyunk, mint a zsidók a német megszállás alatt. Azt mondják: “Ez Eichmannra emlékeztet. Csak a gázkamra és a krematórium hiányzik.” — Ebben a borzalomban miiven jogaik maradtak? X (nevet): — Jogunk van panaszt tenni. Az a társunk, akitől a zsaruk elvették megtakarított 50,000 frankját, megkérdezte, hogyan lehet panaszt >tenni. Azt mondták, menjen panaszra a • rendőrségre. A rendőrségen egy hónappal ezelőtt az egyik barátomnak kirúgták a szemét. Sohasem tért haza. Biztos vagyok benne, hogy megölték az egyik erdőben, mert túlságosan megsebesült. Azt is tudom, hogy ha megtalálják a testét, azt fogják mondani, begy algériaiak egymás közötti leszámolásáról van szó. A munka —Mit gondolnak a francia munkások maguk iránt /anusitotí magatartásáról? X: — A francia munkások nem egyformák velünk. Ha egyenlőség van köztünk, rendben van a dolog. Ha mi vagyunk a szakmunkások és többet keresünk, már nem megy. Ugyanigy van az olasz, a portugál, a spanyol segédmunkásokkal rögtön nagyobb a féltékenység velünk szemben, mint másokkal. Tudjuk, hogy ez elkerülhetetlen. — Hogyan látnak bennünket? Egy skatulyába raknak? X: —Nem, nem minden franciatói viszolygunk Még a rendőröknél is van különbség. Egyszer hallottam egy rendőrt, amint odaszólt a társának, hagyja abba a verést. Máskor egy őrsparancsnok kihozott az őrszobáról, azt mondta, hogy ismer látásból, hogy szomszédok vagyunk. Z: — Igen, tudjuk, hogy vannak franciák, akik pártolnak minket, — A maguk életéhez viszonyítva hogyan látják a miénket, általában a franciák életét? X: — Az egész francia élet csodának tűnik. Még a francia munkás élete is egy pasa élete a miénkhez képest. — Mivel lehetne jellemezni a maguk életét? X: — Azt hiszem, pontosan meg lehet mondani: megfélemlített élet. Terrorizált életet élünk. Megvetett, becsületünktől és méltóságunktól megfosztott emberek vagyunk. A főnökök szemébe’n és sok francia munkás szemében is. A kifejezés, minthogy kérdezi, pontosan ez: faji gyűlölet. De ez a szó maga és én közöttem egészen mást jelent. Sok francia az ördögöt látja bennünk. Sok francia, ha megtehetné, szívesen leszámolna velünk. Látjuk, hogyan néznek ránk, nem tévedünk. Amikor hazamegyünk a munkából és mi vagyunk az egyetlen algériaiak a metrón, tudjuk, hogy a kocsiban pestisként néznek ránk. Egyszer a földalattiban egy francia öregasszony nagyon szorosan mellém állt, a retikülje hozzám ért, S az öreg asszony mellett két rendőr állt, Nos, azt tettem, amit ilyenkor szoktunk csinálni, a két kezemet elöl ráraktam az övemre, hogy jól lehessen látni és elfordultam. Az öregasszony újra mellém szorult. Félni kezdtem. Bocsánatkérés nélkül arrébb furakodtam, találtam egy üres helyet, leültem. Az öregasszony a két rendőrrel megint közeledett. Mindenki minket nézett, De a kocsi végén volt egy másik idős asszony, megszólalt, és azt mondta az elsőnek: “Figyelem önt. Igazságtalanságot akar elkövetni.” Z: — Nincs jogom többé, hogy vitatkozzam bármely franciával. Minden franciának igaza van veiem szemben, bármely esetben. Engednem kell, mindig engednem kell. Eleve le vagyok fegyverezve. — A Grandes-Carriéres? A Szajna? X: — A Grandes Carriéres rendőrkapitányságon van egy pince. Sajn»s, maga sohasem fogja látni. Mindnyájan mindig a Szajnára gondolunk. Sokan közülünk hegyi falvakból származnak és nem tudnak úszni. — Bosszuállás? X: — Ha az FLN (az Algériai Nemzeti Felsza- baditási Front. — A szerk.) parancsot adna, hogy támadjuk meg a rendőrséget, félelem ide vagy oda, még fegyverek nélkül is, esküszöm, hogy nem sokunk habozna. De az FLN nem ad nekünk ilyen parancsot. Még arra sincs jogunk, hogy egy körömreszelőt tartsunk a zsebünkben. Amikor megmotoznak, minden este a szállodában, jól tudják ezt. Dühösek, mert még egy körömráspolyt se találnak nálunk. • Eddig a szemelvények Marguerite Duras ri- poi-tjából. Az olvasó szomorú szívvel válaszolhat a France-Observateur kérdésére — elegendő a kérdőjelet elhagyni, a felelet már kijelentő mondat: “A gettók ideje, amelyet letüntnek véltek, visszatért.” És ez a párizsi kormány szégyene. MÉG MINDIG KAPHATÓ AZ 1962-ES KALENDARIUM A MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA — 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Megkaptam a naptárt és mellékelek érte $......................-t. — Egyben megrendelem a következők részére: Név: .............................................................. Cim: ....................................................<......... Név: ................................................................Cím: ................................................................ Név:................................................................Cim: ................................................................. Ezért mellékelek $..........................-t. A beküldő neve:............................................ Cime: ............................................................
