Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-22 / 12. szám
Thursday. March 22. 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD 7 A békéért küzdők bizottsága Az alább közölt beszédet DR. SZILARD LEO mondta el a Harvard Universityn, “A háború utján vagyunk?” címmel. A világhíres magyar- származású atomtudós azóta még számos egyetemen és főiskolán megismételte ezt a beszédet kisebb változtatásokkal. Ebben a beszédben egy politikai békemozgalom megalakításának a lehetőségét és a szükségszerűségét körvonalazza, amely kiváló, híres tudósok égis’/e alatt működne, akik egy kutató szervezetet és egy politikai bizottságot is irányítanának Washingtonban. Diákokat is meghívtak ennek a kísérletnek az előkészítéséhez, amelynek folyamán kiderül majd, hogy van-e lehetőség egy ilyen mozgalom elindítására. Az Atomtudósok Bulletinjának áprilisi száma leközölte dr. Szilárd beszédét azzal a kéréssel, hogy az olvasók vegyék komolyan megfontolom egy ilyen béke kísérletben való részvételüket. Akik erre hajlandók, azok Írjanak 1962 május 31-e előtt dr. Szilárdnak, a Hotel Dupont Plaza, Dupont Circle, Washington 6, D. C. címre. I. .' Hölgyeim és Uraim! Már jónéhány éve önöknek módjában áll megfigyelni, hogy mi, mint nemzet hogyan reagálunk az oroszok tevékenységére, és hogy az oroszok hogyan reagálnak a mi reagálásunkra. Azok, akik Önök közül az utóbbi hat hónapban feszülten figyelték az eseményeket, bizonyára arra a meggyőződésre jutottak, hogy általános háború felé tartunk. Én magam meg vagyok győződve arról, hogy e felé tartunk, és hogy nagyon csekély esélyünk van arra nézve, hogy a következő tiz évet megosszuk háború nélkül. A magam részéről lázadozom az ellen a sors ellen, amit a történelem- tartogat a számunkra a tarsolyában és gyanitom, hogy Önök között is akad aki hasonlóan lázadozik. A kérdés, mit lehet tenni ? A háború valóban elkerülhetetlennek látszik, ha csak nem sikerül megváltoztatni azt a magatartást, amit Amerika és Oroszország tanúsítanak a jelenben, önök mint amerikaiak nincsenek abban a helyzetben, hogy az orosz kormányt befolyásolják; ebből következik, hogy önöknek az amerikai kormány magatartását kell megváltoztatni, amely maga után vonhat hasonló változásokat az orosz kormány részéről. Ha egy eltökélt kisebbség határozott politikai tevékenységbe kezdene, elérhetné azt, hogy megváltozzon a helyzet olyan irányban, amilyenre szükség van. De egy ilyen kisebbség csak abban az esetben képes hatásos cselekvésre, ha tud találni olyan közös politikai kérdést vagy kérdés- csoportot, amely egyesítheti őket. Én most megpróbálok körvonalazni néhány ilyen politikai kérdést. Mikor Kruscsev New Yorkban volt 1960 októberében, megpróbáltam felkeresni őt, hogy megtudjam mennyiben hajlandó válaszolni a fegyverkezés ellenőrzésének egy uj megközelitésére. Azt mondták nekem, hogy 15 percet irányzott elő a számomra, de a valóságban két óra lett belőle. Ebben az időben még nem lehetett tudni, hogy Kennedyt vagy Nixont választják-e meg, és én azzal a kijelentéssel kezdtem el a beszélgetést, hogy nem számit ki lesz az elnök, a kormány meg kísérli majd, hogy megegyezést hozzon létre Oroszországgal a fegyverkezési verseny megállítása kérdésében. Kruscsev válaszolt — teljesen komolyan jelentette ki —, hogy ő is igy hiszi. Novemberben múlt egy éve, hogy kiiratkoztam newyorki kórházamból, ahol több mint egy évig feküdtem és taxival a repülőtérre mentem, hogy Moszkvában résztvegyek a 6-ik Pugwash Konferencián. A konferencia után még egy hónapot Moszkvában töltöttem, hogy magánbeszélgetéseket folytassak orosz kartársaimmal, mert tudtam gyakorlatból, hogy ez a legjobb módja a vélemények őszinte kicserélésének. A bombarobbantási kísérletek kérdéséről nem volt szó beszélgetésünk folyamán annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt orosz kollégáimat igen érdekelte ez a kérdés. Ellenben élénken foglalkoztatta őket egy széleskörű lefegyverzés, amely jelentős pénzmegtakarítást eredményezhet. Egy alkalommal együtt teáztam Fedorovval, a Szovjet Tudományos Akadémia főtitkárával, ahol senki nem volt jelen rajtunk és a tolmácson kívül. Ezen a különleges találkozáson ő a következőket mondotta: “önnek valóban hinnie kell nekem, amikor azt mondom Önnek, hogy mi általános lefegyverzést akarunk. Látta azt az épitőmun- kát, ami Moszkvában végbe megy; ez már hosszú évek óta igy folyik. Mégsem vagyunk képesek kiküszöbölni a lakáshiányt. Ha létrehoznánk a lefegyverzést, akkor nemcsak ezt a problémát tudnánk megoldani, hanem számos más gazdasági nehézséget is. Más nemzeteket is megsegíthetnénk még eddig soha nem tapasztalt mértékben. Még csak egy hydro-elektrikus erőmüvet építünk Afrikában — az egyiptomi Aswan erőmüvet; ha elérnénk a lefegyverzést, akkor mi képesek volnánk, és meg is valósítanánk húsz ilyen erőmű felépítését.’’ Próbáltam meggyőzni orosz kartársamat, hogy a Kennedy-kormány komoly erőfeszítést tesz majd az Oroszországgal való megegyezés elérésére a fegyverek ellenőrzésének a kérdésében, de az uj kormánynak időre van szüksége — hat hónapra, talán többre —, hogy kialakítsa véleményét a kérdésben és megismerkedjen módozataival. Mikor februárban visszatértem Amerikába, a fővárosban, Washingtonban maradtam egy időre. Washingtoni barátaim mondták nekem, hogy a kormány őszintén megkísérli, hogy megegyezést hozzon létre Oroszországgal a robbantási kísérletek megszüntetésére és egy ésszerű javaslatot készítenek elő az oroszok részére ebben a kérdésben. Azt szerették volna hallani tőlem, hogy Oroszország valószínűleg elfogad majd egy ilyen javaslatot, de frissen érkezve Moszkvából, komoly kétségem volt ezzel kapcsolatban. Kuba megtámadása meglepetésként éld engem. Mikor először hallottam róla, nem volt világos, hogy légi támogatásban is részesitjük-e a támadó kubai emigránsokat és hogy vajon, ha szükséges, még a haditengerészeinket is odaktildjük-e. Az volt az azonnali benyomásom az eseménnyel kapcsolatban, hogy ha az előbb említett két eshetőségből bármelyiket is megtesszük, komolyan megkockáztatjuk a háborút Oroszországgal. Nem arra gondoltam, hogy Oroszország megpróbál majd beavatkozni a Karib-tenger térségében folyó eseményekbe, vagy hogy elindítja városaink ellen hosszútávé rakétáit. Azonban arra gondoltam, hogy Oroszország tehet katonai lépéseket máshol, talán a Közép-Keleten. Visszatekintve ezekre a napokra, ugv tűnik nem volt igazam, mert Tom Slick a texasi San Antonioból, nyilvánosságra hozta véleményét, nyilván jó forrásra támaszkodva, hogy ha Amerika nyiltan beavatkozott volna a kubai harcokGrafulálunk a tudomány győzelméhez Amikor az AP hírszolgálat ismertette dr. Szilárd Leó magyarszármazásu közismert fizikus nyilatkozatát, hogy rákos tünetei megszűntek, a következő levelet intéztük hozzá: 1962 márc 14. Mélyen tisztelt dr. Szilárd! Mély meghatottsággal olvastuk a N. Y. Times március 13-i számában megjelent hirt arról, hogy az ön egészségét és életét veszélyeztető kóros jelenségek, megfelelő orvosi beavatkozás után, megszűntek, őszintén reméljük, hogy sohasem térnek vissza. Az Amerikai Magyar Szó munkatársai és olvasótábora élénk figyelemmel kiséri az ön áldásos munkálkodását a világbéke megteremtése érdekében. Ezirányu nyilatkozatait támogatjuk és lapunk hasábjain keresztül rendszeresen ismertetjük azokat az amerikai-magyar rétegekkel. Egészsége hely reá Ili tására vonatkozó öröm hir vétele alkalmából köszönt jük önt és kívánjuk, hogy az emberi korhatár legvégső lehetősége álljon az ön rendelkezésére, s a Béke és az emberi haladás érdekében kitűzött céljait és tevékenységét a megvalósulás koronázza. Lapunk mindenkor rendelkezésére áll ezen nemes eszmék és célkitűzések érvényesítésére. — Tisztelője: Rosner Sándor, az Amerikai Magyar Szó ügyvezető-szerkesztője ba, ebben az esetben az oroszok bevonultak volna Ny ugat-Berlinbe. Nem kockáztatom meg annak felbecsülését, hogy milyen közel kerültünk a háborúhoz a kubai incidens alkalmával. De bizonyos vagyok abban, hogy ha a mi kubai intervenciónk sikeres lett volna, akkor ez hosszú időre eltorlaszolta volna az utat egy Oroszországgal kötendő esetleges le- íegyerzési egyezmény előtt. A berlini kérdéssel kapcsolatban ugyanilyen veszélyek állnak fenn, hacsak nem hoznak létre valamilyen áthidaló meg állapodást. Nem tartom teljesen kizártnak a háborút Berlinnel kapcsolatban, de a számomra sokkal valószínűbbnek látszik, hogy ezt a krízist meg fogják oldani kölcsönös engedményekkel és igy nem vezet majd általános háborúhoz. Lehet, hogy Oroszdrszág nyomást fejt majd ki Nyugat-Ber- linre, annak érdekében, hogy számos külpolitikai céljának valamelyikét elérje. De a nagy kérdésekben, mint például Németország kérdéséljen, Amerika és Oroszország valódi érdeke ugyanaz. Mindkét ország valódi érdeke, hogy Európa politikailag olyan szilárd legyen, amennyire csak lehetséges. Meg vagyok győződve arról, hogy a berlini kérdést meg lehet oldani tárgyalások által, de ez a hitem azon alapul, hogy van olyan dolog, amit az oroszok akarnak és nekünk bele kell egyeznünk, hogy megadjuk nekik és vannak olyan dolgok, amit mi akarunk és az oroszoknak be'e kell egyezniük, hogy megadják nekünk viszonzásképpen. (Folytatjuk) HOGY IS TÖRTÉNT? “A talpnyalás - a tudós halála” Azok számára, akik tévesen Ítélték meg a 22. Kongresszus leleplezéseit a személyi kultuszról és intézkedéseit annak végleges megszüntetéséről a Szovjetunióban és azok megnyugtatására, akik úgy gondolták, hogy ezentúl Kruscsev a maga irányába fogja a személyi kultuszt gyakorolni, közöljük az alanti idézetet, amely a szocialista demokrácia útját mutatja. ★ . . Szerintem itt helyesen bírálták P. A. Vasz- juka elvtársat. Hallották a felszólalását. A beszédét hallgatva szeretnék hozzátenni egyet-mást a füves vetésforgó miatt, és azért is, mert nem veszi komolyan ezt az értekezletet. így nem szabad felszólalni. Nem felszólalás volt az övé, hanem akrobatamutatvány. Ha hibáztál, állj fel, és mondd meg egyenesen: ‘hibáztam’. De Vaszjuka elvtársnál úgy jön ki a dolog, hogy nem ő hibázott, hanem a párt. Vaszjuka elvtárs azt mondotta, hogy amikor a füves vetésforgót propagálta, pártfeladatot teljesített. Miért akarja a pártra hárítani a saját hibáját? Nem becsületes dolog ez. Magát hallgatva, az embernek az a benyomása, hogy a párt kidolgozta a füves vetésforgó rendszerét, és a tudósok támogatták ebben a pártot. (Mozgás.) Nem. A dolog éppen fordítva történt. A tudósok javasolták ezt a rendszert, s arra ösztönözték a kolhozokat és a szovhozokat, hogy mindenütt ezt vezessék be. Kedves Vaszjuka elvtárs, maga nem érti mi a párt, és rosszul fogja fel a párttag kötelességét. Vaszjuka elvtárs, a maga nyilatkozata Mvte’enségéröl +ann A-odik. Most maga rám hivatkozik, mondván: Kruscsev elvtárs ezt meg ezt mondta. Talán én vagyok a legfőbb tekintély a mezőgazdasági tudomány kérdéseiben? Maga az Ukrán Mezőgazdasági Tudományos Akadémia elnöke, én a párt Központi Bizottságának titkára vagyok! Magának kell segíteni nekem ebben a kérdésben, nem pedig fordítva. Én tévedhetek, de ha maga becsületes tudós, azt kell nekem mondania: “Kruscsev elvtárs. marni nem eg:- szen helyesen fogja fel ezt a kérdést”. Ha maga nekem megmagyarázza, mi a helves álláspont, meg fogom köszönni. Tegyük fel, hogy én tévedtem. De erre maga azt mondja: “Kruscsev elv- társ mondta, én támogatom őt”. Miféle tudós az ilven? Ez talpnyalás és helyezkedés, elvtársak. (Taps.) Helyezkedés a tudomány területén — tűrhetetlen, a talpnyalás általában tűrhetetlen. de a tudós számára a talpnvalás — halál” ... (Elmondta Nikita Kruscsev 1961 december 22- én Kievben.) MS|K*98Ss« dfSWlÉ.36»:• jf1«"í'J: ':'H a A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE ÉGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE!
