Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-15 / 11. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 15, 1962 Hatvan év 1962-t írunk, amikor lapunk e számát kiterít­jük magunk elé. Amikor 1902-ben, első ólombetüs kiadásunk napvilágot látott, az asztalt egy tőlünk távoli kontinensen magyarok, de a régebbi nem­zedék tagjai állták körül, öröm volt a szivükben és büszkeség. Hogyne tölthette volna el szivüket a büszkeség, amikor Marx, a nagy gondolkodó nyomán az osztályharc gyújtó szavait vitték az olvasókhoz. Hatvan év telt el azóta. Nagy idő, mert két emberöltő is belefér. Jelentős és fontos esemé­nyek történhettek ily hosszú időtartam alatt, még az elmúlt évszázadokban is, de óriási törté­nések zajlottak le a XX. században és éppen ab­ban a hatvan évben, mely sajtónk eddigi megjele­nésének idejére esett. Élt a XVI. században egy Ulrich Hutten nevű iró, filozófus, akinek kard is lógott az oldalán. Sok helyen járt életében és alkalma volt alapo­san körülnézni az akkori ismert világban. Tagad­hatatlanul érdekes volt ez a világ. A nagy felfe- dezőutak százada volt ez; Észak- és Dél-Amerika, Afrika, India, egész Ázsia akkor váltak ismere­tessé az európai ember előtt. A természettudo­mányokban nagyot lépett előre az emberiség. Kezdték az első gépeket összeállítani és egész más képet nyert a termelés. Társadalmi tekintet­ben a nagy ébredések és harcok ideje volt ez. A feudalizmus rendszere rogyadozni kezdett. Ne felejtsük el, a Dózsa-lázadás is ebben az időben történt és akkor zajlott le a nagy német paraszt- háború. A reformáció kezdte meg harcát a leg­sötétebb egyházi reakció ellen, a római rablóvá­rak felégetésével. Terjedtek a nyomtatott könvv- vek, uj és sokkal szebb világ hajnala fénylett fel embermilliók előtt. A széles tájon széttekintve, ott harcos szövetségesei tábortüze mellett Ulrich Hutten igy kiáltott fel: “De szép a XVI. század­ban élni!” Az örömteljes felkiáltás jogos volt. De mit szóljunk mi, a ma nemzedéke? A XX. században és annak hatvanas éveiben élők? Ha elvonultatjuk magunk előtt a szorosabb házunk- táján, az amerikai és az európai földrészen, az egész világon az utolsó évtizedekben történteket, bizony ezerszer több az, mint ami a XVI. század­ban történt. Lényegesebb és fontosabb, az egész emberiség történelmére döntőbb s végzetesebb ki hatású az, ami a legboldogabb, a leggazdagabb élet biztosítékát hordja magában az egész embe­ri faj részére. Ezerszer több jogunk van kiálta­ni: “De szép a XX. században élni!” Tény persze, hogy ez a kor és a bennevaló élet nem volt mindig nyugodt es örömmel teli. Éppen ellenkezőleg. A lezajlott két világháború és a kis háborúk sora, robbanó társadalmi események, 1917 októbere, más forradalmak, az ideiglenesen erőrekapó ellenforradalmak tömeghalált és pusz­tulást hoztak, soha nem látott arányokban éhsé­get és nyomort okoztak. Milliók sínylődtek bör­tönben hosszu ideig, más milliók a kizsákmányo­lás és elnyomatás láncaiban szenvedtek. De ez idők gigászi harcai végül a munkásosztályt jut­tatják hatalomra, a szocializmus világrendszerré lesz s diadalmaskodik, még a mostani generációt is áldásaiban részesítve. Embermilliárdok kara leg­jogosabban kiálthatja, zengheti: “De szép a XX. században élni!” ■ A század elején a kapitalizmus még erős volt és bár már a végtelenbe húzódtak harcosan tün­tető soraink, még mindig gyengébbeknek bizo­nyultunk. Egész kicsikék voltak lapjaink is, csak heten­ként. vagy havonként adhattuk ki azokat néhány oldal terjedelemben. Széjjelosztásuk örökös harc volt- a kapitalista kópékkal. Ma azonban ott, ahol a munkásosztály már felszabadult, vezetőkké vál­tak lapjaink és százmilliós tömegeknek adnak utasítást, vezérlést a további teendőkre. Mi, akik ünnepelve most a hatvanadik évét betöltött sajtó körül állunk, nem egy földrészen élünk. Az uj hazában egy részünk, az óhazában a másik. A harcok végtelen során mentünk át, mig e kettős őrséget fel tudtuk állítani. Mennyit kellett küz­deni azért is, hogy a lap megmaradhasson, hogy megfelelő anyagiak és a nyomda rendelkezésére álljon. Magunktól, családunktól a betevő falatot kellett sokszor elvonnunk, hogy a lap idejében megjelenhessen. Gyűléseken, utcákon, tereken go­nosz ellenség ellen küzdve tarthattuk csak fenn ta mai hatvanévest. Hányszor csapódott ránk a börtön ajtaja, mert nem engedtük ki kezünkből lapunkat. A harcnak még nincs vége. Uj és uj so­AKIK “KITÁNTORGGTAK” S AKIK ITTHON UJ HAZÁRA LELTEK Az amerikai magyarnyelvű munkássajtó jubileumára József Attila irta egyik megrázó versében az Amerikába vándorolt, hazájából, népe testéből kiszakadt, kiűzött magyarságról, tetemre hiva az országrontó, néppusztitó magyar urakat : “S ki­tántorgott Amerikába másfélmillió emberünk...” De milyen irtózatos szolgasors, nemzedékeken át mennyi szenvedés, vértenger hömpölyög Jó­zsef Attilának e népét sirató jajkiáltása mögött! Ez a jajkiáltás évszázadokon keresztül hangzott itt a magyar rónák fölött, ahol a teremtő mun­kásnak, parasztnak is csak a temető árka szélén jutott sírhely: s a jajkiáltásra a magyar urak deressel, karóbahuzással, vagy a Dózsák mág­lyán való eleven elégetésével válaszoltak. S aki csak tudott, e népnek legszebb, legerősebb, leg­életképesebb fiai, lányai menekültek tengereken túlra, tántorogva, majd élet- és szabadság-remé­nyeikben csalódottan a nagytőke országaiba. El­kallódott több mint kétmillió magyar munkás és paraszt. Helye az életben, társadalomban sem itthon, sem ott nem volt, ahová kitántorgott. Ma itthon vita folyik az uj ország, a szocialista haza építése közben az irodalomban is: hogy hol van hát a helye a magyar parasztnak az iroda­lomban? Szabó Pál, a kiváló iró azt Írja többek között: “S ez a paraszt, ez a nép soha nem került bele az irodalomba.” Bizony nem. S annál kevés­bé a társadalomba. Vagy ha belekerült az iroda­lomba, akkor csak gúny tárgyaként, kalapjába köpködő, buta “göregáborként” ábrázolták s az urak jót hahotáztak, mulattak az “ostoba parasz­ton”. De ez az irodalmi vita kissé elkésett. Mert most már a magyar paraszt nemcsak belekerült, hanem a munkásosztállyal szoros szövetségben diadalmas ura is lett az uj társadalomnak, gazdá­ja és szabad fia szabad hazájának. S évszázado­kon át görnyedtté vert derekát kiegyenesítve em­berként kelt uj életre végre. Ezt kellett volna nemcsak vitatni, hanem zengeni is jóval előbb a magyar irodalomnak. . . S hova kerültek, hová kallódtak a kitántorgott magyar munkások és parasztok milliói? A pokol­ból az uj pokolba: a tőkés moloch poklába, bá­nyák mélyére, acélgyárak testet-lelket tipró tüzes gyomrába, autóüzemek futószalagjai mellé, ahol életerejét úgy kipréselték, hogy 45 esztendős ko­rára összetört agg lett, akit többé munkára sehol föl nem vettek s volt olyan köztük, akit magára hagyatott halálos betegségében patkányok rág­tak szét elevenen. S hol volt a helye az emberi társadalomban, életlehetőségben, szabadságban, magának és családjának védelmében munkanél­küliségek idején, kapitalista válságok katasztró­fáiban? Ebek harmincadján. S hol volt ott a he­lye az irodalomban, sajtóban, hol volt része az élet bőségében, szépségeiben? Gúny tárgya volt ott is, “hunky”, kitagadott pária, nemzetiségi gettókba terelt, megvetett “bevándorolt, idegen”. A négerekkel együtt őket dobálták ki legelőször a gyárakból, bányákból válságok idején. Egyetlen reménysége, biztatója, kilátástalan életének védelme csak önmaga, sajtója lehetett, egy eljövendő szabadság álmát ringatva lelkében s az érte való harcban. S ebben a harcban volt biztatója, tanítója, élharcosa a centjeivel megte­remtett és fönntartott hai’cos munkássajtó a múlt század végétől egész mostanáig: a “Nép­akarat”, az “Előre”, az “UJ Előre”, a “Magyar Jövő” és ime még mindig nagyszerű áldozatkész­séggel, hősiességgel lobogtatja kezében hatvan éves harcos sajtójának utódát, a “Magyar Szót.” De nemcsak ezt tette és teszi ma is. Harcos testvérként ölelkezett, küzdött az egész amerikai néppel, s küzd most is tovább azért az álomért és célért, amely itthon már hazát, egyre dusabb életet, szabadságot és boldogságot teremt minden dolgozónak. És békéért a világnak. Dicsőség annak az amerikai magyar munkás­ságnak, amely megteremtette a maga harcos saj­tóját, reménységét, tanítóját, harcra szervezőjét egy jobb, békés, biztos jövőért és ezt a zászlót magasan lobogtatja ma is. Akik pedig már hazajöttek végleg, vagy láto­gatóba, vagy még hazajönnek és látják az itt szü­lető uj világot, a dús és szabad élet építését, bé­két és biztos jövőt, azok velünk, az amerikai nép­pel, a világ minden békeszerető emberével, száz milliókkal együtt harcoljanak a békéért és a sza­bad emberért a szabad világban. Drága barátaink! Fogadjátok szívből jövő for­ró üdvözletünket! Budapest, 1962 január 24. Gyetvai János roknak kell felgyülekezniök, hogy lapunk biz­tonságát megóvjuk. A harc tehát folytatódik. Szép a mi századunkban élni, ez tény. Persze nem úgy, hogy hátul állnánk, elvonultan az ese­mények zajló áradatától, s csak távolról néznénk arra, hogy mi is történik. Bizony nem igy! Ott kell lenni a diadalmasan előretörő, a haladó em­berek soraiban. Nem a járdáról nézve, hanem benne a kavargó sokaságban. Élen lenni. Ha kell, ügyünket védve harcolni; ha kell, a nagy szocia­lista alkotásokat létrehozó szerszámokat kézben- tartani, de elől mindig s csak előre. így kap a sok bánat és szenvedés mellett is utolérhetetlen érté­ket és szépséget az élet a mi századunkban. Forró üdvözlet, testvéri köszöntés Nektek oda­át! Bármily súlyos is terhetek, nehéz az áldozat, végül siker koronázza törekvésteket! zatkészségiinkkel. Harcoltunk itthon egy uj sza­bad haza, boldog jövő építéséért, amióta hazajöt­tünk. Folytatom ezt a harcot a magyar néppel együtt. S mig az amerikai magyar munkássajtó hatvan éve alkalmából a legforróbb üdvözletemet küldöm mindazoknak, akik ezt a sajtót megterem­tették, fönntartották és fönntartják, azt kívánom szivemből, lelkemből, folytassátok a'harcot a bé­kéért, a szabad emberi életért. özv. Tomaniczka Kálmánné Szívből jövő hálás köszönetét mondok mind­azoknak a drága barátaimnak, ismerősöknek, akik férjem halála alkalmából részvétüket nyil­vánították. Köszönetét mondok azoknak, akik egyéni levélben, vagy kollektiv részvétnyilváni- tással enyhítették élet- és harcostársam elveszté­se fölött érzett fájdalmamat. Budapest, 1962 január 24. Bebrits Bajos FORRÓ ÜDVÖZLET A HATVAN ÉVES, HARCOS MUNKÁSSAJTÓNAK A legforróbb üdvözletemet küldöm a “Magyar Szónak”, az amerikai magyar munkásság hatvan éves harcos sajtójának. S bár férjem kezéből ki­hullott már annak a harcnak a zászlaja, az ő nevében is küldöm utolsó üzenetét azokhoz a ma­gyar munkásokhoz, munkásasszonyokhoz, akikkel közel ötven esztendőn át harcolt, harcoltunk mi is Amerikában egy boldogabb, szabad emberi életért: “Drága barátaink, tartsátok továbbra is ma­gasan a zászlót, a harcos sajtót, küzdjetek to­vább az amerikai néppel és a világ minden béke- szerető emberével a békéért, biztosabb és szaba­dabb életért!” Fölvettem azt a zászlót, amely férjem kezéből kihullott és ami erőm még maradt, harcolok to­vább az emberek boldogságáért, békéjéért. Fér­jemmel együtt szinte egy egész életen át dolgoz­tunk, harcoltunk az amerikai magyar munkásság sajtójáért, a tőlünk telhető egész erőnkkel, áldo­SÖTÉTBEN LÁTÓ TELEVÍZIÓ Egv angol cég olyan televíziós képfelvevő csö­vet hozott forgalomba, amellyel látni lehet a sö­tétben bankrablásra készülő betörőt, vagy megfi- gvelhető általa a baglyok és denevérek éjszakai viselkedése. E képfelvevő csőnek az a sajátossága, hogy in­fravörös sugarakra érzékeny a 4.000—10,000 angstrom közötti tartományban. Ahhoz, hogy a felvétel tárgyát látni lehessen, infravörös lám­pákkal kell “megvilágitani”. E sugarakat azon­ban az élőlények általában nem látják. Az “infravörös látás” gyakorlati felhasználá­sának területe nagyon széleskörű. A bankok, ék­szerüzletek vagy rejtett létesítmények környéké­nek őrzésén kivid ezen a módon nyomon követhe­tők az éjszakai állatok, vagv ellenőrizhető a mo­zilátogatók viselkedése filmvetítés közben. E készülék segítségével az orvos könnyén vizsgál­hatja a szem belsejét. Fénnyel történő megvilá­gításkor ugyanis a pupilla összeszűkül. A bőrbe az infravörös sugár erőteljesebben hatol be, mint a látható fény. Ezért az érrendszer infravörös fényben jól megfigyelhető. Fényképek, filmek elő­hívásakor is jóval kisebb a hibalehetőség infra­vörös fényben, mint akkor, ha a szokásos fény­forrást alkalmazzák. JZ0_____

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom